2017. április 14. Nagypéntek – Feria VI. in Parasceve (I. oszt. duplex)
2017. április 14. írta: Katolikus Válasz

2017. április 14. Nagypéntek – Feria VI. in Parasceve (I. oszt. duplex)

Stációs templom: S. Croce in Gerusalemme-bazilika

nagypentek17.jpgIgen alkalmasan kezdődik a nagypénteki zsolozsma épp a 2. zsoltárral, mely a gonosz világnak Isten küldötte ellen való összeesküvését fejezi ki. Krisztus Urunkat ez juttatta keresztre. Azért a 21. zsoltárban az Üdvözítő szenvedéseit állítja lelki szemeink elé az egyház. Ugyanebben a zsoltárban az Isten akaratán való megnyugvás is megnyilatkozik, ami a következő 26. zsoltárban bizalommá erősödik.

A 37. zsoltár már a kereszten függő Üdvözítő szenvedését juttatja eszünkbe. Isten reá rakta mindnyájunk gonoszságát és ez teszi kínjait oly elviselhetetlenekké, hogy Istenhez kell fordulnia vigasztalásért. Azonban a Mindenható végzésén megnyugodva mégis örömmel teljesíti fájdalmas feladatát Istennek ártatlan Báránya. Ezt fejezi ki a 39. zsoltár és ugyanezt ismétli meg röviden az 53. is: az édes Jézus kéri mennyei Atyjának segítségét ellenségei ellen, de azért megnyugszik és kész akarattal mutatja be áldozatát.

A szenvedések fokozódnak a kereszten. Az isteni Üdvözítő némán tűri azokat, de a mesterével együttérző egyház az 58. zsoltárban fejezi ki panaszait Krisztus ellenségeivel szemben. A 87. zsoltárban a fájdalmaktól teljesen elnyomott lélek utolsó sóhajtását véljük hallani, mintegy bővebben a Megváltó szavait: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?” – „Beteljesedett” – az áldozat végrehajtott: Jézus a bűnök váltságáért meghalt a kereszten, de ártatlanul kiontott vére bosszúért kiált az égre azok ellen, akik még ezután sem térnek meg gonosz útjaikról, akik továbbra is ellenségeivel szövetkezve: „Feszítsd meg” – et kiáltanak az igazságra. Ezzel a gondolattal fejezi be a 93. zsoltár a nagypénteki Matutinumot.

A nagypénteki Laudes zsoltárai közül a 142. ugyanazt a hangulatot fejezi ki, mint a Matutinum. Azonban a 84. zsoltárban már a megváltás fölött érzett öröm hangjait kell föltalálnunk. Habakuk éneke is az Isten megváltói működését dicsőíti és egyben igen alkalmas módon tolmácsolja a szenvedések után megdicsőült Üdvözítő lelkének hálaénekét. A 147. zsoltárban azután ehhez a hálaénekhez csatolja az új Jeruzsálem is a magáét, mert hiszen az egyház kegyelemforrásai a Megváltó kereszthalálával vették kezdetüket.

„Annyira szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá, hogy mindaz, aki Őbenne hisz meg ne haljon, hanem örök élete legyen." — A mai szent napon teljesedett be az isteni gondviselés magasztos ténye: az emberi nem megváltása. Az édes Üdvözítő magára vállalta az emberiség bűneinek büntetését és keresztáldozatával, mint végtelen értékű áldozattal, a mai napon engesztelte ki Istent azokért a végtelen sértésekért, melyeket minden halálos bűn ejt az Ő végtelen fölségén.

Ez a Nagypéntek jelentősége.[1]

A hívő lelket kell, hogy nagy hála, de egyben szomorúság is töltse el, mélységes bánat a bűnök fölött, melyek szeretett Üdvözítőnk rettenetes szenvedéseit és halálát okozták. A gyász napja tehát ez, melyen a régi magyar ének szavai szerint minden állat megindul, csak a bűnös nem búsul”.[2]

Nem kell külön szólnunk e szent nap történelmi emlékeiről, mert ez egyidős a keresztény Húsvéttal (πάσχα σταυρώσιμον = a keresztrefeszítés húsvétja).[3] A zsidók minden pénteket „előkészület”-nek (parasceue gör.) neveztek, mert a másnapi munkaszünet miatt ekkor kellett a szombatra szükséges dolgokat előkészíteniük;[4] a kereszténység ezt az elnevezést csak egy napra, a Nagypéntekre, tartotta meg, mert ezen a napon készítette elő isteni Üdvözítőnk kereszthalálával a húsvéti föltámadás dicsőségét.[5]

A nagypénteki szertartások közül legrégibb a keresztimádás[6] és a Passió éneklése. Ezeket ugyanis legalább Jeruzsálemben, a szenvedések színhelyén, már a IV. századi zarándoknő is megemlíti. Nagycsütörtök éjjel — mint említettük — az Olajfák-hegyén voltak a Jeruzsálemiek.[7] Mikor innét a körmenet a kapukhoz ért, már derengett,[8] mire pedig a Kereszt-bazilikához értek, már világos volt. Innét a Pilátusról szóló evangéliumi részletek felolvasása és a püspök buzdító beszéde után a nép hazatért pihenni, de a buzgóbbak még előbb a korbácsolás oszlopához is elmentek. Reggel nyolc órakor ismét a Kereszt-bazilikában találjuk a híveket. A püspök számára kathedrát állítottak föl, eléje pedig vászonnal letakart asztalt tettek, melyre aranyozott ezüst tartóban a kereszt fáját helyezték. A szent kereszt felső részét tartotta a püspök, az asztal körül pedig a szerpapok vigyáztak.[9] Ezután a hívek egyik kapun be a másikon kimenve a kereszt imádásához járultak, miközben mindegyikük homlokával és szemével érintvén megcsókolta azt. Mire az egész nép elvégezte ezt, már tizenkét óra volt. A kereszten való szenvedés ideje alatt (12 órától 3 óráig) a zsoltárokból, apostoli levelekből és cselekedetekből, a prófétákból és evangéliumokból elolvasták mindazt, ami a passióra vonatkozik, közben megfelelő himnuszokat és könyörgéseket imádkoztak. A nép sírt és jajgatott, de legkivált akkor, mikor három óra tájban sz. János evangéliumának ahhoz a helyéhez értek „kiadá lelkét”.[10] Innét a Martyriumba, majd az Anastaseba vonultak, ahol azt olvastak föl, mint kérte el arimathiai József Pilátustól az Úr holttestét,[11] azután pedig, ki ahogy bírta, önkéntes vigíliát tartottak.[12] Az elmondottakon kivül még abban is teljes a megegyezés a különböző korok és helyek keresztényei között, hogy e napon sehol Szentmise nem mondatott.[13] A keresztimádás nyugatra a VII. vagy VIII. században jött át Jeruzsálemből és az előremegszenteltek miséjének nyomai (köznyelven: csonkamise) is csak a VIII. századig mennek vissza, de kétségtelen, hogy e szertartás régibb eredetű.[14] Ebben az időtájban alakultak ki azután ősrégi elemekből a nagypénteki szertartások,[15] melyek már a IX. században lényegükben fedik a maiakat.[16]

A mostani szertartások három (illetve nálunk négy) részből állanak, melyek a gyász jellegét viselik magukon.[17] Fekete ruhákban vonul a papság a leszerelt oltárhoz és sem gyertyát sem pedig tömjént nem visznek magukkal. Mikor a menet az oltár elé ér, ott arcraborulva kis ideig elmélkednek,[18] mialatt két oltárszolga egyetlen vászonlepellel letakarja az oltárt.[19]

I. IMÁDSÁGOK.

Az oltár megcsókolása után minden cím (titulus) nélkül[20] kezdi olvasni a fölolvasó Ozeás 6, 1—6, mely már a vigasztalás szavait tartalmazza. Egy Tractus (Habacuc 3.) közbeéneklése után a nagycsütörtöki Könyörgést ismétli a pap, mely előtt a szerpap „Flectamus genua” felszólítást mond.[21] Az ezután felolvasandó prophetia (Exod. 12, 1—11.) a húsvéti bárány elrendelését és az ezzel kapcsolatos szertartásokat írja le. A húsvéti bárány a keresztrefeszített Megváltó előképe volt, azért olvastatja az egyház Nagypénteken az erről szóló prophetiát.

Ezután a Passió következik, úgymint Virágvasárnapon, csakhogy letakaratlan könyvtartóval ;[22] „A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése János evangélista[23] írása szerint”. (Ján. 18, 1—19, 37.) A következőket, (tehát u. o. 19, 37—42.) evangélium gyanánt olvassa a szerpap, de gyertyák és tömjénezés nélkül; az elején nincs áldás, a végén pedig a pap nem csókolja meg a könyvet.

Ezután egy NAGYON RÉGI imádságsorozat következik. Az egyház könyörög az egész emberiségért.

Minden könyörgés előtt hosszabb bevezetésben jelzi, hogy kikért imádkozik, azután „Hajtsatok térdet" felszólítás és „Keljetek föl” felelet után[24] mondja el a pap a könyörgést. Ez régen minden ünnepélyes misénél így volt, most csak a nagypénteki szertartások részét képezi és bár az imáknak semmi különös vonatkozásuk sincs a napi eseményekhez, mégis általános mivoltuk szépen megfelel a keresztáldozat általános érvényének.[25] Csak ezen a napon imádkozik az egyház nyilvánosan az eretnekekért, szakadárokért, zsidókért és pogányokért, mert Krisztus Urunk is e napon imádkozott a keresztfán ellenségeiért.[26]

II. KERESZTIMÁDÁS.

A könyörgések végeztével a pap leteszi a miseruhát[27] és kezébe vévén a letakart feszületet az oltár leckeoldala mellett a nép felé fordulva leoldja a kereszt leplének felső szélét és e szavakat énekli: „Íme a kereszt fája, melyen a világ Üdvössége függött” - mire a kar ezt feleli: „Jöjjetek, imádjuk!”[28] Erre mind leborulnak a feszület előtt. A pap feljebb lép az oltárhoz és félig lebontván a kereszttakarót emelkedettebb hangon énekli ugyanazt. Végül harmadszor is megismétlődik e szertartás a most már teljesen szabadon föltűnő Fölfeszített keresztje előtt, melyet a pap az oltár közepén mutat a hívek elé.[29] Most az oltár előtt a középre viszi a keresztet és ott egy fekete lepelre fekteti. Azután cipőit levetve[30] háromszoros térdhajtással és csókkal üdvözli a keresztrefeszített Megváltót.[31] Mialatt a papság és utána a nép is a kereszt imádását végzi, azalatt az énekkar az Improperiákat ( = szemrehányások) énekli, melyekben megrázó ellentétekben veti szemére az Úr a zsidóknak hálátlanságukat.[32]

III. CSONKAMISE.

A keresztimádás vége felé meggyújtják az oltár gyertyáit, a szerpap kiteríti a corporalet és a keresztet ismét az oltárra helyezi. Azután körmenetileg elhozzák az előző nap konszekrált szent Ostyát[33] égő gyertyák és tömjénezés kíséretében, mialatt a „Vexilla Regis” himnuszt éneklik.[34] A pap az oltáron a Legszentebbet a tányérkára teszi, a kehelybe pedig bor és víz öntetik,[35] a tömjénezőbe is tömjént tesznek minden szó nélkül. Az oltár megfüstölése alatt a pap a szokott imádságokat mondja, de a kézmosás ismét csendben történik. Az „Imádkozzatok testvérek" és az azt megelőző ima[36] elmondása után a „Miatyánk” következik a rendes bevezetéssel és befejező imádsággal: „Szabadíts meg minket, kérünk Uram ...”, melyet azonban ez alkalommal hangosan mond a pap és közben nem vet magára keresztet a tányérkával. Az Úrfölmutatás csak egy kézzel történik és utána három részre töri a pap a Szentostyát, melynek legkisebb részecskéjét a borba ereszti minden imádság nélkül. A „Szent testedet, Uram Jézus Krisztus...” elmondása után pedig a rendes szertartások keretében[37] magához veszi az Úr szent testét.[38] A kehely kiöblítése után az oltár közepén meghajolva elmondja e rövid imát: „Mit szájjal vettünk ...” Azután meghajolva az oltár előtt a segédkezekkel együtt elvonul. A csendes vecsernye után az oltárt ismét leszerelik.

IV. KRISZTUS TEMETÉSE.

Náluk[39] a kehelykiöblítést megelőzőleg helyezik el az Oltáriszentséget a szentségmutatóba. A Nagycsütörtökön átváltoztatott harmadik nagy Ostyát teszi bele a pap és az egészet selyemfátyollal letakarva körmenetileg viszi arra a díszes mellékoltárra, mely az Úr nyugvóhelyét, arimathiai József sziklasírját kell, hogy eszünkbe juttassa.[40] Ezalatt ismét a „Vexilla Regis” himnuszt kell énekelni.[41] A görögöknél Nagypénteken este van Krisztus temetése a 118. zsoltár és megfelelő tropárok éneklése közben. Ők egy koporsóba helyezett Krisztus-szobrot visznek fényes körmenetben a virágokkal gazdagon fölékesített szentsírba.

A NAGYPÉNTEKI KÖNYÖRGÉSEK:
1. A katolikus Anyaszentegyházért.
Könyörögjünk, kedveseim, az Isten szent Egyházáért, hogy azt a mi Urunk Istenünk az egész földön békében és egységben megtartani és megőrizni méltóztassék, alája vetve neki a fejedelemségeket és hatalmakat és adja, hogy békés és nyugodalmas életet élvén, magasztaljuk a mindenható Atya Istent.

Mindenható örök Isten, aki dicsőségedet Krisztusban minden nemzetnek kinyilatkoztattad, őrizd irgalmasságod műveit, hogy Egyházad az egész földön elterjedve, neved megvallásában állhatatos hittel megmaradjon. Ugyanazon Urunk ...

2. A pápáért. 
Könyörögjünk szentséges pápánkért, N.-ért is, hogy a mi Urunk Istenünk, aki őt a püspökség rendjébe kiválasztotta, épségben és erőben őrizze meg Egyházának, az Isten szent népének kormányzására.

Mindenható örök Isten, akinek ítéletén alapszik a világmindenség: tekints kegyelmesen esdekléseinkre és tartsd meg kegyességeddel választott legfőbb pásztorunkat, hogy a keresztény nép, melyet tekintélyeddel kormányoznak, az ily nagy pápa alatt hitének érdemeiben gyarapodjék. A mi Urunk ...

3. A klérusért és az egész szent népért.
Könyörögjünk valamennyi püspökért, és áldozópapért, szerpapért, alszerpapért, gyertyavivőért, ördögűzőért, olvasóért, ajtóőrért, hitvallóért, szűzért, özvegyért s Istennek egész szent népéért.

Mindenható örök Isten, akinek Lelke megszenteli és kormányozza az Egyház egész testét, hallgass meg minket, midőn annak minden rendjéért esedezünk, hogy kegyelmed ajándékából neked minden osztály híven szolgáljon. A mi Urunk ...

4. Az államfőkért.
Könyörögjünk azokért is, akik az államokat kormányozzák, és azoknak hivatali és hatalmi szerveikért : hogy elméjüket és szívüket a mi Urunk Istenünk az ő akarata szerint irányítsa a mi örök békénkre.

Mindenható örök Isten, akinek a kezében van minden hatalom és az összes népeknek a jogai: tekints jóságosan azokra, akik minket hatalommal kormányoznak; hogy az egész földkerekségén a te jobbod oltalma alatt a vallás is teljes épségben és a haza is teljes biztonságban fönnálljon. A mi Urunk ...

5. A katechumenokért.
Könyörögjünk hittanulóinkért is, hogy a mi Urunk Istenünk nyissa meg szívüket-fülüket, és az irgalom kapuját, hogy az újjászületés fürdője által minden bűnük bocsánatát megnyervén, ők is a mi Urunk Jézus Krisztusban tagok legyenek.

Mindenható örök Isten! aki Egyházadat mindig új sarjadékkal szaporítod, gyarapítsd hittanulóink hitét és értelmét, hogy a keresztség forrásában újjászületve, fogadott fiai közé számíttassanak. A mi Urunk…

6. Isten irgalmáért a szükségben szenvedőknek.
Könyörögjünk kedveseim, a mindenható Atya Istenhez, hogy tisztítsa meg a világot minden tévelytől, távolítsa el a betegségeket, hárítsa el az éhséget, nyissa föl a börtönöket, oldja föl a bilincseket, engedjen az utazóknak visszatérést, a betegeknek gyógyulást, a hajózóknak biztos kikötőbe jutást.

Mindenható örök Isten, szomorúak vigasztalása, sanyargatottak erőssége, jussanak színed elé, a bármely bajból hozzád kiáltók esedezései, hogy mindnyájan örvendezhessenek annak, hogy szükségeikben irgalmaddal megsegítetted őket. A mi Urunk ...

7. Az eretnekek és szakadárok megtéréséért.
Könyörögjünk az eretnekekért és szakadárokért is, hogy a mi Urunk Istenünk szabadítsa meg őket minden tévtantól, és a szent és apostoli katolikus Anyaszentegyház kebelébe visszavezetni méltóztassék.

Mindenható Örök Isten, aki mindenkit üdvözítesz, és senkit sem akarsz elkárhoztatni, tekints az ördögi ravaszsággal megejtett lelkekre, hogy minden eretnek tévedést letéve, a tévelygők szíve megjavuljon és igazságod egységébe visszatérjen. A mi Urunk ...

8. A zsidók megtéréséért.
Könyörögjünk a hűtlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a leplet szívükről, és ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust.

(A térdhajtás itt elmarad, mert a zsidók csúfból hajtogattak térdet az Úr előtt e napon)

Mindenható örök Isten, aki a hűtlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismerve igazságodnak világát, Krisztust, kibontakozzanak a sötétségből. Ugyanazon a mi Urunk…

9. A pogányok megtéréséért.
Könyörögjünk a pogányokért is, hogy a mindenható Isten távolítsa el szívükből a gonoszságot, hogy elhagyván bálványaikat, térjenek meg az élő igaz Istenhez, s az ő egyetlen Fiához, Jézus Krisztushoz, a mi Urunkhoz és Istenünkhöz…

Mindenható Örök Isten, aki a bűnösöknek nem halálát, hanem mindig életét keresed, fogadd kegyelmesen imádságunkat és mentsd meg őket a bálványozástól; s gyűjtsd Anyaszentegyházad kebelébe, neved dicséretére és dicsőségére. A mi Urunk ...
___________________
[1] Durandus szerint: 1. Christi immolatio, 2. inferni spoliatio, 3. mortis conculcatio, 4. humani generis redemptio, 5. paradisi apertio et, 6. scipturarum manifestatio. (Rationale 207.)
[2] A protestánsok örömünnepnek tekintik Nagypénteket,mint a megváltás befejezésének emléknapját. Olyan ez — Írja Kellner és Szaniszló —- mintha a gyermekek atyjuk halálának évforduló napját örömünneppel ülnék meg arra való tekintettel, hogy e napon nagy örökség birtokába jutottak. Ezzel szemben a katholikusok ősi idők óta nem tekintik ünnepnek e napot, (Constit. Apost. 5, 18.; sz. Ambrus: Epist. 23, 12. M. L. 16, 1030; IV. toledói zsinat 633-ban can. 8. stb.) hanem szigorú böjttel és virrasztással vesznek részt lélekben az Üdvözítő szenvedéseiben.
[3] A régiek hagyománya szerint márc. 25-én volt az Úr keresztrefeszítésének évfordulója. (L. erről még bővebben a „Húsvét ideje” fejezetet.) pl. sz. Ágoston: De Trinit. 4, 5. (M. L. 42, 894), u. i. egy régi vaticani codex (3806.): „Annuntiatio conceptionis et passio Domini." Azután Martyr. Rom. e napon emlékezik meg a jobb latorról. (L. bőv. Bolland. Márc. III. 538. sköv. és Nilles; Kalend, II. 254. o. és „(márc. 25.) Gyümölcsoltó B. A.” fejezet.
[4] így a sivatagi vándorlás alatt a mannát is. (Exod. 16, 22—26.)
[5] Nilles: Kalend. II. 253. o. és Durandus: Rat. div. off. 251. o.: „Nos vero hoc nomen, quod est commune cuilibet sextae feriae, appropriaimus illi sextae feriae, quae est proxima ante pascha, pro eo, quod tunc praeparatus est cibus sive manna, quo et militans ecclesia modo, et triumphans in futura requie perfruetur.”
[6] Az imádás mindig arra vonatkozik, aki a kereszten meghalt érettünk. A szertartásokban előforduló kifejezések, melyek a kereszt imádására vonatkoznak, jelképesen értendők: a kereszt Krisztus jelképe.
[7] Ezt a vigíliát mindenki kivétel nélkül megtartotta — irja Eucheria. (A görögök még ma is átvirrasztják a Nagycsütörtök és Nagypéntek közötti éjjelt: ἀγρυπνία τῶν ἁγίων παθῶν, mialatt a négy evangéliumból a passiót 12 részre osztva olvassák, közben sok imát és tropárt énekelnek.) (Nilles: Kalend. II. 236. o. és Mihályfi: i. m. 168. o.)
[8] Úgyhogy egyik ember a másikat megismerhette.
[9] Azért kell ez az elővigyázat — írja a zarándoknő — mert egyszer valaki leharapott egy darabot a keresztből.
[10] 19, 30.
[11] Ján. 19, 38.
[12] Peregrinatio 36. és 37. c. Corp. script. eccl.Lat. 39, 87. sköv. U. i. Paulinus: Epist. ad Sever. 32. és sz. Jeromos: Epist. ad Eustoch. 108. Id. Lonovics: Archaeologia I. 168. o. A görögöknél Nagypénteken nincs keresztimádás, hanem amint láttuk Nagyböjt III. Vasárnapján. Azonkívül még két alkalommal: aug. 1-én (Nllles: i. m. I. 228. sköv.) és szept. 10—13. (u. o. 273. o.)
[13] Duchesne: Origines du culte chrétien 237. o. Ennek okát adja Durandus (i. h.): „Non sacrificant amici, dum trucident inimici." Szaniszló pedig így: 1. Nem kell emlék, mikor valóság van, 2. a mise örömet fejez ki, már pedig e nap a fájdalomé. „Dominus vobiscum” köszöntés pedig azért nincs szerinte, mert e napon nincs velünk az Úr! (legalább úgy mint rendesen, mert keresztre feszítve meghall i. m. 84. o.) Különben már I. Ince pápa (Epist. ad Dec. 25, 2) is írja, hogy e két napon (Nagypéntek és Nagyszombaton) nincs mise, hanem csak prédikáció, mert az apostolok e napon szomorúan elrejtőztek.
[14] Ez egyszerű áldozási szertartás. Duchesne azt hiszi, hogy ez a régi liturgia nélküli összejöveteleken mindig volt, miként most is van a görögöknél Nagyböjt minden napján (szombat és vasárnap kivételével). Ilyen lehetett az üldözések alatt, de még később is az otthoni szentáldozás. (Origines ... 239. o.(U.i. Thalhofer: Handbuch I. 635. o.)
[15] Missale Gothico-Gallic.(M.L. 72, 267.), Gelasianum (ed. Wilson. 74. sk. o.)
[16] így Kellner: Heortologie. 59. o. stb.
[17] „Quasi funeris obsequium” —- írja Durandus: Rationale 203. o. — azért „tacita et humili voce dicitur officium”, egyébként pedig e napon „arctissinum ieiunium et silentium!”
[18] Régen minden nagymise prostratioval kezdődött. E napon alázatosságot fejez ki e cselekedet, mikor Krisztus végtelenül megalázta magát érettünk — és a legmélyebb gyászt. (Thalhofer, Lonovics, Szaniszló stb.)
[19] Ez jelzi a gyolcsot, mely Krisztus testét takarta (Durandus: i. h.) és Lonovics is szemfödélhez hasonlítja. (i. m. 16,3.0.)
[20] Quia titulus est caput lectionis, et sine capite sumus, cum Christus occiditur” (Gavanti: Thes. Rituum I. 4. 9, - Id. Lonovics: i. m. 164. o.) Régen minden Istentisztelet leckével kezdődött (Durandus: i. h.). Az oltáron nem égnek e szertartások alatt gyertyák, ami szintén régi hagyomány. A gyertyák csak a II. sz. óta égnek az oltáron, azelőtt az oltár mellett volt a helyük. (Thalhofer i. m. 631. o.)
[21] Ezt szokta hajdan a szerpap minden miseima előtt kiáltani. (Arlesi Caesar.: Hom. 34.; Constit. Apost. 8, 9.; Cassianus: Instit. 2, 7. — id. Lonovics: i. m. 166. sk.)
[22] Durandus ennek két okát adja: 1. Krisztus is ruhátlanul függött a kereszten és 2. János evangélista az Úr elfogatásakor köntösét elhagyván menekült. Megjegyzendő, hogy Mk. 14, 51. 52. nem János evangélistáról van szó, csak „egy ifjú”-ról. Ennek kilétét sokféleképp magyarázzák. (L. bőv. Belser: Gesch. des Leidens und Sterbens, der Auferstehung und Himmelfahrt des Herrn, Freiburg in Br. 1903. 272.8 ) Durandus idejében e passiót mezítláb énekelték, „ut cum afflicto pro nobis nos aflligi debere monstremus.” Néhol a passió e szavainál: „szétosztották maguk között ruháimat” — az oltárterítőt levették. (Rationale div. off. 204. o.)
[23] Azért olvassa az egyház éppen sz. János szerint Nagypénteken a passiót, mert a keresztrefeszítésnél ő szemtanú volt.
