12 fontos tudnivaló Ferenc pápa tanításának várható korrekciójáról
2017. augusztus 19. írta: Katolikus Válasz

12 fontos tudnivaló Ferenc pápa tanításának várható korrekciójáról

dsc_0206.jpgRaymond Burke bíboros, az Apostoli Szignatúra (az Egyház legfelsőbb bíróságának) korábbi prefektusa a The Wanderer katolikus magazinban augusztus 14-én megjelent interjúrészletében megerősítette: formálisan "korrigálni kell" Ferenc pápa egyes tanításait.

A bíboros szerint "elsődlegesen" azokban a "tanításbeli pontokban" szükséges megtenni ezt, amikben a bíborosok által a Szentatya elé terjesztett dubia már tisztázást kért a pápa Amoris Laetitia apostoli buzdításának kiadása után: "a házasságról, a családról, a belső természeténél fogva bűnös cselekedetekről, és a többiről".

A bíborosok dubiája az Egyház hagyományos, tisztázást kérő indítványa, amelynek megválaszolásától -- egyedülállóan szokatlan módon -- Ferenc pápa mereven elzárkózott.

Íme 12 tudnivaló a formális korrekcióról, amelyeket Burke bíboros az interjújában említett:

1. A korrekció próbálkozást jelent annak az egyházbeli zavarnak és megosztottságnak [lásd erről legutóbbi összefoglalónkat - KV szerk.] a megszüntetésére, amit Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdításának, az Amoris Laetitiának különböző értelmezései okoztak.

2. A korrekció a dubia ("kérdések") pontjait követi majd, amelyet az Amoris Laetitia 300-305. bekezdéseibe foglalt tanításokról fogalmaztak meg, és küldtek el Ferenc pápának és a Hittani Kongregáció akkori prefektusának, Gerhard Müller bíborosnak, 2016. szeptember 19-én.

3. A dubiát és kísérőlevelét Walter Brandmüller, Carlo Caffarra, (a nemrég elhunyt) Joachim Meisner, és Raymond Burke bíborosok írták alá.

4. Ferenc pápa úgy döntött, nem válaszol a dubiára, ami tovább mélyítette a katolikus egyházban az Amoris Laetitia által keltett zavart és megosztottságot, szükségessé téve a dokumentum korrekcióját.

5. A megosztottság bemutatására Burke bíboros azt mondta a The Wanderernek adott interjújában: "Püspökök mondják nekem, hogy amikor ragaszkodnak a hiteles egyházi tanításhoz a rendellenes házassági együttélések terén, az emberek egyszerűen elvetik a tanításaikat. Azt mondják, hogy egy másik püspök másként tanít, és ők inkább őt követik."

6. A megosztottságról emellett Burke bíboros Málta érsekére hivatkozott, aki azt mondta: Málta püspökei "Ferenc pápa tanítását követik, és nem más pápákét". Burke bíboros szerint a kijelentés, amely azt implikálja, hogy az Egyház pápái egymáséinak ellentmondó tanításokat közölhetnek, "megdöbbentő".

7. Jóllehet épp regnáló pápával szemben formális korrekció évszázadok óta nem történt, volt példa korábbi pápák korrekciójára több pontban is, köztük az Egyház adminisztrációjával kapcsolatos ügyekben.

8. A korrekció az Egyház házassággal, családdal, a belső természeténél fogva (ti. a körülményektől és a szándéktól függetlenül) bűnös cselekedetekkel, és más olyan pontokkal kapcsolatos világos tanítását mutatja majd be, amelyekben az Amoris Laetitia visszaéléseket eredményező kétes tanítást közölt. A korrekció összehasonlításképpen kimondja majd azt is, amit Ferenc pápa e pontokban tanított.

9. Ha a korrekció megtörténik, az felhívást jelent majd Ferenc pápa felé, hogy hozza összhangba a saját tanítását az Egyházéval, Krisztus és az Egyház Tanítóhivatala iránti engedelmességből.

10. A korrekció olyan hivatalos deklarációt jelent, amire Burke bíboros szerint Ferenc pápának "kötelessége" válaszolni.

11. Burke bíboros megerősítette, hogy a római pápa a püspökök és valamennyi hívő egységének letéteményese, ezért Ferenc pápa felelőssége, hogy a jelenlegi megosztottságnak a püspökök között véget vessen, és hogy világosan megerősítse az Egyház tanítását.

12. Miközben "teljességgel ellene" van bármiféle formális szakadásnak, Burke bíboros szerint jelenleg "aposztázia" folyik az Egyházban, amit a fatimai Szűzanya a száz évvel ezelőtti jelenéseiben megjövendölt.

Amennyiben Ferenc pápa úgy dönt, hogy mégis tisztázza az Amoris Laetitia zavart keltő pontjait, megerősítve ezekben az Egyház eddigi és változtathatatlan tanítását, a formális korrekció okafogyottá válik. Az Amoris Laetitia előkészületei során, és a tavaly áprilisi kiadása óta történtek alapján sajnos kis esély látszik erre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 15:13:52

Helyes, hogy egyes katolikus személyiségek aktívan fellépnek a vatikáni ámokfutás ellen.

morph on deer 2017.08.20. 15:31:21

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Úgy érted: helyes, ha a merev fundamenalizmus nyer teret a korszerűbb, emberközeli szemlélet helyett?

Szerintem nem. Ha az egyház nem hajlandó nyítni a huszonegyedik századi való világ irányába, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy méginkább teret veszt, és egyre inkább háttérbe fog szorulni.

Nem mintha hiányozna, mondjuk.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 15:55:04

@morph on deer:

A dogmák terén a nyitás = eretnekség.

Minden másban persze lehet nyitni.

Proud Mary 2017.08.20. 17:52:27

@morph on deer: ezt kb 21-edszer (minden században) ki lehetett volna jelenteni. nem biztos, jól járt volna az Egyház

morph on deer 2017.08.20. 20:57:10

@Proud Mary:
Nem tudom, hogy valaha volt-e ennyire szélsőséges a helyzet. Arra gondolok, hogy eddig korábban fel sem merültek bizonyos kérdések, az ateisták és a nem konkrétan egyházhoz köthető deisták számaránya nem hiszem, hogy volt már ennyire magas korábban - azaz az egyház szerepe szerintem ma egészen más, mint száz éve, pl.
Véleményem szerint szükség lenne reformokra, ha a mai embereket is meg akarják szólítani, mert már semmi nem lesz olyan, mint korábban volt, ez garantált. Tehát csak visszafelé nézni ott sem a helyes út, - ahogy én látom.
A konzervatív szemlélet egyébként sem azonos a fundamentalista szemlélettel.

Ez csak praktikus tippvolt, mert bár nem vagyok hívő, nekem semmi bajom azokkal, akik azok. Minden tiszteletem!

Bajom csak azokkal van, akik a vallást manipulatív módon eszközként használják az erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető céljaik érdekében, egészen arcátlanul.

tuamiharsona 2017.08.26. 22:36:42

Talán az istenkapcsolatunknak nem a nemi élet körül kellene forognia, és akkor erre az egész hülyeségre nem lenne szükség. Az egész arról szól, hogy Ferenc pápa megengedi-e , hogy a hívek úgy dugjanak, ahogy szoktak. Szerintem ez nevetséges, az egyháznak sokkal kevesebbet kéne foglalkoznia a szexxel.
süti beállítások módosítása