Sarah bíboros: "Elítélem a hit válságát, amit egy áruló klérus okozott"
2018. február 28. írta: Katolikus Válasz

Sarah bíboros: "Elítélem a hit válságát, amit egy áruló klérus okozott"

Sarah bíboros Belgiumban beszélt a hit válságáról, amit szerinte az egyházi hierarchia egy része okozott, és nem habozott elítélni azt az árulást sem, amit ez a hitét vesztett klerikális csoport követett el. Az alábbiakban a La Nuova Bussola Quotidiana összefoglalóját tolmácsoljuk a bíboros előadásáról és nyilatkozatáról, amelyet angol nyelven a OnePeterFive is megjelentetett. A cikkünk címe e két eredeti beszámoló címének magyar fordítása.

cardsarah.jpgAz elmúlt napokban Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa Belgium fővárosában, Brüsszelben tartózkodott azért, hogy ott bemutassa az "Isten vagy Semmi" című könyvét. A bíboros reflektált bizonyos tendenciákra, amelyek a katolikus erkölcs megváltoztatására irányulnak, különösen azokra, amelyek a házassággal és családdal, valamint az Egyház emberi életről szóló tanításával kapcsolatosak. Vajon egyes szavai értelmezhetők-e válaszként a német Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia alelnökeként szolgáló Franz-Josef Bode, valamint a bécsi bíboros Christoph Schönborn nemrég tett megjegyzéseire?

Úgy tűnik, a válasz erre: igen. A zsúfolásig telt templomban, ahol az apostoli nuncius De Kesel bíboros, Brüsszel Woluwé-Saint Pierre kerületének polgármestere, valamint a francianyelvű lelkipásztori szolgálatot végző Philippe Mawet atya is megjelent (aki néhány napja még a baloldali Libre Belgique napilapban kritizálta Robert Sarah könyvét), a bíboros felszólalt azon ideológiai- és lobbicsoportok ellen, akik "hatalmas pénzügyi eszközökkel és médiakapcsolatokkal bírva támadják a házasság természetes célját, és a család egységének elpusztítására kötelezik el magukat".

A guineai bíboros azonban - egész Európa egyik leginkább lepusztított helyi egyháza előtt szólva - nem félt kemény szavakat használni püspöktársaival szemben sem:

Egyes magasrangú egyházi vezetők, legfőképpen a gazdag országokból érkezettek, azon munkálkodnak, hogy változtatásokat érjenek el a katolikus erkölcsben, a fogantatástól a természetes halálig tartó élet abszolút tiszteletével, az elvált és polgárilag újraházasodottak kérdésével, és egyéb problémás élethelyzetekkel kapcsolatban. A hitnek ezek az 'őrzői' azonban nem veszíthetik szem elől azt a tényt, hogy az a probléma, amit a házasság céljainak szétválasztása jelent, a természetes erkölcs problémája.

A bíboros nem állt meg ennél a pontnál, hanem nyugodt hangon így folytatta:

A nagy zuhanás akkor vált láthatóvá, amikor egyes egyházi vezetők és katolikus értelmiségiek elkezdtek 'az abortusznak adott zöld útról' és 'az eutanáziának adott zöld útról' beszélni vagy írni. Most, attól a pillanattól fogva, hogy katolikusok elhagyják Jézus és a Tanítóhivatal tanítását, a házasság természetes intézményének és a családnak az elpusztításához járulnak hozzá, mostanra pedig már az egész emberi család e papok általi új árulás összetöredezettségében találja magát.

Ebben az évben, amikor a Humanae Vitae enciklika megjelenésének 50. évfordulóját ünnepeljük, a bíboros hangsúlyozta:

Az Egyház oda kell, hogy forduljon VI. Pál Humanae Vitae enciklikájához, ahogy II. János Pál és XVI Benedek tanításaihoz is ezekben kérdésekben, amelyek létfontosságúak az emberiség számára. Ferenc pápa összhangban marad az elődeivel, amikor a szeretet evangéliuma és a béke evangéliuma egységét hangsúlyozza. Az Egyház erővel és kétértelműség nélkül meg kell, hogy erősítse mindezen tanítás tanítóhivatali súlyát, világosan meg kell mutatnia a folytonosságát [a Hagyománnyal], és meg kell védenie ezt a kincset, ennek az istentelen világnak a ragadozóival szemben.

