Tíz éves a Summorum Pontificum
2017. július 07. írta: Katolikus Válasz

Tíz éves a Summorum Pontificum

summorum.pngXVI. Benedek pápa ma tíz éve, 2007. július 7-én (07.07.07-én) adta ki a Summorum Pontificum kezdetű motu proprio apostoli levelét. Levelében a pápa az Egyház részére szabályozta a „Szent XXIII. János pápa által 1962-ben kiadott Misekönyv” szerinti liturgiavégzést (az ún. „tridenti misét”), amelyet a II. Vatikáni Zsinatot követő, 1970-es liturgikus reform előtt általánosan használtak a római katolikus egyházban.

Az apostoli levél nagyobb szabadságot adott a tridenti liturgia 1962-es formájának a végzéséhez: minden egyes pap szabadon misézhet az 1962-es Misekönyv szerint anélkül, hogy erre bárkitől is engedélyt kellene kérnie. A motu proprio értelmében emellett az egyház pásztorainak és plébánosainak készségesen eleget kell tenniük a régi rítushoz kötődő hívek állandó csoportja kérésének, akik az 1962-es Misekönyv szerint szeretnék a szentmisét megünnepelni, és gondoskodniuk kell arról is, hogy „harmonikus egyensúly jöjjön létre e hívek lelki java és a plébánia rendes lelkipásztori ellátásának igénye között” (5. cikkely 1.§).

Summorum Pontificum szövege magyar nyelven itt teljes terjedelmében olvasható.

A hagyományos miseforma, amelynek ünneplésére a Summorum Pontificum nagyobb szabadságot adott, világszerte nagy népszerűségnek örvend, különösen a fiatalok körében. A nemzetközi Foederatio Internationalis Juventutem ifjúsági egyesület kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy az Egyház nyilvános istentiszteletének, azon belül is a római rítus hagyományos formáinak ápolását elősegítse. Az egyesület hazai tagszervezete Juventutem Magyarország néven működik. A tagszervezet honlapján az érdeklődők városokra lebontva találhatják meg, hogy Magyarországon mely templomokban és mikor ünnepelnek szentmisét a római rítus rendkívüli formája szerint (a budapesti adatokat lásd itt).

A szentmise rendkívüli formájának és Summorum Pontificum motu propriónak a megítélése egyházi körökben sajnálatosan máig megosztott képet mutat.

Ferenc pápa 2016. november elején egy interjújában úgy nyilatkozott, hogy a latin misére járó fiatalok "merevek", akik merevsége "álcáz valamit": "bizonytalanságot, vagy akár még valami mást is". A Szentatya szerint a merevség "védekező", "az igaz szeretet viszont nem merev". Ugyanitt Ferenc pápa azt is elmondta, hogy XVI. Benedek pápa  a Summorum Pontificum motu propriojával csupán "korrekt és nagylelkű gesztust tett, hogy alkalmazkodjon néhány csoport és ember egy bizonyos mentalitásához, akik nosztalgiáztak... De ez csupán kivétel."

Néhány nappal később Ferenc pápa szavaira reagálva már Raymond Burke bíboros nyilatkozott úgy, hogy "a latin mise nem 'kivétel'". Burke bíboros a La Fede Quotidianának nyilatkozva mondta el: a szentmise rendkívüli formája ugyanolyan megalapozottsággal bír, mint a szokványos forma. "Ez az Egyház miséje minden korban, ezért nem lehet megszüntetni, hanem egyenlő méltósággal bír." - mondta Burke. "A kérdésben XVI. Benedek pápa motu proprio-ja irányadó, és egyértelmű." - szögezte le a bíboros.

2016. november 25-én Ferenc pápa megerősítette negatív hozzáállását az Egyház és liturgikus hagyományaihoz ragaszkodó egyházi közösségekkel szemben. A pápa egy zártajtós találkozón, amelyen 140 férfi szerzetesrend és vallásos közösség vezetője vett részt, "aggodalmát" fejezte ki ezen új vallásos intézmények növekvő száma miatt, amelyek rendkívüli számban vonzzák a fiatalokat és az egyházi hivatásokat. A Szentatya szerint ezek a közösségek gyakran "merevséget" népszerűsítenek és "pelagianisták", akik vissza akarnak térni az aszketizmushoz és vezekléshez. A pápa szavainak leiratát teljes terjedelmében az olasz Corriere della Sera hírlap 2017 februárjában hozta le, a lap cikkéből akkor a Katolikus Válasz is közölt összefoglalót.

A Summorum Pontificum kiadásának 10 éves évfordulójához közeledve Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa szólt nagy elismeréssel a motu proprioról március 31-én, egy Kölnben megtartott liturgikus konferencián. A prefektus bíboros józan és tanulságos szavait, amelyekről a Katolikus Válasz is tudósított, különösen ajánljuk mindenkinek elolvasásra.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása