A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon
2017. szeptember 19. írta: Szerdahelyi Miklós

A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon

Sokan nem értik, mi a jelentősége a magyar egyházra vonatkozóan annak az Amoris Laetitia (AL) által keltett botránysorozatnak, amely eredetileg Kasper-javaslat néven elhíresülve a polgári úton újraházasodott elváltak szentségekhez járulásával kapcsolatos.

Sok magyar pap van azon a véleményen, hogy nem kell foglalkozni a külföldi visszaélésekkel az AL kapcsán: ki tudja, mi igaz és mi nem (tudatlansággal való érvelés), és a lényeg - úgymond - úgyis az, hogy idehaza nincsenek visszaélések. Egyesek ki is kérik maguknak azt a feltételezést, hogy Magyarországon bármely pap megáldoztatna újraházasodottakat, ha a pár nem adja fel előtte az érvényes (első) házasságukon kívüli szexuális kapcsolatát, amint azt szükséges elvárásként Szent II. János Pál pápa Familiaris Consortio kezdetű buzdítása is kimondta. 

vertesaljai_patsch_torok_szabo_1.png

A képen: Vértesaljai László és Patsch Ferenc, Török Csaba és Szabó Ferenc

Fontos tisztázni, mert sokan nem értik, hogy, amint azt Erdő Péter bíboros is kifejti, az újraházasodottak esetében "nem az első házasság kudarca, hanem a második kapcsolatban történő együttélés az, amely megakadályozza az Eucharisztiához való járulást". Az első házasságban elkövetett bűnök egyszerűen meggyónhatók: őszinte bánat és elhatározás, hogy többet nem követi el az ember, kellenek hozzá, de más feltételhez nincs kötve.

Az újraházasodás meggyónása ugyanezt követeli meg a gyónótól, csak utóbbi esetben az elhatározás, hogy többet nem követi el az ember, emberileg sokkal nehezebb. A helyzet nehézsége azonban, amiben a gyónni szándékozó újraházasodott találja magát, nem teszi jóvá az újraházasodást, vagy opcionálissá a bűnnel való szakítást. Egy "önmagában" avagy "belsőleg" rossz cselekedet, mint amilyen például a házasságtörés is (amit az újraházasodás magában foglal), sohasem igazolható sem jó szándékkal, sem a körülményekkel, ezért érvényes feloldozásban sem lehet részesülni mindaddig, amíg a bűnös személy meg nem tér belőle. A szentáldozásnak ez szükséges és elengedhetetlen előfeltétele. 

Nem egy nyilvános blogra tartozik, hogy személyes beszélgetésekből mely papokról lehet pontosan tudni, hogy ők elfogadható gyakorlatnak tartják, vagy akár gyakorolják is a Kasper-javaslatot, amely az Amoris Laetitia eretnek értelmezése nyomán méregként terjed. Ellenben akad magyar pap, aki nyilvános előadásokban vagy cikkekben is hirdeti a saját "irgalmas" engedetlenségét Jézus tanításával szemben. Az ő esetük is elég, hogy bemutassuk, hogy az AL okozta erkölcsi irányvesztés nem fogja elkerülni a magyar papok tanításait és gyakorlatát sem, még ha itthon késleltetve is tapasztaljuk meg az erkölcsi normák relativizálódásának jeleit.

Példa erre a Vatikáni Rádió magyar adásának jelenleg felelős szerkesztője, a jezsuita szerzetes Vértesaljai László, aki egy a Magyar Kuríron is közzétett előadásában még 2015-ben, a szinódusok után, de még az Amoris Letitia megjelenése előtt a Kasper-javaslat mellett érvel, és beszél a saját, tudatos engedetlenségéről az Egyház tanításával szemben.

Patsch Ferenc, aki úgyszintén jezsuita szerzetes, szintén nyilvánosan van azon a véleményen a Szív magazin 2017 július-augusztusi számában, hogy az AL "megengedi az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást".

Szabó Ferenc, szintén jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió volt főszerkesztője, szintén azt állítja az Amoris Laetitia kapcsán, hogy "kis lépéssel előbbre jutottunk a Familiaris consortio 84. pontjához viszonyítva, amely az elvált újraházasodottaknak csak abban az esetben engedte meg a szentáldozást, ha tartózkodnak a házastársi aktustól".

Török Csaba atya egy általunk már kielemzett interjúbeszégetésében szintén Kasper-javaslatként értelmezi az Amoris Laetitiát, csak Szabó Ferenccel ellentétben szerinte ez még csak újdonságot sem jelent II. János Pál tanításához képest.

Amit ez a négy magyar pap tanít - egyik a Magyar Kuríron, a másik a jezsuiták magazinjában, harmadik a Párbeszéd Házában... - minimum hitetlenség az Egyház lefektetett tanítása alapján (lásd hozzá ezt is). A puszta engedetlenségen túl ezek a pásztorok szentségtörő áldozással mérgezik a rájuk bízottakat és önmagukat (vö. 1Kor 11,27-32), és immár nyílt botránykeltéssel az Egyházat, csak mert gyengeségből képtelenek, vagy mert tudatosan nem hajlandók atyai nemet mondani ott, ahol az Egyház mellett maga a mi Urunk is atyai jóságból nemet mond (vö. Mk 10,1-12).

Az elmélet, amivel igyekeznek kibújni a kategorikus tiltás alól az, hogy a saját AL-értelmezésüket, Patsch Ferenc szavaival, "II. János Pál és XVI. Benedek gondolatainak továbbfejlesztéseként"  emlegetik. Ez az elmélet azonban teljesen önkényes szövegértelmezésről árulkodik részükről, amit minden katolikusnak joga számon kérni rajtuk. 

Az említett pápák kategorikus tiltása súlyos csúsztatás nélkül ugyanis nem "továbbfejleszthető" engedéllyé, pontosan ugyanarra vonatkozóan, amit ők tiltottak. Az ilyesmit nem "továbbfejlesztésnek", hanem ellentmondásnak hívják. Ezt nem felvállalni őszintétlenség, amely kimondatlanul, de valójában az emeritusz pápa és Szent II. János Pál, valamint a katolikus hagyomány és a Szentírás elvetésén alapszik, a modernizmus ideológiájának jegyében.

A magyar egyházi probléma- és válságkezelés túl régóta az elhallgatáson és szőnyeg alá söprésen alapul, az őszinte és egyenes krisztusi konfrontálódás helyett. A méreg pedig elhallgatva és a szőnyeg alatt is terjed, és előbb vagy utóbb ránkzúdul, ahogy az Egyház AL-válsága, vagy ahogy nemrég (a szintén jezsuita) Somfai Béla által megtévesztett katolikus lombikszülők és lombikorvosok botránya zúdult ránk, Veres püspök atya példaértékűen hithű kiállása nyomán. Olyan időket élünk, amiben az erkölcsi és tanításbeli problémák megszaporodtak, sőt, mindennapossá váltak. Az elhallgatás politikája az Egyházban nem működik, és nem működhet tovább.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.21. 21:47:40

Az írásban a négy katolikus pappal szemben megfogalmazott súlyosan sértő állítások (engedetlenség Jézussal szemben, hitetlenség, szentségtörő áldozással való mérgezés) szerintem nem igazolhatóak pusztán tanításuk cáfolatával, hanem azt is be kellett volna mutatni - ha már egyszer a szerző szükségét érezte mások pellengérre állításának -, hogy a cáfolat az isteni kinyilatkoztatás egyedül helyes értelmezése. Nekem úgy tűnik, ez elmaradt.

Szerdahelyi Miklós 2017.09.21. 23:23:17

@Szalacsi Szabolcs: Mit nem lát bizonyítottnak? Hogy a házasságtörés bűn-e a kinyilatkoztatás szerint?

Szalacsi Szabolcs 2017.09.22. 10:45:24

@Szerdahelyi Miklós: Azt nem látom bizonyítottnak, hogy az a megközelítés, hogy az objektíve bűnös helyzet és a szubjektív bűnösség megkülönböztetése alapján lehetnek olyan helyzetek, amelyekben a polgárilag újraházasodott elváltak szántáldozáshoz engedése nem ütközik szükségszerűen a CIC 915. kánonjába, kétséget kizáróan olyan értelmezés, amely ellentétes az isteni kinyilatkoztatással.

Szerdahelyi Miklós 2017.09.24. 23:54:36

@Szalacsi Szabolcs: a szubjektív bűnösség abban az esetben tér el az objektíven bűnös helyzettől, ha az illető vagy tudatlan (de az AL 351. kontextusa egy lelkivezetői beszélgetéssorozat, ami kizárja a tudatlanságot), vagy, ha nem saját akaratból teszi, hanem valaki kényszeríti vagy a szexuális kapcsolatra, vagy az áldozásra. Minden más, ami nem tudatlanságból vagy kényszerből történik, az definíció szerűen tudva és akarva történik, ami pedig definíció szerűen kimeríti a szubjektíve halálos bűn fogalmát súlyos dolgok esetén, mint amilyen a házasságtörés. A saját érdeket, az új kapcsolat érdekét, sőt még a gyerekek érdekét is azért nem lehet a kényszer kategóriába sorolni, mert ezekkel az Egyház mindig is számolt, a Familiaris konkrétan tárgyalja. Az csak egy trükk, hogy azt állítják, hogy ezek új pasztorális megfontolások. Ezek nagyon régi és elvetett megfontolások, melyeket most újdonságként állítanak be.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.25. 12:03:04

@Szerdahelyi Miklós: Igen, ez az isteni kinyilatkoztatás egyik lehetséges értelmezése, miként azt a Katolikus Válasz a Familiaris Consortióra hivatkozva be is mutatta.

Ez a cáfolat azonban olyan megközelítést vet el, amely egyrészt a Katolikus Egyház Katekizmusának 1735. pontján alapszik ("a cselekedet beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében"), másrészt tanítóhivatali megnyilatkozásban, jelesül az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításban jelenik meg.

Ezért úgy gondolom, hogy a cáfolat önmagában nem igazolja, hogy az alapjául szolgáló értelmezés kizárólagos lenne. Ehhez nagyobb fokú bizonyosságra lenne szükség: valamely értelmezés téves volta nem állapítható meg pusztán azon az alapon, hogy szemben áll valamely apostoli buzdítással, miközben maga is apostoli buzdítás formáját ölti s igazodik az egyháznak az emberi szabadságról vallott tanításához.

Klára478 2017.09.25. 18:44:42

@Szalacsi Szabolcs: Az ön által felsorolt, a Katekizmus 1735.pontja alatt található "erőszak, félelem, megszokás, mértéktelen érzelmek, és más pszichikai és társadalmi tényezők" a "kényszer" kategóriába sorolhatók, Miklós tehát nem veti el az 1735. pontot.

