Brandmüller bíboros: Az Egyház elárulja az Evangéliumot, ha a politikát helyezi Isten fölé
2017. december 16. írta: Katolikus Válasz

Brandmüller bíboros: Az Egyház elárulja az Evangéliumot, ha a politikát helyezi Isten fölé

"Tradicionalista zúgolódó vagyok attól, ha biztos vagyok benne, hogy Pitagorasz tétele még mindig igaz?"

31492292085_bf81a28585_o_810_500_55_s_c1.jpg"Az Egyház minél inkább politikával foglalkozik, és félreteszi Isten, a kegyelem és a bűn valóságát, annál inkább eláruljuk az Evangéliumot" - nyilatkozta Walter Brandmüller, a négy "dubia" bíboros egyike.

Brandmüller bíboros, a Történettudományok Pápai Bizottságának emeritus elnöke, egy Lutherről és a reformáció 500. évfordulójáról szóló interjúra utalva megjegyezte, hogy a német protestantizmus egyik magasrangú képviselője az interjú 20 percében említést sem tett Istenről vagy Jézusról. A bíboros azt mondta, számára "érzékeny pontot jelent" az, ha azt látja, hogy a katolikus egyházban is politikai ügyeket helyeznek Isten elé.

Brandmüller bíboros minderről egy rövid interjúban nyilatkozott, amelyet az olasz Il Giornale napilapnak adott. Az interjú december 8-án jelent meg a napilap internetes oldalán, a kérdései pedig elsősorban azt a jelenséget firtatták, amelyet sokan Luther "átcsomagolásának" ("rebranding") tartanak a katolikus egyházban. Maga Brandmüller felnőttkori megtérője az Egyháznak, aki a megtéréséig lutheránus volt.

A kérdésre, hogy az olasz Nunzio Galantino püspök "nem lőtt-e túl a célon", amikor a lutheri reformációt "a Szentlélek eseményének" nevezte, Brandmüller bíboros azt válaszolta, hogy a katolikus kultúrájú országokban "Luthert és a Reformációt gyakran különlegesnek, és emiatt - egyesek - izgalmas jelenségnek is gondolják". A bíboros szerint azonban "ilyen vélemények megfogalmazása előtt jobb lenne alaposabban tanulmányozni a kérdést".

Brandmüller bíborostól azt is megkérdezték, hogy mit gondol arról, hogy Luther szobrát a Vatikán VI. Pál termében előkelő helyen szerepeltették, mialatt Ferenc pápa 1000 német lutheránussal és katolikussal találkozott, a tavaly októberi lundi látogatása előtt.

A bíboros közvetlenül nem válaszolt a kérdésre, helyette ezt mondta: "A különbségek a protestantizmus különféle változatai - és ilyenből sok van - és a katolikus hit között magukban az alapokban van. Például a hit, a szentségek, a kegyelem, és az egyház koncepciói a protestáns tanításban éles ellentétben állnak a katolikus hittel. Ez azonban nem a megfelelő helye annak, hogy erről többet mondjunk".

Arra, hogy milyen "tanításbeli demarkációs vonalak" választják el még mindig a lutheri protestantizmust és a katolicizmust, miközben [cáfolt - KV szerk.] hírek keringenek arról, hogy már az "ökumenikus misét" tervezik a Vatikánban, Brandmüller bíboros azt mondta: a teljes keresztény egységet arra a világos igazságra kell alapozni, hogy mi a mise - "az eucharisztikus áldozat misztériumának ünneplése, ahogy azt legutóbb a Sacrosanctum Concilium tanította a II. Vatikáni Zsinaton".

Végül arra a kérdésre, hogy ezekben a kérdésekben az ilyen "merev álláspontok" nem csupán "tradicionalista zúgolódások"-e, Brandmüller bíboros annyit felelt: "Tradicionalista zúgolódó vagyok attól, ha biztos vagyok benne, hogy Pitagorasz tétele még mindig igaz?"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása