Az erkölcstan antropológiai alapjai 2.
2018. február 15. írta: Katolikus Válasz

Az erkölcstan antropológiai alapjai 2.

A cikksorozat első része ide kattintva olvasható.

etika.jpgEgy régebbi írásban foglalkoztunk már az erkölcstan antropológiai alapjaival. Most ezt a témát folytatjuk. A hivatkozott írásban szó volt arról, hogy az ember test és lélek olyan szoros egysége, amelyet az Aquinói Szent Tamás követő filozófia, összhangban a Katolikus Egyház Katekizmusával, az anyag (test) és forma közti egységnek mond. Ezt követően volt szó az ember képességeiről. Az ember legmagasabb rendű szellemi képessége az értelem és az akarat. Az értelem, a megismerés képessége introvertált jellegű képesség, a megismerésben a megismert az ember ismeretében új, belső létezést nyer. Az akarat, a törekvő képesség ezzel szemben extrovertált, kifelé törekvő képesség: az ismeretben megismertet a maga valóságában akarja megragadni, efelé vonzódik, efelé törekszik. Míg a megismerésben olyan egység jön létre a megismert és a megismerő között, amely a megismert ismeretében van, az akarat szorosabb egység felé irányul, magát a megismertet akarja birtokba venni.

Minthogy az ember test és lélek szoros egysége, Az értelem és akarat, a két szellemi képesség nem elszigetelten létezik az emberben, hanem ezek szoros kapcsolatban vannak az ember testi, anyagi valóságával. Így például működésükhöz szükséges az emberi szervezet, az idegrendszer működése. A megismerő és törekvő képesség alacsonyabb rendű formái pedig már az az állati létezésben is megjelennek, és ezek az emberben is jelen vannak. Az érzékelésben megismerés történik, ebből kiindulva pedig az állatban törekvés támad a megismert dolog felé. A következőkben először röviden foglalkozunk az emberben is meglévő, érzékszerveken alapuló ismerettel, ennek a szellemi megismeréshez való viszonyával.

Az érzéki megismerés az öt külső érzékszervben keletkezett lenyomattal, ismerettel kezdődik. A klasszikus öt érzékszerv: a látás, a hallás, szaglás, a tapintás és az ízlelés szervei. Mai biológiai ismereteink szerint a tapintás helyett tulajdonképpen egy általánosabb, emberi testtel összefüggő, sokrétű érzékelésről beszélhetünk, amelybe beletartózhat a nyomás, a hő, a fájdalom, az egyensúly stb. érzékelése is.

Már az állatban is van a külső érzékelés mellett belső érzékelés, amelynek szervi hátterét már nem a külsőnek tekinthető érzékszervek adják, hanem a magasabb rendű idegrendszer. Ide tartozik mindenekelőtt az érzékszervekben lévő ismeretek integrációja, amely következtében a látásban, a hallásban stb. lévő ismeretek integrálódnak, ezek például az előttünk szaladó, ugató kutyáról szóló ismeretekké válnak. A belső érzékelésnek ugyancsak fontos lépése a képzet keletkezése. A képzet (phantasma) lehetővé teszi azt, hogy az ismerethez már nem kell a megismert külső érzékszervek számára történő jelenléte, ez a képzetben akkor is jelent van, ha a külső érzékszervek számára már nincs jelen. A képzeteket az emlékezet képes eltárolni. A képzethez pedig olyan, nem külső érzékszervekből származó ismeret is kapcsolódhat, amely a képzetben megismert dolognak az állati élet szempontjából való hasznosságát, károsságát, jóságát, rosszaságát ítéli meg. Ez az értékelő képesség (vis aestimativa). A klasszikus példa szerint a bárány a farkast olyannak értékeli, mint amelytől menekülni kell. Ez az ismeret azonban nem a közvetlen érzékelésből, hanem ennek értékeléséből származik. Itt az ösztönökről van szó. Az értékelő képességben tehát valami olyan ismeret adódik hozzá az érzéki megismeréshez, amelynek a külső érzékszervek nem közvetlen forrásai. Fontos megjegyzés az, hogy maga az ösztön a megismeréshez, felismeréshez tartozik, az ösztönös viselkedés lehetősége azonban már az érzéki törekvő képességben van.

A fenti érzékeléshez kapcsolodó megismerés az emberben is jelenlévő megismerés, sőt enélkül az emberi megismerés lehetetlen. A szellemi megismerésben az értelem átjárja a teljes érzéki megismerést, ezért az emberi érzéki megismerése egyszerre anyagi és szellemi jelleggel bír. Az embernek az az értelmi megismerése, amely már nem tekinthető anyagi jellegűnek, az érzékelésből, ennek előbb említett termékéből, a képzetből indul ki. Az értelem fénye átvilágítja a képzetet és így jön létre az az ismeret, amely már meghaladja az érzéki megismerés konkrétságát, térbeli és időbeli ponthoz kötöttségét. Ez az ismeret egyetemes ismeret. Az állat érzéki megismerése lényegében nem emelkedik a látott fa stb. fölé. Az ember általános ismerete viszont már minden idők minden fájára vonatkozik. Az ember az egyedeket is úgy ismeri meg, hogy ennek konkrétsága mögött látja azt az általánost is, amely az egyedre vonatkozik. Az ember értelmi ismerete az éppen megismert egyedben látja azt az általánost, ami például minden emberre vonatkozik. Az erkölcstan szempontjából ennek a ténynek azért van jelentősége, mert ez adja meg az alapot arra, hogy minden emberre vonatkozó erkölcsi törvények legyenek, és az egyediségre való hivatkozással a konkrét emberi cselekedetet ne lehessen kivonni az egyetemes erkölcsi törvény alól.

A megismeréssel kapcsolatos, igen rövid áttekintés befejezéseként még megemlítjük, hogy az értelem hatása az ember belső érzékelésében abban is megmutatkozik, hogy az ember képes olyan képzeteket létrehozni, amelyeknek nincs megfelelője a valóságban. Erre az állat nem képes. Így például a Habsburg-címerben megjelenik a kétfejű sas. Az ösztönös értékelő képesség helyét is az veszi át, amitt gondolkodó képességnek, vis cogitativa-nak nevez az Aquinói Szent Tamást követő filozófia. A vis cogitativa-nak fontos szerepe van az egyedek, az egyedi helyzetek megismerésében. Általában a belső érzékelés, éppen az értelem erre való hatása miatt, ma különösen fontos területe lenne a filozófiai és kísérleti, sőt analitikus pszichológiának. A matematikai fogalmak, a természettudományos modellek kiindulópontja ez a terület lehet, itt kellene keresnünk a tér és idő fogalmának belső gyökereit is. A külső világban ugyanis valóságosan nincs sem tér, sem idő. Itt a valóság a testek elhelyezkedése és a változások. A tér és idő fogalmai mintegy „tartályt”, alkotnak az emberben a valóságban előforduló vonatkozások elhelyezésére.

Mint említettük a megismerés kívülről befelé irányuló folyamat, a megismert dolog az ismeretben belsővé válik. Az ismeretben ott van az is, hogy az adott dolog, helyzet a megismerő szempontjából hasznos-e vagy káros, általánosabban fogalmazva jó-e vagy rossz. Ez az ismeret hat a törekvő képességre, amelynek aktusában a megismerő elindul a jó dolog, a jó helyzet felé, ennek elérésére törekszik, illetőleg a rossz dologtól elfordul, ettől menekül.

Az érzéki megismeréshez tartozó érzéki törekvő képesség alatt szervként a magasabb idegrendszer áll. A képesség megvalósulásai, aktusai testi elváltozásokkal járnak. Ilyenek lehetnek a szív verésének, a vérnyomásnak, andrenalin szintnek stb. megváltozásai, de a mélyebb hatások a magasabb rendű idegrendszerben lévő változások. Ezeket a változásokat az ember és az állat mintegy elszenvedi, sőt maguk a törekvő képesség aktusai is ilyen „elszenvedett” aktusok, ezért az érzéki törekvés aktusait általában szenvedélyeknek (passiones) nevezik. A szenvedélyeknek ez a fogalma nem mindenben egyezik meg az általános szóhasználattal. A szenvedély ezen felfogása szerint itt nem eleve rossz dolgokról van szó. Az szenvedély eleve hozzátartozik az emberhez és mint ilyen nem lehet eleve rossz. A szenvedélyek átjárják az ember életét, ezek az értelmes lélekkel rendelkező ember tulajdonságai. Jóllehet ezeknek a tulajdonságnak az eredete nem a szellemi lélek, hanem az ember anyagisága, mégis az emberben mint a test és lélek szoros egységében ezek szellemi jelleget is kapnak. A szenvedélyek nemcsak a szoros értelemben vett érzéki jóhoz kapcsolódnak, hanem a szellemi akarat minden megmozdulásánál jelen vannak.

