Az alábbiakban a három kazahsztáni püspök december 31-én közzétett "hitvallásának" teljes, magyar nyelvű fordítását közöljük. A fordítást a Katolikus Válasz szerkesztősége készítette, a LifeSiteNews oldalon megjelent angol nyelvű szövegváltozat alapján.

Hitvallás a szentségi házassággal kapcsolatos
változhatatlan igazságok mellett

Az Amoris Laetitia (2016) apostoli buzdítás közzététele után különféle püspökök helyi, regionális, és nemzeti szinteken alkalmazandó normatívákat adtak ki az "újraházasodott elváltaknak" nevezett hívek szentségi gyakorlatára vonatkozóan, akiket bár egy továbbra is élő házastárshoz érvényes szentségi házassági kötelék köt, mégis more uxorio tartós együttélésbe kezdtek egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk.

A nevezett szabályozások inter alia biztosítják, hogy e "újraházasodott elváltaknak" nevezett személyek egyedi esetekben részesülhetnek a Bűnbánat Szentségében és az Oltáriszentségben, miközben továbbra is megrögzötten és szándékosan folytatják a more uxorio együttélést azzal a személlyel, aki nem a törvényes házastársuk. Ezek a lelkipásztori normatívák jóváhagyást kaptak különféle hierarchiabeli tekintélyektől. E normatívák közül egyesek jóváhagyást kaptak még az Egyház legfőbb tekintélyétől is.

Ezeknek az egyházilag jóváhagyott lelkipásztori normatíváknak az elterjedése jelentős és folyamatosan növekvő zavart okoztak a hívek és a papság között, olyan zavart, ami az Egyház életének központi megnyilvánulásait érinti, úgy mint a szentségi házasságot és családot, a családi egyházat, és a Legszentebb Eucharisztia szentségét.

Az Egyház tanítása szerint csakis a szentségi házassági kötelék alkot családi egyházat (lásd II. Vatikáni Zsinat, Lumen Gentium, 11). Az úgynevezett "újraházasodott elvált" hívek Oltáriszentséghez engedése, amely szentség a legmagasabb kifejezője Krisztus egységének az Ő Menyasszonyával, az Egyházzal, a gyakorlatban a válás jóváhagyásának vagy törvényesítésének egy módját jelenti, és ebben az értelemben a válás egyfajta bevezetését az Egyház életébe.

Az említett lelkipásztori normatívák a gyakorlatban és idővel eszközöknek bizonyultak "a válás járványának" terjesztésére (a kifejezést a II. Vatikáni Zsinat használta, lásd Gaudium et Spes, 47). A kérdés "a válás járványának" terjesztése még az Egyház életén belül is, amikor pedig az Egyháznak, a Krisztus tanításához való feltétlenül hűsége miatt védőbástyának, és az ellentmondás félreérthetetlen jelének kellene lennie a válás járványával szemben, ami minden nappal egyre féktelenebb a polgári társadalomban.

Egyértelműen és bármi kivétel elismerése nélkül a Mi Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus ünnepélyesen megerősítette Isten akaratát a válás abszolút tilalmára vonatkozóan. A házassági kötelék szentségének megsértésére adott jóváhagyás vagy legitimáció, még ha az közvetve, az említett új szentségi gyakorlaton keresztül történik is, súlyosan ellentmond Isten kifejezett akaratának és parancsolatának. Ez a gyakorlat ezért az Egyház kétezer éves szentségi gyakorlatának lényeges megváltoztatását jelenti. Ezen felül, egy lényegesen megváltoztatott gyakorlat végül a vonatkozó tanítás megváltoztatásához is fog vezetni.

Az Egyház állandó Tanítóhivatala, az apostolok tanításától kezdve és valamennyi pápáén át megőrizte és hűen továbbadta mind a tanításban (az elméletben), mind a szentségi gyakorlatban (a gyakorlatban) egyértelmű módon, a kétség bármi árnyéka nélkül és mindig ugyanabban az értelemben és ugyanabban a jelentésben (eodem sensu eademque sententia) Krisztus kristálytiszta tanítását a házasság felbonthatatlanságáról.

