Előre megrendezett volt a pápai "repülős" esküvő
2018. január 20. írta: Katolikus Válasz

Előre megrendezett volt a pápai "repülős" esküvő

Nemcsak a Katolikus Válasznak tűnt fel, hogy az első repülőn celebrált pápai esküvőben túl sok a furcsa és kérdéseket felvető elem.

screen_shot_2018-01-20_at_02_51_28_1.pngAhogy a Lepanto Institute munkatársai rámutattak, egy a chilei emol.National híroldalon megjelent cikk már a pápalátogatás előtt egy hónappal bemutatta a légikísérő párt, és beszámolt arról, hogy előkészületek folynak a repülőjáraton tartandó esküvői ceremóniájukra, amelyet maga Ferenc pápa celebrál majd.

A cikk éles ellentétben áll a vatikáni sajtószolgálat híradásával, amely az eset teljes váratlanságát és rögtönzöttségét hangsúlyozta. A mesébe illő történetet nemcsak az egyházi, de a szekuláris sajtóorgánumok is átvették, Ferenc pápa spontaneitásának újabb példájaként ünnepelve.

Az eset körített romantikája bombasztikus klikkcsalinak bizonyult a 2018-ban új arculati kampányt kezdő légitársaságnak, az épp az Amoris Laetitia keltette válsággal küzdő Egyházban pedig rövid úton példája lehetett a "sokszínű élet" váratlan kényszerhelyzeteinek, amelyeket egy "bárányszagú pásztor" a (jó okkal) kötelező egyházi protokollt is felrúgva, azonnal megold. 

A színjátékkal látszólag mindenki nyert. Látszólag.

Még az emol.National is, amikor egyedüli sajtóorgánumként következetes lehetett: január 18-án természetességgel számoltak be arról, hogy az esemény előre jelzett és megrendezett volt, ti. ahogy ők ezt már december 19-én meg is írták. A friss cikkükben ennek megfelelően utaltak is az egy hónappal korábbi cikkükben leírtakra.

Az emol.National két cikkének leírásait, a benne szereplők nyilatkozatait, és a kiemelt képeket nézve nehéz nem arra gondolnunk, hogy azok megrendelésre, a légitársaság saját reklámkampányának részeként születtek. Ahogy a decemberi cikkben még a pápalátogatás dátumai és egy állomása tévesen szerepelnek (utólag sejtetve, hogy ezek az elmúlt egy hónapban változtak), valószínűsíthető, hogy a cég egy hónapja sem abban nem lehetett még biztos, hogy az esküvős akció biztosan megvalósul, ahogy abban sem, hogy megvalósulás esetén ahhoz milyen narratíva lesz majd társítható. Valószínűleg nem véletlen ezért, hogy a sztorit már egy hónappal előre, a személyzet kiválogatásának apropóján megpróbálták reklámjuknak felhasználni.

Az alábbiakban tehát az emol.National december 19-ei és január 18-ai cikkeinek releváns részeit közöljük magyar nyelven, a cikkrészletek eredeti kiemeléseit megtartva, a szövegbe az eredeti cikkeket illusztráló képeket is beillesztve. (Arra az esetre, ha a két eredeti cikk eltűnne, az archivált változataikat olvasóink ITT és ITT nézhetik meg.)

Kapcsolódó cikkeink:
A LATAM légitársaság reklámfogása Ferenc pápa "repülős" esküvője?
Pápai repülős esküvő Chile felett

***

emol.National - 2017. december 19.

Érzelmekkel és izgalmakkal telve: A pápát Chilében szállító repülőjárat személyzete beszél arról, hogyan fogadták a hírt

A LATAM 15 pilótája és 40 légikísérője felel majd a pápát Santiago, Temuco, Iquique, Lima, Puerto Maldonado és Trujillo között szállító járatokon, jövő év januárjában.

screen_shot_2018-01-20_at_02_21_12.png

SANTIAGO. - Aprólékos tervezést és előkészületeket végeznek a Latam Légitársaság dolgozói, miután a felajánlották, hogy biztosítják a légiközlekedést Ferenc pápa január 15-e 18-a közé szervezett chilei látogatásán.

Ma reggeli jelentések szerint a chilei és perui repülőjáratokat a nemzeti légitársaság üzemelteti majd, egy több, mint 60 fős személyzettel együttműködve, akik közül 54-en a pápát a különböző helyszínekre elkísérő személyzet tagjai lesznek majd.

A társaság csapata 15 pilótából és 40 légikísérőből áll. Közöttük van Carlos Ciuffardi és Paula Podest is, akik amellett, hogy őket a pápát kísérő személyzetbe választották, már nyolc éve házasok.

Házasságkötés a levegőben

Carlos és Paula tíz évvel ezelőtt találkozott egy repülőjáraton, és azóta együtt élnek. "Nekünk ez már az otthonunk." - mondják. Ezért Jorge Bergoglio-t itt fogadni "megtiszteltetés a számunkra, nemcsak családként, de ennek a cégnek az alkalmazottaiként is, akiket a cégünk e nagyszerű küldetésével bíztak meg."

Ami azt illeti, a légiszemélyzet tagjait a cég legjobbjai közül választották ki. Míg Podest-et idén nevezték ki "szolgálatvezetőnek", Ciuffardi tavaly kapta ezt a kinevezést.

Paula leszögezte, hogy "ez egy elismerésük a számunkra, de valójában mindenki, aki itt van, szolgálatvezető, mert a cégünk valamilyen módon mindannyiunkat kiemelt."

A pár nyolc évvel ezelőtt polgári házasságot kötött, és jelenleg két lányuk van, egy 3 és egy 6 éves. Bár tervezték, hogy egyházi házasságot is kötnek, ez nem sikerült nekik: a házasságkötés dátumát 2010. február 27-ére tették.

"Nem tudtunk összeházasodni, mert a templom a 2010-es földrengés miatt összedőlt, minden leomlott, ezért elkezdtük halogatni, munkába álltunk, megszülettek a lányaink." - mondja Ciuffardi.

Emiatt mindketten azt várják, hogy januárban ez az elhalasztott terv végre megvalósulhat a repülőn, nem más, mint maga Ferenc pápa vezetésével. "Nagyon szeretnénk, ez a mi helyünk, ez a mi második otthonunk, ez az, ahol biztonságban érezzük magunkat." - mondja Podest.

(...)

[A cikk ezután új fejezettel az egyik lelkes pilóta, majd a cég egy korábban II. János Pál pápát kísérő alkalmazottjának nyilatkozataival folytatódik.]

 

emol.National - 2018. január 18.

Példa nélküli ceremónia: Ferenc pápa az Iquique-be tartó repülőjárat fedélzetén adta össze a személyzet két tagját

A légiszemélyzet tagjai, Paula Podest és Carlos Ciuffardi 10 évvel ezelőtt találkozott egy repülőn, és a pápalátogatást megelőzően jelezték a szándékukat, hogy a pápát arra kérik, házasítsa őket össze azon a járaton, amelyen őt kiszolgálni fogják.

screen_shot_2018-01-20_at_02_20_38.png

(...) Jorge Bergoglionak az országba érkezése előtt mindketten kifejezték a szándékukat arra, hogy a pápa házasítsa őket össze a repülőút alatt, mivel ők a repülőgépet a második otthonunknak tartják, és nem volt lehetőségük egyházi házasságot kötni.

(...) Amikor megtudták, hogy kiválasztották őket, hogy a pápával legyenek a chilei repülése alatt, arra gondoltak, hogy ez tökéletes alkalom lenne megvalósítani: a levegőben, a pápa által szentesítve.

A Latam szerint a ceremónia tanúi maga a Latam igazgatója, Ignacio Cueto, és a pápa valamennyi útjának szervezője, Monsignor Mauricio Rueda voltak.

(...)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.20. 23:18:52

Na mi van, még mindig derogál nektek válaszolni a feltett kérdésekre?

Katolikus válasz VÁLASZ nélkül, mi?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.01.20. 23:20:15

Ja, lehet cenzúrázni és tiltani, nem ti lesztek az első vallási álcát öltött balliberális blog.

Indriq 2018.01.21. 00:00:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: neked valami komoly agysérülésed lehetett kiskorodban. :)

Állítsuk meg a ......... 2018.01.21. 05:49:07

Már azt hittem Feri papa nősült meg.
Nagyobb hìr lenne!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.21. 08:33:25

Dübörög a ferencista, keresztényellenes PR, ennyi az egész. Valahol éppen lemaradt a kamurákos kisgyerek, akit meg kellett volna simogatni, így csak egy kamueskövő lett ezen a napon.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.21. 08:34:05

@Állítsuk meg a .........:

Én azon vagyok meglepődve, hogy ez egy fasiszta esküvő közt, azaz nő és férfi között...

2018.01.21. 09:34:03

Ferenc nagy showman. Az utókor is így fog rá emlékezni.
süti beállítások módosítása