A szenvedélyek alá vannak rendelve a magasabb rendű szellemi képességeknek, de ez az alárendeltség nem a szenvedélyek egyszerű elfojtását, kiirtását jelenti. Az érzéki megismerésnek a szellemi megismerésbe történő integrálódásának (fentebb röviden ismertetett) folyamata nem teljes tudatossággal lejátszódó folyamat. Ennek a folyamatnak és tényezőinek a megismeréséhez az elegendő alapot kereső, értelmes reflexió jut el. Ezzel szemben a szenvedélyek és az akarat közti viszony mindennapos tapasztalatunk tárgya. A szenvedélyek integrációja feladat, az ezzel kapcsolatos feszültségek és harc mindennapos tapasztalat. A szenvedélyekben gyökereznek az érzések, az érzelmek. Szenvedélyek nélkül a test és lélek egységben létező ember lelki élete vértelenné, szárazzá válik. Ha azonban a szenvedélyek veszik át az uralmat, akkor a régi hasonlat szerint olyasmi történik, mint amikor a megvadult lovak hajtó és irányító nélkül viszik a kocsit a romlásba. A szenvedélyek integrálása emberi természetünkből következő feladat. Ősszüleink az ősbűn előtt Isten természetfölötti (természeten kívüli) ajándékaként rendelkeztek a szenvedélyek teljes integrációjának adományával. Az áteredő bűn következményeként azonban az integráció feladata megnehezült.

Mint említettük, az érzelmek, érzések az Aquinói Szent Tamást követő antropológia szerint az érzéki törekvőképességben gyökereznek, de ezek a teljes emberi életben, ennek teljes „vertikumában” jelen vannak. Az érzéki (vágyó) törekvő képességben a jó dolog iránt vonzalom, szeretet (amor) ébred. Az amor szót analóg értelemben kiterjesztve használják a teremtett szellemi törekvő képesség, az akarat vonzódására is, sőt Szent Tamás ezt a szót használja az isteni akarattal kapcsolatban is. Így a szeretet elsődleges jelentésévé a szellemi létező szeretete vált. Visszatérve az érzéki törekvő képességre, a szeretetben felébred a vágy (desiderium) a jó felé, a jó elérésekor felébred a gyönyör (delectatio). A rosszal szemben a gyűlölet (odium) van, a vágy helyét az irtózat (horror) veszi át. Amikor pedig bekövetkezik a rossz, szomorúság, fájdalom (tristita, dolor) ébred. Ezek a szenvedélyek az érzéki törekvőképesség egyszerű megnyilvánulásai, ezek közvetlen viszonyban vannak az érzéki jóval, ezért ezeket vágyó szenvedélyeknek (passiones concupiscibiles) nevezik. Szenvedélyek ébrednek azonban akkor is, amikor a jó elérése valamilyen okból nehézzé válik. Ilyenkor ébred az emberben a harag (ira), ezért haraggal kapcsolatos szenvedélyeknek (passiones irascibiles) nevezik az ide tartozó szenvedélyeket. IIyen szenvedély a remény (spes), amely a nehézségek ellenére elérhetőnek tekinti a jót. Ennek ellentéte a kétségbeesés (desperatio). Ide tartozik a fenyegető rosszal szemben ébredő bátorság (audacia) és ellentéte, a félelem (timor). Ez a szenvedélyek, érzelmek középkorból származó rendszere, amely öt ellentétes párból és egy pár nélküli érzelemből áll: szeretet-gyűlölet, vágyódás-irtózat, gyönyör-fájdalom, remény-kétségbeesés, bátorság-félelem és a harag.

Az erkölcstan szempontjából a három fontos szerepet játszó dolog az értelem, az akarat és a szenvedélyek. Az akaratról. az értelem és az akarat viszonyáról, az akarat szabadságáról egy következő írásban lesz szó.


Molnár Máté

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.