Egy a Cathobel weboldalnak adott interjújában Sarah bíboros hitet tett amellett, hogy az Egyháznak ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznie, mindenekelőtt "a hűségéről Jézushoz, az Ő evangéliumához, ahhoz a tanításhoz, amelyet mindig az első pápáktól és zsinatoktól kapott... és ez nem magától értetődő, mert az Egyház igyekszik alkalmazkodni a kulturális környezethez és a modern kultúrához."

A bíboros a hitről azt mondta: "A hit megfogyatkozott, nemcsak Isten népének szintjén, hanem azok között is, akik felelősek az Egyházért. Időnként megkérdezhetjük magunktól, hogy valóban van-e hitünk." Sarah bíboros felidézte Fredo Olivero atya elhíresült esetét, aki elhagyta az apostoli hitvallást a szentmisékből. Az ő esete kapcsán a bíboros úgy nyilatkozott: "Azt hiszem, ma a hit nagy válságát élhetjük, és az Istennel való személyes kapcsolatunk nagy válságát."

Európáról szólva a bíboros elmondta: "A Nyugat nemcsak a lelkét veszíti el, de öngyilkosságot is elkövet, mert egy fa gyökerek nélkül halálra van ítélve. Azt gondolom, a Nyugat nem tagadhatja meg a gyökereit, amelyek a kultúráját és az értékeit létrehozták."

A bíboros így folytatta:

Ijesztő dolgok történnek a Nyugaton. Szerintem egy olyan parlament, amely jóváhagyja egy ártalan és védtelen csecsemő halálát, súlyos erőszakot követ el az emberi személy ellen. Amikor az abortuszokat erőltetik, különösen a fejlődő világ országaiban, kijelentve, hogy ha ezt nem fogadják el, akkor többé nem kapnak segélyt: ez erőszakos cselekmény. És nem meglepő. Amikor Istent elhagyják, az embert is elhagyják; többé nincs világos elképzelés arról, hogy kicsoda az ember. Ez egy nagy antropológiai válság a Nyugaton. És oda vezet, hogy végül az embereket tárgyakként kezelik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.03.11. 22:00:17

„Drága Jézus, Szentséges Szíveddel egyesülve felsorakozunk.

Meggyőződéssel beszélünk Isten Igaz Szaváról.

Elmegyünk majd a világ végére is, hogy hirdessük az Igazságot.

Azon kívül, amit Te Magad tanítottál nekünk, soha nem fogadunk el semmilyen új, a Te Nevedben hirdetett tévtant.

Igazak, hűségesek és állhatatosak maradunk hitünkben.

Szeretettel és könyörülettel bánunk majd azokkal, akik elárulnak Téged, abban a reményben, hogy ők majd visszatérnek Hozzád.

Rendíthetetlenek leszünk, ugyanakkor türelmesek azokkal, akik üldöznek minket a Te Nevedben.

Diadalmasan menetelünk majd végig az úton, Új Paradicsomod felé.

Ígérjük, hogy gyötrelmünk és szenvedésünk által, elvezetjük Hozzád mindazokat a tévelygő lelkeket, akik a Te Szeretetedre szomjaznak.

Kérünk, fogadd el imáinkat a világ összes bűnöséért, hogy egy család lehessünk, egyesülve az Irántad való szeretetben, az Új Békekorszakban. Ámen.”

( 2013. szeptember 15. vasárnap, 23.50 -
Imahadjárat (121) Hűségeskü Jézus Krisztus Hadseregének )
www.szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/4020-hallgattassek-meg-a-masik-fel-is

IMPRIMATUR
www.tlig.org/en/messages/374/
www.tlig.org/hu/humsg/hum374.html

...Az emberiségnek minden idők legnagyobb megtévesztésével kell szembenéznie, amelyet a fenevad valaha is elkövetett.

Fiam könnyei – kinek Kereszthalála a szabadságot adta Gyermekeimnek – lelki gyötrelmében az egész világra hullnak ebben az időben.

Jelenleg Haragomat visszafojtom, de a Dühöm nagy. A csalás nagyon hamar egyértelművé válik mindazok számára, akiket Fiam nevezett ki, hogy vezessék nyáját a Földön.

Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között. Ez fájdalmas lesz, de a büntetés, mely az ellenség és serege általi gonosz üldözést fogja követni, hamarosan eltörli a rothadást.

Felszólítom minden gyermekemet: forduljatok vissza Fiamhoz, és helyezzétek Belé minden bizalmatokat ebben az időben.

Legyetek bátrak, kicsinyeim, mert ez a szenvedés rövid életű lesz. Kezem Hatalma által megkapják majd a tisztánlátást mindazok, akik a fenevadat és a hamis prófétát követik, hogy végül visszahozza őket Fiam Szívébe. Ha el fogják utasítani ezt az Ajándékot, akkor elvesznek és ugyanazt a gyötrelmet fogják elszenvedni, mint amellyel a csaló is szembesül, aki a kárhozat mélységébe (az alvilágba) vettetik majd mindörökre.

A hamis próféta megkoronázását a Szabadkőműves csoportok a világ minden pontján meg fogják ünnepelni, akik gyermekeim végső üldöztetésének szakaszát tervezik.

Azok, akik vele együtt fognak ünnepelni és nem térnek ki ez elől, idővel még nagyobb fájdalmat fognak érezni, mint azok, akik már ismerik az Igazságot.

Most tehát bátorsággal és örömmel várakozzatok, mert mindezeknek meg kell történniük, mielőtt még Fiam Dicsőséges Uralma megnyilvánulna.

Hűséget kell fogadnotok mindenkor Szeretett Fiamnak és el kell utasítanotok a hazugságokat. Amennyiben és amikor felkérnek benneteket, hogy egy új Misén vegyetek részt, akkor tudnotok kell, hogy ez lesz a legnagyobb átok, amellyel a Sátán valaha is sújtotta gyermekeimet.

Tudnotok kell, hogy a Mennyország vezetni fog benneteket, és azáltal, hogy méltósággal elfogadjátok a szenvedéseket, segíteni fogtok Fiamnak a végső szövetség beteljesítésében.
(Isten, az Atya: Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között)

Gratia Copiosa 2018.08.03. 11:25:02

Sarah biboros Isten vagy semmi cimu konyve nagy otomet okozott. Mindenkinek ajanlom elolvasni. Ferences templomban egy homiliaban hallottam Magyarorszagon 300 ezren gyonnak. Ezek szerint 9 millio 700 ezer magyar ember orok elete, udvossege van veszelyben. Kire es mire lehet mutogatni, hivatkozni?
Evtizedek ota szeretetszolgalatban dolgozo szocialis minkat vegzotol regnap gallotta, hogy o a colibatus eltorleset akarja es kovetelne. Az elso szamu indok : mert ok is emberek, 2., mert a protestans lelkeszeknel mindenki ki be jarhat es zajlik az elet. Ugyano nem tudja mi az apostoli hitvallas, es nem tudja mi a niceai hitvallas, egyaltalan a niceai zsinat., sot nem is erdekli. Az aktivitas es az a lenyeg ki mit erez. Minden vasarnap megy szentmisere , de nem aldozik, mert gyonni kellene. Mire tanitotta egy nagyon hires plebanos, akit tobb mint 20 evig hallgatott? Nemtorszagban mar 35 evvel ezelott is puspoksegen dolgozo vilagi alkalmazitt felhevulve ertekezett szinten a colibatus eltorleserol, es tifokban aldoztattak elvalt ujra hazasodottakat. Ezek ikonktet peldak, ismeroseim voltak, oszinten meg voltam dobbenve. Szerintem az is bun, ha valaki nem is erdeklodik az egyhaz tanitasa es tortenelme irant. Utbbi persze nehez, hiszen ami errol a kezebe akad azt szabadkomuves, protestans , kommunista, liberalis, ezoterikus, osmagyar eppen ezert elfogult es hazug szerzok tollabol valok.