[24] Kivéve a zsidókért való könyörgést, mert ők csúfból hajtogattak térdet az Úr előtt e napon, különben is írja Durandus — eorum caecitas nulla poterit oratione depelli, donec plenitudo gentium subintraverit, ideo non est pro eis vehementer orandum, nec genua flectenda.
[25] Thalhofer; Handbuch I. 633. o.
[26] E könyörgések magyar fordítását 1. Kiss: Imádkoznunk 107—112. o. Duchesne szerint ilyenek voltak a régi aliturgikus összejövetelek. (Origines du culte crétien 224. o.)
[27] „Illő lévén, hogy főékszerétől fosztottan tartsa kezében a kereszten meztelenül függő Megváltónk képét” — írja Lonovics: i. m. 170. o. — aki különben összefüggést keres ebben a Heraclius-féle csodával. (l. Binterim: Denkw. 5. köt. 1. rész. 457. és „(május 3.) Kereszt feltalálása”: 319. o.) V. ö. Müller: Das Kirchenjahr 293. o.
[28] Ez az I. római ordo függelékében már megvan, de abban az időben még körmenet alatt énekelték a „Beati immaculati”-val (Zsolt. 118.) kombinálva. Ez tehát római eredetű szertartás, míg a többi ének gallikán eredetű. (Így Duchesne: i. m. 238. o. és Thalhofer: i. m. 634. o.) Természetesen az imádás nem a fát illeti meg, hanem a rajta függő Üdvözítőt és a szent vért, amely átitatta. (L. erről Lonovics: i. m. 168. o. 2. jegyz.)
[29] Ez Durandus szerint Krisztus Urunk levetkőztetésére emlékeztet, mely azért történik 3 részben, mert a zsidók háromszor csúfolták meg az Urat: 1. a helytartó udvarán, 2. a praetoriumban és 3. a kereszten. Azonban az ő idejében az Improperiák még megelőzték a kereszt leleplezését. (Rationale 205. o.)
[30] V. ö. Mózes az égő csipkebokor előtt: „Oldd le saruidat lábaidról, mert a hely, melyen állasz, szent.” (Exod. 3, 5.) A középkorban mezítláb történt e szertartás, (Marténe: De ant. eccl. disc. 13, 15. és Durandus: i. h.) Ez nálunk a hideg időjárás miatt elmarad.
[31] Eközben az esztergomi Directorium szerint (1918. 49. o.) e szavakat kell mondani: „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot." Természetesen halkan, mert ez nem tartozik a szertartásokhoz. Ezt különben már Lonovics is ajánlja.
[32] Szabad fordításukat l. Kiss: Imádkozzunk 323. o.
[33] Innét a név: Missa praesanctificatorum: Előre-megszenteltek miséje.
[34] L. Kiss: Imádkozzunk; 326. o.: „Királyi zászlók lobognak...”
[35] Durandus szerint ez azt a vért és vizet jelzi, ami az Úr oldalából folyott, mikor a katona lándzsájával átdöfte. (Rat. div. off. 206. o.)
[36] Ezekben az imákban előfordul az „áldozat” (sacrificium) szó. A mai napon ezeket tágabb értelemben kell vennünk: jócselekedet, áldozás. (Kramp: i. m. II. 177.1)
[37] „Veszem a mennyei kenyeret...” „Uram nem vagyok méltó ...” és „A mi Urunk J. Kr. teste ...”
[38] Ma csak a miséző (jobban mondva caelebrans) áldozik e napon. Ez csak a X. római ordóban van először így: „Communicat autem solus Pontifex sine ministris.” Németországban a XV. századig a nép is áldozott. (Thalhofer: i. m. 636. o.) Erre vonatkozó egyéb adatokat l. Mihályfi: i. m. 143. o
[39] Németországban, Ausztriában, Cseh- és Lengyelországban is.
[40] A szentsír első említése augsburgi sz. Ulrik életrajzában van (X. század). Az Oltáriszentséget a XVI. század óta helyezik oda. (Talán először 1577-ben Münchenben. Thalhofer: 636. és Mihályfi: 145. o.)
[41] Directorium Strigon. 1918. 50. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 154-165 old.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.