Meghökkentő közleményben cáfolja a vatikáni sajtófőnök Zen bíboros állításait
2018. január 30. írta: Katolikus Válasz

Meghökkentő közleményben cáfolja a vatikáni sajtófőnök Zen bíboros állításait

greg-burke-hsm-740x493.jpgMeghökkentő közleményben cáfolja Greg Burke, a szentszék sajtóhivatalának vezetője Zen bíboros tegnapi állításait, amelyek szerint a kínai egyházban jelenleg zajló botrányos püspökcserék ellentétesek lennének Ferenc pápa szándékaival.

Mint ismeretes, tegnap Joseph Zen bíboros, Hong Kong emeritusz püspöke egy blog- és Facebook bejegyzésében többek között azt írta: "Azt gondolom talán, hogy a Vatikán kiárusítja a katolikus egyházat Kínában? Igen, kétségtelenül, ha abba az irányba haladnak, ami nyilvánvaló mindabból, amit az elmúlt években és hónapokban tettek."

A Kína és a Vatikán között megszakadt diplomáciai kapcsolatok Ferenc pápa pontifikátusa alatt, 2014-ben indultak újra, egy formális egyezmény megkötésével. Zen bíboros már az egyezmény megkötése óta kritikus a szentszéknek a kínai kormányhoz való új hozzáállásával szemben, ami mögött szerinte részben Ferenc pápa latin-amerikai tapasztalatokra épülő naivitása áll.

Most decemberben a szentszék és a kínai kormány kapcsolata új szintre lépett: egy vatikáni diplomáciai küldöttség Kínában lemondásra szólította fel az Egyház két legitim püspökét, hogy a helyükre a szentszék két törvénytelenül felszentelt - ezért jelenleg kiközösítés alatt álló - püspököt nevezzen ki, akiket a kínai kommunista állampárt próbál régóta vezető pozícióba juttatni. A hírt a Külföldi Missziók Pápai Intézetének oldala, az AsiaNews közölte, Joseph Zen bíboros pedig személyes ismeretei alapján megerősítette azt.

Az egyik érintett püspököt képviselve Zen bíboros január 12-én találkozott Ferenc pápával egy magánkihallgatáson. Az egyeztetésről a bíboros Ferenc pápát védve számolt be a tegnapi bejegyzésében, azt állítva, hogy a pápa nem ért egyet a vatikáni küldöttség eljárásával. A bíboros beszámolója szerint Ferenc pápa a találkozójukon szó szerint ezt mondta: "Igen, mondtam nekik, hogy ne csináljanak egy újabb Mindszenty-ügyet!"

A vatikáni sajtófőnök ma azonban egy közleményben reagált erre, cáfolva benne, hogy a Kínával kapcsolatos kérdésekben különbség lenne Ferenc pápa gondolkodása és a szentszék küldötteinek tettei között.

Az alábbiakban Greg Burke közleményének magyar fordítását közöljük, teljes terjedelmében:

Tekintettel a széles körben elterjedt hírekre a Szentatya és a Római Kúrián dolgozó munkatársai Kínával kapcsolatos kérdésekben feltételezett gondolkodás- és tettbeli különbségeiről, a következőket jelenthetem ki:

A pápa a kínai ügyekben állandó kapcsolatban áll a - főként az államtitkárságon dolgozó - munkatársaival, akik hitelesen és részletesen tájékoztatják őt a katolikus egyház helyzetéről Kínában, valamint a folyamatban lévő párbeszéd lépéseiről a szentszék és a Kínai Népköztársaság között, amelyet [a Szentatya] kiemelt figyelemmel követ. Ezért meglepő és sajnálatos, hogy egyes személyek az Egyházban ennek ellenkezőjét állítják, zavart és vitát elősegítve ezzel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapsihapsi 2018.01.31. 16:18:00

Jezsuita = hazug, számító, opportunista. Dél-Amerikai, tehát mindezen felül kommunista is, már ha egy jezsuitától egy teljesítendő projekten túl bármiféle hitet vagy elvet feltételezhetünk.

Nem értem, min csodálkozunk.

Kisss Katalin 2018.10.25. 23:02:21

@Tapsihapsi: Hát én az ilyen tartalmú hozzászóláson, valamint az ilyen minősíthetetlen ítélkezésen. Ha már megkérdezte.
süti beállítások módosítása