Egy október 11-én az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa tagjai előtt mondott beszédében Ferenc pápa azt mondta, a halálbüntetés témája "megfelelőbb és következetesebb teret" kellene, hogy kapjon a Katolikus Egyház Katekizmusában.

A pápa szerint ez a téma "nem redukálható puszta emlékké egy történelmi tanításról", figyelembe kellene venni benne az újabb pápák tanítását is. A Szentatya a halálbüntetéssel kapcsolatos egyházi tanítás megváltoztatását indítványozva azt mondta, az új tanításnak tekintettel kellene lennie "a keresztény emberek közös tudatára, akik elutasítják a közmegegyezésen alapuló hozzáállást egy olyan büntetés felé, ami súlyosan aláássa az emberi méltóságot".

"Határozottan meg kell erősíteni, hogy egy személyt halálbüntetésre ítélni olyan embertelen intézkedés, ami minden szempontból megalázza az emberi méltóságot." - magyarázta a pápa.

A Szentatya szerint a halálbüntetés "önmagában ellentmond az Evangéliumnak, mivel az önkéntes döntés egy emberi élet kioltásáról, amely mindig szent a Teremtő szemében, és amelyben csakis Isten a végső vizsgálatban az igazi bíró és kezes".

Ferenc pápa minderről egy egésznapos konferencián értekezett, amelyet az 1992-es Katekizmus kiadásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek. A halálbüntetés témájával explicite a Katekizmus 2267. pontja foglalkozik, a 2263-2266 pontok kiegészítéseként.

A Szentatya szerint az Egyháznak meg kell változtatni a tanítását, amely szerint a halálbüntetés a közösség önvédelme részeként a körülményektől függően megengedhető. Ahogy Ferenc pápa fogalmazott erről: "Vállaljuk a felelősséget a múltért, és ismerjük el, hogy ezeket az eszközöket [ti. a halálbüntetést és a hasonlóan súlyos büntetési formákat] egy inkább legalisztikus, mint keresztényi mentalitás diktálta."

Ferenc pápa szerint a hatalom megtartása "a törvény értékének túlbecsüléséhez vezetett, ami megakadályozta az Evangélium mélyebb megértését". "Azonban ma semlegesnek maradni a személyes méltóság ismételt megerősítésének új követelménye előtt, csak még inkább bűnössé tenne minket." - tette hozzá a pápa. Ferenc pápa a halálbüntetésről szóló tanítás megváltoztatását "a tanítás harmonikus fejlődésének" nevezte.

Amikben Ferenc pápa téved 

Ferenc pápa a gondolatmenetében sajnos több ponton is téved. Az Egyház tanítása a halálbüntetésről mindenekelőtt nem (megváltoztatható) hatalmi rendelkezések gyűjteménye, hanem fundamentális (megváltoztathatatlan) erkölcsi igazságok kimondása és képviselete.

Érdemes megértenünk ehhez a logikai keretrendszert (angolul értőknek ajánljuk ehhez a néhai William Smith atya fundamentális erkölcsteológia sorozatát). A katolikus erkölcstan szerint erkölcsi szempontból minden cselekedet három összetevős. Ezek:
- a cselekedet belső természete
- a cselekedet körülményei
- a cselekedet mögötti szándék.
A katolikus erkölcstan valamennyi erkölcstan közül a legszigorúbb ("Legyetek tökéletesek, miként a mennyei Atyátok is tökéletes!"): ha a három összetevőből akár csak az egyik is helytelen, úgy az egész cselekedet helytelen; helytelen cselekedet pedig katolikusok sohasem vállalhatnak fel.

Az Egyház mindig is azt tanította, amit a mai Katekizmus is kifejez: az emberi élet kioltása nem a belső természete szerint bűnös cselekedet, hanem azt az erkölcsi körülményei és a mögöttes szándék tehetik bűnössé.

Az ártatlan emberi élet kioltása (pl. az abortuszt és eutanáziát is beleértve) minden esetben súlyos bűn, a tízparancsolat "Ne ölj!" parancsolata pedig mindig is az emberi élet kioltásának erre az esetére vonatkozott.

Az emberi élet kioltása nem bűn például, ha körülményként önvédelemből történik, és a lehetőség szerinti elkerülésének szándékával. Az Egyház elismeri nemcsak egy egyén, de egy közösség és egy egész társadalom önvédelmi jogát is, mint ugyanúgy a Teremtő által garantált jogot, mi több, egyben az életet ajándékozó Teremtővel szemben fennálló erkölcsi kötelességet is. (Olyannyira igaz ez, hogy az Egyház szerint létezik még "igazságos háború" is - amit Ferenc pápa ugyanúgy tagad, és amit a Katekizmusban szintén átiratni kíván.)

Szent II. János Pál, XVI. Benedek pápa, és a Katekizmus is következetesen képviselték mindezt a tanítást, azzal az 1992-es Katekizmusba (II. János Pál pápától) bekerült kiegészítéssel, hogy "Napjainkban ... mivel az állam olyan lehetőségekkel rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán előfordul"." (KEK 2267) A pápák és a Katekizmus tehát azt mondták ki, hogy napjainkban a KÖRÜLMÉNYEK olyanok, hogy jellemzően nincs szükség a halálbüntetés alkalmazására. Ez a kiegészítés összhangban van az Egyház korábbi tanításával.

Sajnos nem ez a helyzet Ferenc pápa álláspontjával: a szavai többszörösen is ellentétben állnak tehát a pápaelődei és az Egyház eddigi tanításával.

Először is, Ferenc pápa azt állítja, hogy a halálbüntetés a BELSŐ TERMÉSZETE szerint bűnös, mert az szembenáll a Teremtő akaratával, aki az életet szentnek tartja. A halálbüntetés azonban, épp ha önvédelemként gyakorolják (ti. egy közösség önvédelmeként, ahogy az Egyház elismeri, hogy körülményektől függően úgy is lehet, mi több, szükséges is lehet), nem sérti meg sem az élet szentségét, sem az ember méltóságát.

Másodszor, a tény, hogy az ember a Teremtő által örök életre rendelt, a Bűnbeesést majd Megváltást követően pedig örök életre hívott lény, azt is világossá teszi, hogy bár az emberi élet, a biológiai létét is beleértve, érték, a földi, puszta biológiai léte nem ABSZOLÚT érték, amely "szent", és így minden körülmények között védendő lenne. Ami szent és minden körülmények között védendő, az az ember ÖRÖK élete (az üdvössége), amit abszolút értékként az Egyház minden emberben véd, amire minden embert hív, és amire minden embert segít, mindenekelőtt a tanításaival és a szentségekkel.

Harmadszor, Ferenc pápa azt állítja, hogy a halálbüntetés eddigi egyházi elfogadása legalisztikus szemléletű hatalmi rendelkezés volt - ami, amint láttuk, nem így van, hiszen az Egyház tanítása egyetlen ponton sem szabályokról, hanem lényegbeli, természetbeli igazságokról, és azok puszta kimondásáról szólt. Az Egyház tanítása épp a szabályozás terén hagyott meg pl. az államok számára szabadságot, megadva hozzá az igazság kereteit.

Negyedszer, éppen ezért Ferenc pápa téved, amikor ehhez a tanításhoz úgy áll hozzá, mint ami a kifejtett nézetei szerint megváltoztatható, mi több, az azok szerinti átírása "a tanítás harmonikus fejlődése" lenne.

Végül, ahogy láttuk, a Szentatya téved abban is, hogy az álláspontját (annak lényegét) a pápaelődei osztották volna.

Második Amoris Laetitia? 

A legújabbkori egyháztörténelem rövid egymásutánban szomorúan ismétli magát. Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdítása kapcsán kipattant tanításbeli válság ugyanígy egy cselekedet erkölcsi megítélésének kérdésére vezet vissza: a házasságtörésére, ami az érvényes házasságból elvált és polgári úton újraházasodott személyek együttélésében nyilvánul meg.

A házasságtörés, vagyis az újraházasodott elvált személyek együttélése is, a belső természete szerint (azaz a körülményektől és a szándéktól függetlenül) bűnös cselekedet. A válság elindítója, hogy az Amoris Laetitiából túl könnyen kiolvasható, hogy Ferenc pápa tanítása szerint ez nem így van: ti. hogy a házasságtörés csak a körülményektől és a szándéktól lehetnek bűnösek, amelyek pedig egy lelkiatyával "belső fórumon" tisztázhatók.

Az Amoris Laetitia erős sugallmazása erről egyenesen arra indított bíborosokat, hogy nyíltan rákérdezzenek Ferenc pápánál: a belső természetük alapján bűnös cselekedetek a Szentatya szerint nem is léteznek? Ferenc pápa a kérdésre a mai napig sem válaszolt. A válasz hiánya miatt már a Szentatya tanításának első - papoktól és teológusoktól érkezett - korrekciójához is eljutottunk, a formális (bíborosoktól érkező) korrekció pedig minden jel szerint immár a küszöbön van.

A mostani beszéde a halálbüntetésről azonban meglehetősen világossá teszi a pápa álláspontját: a belső természetük alapján bűnös cselekedetek nagyonis léteznek, az emberi élet kioltása, de legalábbis a halálbüntetés alkalmazása, szerinte például ilyen.

A kérdés azért is súlyos, mert az, hogy egy cselekedet a belső természete szerint bűnös-e, a lényege szerint nem változhat, hiszen a cselekedet belső természetéről van szó. Ha tehát a halálbüntetés a belső természete szerint bűnös, úgy az Egyház mostanáig egy belső természete szerint bűnös cselekedetet hagyott - bizonyos körülmények között - jóvá. Sajnos, mintha Ferenc pápa ezt még nyíltan sugallná is a szavaival - miközben ma épp Ferenc pápát érik olyan vádak, hogy az Egyház történetében először ő tesz ilyet: a házasságtörést, amely a belső természete alapján bűnös, hagyja jóvá bizonyos körülmények között...

Mi lesz ebből még? 

Olyan fundamentális vita folyik tehát az Egyházban, úgy látszik a házasságtörés után immár a halálbüntetés témájának frontján is, amire ezidáig nem volt még példa. Kétségtelenül hálátlanabb lesz azoknak a szerepe, aki k fundamentális igazságokat esetleg épp a halálbüntetésen keresztül próbálják védeni majd. Ha más nem, minden eddiginél könnyebb lesz az "irgalmatlan" és "merev" cimkét ragasztani rájuk.

Nem biztos tehát, hogy a halálbüntetés témája az Egyházban újabb, külön vitaponttá válik: logikusan sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy az alapok szintjén lévő azonosság miatt a kérdést a már megnyitott "Amoris Laetitia"-vitán keresztül próbálják rendezni majd.