mrgregory 2017.09.26. 12:22:34

Nekem ez annyira fura, nehezen tudom elképzelni Jézusról, hogy így jogászkodna. Ha elválok és újra házasodok, az szex nélkül lehet tiszta kapcsolat, mert a szex az eredeti házastársnak van fenntartva. Ha pl. második házasságban élek, mert vele harmonikus, meg is tartóztatjuk magunkat, de az első házastárssal azért barátként összejárok és szeretkezem, az elmegy? (Tehát nem csalom meg a másodikat, csak a testi kapcsolatot azzal élem, akivel jogszerű, a másodikkal pedig szintén jogszerűen testvéri jellegű kapcsolatban élek). Ha pedig az első házastársam meghal, utána már lehet a másodikkal szeretkezni? Ha már a harmadik házasságban vagyok és az első meghal, akkor a harmadikban most lehet, vagy most a másodikkal lenne szabályos? Ha házasság előtt egy sor partnerrel vagyok, azt meg tudom gyónni, ha házasság alatt csinálom, azt is, csak válás esetén, ha fix (második) társat találtam, akivel testi kapcsolatom is van, akkor nem. Biztos, hogy a szex tesz tisztátalanná? Ráadásul, ha egyházi bírósággal sikerül kimondatni az érvénytelenséget, akkor tiszta lelkiismerettel lehetek a második házasságban. Itt vajon mi a helyzet, ha már a harmadikban vagyok, mire az elsőre kimondják, hogy érvénytelen. Ha csak barát vagyok, hetente összejárunk szeretkezni, majd meggyónom (minden héten elhatározva, hogy vége, de mégse sikerül), akkor működik, ha viszont összeházasodunk és ugyanezt csináljuk, akkor nem működik?

Nekem legalább is nem tiszta, hogy mi van ezen szabályozás mögött, bár azt értem, hogy a szereteten keresztül nézve a válás bizony hiba, akárhogy is történik, s előbbre való lenne a két félnek megoldást keresni rá önmaguk változásával, mint a könnyebb utat választani (s persze más súlyú a dolog, ha van gyerek, vagy ha nincs). De van egy sor más élethelyzet is, amikor csak az egyik fél próbálkozik, vagy akár a testi épséget is fenyegeti a másik. Ha pedig válás után új partnerrel boldog kapcsolatban él, akkor az ilyen embert Jézus nem hívná meg asztalához? Vagy ha igen, akkor onnan úgy távozna, hogy a jelenlegi kapcsolatát feladja és szerzetesként él cölibátusban?

Ha ilyen súlyú felelős döntés a házasság, akkor miért nem kezeljük így már a gyermekkori hitoktatásban, jegyes oktatásban, esketéskor és "utógondozásban"?

Szerdahelyi Miklós 2017.09.28. 00:04:27

@Szalacsi Szabolcs: én nem hiszem, hogy egy apostoli buzdítás alapján állnék a véleményemmel, hanem a Szent Hagyomány és a természettörvény alapján (aminek alapján az FC is áll), miközben a cikkemben említett papok mindkettőnek ellentmondanak, és egyetlen hivatkozási alapjuk az értelmezhetetlen és önellentmondó AL.

Ami a személyes felelősséget enyhítő körülményeket illeti, azok nem igazolhatnak egy permanensen bűnös életállapotot, amit az ember tudva és akarva választ, pl. egy második házasságban folytatott szexuális életet.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.29. 13:58:46

@Szerdahelyi Miklós: 1. Nekem úgy tűnik, hogy az Amoris Laetitia a polgárilag újraházasodott elváltak lelkipásztori gondozásával kapcsolatos részében az emberi szabadságról vallott tanításon, konkrétan pedig a KEK 1735. pontján alapszik. Nem arról van tehát szó, hogy a házasságtörés objektív ténye minősülne az akarat szándéka következtében jónak vagy helyesnek, illetőleg a szándékra tekintettel nem állna fenn a szubjektív bűnösség, hanem bizonyos esetekben a beszámíthatóság jelentős mértékű csökkenése vagy megszűnése a szabad akarat meghajlásához vagy hiányához vezethet (az ezt előidéző körülményeket sorolja föl az 1735. pont).

Az az állapot tehát, amibe a polgárilag újraházasodott elváltak bizonyos esetekben kerülnek, olyan magatartás következménye, amely szubjektíve nem (súlyosan) bűnös. S ha jól értem az apostoli buzdítást, mivel az állapot szubjektíve nem (súlyosan) bűnös cselekedet következtében állt elő, annak fenntartása - hasonló beszámíthatósági hiány esetén - szintén nem vezethető vissza szükségszerűen szubjektív súlyos bűnre - függetlenül a helyzet objektív megítélésétől.

Ez az értelmezés merésznek tűnhet, de az emberi felelősség és szabadság katolikus tanításán nyugszik.

Ez a gondolatmenet láthatóan szembenáll a Familiaris Consortióval, ami pedig kétségkívül az egyházi hagyományból ered. (Az, hogy e tekintetben pontosan hol húzódnak a Szent Hagyomány határai, szerintem vita tárgyát képezheti.)

2. Az Amoris Laetitia tehát maga is a hitletéteményre épít, s a római pápa megnyilatkozása. Ha nem is minősül tévedhetetlen tanításnak, a másik állásponttól való különbözése önmagában a hamis voltát sem igazolja. Ez már csak azért is így van, mert az objektív igazságon alapuló erkölcs és az emberi szabadság viszonyának olyan határhelyzetét érinti, amelyet illetően a Szent Hagyománynak s különösen a hitletéteménynek a helyes értelmezése, az egyes szempontok hatókörének megvonása éppen az egyházi tanítóhivatal feladata.

3. A CIC 752. kánonja a pápa tanítóhivatali megnyilatkozásaival szemben nem követeli ugyan meg a hitbeli hozzájárulást, azonban az értelem és az akarat vallásos meghajlását írja elő. Ezért úgy gondolom, hogy ha valamely katolikus pap ebben a szellemben közelít az Amoris Laetitiához, az nem vádolható legitim módon hitetlenséggel és szentségtöréssel, még ha az apostoli buzdításban foglalt tanítás nehezen is fogadható be annak alapján, ami az objektív igazságról a megismerés során az egyes ember szubjektumában az egyház tanítása alapján kialakulhat. S nem azért nem vádolható, mert az Amoris Laetitiát bárki tévedhetetlennek gondolná, hanem azért nem vádolható, mert az apostoli buzdítás a hitletétemény határhelyzetét érinti, ezért kétséget kizáró módon eleve tévesnek sem nyilvánítható, s a római pápa tekintélyéből táplálkozik.

Szerdahelyi Miklós 2017.10.09. 21:44:29

@Szalacsi Szabolcs: köszönöm türelmed! A kérdésem az volna, hogy az AL értelmezésedet alátámasztó logikát az újraházasodottak kapcsán vonatkoztatod-e a házasság előtti szexuális kapcsolatokra is, a homoszexuális kapcsolatokra is, az abortuszokra is, az asszony- vagy gyerekverésre is stb? És ha nem, akkor ezekre milyen logika mentén nem vonatkozik ugyanaz, ami a házasságtörésre egy új polgári házasságban?

Én úgy látom, hogy ha az AL az újraházasodottaknak kényszerítés, szellemi fogyaték, vagy súlyos pszichés problémák esetén engedélyezi a belső fórumos áldozást, mondván, hogy a körülmények bocsánatossá teszik az objektíve súlyos bűnt, akkor semmi újat nem hozott. Kár a felhajtásért.

Ha viszont úgy értelmezzük, hogy hozott újat, ha ott az a nyitás, amiről Szabó Ferenc ír, akkor pedig nem illeszkedik a hagyományba, még annak határterületére sem.

Se így se úgy nincs legitim Kasper-javaslat. Nehezíti a párbeszédet az az önmagában való probléma, hogy az AL olykor homályos és logikailag nem koherens. Logikusan semmit nem jelent, nem logikusan pedig bármit.

Szalacsi Szabolcs 2017.10.11. 00:35:55

@Szerdahelyi Miklós: Kedves Miklós!

Az a logika, hogy a szabadság és a felelősség szoros összefüggést mutat a beszámíthatósággal, szerintem vonatkoztatható az általad fölsorolt magatartásokra is. Azonban ehhez azt is hozzá szeretném fűzni, hogy a KEK 1735. pontjában fölsorolt tényezők szerepének értékelésekor nem tekinthetünk el attól, hogy azok az egyes magatartások sajátos jellegéből adódóan miként hathatnak a szabad akaratra. Így ugyanazon logika mellett is a különböző tényezők az egyes magatartástípusoknál más és más módon befolyásolhatják a szabad akaratot.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a beszámíthatóság csökkenésére vagy megszűnésére vezető okok köre a KEK 1735. pontja alapján tágabb, mint amit te felsoroltál. Különösen is gondolok a társadalmi tényezők szerepére, s talán épp ez az a pont, ahol az eltérés a Familiaris Consortio és az Amoris Laetita között megmutatkozik.

Annyiban a két buzdítás között mindenképp különbség van, hogy előbbi kategorikus tiltást tartalmaz az újraházasodott elváltak áldozását illetően, s kizárólag az objektív aspektusból értékeli a helyzetüket.

Ha ennek ellenére a Familiaris Consortió 84. pontját akként értelmezzük, hogy az a szabadság és felelősség katolikus tanításába illeszkedik, s így a KEK 1735. pontját alapul véve árnyalni szükséges a kategorikus tilalmat, akkor valóban közelítjük a két apostoli buzdítás tartalmát egymáshoz, s akár továbbfejlesztésként is fölfoghatjuk az Amoris Laetita kezdetű apostoli buzdítást.

A két buzdítás között azonban szerintem ekkor is adódik némi különbség, e különbség természete azonban nem mondható olyannak, ami kívül esnék a Szent Hagyomány (határhelyzetének) hatókörén.

S itt térnék vissza a társadalmi tényezők szerepére. Ez lehet az a szabad akaratot befolyásoló tényező, aminek hatása a történelmi változások következtében oly mértékben és módon alakulhatott át, hogy a pápa szükségét érezte az apostoli buzdításban a kategorikus tilalom helyébe a megkülönböztetés szempontját helyezni. Noha a KEK 1735. pontja változatlan, az egyes tényezők szerepe és jelentősége történelmileg változik, ami a szabad akarat meghajlásának értékelésekor új megfontolásokat igényelhet.

Ez a gondolati ív számomra koherens értelmezést tesz lehetővé, így azzal a kijelentéssel, hogy az Amoris Laetitia "logikusan semmit nem jelent, nem logikusan pedig bármit", nem tudok egyetérteni. S így aztán azzal sem, hogy a cikkben megfogalmazott vádak legitimek lennének.

Szerdahelyi Miklós 2017.10.12. 22:01:12

@Szalacsi Szabolcs: egyrészt, amit kifejtesz nincs határozottan megfogalmazva az AL-ben, hanem az AL önellentmondásosságábból adódóan ez csak egy népszerű értelmezések közül.

Az FC 84-tiltása nincs visszavonva, vagyis érvényben van, ezért a tiednél éppenséggel koherensebb magyarázat az, ahogy az AL csak ugyanarra ad engedélyt, amire eddig is tudtuk, hogy létezik: fivérként és nővérként való együttélés esetén jöhetnek szóba a szentségek.

Fontos továbbá, hogy az FC tiltása nem a szubjektív bűnösséggel érvel, azt csökkentheti ezer dolog, hanem azzal, hogy az újraházasodott állapota önmagában ellentmond az isteni tervnek.

A KEK 1735-ben szereplő "társadalmi tényezőket" nem lehet a világnak való megadásként értelmezni, hanem csakis a hagyománnyal, pl. a Veritatis Splendorral összhangban. Az FC és a VS már eleve alkalmazzák a KEK 1735 elveit. Az AL értelmezésed ezért szerintem kívül esik a hagyományon.

Szalacsi Szabolcs 2017.10.13. 13:17:42

@Szerdahelyi Miklós: Nos, akkor nézzük az Amoris Laetitia szövegét! (Az idézetek a Szentszék honlapjáról, az angol nyelvű változatból valók.)

"As for the way of dealing with different “irregular” situations, the Synod Fathers reached a general consensus, which I support: “In considering a pastoral approach towards people who have contracted a civil marriage, who are divorced and remarried, or simply living together, the Church has the responsibility of helping them understand the divine pedagogy of grace in their lives and offering them assistance" (297. pont)

"The divorced who have entered a new union, for example, can find themselves in a variety of situations, which should not be pigeonholed or fit into overly rigid classifications leaving no room for a suitable personal and pastoral discernment." (298. pont)

"since “the degree of responsibility is not equal in all cases”" (300. pont)

"The Catechism of the Catholic Church clearly mentions these factors: “imputability and responsibility for an action can be diminished or even nullified by ignorance, inadvertence, duress, fear, habit, inordinate attachments, and other psychological or social factors”. 343" (302. pont)

a 302. pontban megjelölt 343. lábjegyzet: "No. 1735."

"For this reason, a negative judgment about an objective situation does not imply a judgment about the imputability or culpability of the person involved." (302. pont)

"Because of forms of conditioning and mitigating factors, it is possible that in an objective situation of sin – which may not be subjectively culpable, or fully such – a person can be living in God’s grace, can love and can also grow in the life of grace and charity, while receiving the Church’s help to this end.351" (305. pont)

a 305. pontban megjelölt 351. lábjegyzet első mondata: "In certain cases, this can include the help of the sacraments."

A szöveg tehát meghatározza, hogy milyen helyzetekről tesz megállapításokat (297), külön szól arról, hogy az újraházasodott elváltak esetén indokolt a megkülönböztetés (298), megemlíti, hogy a felelősség foka nem azonos minden esetben (300), szövegszerűen idézi a KEK 1735. pontját teljes egészében, a társadalmi tényezőkre is kiterjedően (302), világosan szétválasztja az objektív helyzetet és a személy bűnösségét (302), végül kifejezetten is rögzíti, hogy előfordulhat, hogy a bűn objektív állapotában, amely szubjektíve nem feltétlenül bűnös, a személy Isten kegyelmében élhet (305). S ehhez fűződik a 351. lábjegyzet, amely kimondja, hogy ez bizonyos esetekben a szentségek segítségét is magában foglalhatja.

Én a magam részéről nem látom igazolhatónak, hogy e szövegrészeknek, különösen azon kitételre figyelemmel, hogy a bűn objektív állapotában bizonyos esetekben a személy a szentségek segítségében is részesülhet, olyan értelem lenne tulajdonítható, amely alapján le lehetne vonni azt a következtetést, hogy „éppenséggel koherensebb magyarázat az, ahogy az AL csak ugyanarra ad engedélyt, amire eddig is tudtuk, hogy létezik: fivérként és nővérként való együttélés esetén jöhetnek szóba a szentségek”.

Többször hivatkoztál továbbá az Amoris Laetitia önellentmondásosságára, azonban ezt az állítást nem támasztottad alá.

Az sem világos továbbá, hogy a Familiaris Consortiónak milyen értelmet tulajdonítasz. Korábban úgy fogalmaztál, hogy „én úgy látom, hogy ha az AL az újraházasodottaknak kényszerítés, szellemi fogyaték, vagy súlyos pszichés problémák esetén engedélyezi a belső fórumos áldozást, mondván, hogy a körülmények bocsánatossá teszik az objektíve súlyos bűnt, akkor semmi újat nem hozott”. Ezt úgy értettem, hogy szerinted a Familiaris Consortio 84. pontjával összhangban van, ha az objektíve súlyos bűn ellenére a felsorolt tényezőkre figyelemmel áldozáshoz járulhatnak az újraházasodott elváltak.

Legutóbbi hozzászólásodban azonban úgy fogalmaztál, hogy „fontos továbbá, hogy az FC tiltása nem a szubjektív bűnösséggel érvel, azt csökkentheti ezer dolog, hanem azzal, hogy az újraházasodott állapota önmagában ellentmond az isteni tervnek”. Ez meg úgy tűnt a számomra, mintha a szubjektív bűnösség meglététől vagy hiányától függetlenül a Familiaris Consortio értelmezésedben az objektív helyzetre tekintettel kategorikusan tiltaná az áldozást.

A társadalmi tényezők értelmezése szerintem egész egyszerűen annak vizsgálatát követeli meg, hogy a személy a cselekedetekor e tényezőkből fakadóan beszámítható volt-e vagy sem. Abban a helyzetben volt-e, hogy fölismerje tette következményeit, illetve hogy e fölismerésnek megfelelően cselekedjen. A kérdés tehát nem az, hogy a személy megadta-e magát a világnak, hanem hogy a világ meghajlította-e az akaratát. Ha tagadnánk azt, hogy a világ meghajlíthatja az akaratot, a KEK 1735. pontjának a társadalmi tényezőkre való hivatkozását üresítenénk ki. Ha viszont elfogadjuk, hogy a KEK 1735. pontja szerint a világ meghajlíthatja az akaratot, akkor az arra való hivatkozás nem minősíthető a hagyománnyal ellentétben állónak.

Szerdahelyi Miklós 2017.10.31. 23:29:03

@Szalacsi Szabolcs: Az AL önellentmondásosságába természetesen beletartozik, hogy levezetheted belőle mindezt. De közben sem az AL sem Ferenc pápa nem helyezték hatályon kívül az FC84-et, a Veritatis Splendort, a 915-ös kánont stb. Az AL erős szavakkal alátámasztja a házasság felbonthatatlanságát, sőt az AL-ben ez is olvasható:

297: Naturally, if someone flaunts an objective sin as if it were part of the Christian ideal, or wants to impose something other than what the Church teaches, he or she can in no way presume to teach or preach to others; this is a case of something which separates from the community (cf. Mt 18:17). Such a person needs to listen once more to the Gospel message and its call to conversion.

300: Priests have the duty to accompany [the divorced and remarried] in helping them to understand their situation according to the teaching of the Church. ... Conversation with the priest, in the internal forum, contributes to the formation of a correct judgment on what hinders the possibility of a fuller participation in the life of the Church and on what steps can foster it and make it grow.