Az isteni alapítású természete miatt a szentségi gyakorlat sohasem mondhat ellent Isten kinyilatkoztatott szavának, és az Egyház a törvényesített és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságába vetett hitének. "A szentségek a hitet nemcsak föltételezik, de szavakkal és anyagi valósággal táplálják, erősítik és ki is fejezik; ezért 'a hit szentségeinek' mondhatók." (II. Vatikáni Zsinat, Sacrosanctum Concilium, 59). "Még a legfőbb egyházi tekintély sem változtathatja a liturgiát tetszése szerint, hanem csak hívő engedelmességgel és a liturgia misztériuma iránti vallásos tisztelettel." (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1125.)

A katolikus hit a természeténél fogva kizárja a formális ellentmondást egyfelől a vallott hit, másfelől a szentségi élet és gyakorlat között. Ilyen módon megérthetjük a Tanítóhivatal következő megerősítését is: "A vallott hit és a mindennapi élet közötti, sokaknál tapasztalható hasadást korunk súlyos tévedései közé kell számítani." (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et Spes, 43), és "Éppen ezért az Egyház konkrét pedagógiájának mindig kapcsolódnia kell a tanításhoz, s tőle sohasem szakítható el." (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).

A házassággal és az Oltáriszentséggel kapcsolatos tanítás és gyakorlat létfontosságú voltát tekintve az Egyháznak kötelessége egyazon hangon szólni ezekről. A házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos lelkipásztori normák ezért nem mondhatnak ellent egymásnak egyik és másik egyházmegye között, egyik és másik ország között. Az apostolok kora óta az Egyház megtartotta azt az elvet, amelyről Lyoni Szent Iréneusz tanúskodik: "Az Egyház, szerte a világon elterjedve a föld széléig, a hitet az apostoloktól és tanítványaiktól örökölve, gonddal megőrzi ezt a tanítást és hitet, és mintha egyetlen házban lakozna, egyazon módon hisz, mintha csak egy lelke és csak egy szíve lenne, és egy hangon hirdeti, tanítja, és adja tovább a hit igazságát, mintha csak egy szája lenne." (Adversus haereses I, 10, 2). Aquinói Szent Tamás az Egyház életének ugyanezt az évszázados elvét adja tovább nekünk: "Egy és ugyanaz a hite az ősöknek és a maiaknak, máskülönben nem volna egy és ugyanaz az Egyház." (Questiones Disputatae de Veritate, q. 14, a. 12c).

A következő figyelmeztetés II. János Pál pápától továbbra is aktuális és érvényes: "A zűrzavar, amely sok hívő lelkiismeretében támad a teológia különböző véleményei és tanai által, a prédikáció, a hitoktatás és a lelkivezetés miatt, amely a keresztény erkölcs nyomós és kényes problémáit lenne hivatva megoldani, oda vezet, hogy a valódi bűntudat csökken, sőt majdnem kialszik." (Reconciliatio et Paenitenia apostoli buzdítás, 18).

Az egyházi tanítóhivatal következő kijelentéseinek értelme teljességgel alkalmazható a törvényesített és elhált házasság abszolút felbonthatatlanságával kapcsolatos tanításra és szentségi gyakorlatra:

- "Mivel Krisztus Egyháza éber őrző és a rábízott dogmák védelmezője, Ő soha nem változtat meg semmit, soha nem hagy el semmit, soha nem ad hozzájuk semmit, hanem minden igyekezetével hithűen és bölcsen kezeli az ősi tanításokat, amelyekben az Atyák hite átadásra került. Igyekszik olyan módon megvizsgálni és elmagyarázni őket, amivel a mennyei tanítás ősi dogmái nyilvánvalókká és világosakká tehetők, megtartva azonban azok teljes, csorbítatlan és megfelelő természetét, és csak a saját nemüknek megfelelően növekedve bennük - vagyis ugyanazon dogmában, ugyanazon értelemben, és ugyanazon jelentésben." (IX. Piusz, Ineffabilis Deus dogmatikus bulla)

- "Maga az igazság lényege szerint az Egyháznak Isten és ember előtti kötelessége hirdetnie és megalkuvás nélkül tanítania, ahogy Krisztus kinyilatkoztatta azt, és nincs az időknek az a körülménye, ami csökkenthetné ennek a kötelezettségnek a szigorúságát. Ez köt a lelkiismeretében minden papot, akire a hívek tanításának, megintésének, és vezetésének gondját bízták." (XII. Piusz, Előadás a világi papoknak és nagyböjti prédikátoroknak, 1949. március 23.).

- "Az Egyház nem historizálja és nem relativizálja a profán kultúra metamorfózisai szerint az Egyház természetét, vagyis mindig egyenlő és hű önmagával, amilyennek Krisztus akarta, és amilyenné a hiteles hagyomány tökéletesítette Őt." (VI. Pál, homília, 1965. október 28.).

- "A lelkek iránti szeretet kiemelkedő formája: semmit el nem hagyni Krisztus üdvözítő tanításából" (VI. Pál, Humanae Vitae enciklika, 29).

- "a házastársakat kínzó nehézségeket úgy oldják meg, hogy az igazság ép és hamisítatlan maradjon." (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).

- "[Az isteni erkölcsi] törvénynek az Egyház se nem szerzője, se nem bírája. Krisztus igazsága iránti engedelmességgel – kinek képmását látja az emberi személy méltóságában – értelmezi azt az erkölcsi törvényt, amelyet minden jóakaratú emberrel közöl, amikor nem hallgatja el az ember kötelezettségét, mely arra szólítja őt, hogy meneküljön a középszerű megoldásoktól és törekedjék a tökéletességre." (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 33).

- "A másik alapelv: az igazság és az összhang, mely alapján az Egyház a jót nem mondhatja rossznak és a rosszat jónak. Az Egyház – mindkét alapelvet szem előtt tartva – azoknak a fiainak és leányainak, kik ilyen helyzetben vannak, csak annyit mondhat, hogy, míg a megkívánt követelményeknek nem tudnak eleget tenni, próbáljanak más úton – nem a bűnbánat szentsége és az Oltáriszentség útján – közeledni az irgalmas Istenhez." (II. János Pál, Reconciliatio et Paenitenia apostoli buzdítás, 34).

- "Az Egyház következetessége a változhatatlan és egyetemes erkölcsi normák védelmében egyáltalán nem elítélendő. Az ember igaz szabadságának szolgálatában áll: mivel nincs szabadság az igazságon kívül vagy az igazság ellenére" (II. János Pál, Veritatis Splendor enciklika, 96).

- "A bensőleg rosszat tiltó erkölcsi törvények előtt nincsenek kiváltságok és kivételek senki számára. Legyen valaki a világ ura, vagy az utolsó „nyomorult” a földön, nincs különbség: az erkölcsi követelmények előtt valamennyien teljesen egyenlőek vagyunk." (II. János Pál, Veritatis Splendor enciklika, 96).

- "Annak kötelessége, hogy újból kimondjuk az Oltáriszentséghez engedés lehetetlenségét, szükséges a hiteles lelkipásztori gondozáshoz, valamint ezeknek a híveknek és az Egyház egészének a jólétével való törődés miatt, mivel jelzi a szükséges feltételeit a megtérés teljességének, amire az Úr mindig mindenkit hív." (Törvényszövegek Pápai Tanácsa, Nyilatkozat az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz engedhetőségéről, 2000. június 24., n. 5).

Mint katolikus püspökök, akiknek - a II. Vatikáni Zsinat tanításai szerint - védelmezniük kell az Egyház hitének és közös gyakorlatának egységességét, valamint gondoskodniuk kell arról, hogy a teljes igazság fénye minden ember számára felragyogjon (lásd Lumen Gentium, 23), a lelkiismeretünkben arra kényszerülünk, hogy a jelenlegi fékevesztett zűrzavarra tekintettel megvalljuk a változhatatlan igazságot és az ugyanígy változhatatlan szentségi gyakorlatot a házasság felbonthatatlanságáról, az Egyház Tanítóhivatalának kétezer éves és változatlan tanítása szerint. Ennek szellemében megismételjük, hogy

- A szexuális kapcsolat olyan emberek között, akik nincsenek egymással érvényes házassági kötelékben - ahogy ez megtörténik az úgynevezett "újraházasodott elváltak" esetében -, mindig ellentétes Isten akaratával, és halálos bűnt valósít meg Istennel szemben.

- Semmilyen körülmény vagy esetlegesség, még a lehetséges felróhatatlanság vagy mérsékelt bűnösség sem tehet ilyen szexuális kapcsolatokat pozitív erkölcsi valóságokká és Istennek tetszőkké. Ugyanez vonatkozik Isten Tízparancsolatának más negatív szabályaira is. Mivel "vannak olyan cselekedetek, melyek önmagukban, objektíven, tárgyuk miatt a körülményektől függetlenül mindig súlyosak" (II. János Pál, Reconciliatio et Paenitenia apostoli buzdítás, 17).

- Az Egyház nem birtokolja a tévedhetetlenség karizmáját a hívő közösség valamely tagja belső kegyelmi állapotának megítéléséhez (lásd Trentói Zsinat, 24. határozat, 1. fejezet). Az úgynevezett "újraházasodott elváltak" Oltáriszentséghez engedésének tilalma ezért nem az Isten előtti kegyelmi állapotukra, hanem az állapotuk látható, nyilvános, és objektív jellegére nézve jelent ítéletet. A szentségek és maga az Egyház látható természete miatt a szentségek vétele szükségszerűen függ a hívek vonatkozó látható és objektív állapotától.

- Erkölcsileg nem megengedhető más bűnök állítólagos elkerüléséért szexuális kapcsolatba kerülni olyan személlyel, aki nem az illető törvényes házastársa. Isten Igéje ugyanis arra tanít minket, hogy nem jogos "rosszat tenni, hogy jó származzék belőle" (Róm 3,8).

- Az ilyen személyek szentáldozásban részesítése csak akkor megengedhető, ha Isten kegyelmének, valamint türelmes és egyéni lelkipásztori kísérésnek a segítségével őszinte elhatározást tesznek, hogy a továbbiakban felhagynak az ilyen szexuális érintkezések szokásával, és kerülik a megbotránkoztatást. Ez az a mód, ahogyan az igazi megkülönböztetés és a hiteles lelkipásztori kísérés mindig is kifejezésre került az Egyházban.

- Azok a személyek, akik rendszeres házasságon kívüli szexuális érintkezést folytatnak, a törvényes házastársukhoz fűződő kapcsolatuk miatt az életmódjukkal sértik a szentségi házassági kötelékük felbonthatatlanságát. Emiatt ők nem képesek "lélekben és igazságban" (lásd Jn 4,23) résztvenni Krisztus eucharisztikus mennyegzői vacsoráján, figyelembe véve egyúttal a szentáldozás rítusának szavait is: "Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!" (Jel 19, 9).

- Isten az Ő Tízparancsolatában és a válás nyílt és abszolút tiltásában kifejezett akaratának teljesítése valósítja meg az emberek valódi lelki javát itt a földön, és vezeti el őket a szeretet valódi örömére az örök élet megváltásában.

Mint lelkipásztori hivatalt betöltő püspökök, akik a katolikus és apostoli hitet hirdetik ("cultores catholicae et apostolicae fidei," lásd Missale Romanum, Canon Romanus), tudatában vagyunk ennek a súlyos felelősségnek és a hívekkel szembeni kötelességünknek, akik tőlünk az igazság, és az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos változhatatlan gyakorlatának nyilvános és egyértelmű kimondását várják. Ebből az okból kifolyólag nem maradhatunk csendben.

Ezért megerősítjük, Keresztelő Szent János, Fisher Szent János, Morus Szent Tamás, Boldog Laura Vicuña, és a házasság felbonthatatlanságának számos ismert és ismeretlen hitvallójának és mártírjának szellemében, hogy:

Nem megengedett (non licet) igazolni, jóváhagyni, vagy törvényesíteni akár közvetlenül, akár közvetve válást és házasságon kívüli tartós szexuális kapcsolatot az "elváltak és újraházasodottak" szentáldozáshoz engedésének szentségi gyakorlatán keresztül, amely olyan gyakorlat, ami idegen a katolikus és apostoli hit teljes Hagyományától.

Ezt a nyilvános hitvallást téve a lelkiismeretünk és Isten előtt, aki majd minket megítél, őszinte meggyőződésünk, hogy a szeretet szolgálatát végezzük az igazságban napjaink Egyháza és a pápa, Szent Péter utódja és Krisztus földi helytartója felé.

Kelt 2017. december 31-én, a Szent Család ünnepén, a Szűzanya fatimai jelenéseinek centenáriumi évében.

   + Tomasz Peta, az asztanai Szent Mária érsekség főérseke

   + Jan Pawel Lenga, Karangi érsek püspöke

   + Athanasius Schneider, az asztanai Szent Mária érsekség segédpüspöke

Kapcsolódó cikkünk:
- Püspökök korrigálták Ferenc pápa tanítását