Given that gradualness is not in the law itself (cf. "Familiaris Consortio," 34), this discernment can never prescind from the Gospel demands of truth and charity, as proposed by the Church. For this discernment to happen, the following conditions must necessarily be present: humility, discretion and love for the Church and Her teaching, in a sincere search for God's will and a desire to make a more perfect response to it. These attitudes are essential for avoiding the grave danger of misunderstandings, such as the notion that any priest can quickly grant "exceptions."

Ezek alapján tartják mások azt, hogy az AL semmit nem változtat se a tanításban, se a gyakorlatban.

Azt írod az utolsó bekezdésben, hogy "A társadalmi tényezők értelmezése szerintem egész egyszerűen annak vizsgálatát követeli meg, hogy a személy a cselekedetekor e tényezőkből fakadóan beszámítható volt-e vagy sem. Abban a helyzetben volt-e, hogy fölismerje tette következményeit, illetve hogy e fölismerésnek megfelelően cselekedjen."

Ezzel egyetértek, tehát nyilván nem erről vitatkozunk. Ha a "beszámíthatóság" és a "fölismerés" a mércéd, az szuper. Csak nem tudom, mit szólnának az áldozást kérő újraházasodottak, ha azt állítanád róluk, hogy nem beszámíthatóak, és a fölismerés híján vannak. Az AL végig a pappal folytatott belsőfórumozásról beszél. Ilyesmi után az a párok továbbra is a fölismerés híján lehetnek? És ha igen, a pap akkor miért is engedne az evangéliumot nem értő embereket szentségekhez? Vagy a beszámíthatóságuk kétségbe vonható, ha már egyszer felismerték a helyes cselekvés menetét?

A körülményekről írt megjegyzéseimet helyesbítenem kell, mert azóta utána néztem kicsit ennek. A tudás és az akarás feltételei annak, hogy erkölcsi tettről beszéljünk, így ezek nem a tett körülményeinek számítanak, hanem a tett anyagának. Fizikalizmus hibájának hívják azt, ami a nyers történést azonosítja a tettel: ez alapján a nemi erőszak elszenvedése is házasságtörés, csak vannak enyhítő körülmények. Ez nincs így.

A tudatlanság vagy kényszer tehát nem körülménynek számítanak. Jézus evangéliumának felfogása után (amiről belső fórumon a pap nyilván meg kell, hogy bizonyosodjon), és ha beszámítható emberekről beszélünk, akiknek erkölcsi tetteik vannak, „Ha a cselekedetek bensőleg rosszak, a jó szándék vagy a különös körülmények csökkenthetik a rosszaságot, de nem tudják megszüntetni: „orvosolhatatlanul” rosszak e cselekedetek, önmaguk által és önmagukban nem irányíthatók Istenre, sem a személy javára (VS81).

Ferenc pápa téved abban, hogy "an objective situation of sin – which may not be subjectively culpable, or fully such – a person can be living in God’s grace", ha tudva és akarva választott erkölcsi tettekről írja ezt. Vagy írhatjuk az önellentmondásosság számlájára a dolgot, mert a VS. érvényben van.

Azt tartani, hogy az AL a mérvadóbb, csak mert időben később jön, kronológiai sznobizmus volna, mely ellentétes a katolikus hermeneutikával, mely sokkal inkább az korábbi alapján értelmezi a későbbit.

Szalacsi Szabolcs 2017.11.03. 21:36:10

@Szerdahelyi Miklós: Ahogy arról már szó volt, az Amoris Laetitia hivatkozik a katekizmus 1735. pontjára. Szerintem érdemes áttekinteni azt a rendszert, amelybe ez a pont illeszkedik, s akkor a buzdítás vélt önellentmondásosságának megítéléséhez is szempontokat kaphatunk: világosabbá válhat, hogy mit állít s mit nem állít a buzdítás.

Az 1735. pont Az ember szabadsága címet viselő cikkelyben található, ezt követi Az emberi cselekedetek erkölcsisége.

Az ember szabadsága körében tárgyalja a katekizmus a jó és a rossz közötti választást (1732.), ezzel összefüggésben szól a felelősségről és a beszámíthatóságról: ha az ember tetteinek nem akaratlagos szerzője, e felelősség és beszámíthatóság csökkenhet, illetve megszűnhet.

Az emberi cselekedetek erkölcsisége értelmében pedig a cselekedet akkor minősíthető jónak vagy rossznak, ha azt az ember szabadon választotta, s ezt árnyalhatja a tárgy, a szándék és a körülmény.

Mindebből szerintem világosan kirajzolódik a cselekedetek minősítésének három szintje:
1. összhangban van-e a törvénnyel,
2. szabad akarat eredménye-e,
3. erkölcsileg jó-e.

Ha e három szintet rávetítjük a buzdításnak az újraházasodott elváltak áldozáshoz járulásáról szóló értékelésére, szerintem az alábbi következtetésekre juthatunk:
ad 1.: az érvényesen megkötött házasság fölbonthatatlan (300.),
ad 2.: az újraházasodott elváltak lehetnek olyan helyzetben, amely ugyan ellentmond a törvénynek, de nem szabad akarat következménye (302. és 305.),
ad 3.: ha az újraházasodott elvált szabad akarattal került ebbe a helyzetbe, az erkölcsileg rossz, amit a körülmények és a szándékok sem tehetnek jóvá (297. és 300.).

Ha a minősítés e három szintjét világosan megkülönböztetjük, akkor a buzdítás mindegyik pontjának szerepe a helyére kerül, s a közöttük lévő vélt ellentmondás a gondolati rendszer egészének szintjén föloldódik.

A katekizmus e rendszere kizárja, hogy a 305. pont kapcsán legitim módon föltételezhető lenne, hogy a pápa mint az egyház legfőbb tanítója tudva és akarva választott erkölcsi tettekről írná, hogy azok szubjektíve nem lennének bűnösek (az értékelés 3. szintje szerint), ha objektíve bűnös állapotnak feleltethetőek meg (az 1. szint szerint).

Szerintem a 305. pont a 2. szinttel függ össze: a kijelentés azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor a szabad akarat hiányzik. S ennek megítélésénél az áldozást kérő újraházasodottak véleménye csak annyiban releváns, amennyiben hozzájárul a 2. szint szerinti minősítés elvégzéséhez.

A beszámíthatóságuk pedig nem csupán a fölismerés hiányában csökkenhet, hanem akkor is, ha nem képesek a fölismerésnek megfelelően cselekedni. Ennek pedig, ahogyan azt már a korábbiakban is leírtam, a katekizmus szerint a társadalmi tényezők is okai lehetnek.

Összességében tehát továbbra is úgy gondolom, hogy a buzdítás nem áll kétséget kizáróan ellentétben a hitletéteménnyel - hogy mérvadóbb lenne, az talán e cikk kapcsán nem vetődött föl -, így továbbra is úgy vélem, hogy nem vádolhatóak legitim módon azok a papok, akik a CIC 752. kánonja értelmében az értelem és az akarat vallásos meghajlásával fogadták a pápa apostoli buzdítását.

Szerdahelyi Miklós 2017.11.04. 15:49:53

@Szalacsi Szabolcs: Az atyák úgy döntöttek, hogy az AL-t a katolikus hagyománynak ellenében értelmezik. Nem azzal vádolom őket, hogy az AL-t hitetlenül fogadják, hanem hogy arra használnak egy kétértelmű szöveget, hogy ellene mondjanak a házasság és az Eucharisztia szentségének.

Az "ad 3." pontod annyiban szorul helyesbítésre, hogy a szabad akaratot nem a "helyzetbe kerüléssel" kapcsolatban kell vizsgálni (az múltban történt és egyszerűen meggyónható, ha bűnös volt), hanem az egyes házasságtörő aktusok kapcsán kell a szabad döntést nézni. Az, hogy a családi béke körülménye miatt dönt valaki a házasságtörés mellett nem veszi el a tett belsőleg súlyos bűnösségét szubjektíve sem.

Az atyák épp amellett érvelnek, hogy immár nem kell önmegtartóztatás mellett elköteleződni, ha az ember egyszer ilyen helyzetbe keveredett, hanem a házasságtörő aktusok választása és a szentáldozás folytatódhat párhuzamosan. Szerintük Ferenc pápa ezt tanítja. Nem tudom eldönteni, egyetértesz-e velük.

Az élet kemény és különféle helyzetekben kell helytállnunk felelős keresztényekként, ha egyszer már megtértünk. A helyzet lehet olyan, amibe a megtérésünk előtt keveredtünk, de attól még felelősek, sőt annál inkább felelősek vagyunk érte. De Jézus ott van velünk, és a halálos bűnök elkerüléséhez mindenki megkapja a szükséges kegyelmeket, Isten nem vár tőlünk lehetetlent. Ez dogma.

Az AL értelmezései melyekkel vitatkozom a jelen helyzet kiszolgáltatottjaira hivatkoznak, hogy felhígítsák a tanítást, holott a jelen helyzet éppen abból fakad, hogy az Egyház nem tett eléggé tanúságot a tanítása mellett évtizedeken keresztül. Egyrészt ez eleve rossz érvelés. A jelen helyzet nem ad jogot a tanítás megváltoztatására. Másrészt ha az emberek boldogsága érdekel minket, akkor tegyünk róla, hogy a házasságról szóló katolikus tanítás hitelesen és erővel legyen képviselve a hívek és a világ előtt, aminek egyik szükséges módja többek között az AL kapcsán terjedő visszaélések megszüntetése.

Szalacsi Szabolcs 2017.11.04. 22:33:31

@Szerdahelyi Miklós: Valóban, a pontos fogalmazás az lett volna, hogy ha az újraházasodott elvált szabad akarattal van ebben a helyzetben.

A lényegi különbség azonban a minősítés 2. és 3. szintje szerinti eredmény között mutatkozik.

Ha az objektíve bűnös állapot a szabad akarat nélkül állt elő, s annak fenntartása tekintetében szintén hiányzik a beszámíthatóság, az szubjektíve szintén nem bűnös. A minősítés e 2. szintjén a szabad akarat hiányát többek között a társadalmi tényezők is okozhatják (KEK 1735.). Ebben a helyzetben az Amoris Laetitia 305. pontjához fűzött 351. lábjegyzet szerint a szentáldozás is lehetséges.

Ha az objektíve bűnös állapotba az újraházasodott elvált szabad akarattal került, vagy abból szabad akarattal nem lép ki, az objektíve bűnös állapot a minősítés 3. szintjén szubjektíve is bűnös, függetlenül a szándéktól és a körülményektől (KEK 1756.).

A kérdés tehát az, hogy hol húzódik a határ a társadalmi tényezők beszámíthatóságot kizáró hatása és a körülményekre tekintettel szabad akarattal választott cselekedet között. Az előbbi esetben ugyanis lehetséges az áldozás, az utóbbiban nem.

Ezt általánosan, a konkrét esetektől elvonatkoztatva nem lehet meghatározni, másrészt az elhatárolást a katekizmus fogalmi rendszere szerint kell megtenni. Ezen árnyalt rendszer nyelvezete ugyanakkor távol áll a lelkipásztori gondoskodás beszédmódjától (gondoljunk csak arra a fölvetésedre, hogy mit szólnának az áldozást kérő újraházasodottak, ha azt állítanám róluk, hogy nem beszámíthatóak).

Következésképp nem várható el a katolikus papoktól, hogy megszólalásaikban mindannyiszor, a kommunikációs közegtől függetlenül a maga fogalmi cizelláltságában mutassák be az egyház tanítását. Ennek ellenére azonban a cikkben idézett gondolataikban lényegi megszorítást tettek. Patsch Ferenc arról írt, hogy "a pápa [...] egyes esetekben megengedi az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást". Bár a cikkbeli idézetben nem olvasható, de ezt Patsch Ferenc is egyes esetekre szorítkozóan tartja csupán lehetségesnek.

Szabó Ferenc pedig arról szólt, hogy "kis lépéssel előbbre jutottunk a Familiaris consortio 84. pontjához viszonyítva, amely az elvált újraházasodottaknak csak abban az esetben engedte meg a szentáldozást, ha tartózkodnak a házastársi aktustól". Itt sincs szó arról, hogy általános jelleggel nyílna erre lehetőség, csupán kis lépésről.

Nem vonták tehát kétségbe a házasság fölbonthatatlanságát, nem állították, hogy a polgárilag újraházasodott elváltaknak minden körülmények között lehetséges a szexuális érintkezés. Arról szóltak, amit az Amoris Laetitia 305. pontja maga is tartalmaz, olyan értelmezésben, ami a katekizmusból levezethető.

Nincs okunk azt föltételezni, hogy ne gondolták volna végig, hogy mi az, ami tudásuk és meggyőződésük szerint az apostoli buzdítás alapján a katolikus tanítás fényében a saját lelkipásztori gyakorlatukban megvalósulhat. Beszédmódjuk nem szolgálhat bizonyítékul arra, hogy ne vetettek volna számot a hitletéteményből fakadó követelményekkel.

Természetesen lehet az álláspontjukkal a katolikus hagyomány alapján egyet nem érteni. Amíg viszont az álláspontjuk alapját képező értelmezés a katekizmusból levezethető, addig szerintem hitetlenségükről, engedetlenségükről és szentségtörésükről legitim módon értekezni nem lehet.

Szende Kovács 2017.11.09. 15:59:04

@Szalacsi Szabolcs: A kérdés tehát az, hogy hol húzódik a határ a társadalmi tényezők beszámíthatóságot kizáró hatása és a körülményekre tekintettel szabad akarattal választott cselekedet között. Az előbbi esetben ugyanis lehetséges az áldozás, az utóbbiban nem.
Nem, nem ez a kerdes. Vagy, ki az aki ezt kérdezi?
Ez csak a szokott minimumra torekves. Hogy vajon meddig mehetek el, amig nem vagyok még nyilvanvaloan halalos bunben? Reszelem a szavakat, addig amig vegre ki lehet valahogy hozni beloluk (vajudnak a hegyek) hogy en is es az Uristen is elegedett!? Tenyleg ez volna az udvosseghez vezeto ut?
Ez a fajta lelkiismeret csak ved egy elethelyzetet es megnyugtatja magat a szavak megeroszakolasaval. Ez nem egy szent lelkiismerete.
Ez veszelyes lehetoseget hagy arra, hogy talan megsem igy biral majd az Isten, hanem halalos bunnek minosit valamit, amit en agyon-korulmenyeztem, meg agyon-beszamithatosagoskodtam. Nem kene jobban tartani a buntol es a tokeletlensegtol? Nem kene inkabb azt megmutatni, elmagyarazni, hogy mit jelent a “teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből” szigorusaga, vagy az, hogy “Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod”, vagy azt megerteni, hogy milyen fenyegeto hogy “senki sem lehet biztos a kegyelmi allapota felol”?
Krisztus szigoru birokent jon majd. (Ugyancsak LEGÁLIS esemeny lesz tehat, csak mondom azoknak akik tul "legalisztikusnak" mondjak az AL kritikusait).
Rég rossz amikor ennyire patikamerlegen akarjak merni a bunt. Szornyen konnyu vegzetesen "elmerni".
Ezert mondja Keresztes Szt Janos, hogy az okoskodasok helyett inkabb imadkozzunk Isteni lelkiismeretert.

Szalacsi Szabolcs 2017.12.21. 12:19:48

@Szende Kovács: Szerintem abban, aki elolvassa az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás 302. és 305., majd a katekizmus 1735. és 1754. pontját, s elgondolkodik azon, hogy a társadalmi tényezők következtében a beszámíthatóság megszűnhet, ugyanakkor a társadalmi tényezők akár a cselekedetet befolyásoló körülményekként is számításba vehetőek, a fenti kérdés könnyen fölmerülhet.

Ami a szokott minimumra törekvést illeti. Nem gondolom, hogy a katolikus egyház akkor, amikor az emberi cselekedetek szabadságáról, beszámíthatóságáról és erkölcsiségéről szóló tanítását kialakította, ezt az élettől és az emberi természettől elrugaszkodva tette volna. Következésképp nem gondolom, hogy egyrészről a beszámíthatóság csökkenése vagy hiánya, másrészről a szándékos cselekedet megkülönböztetése mögött ne húzódnának meg magukban a cselekedetekben, illetve a cselekvő tudati viszonyulásában rejlő lényegi különbségek. Különböző helyzetekben lévő emberektől pedig nem várható el ugyanaz.

A helyes megkülönböztetéshez a lelkiismerete segítheti az embert (vö. KEK 1778., 1790. és 1791. pont).

ankica 2018.05.31. 21:59:34

@Szerdahelyi Miklós: Igen, bűn a házasság törés mert amit Isten egybe kötött ember szét nem választhatja. Amikor Isten előtt ki mondom az Igent onnantól kezdve vállaltam az ő akaratát és egy test lett és egy lélek, a házaspár. Van viszont ezzel probléma az Egyházunk oldaláról tekintve. Az Egyházi törvények sorra bontják fel a házasságot amit ott köttetek meg, miért?

Gratia Copiosa 2018.09.10. 16:00:11

@ankica: Vegre valaki megmondja a tutit!