A fiatalok "meghallgatására" hívott a Vatikán előszinódusa, a hagyományhű fiatalokat mégsem hallgatták meg
2018. március 27. írta: Katolikus Válasz

A fiatalok "meghallgatására" hívott a Vatikán előszinódusa, a hagyományhű fiatalokat mégsem hallgatták meg

Hiába kért rengeteg fiatal nagyobb hozzáférést a hagyományos latin liturgiához, az előszinódusi dokumentumból ez a téma teljesen kimaradt.

2018-03-26-vatican_clouds.jpgFiatal hagyománytisztelő katolikusok félreállítottnak és semmibe vettnek érzik magukat a vatikáni előszinódus után.

Az elmúlt héten mintegy 300 fiatal gyűlt össze Rómában azért, hogy egy munkadokumentumot állítsanak össze az októberben a Vatikánban tartandó, fiatalokról szóló szinódus előkészületeként. A dokumentum célja az volt, hogy témákat vessen fel, amelyeket a püspökök megvitathatnak majd az őszi szinóduson. A Catholic News Agency tudósítása szerint a megjelent fiatalok "különféle kulturális és vallási háttérrel" rendelkeztek.

Az előszinódus szervezői internetes kérdőíveket és közösségi oldalakat használtak arra, hogy a fiatalok véleményeit összegyűjtsék. Jóllehet ezeken a felületeken a hagyományos liturgia támogatói erőteljesen hallatták a hangjukat, az előszinódus után mégis sokan arról panaszkodtak, hogy az ezzel kapcsolatos álláspontjukat teljesen kihagyták az előszinódus záródokumentumából.

Az előszinódusi dokumentum egyik készítője, Isaac Withers úgy nyilatkozott, hogy a dokumentum készítői csupán összefoglaló jelentést kaptak arról, hogy a közösségi platformokon milyen vélemények jelentek meg, ők maguk azonban ezeket az oldalakat nem látták. Ahogy Withers elmondta, amikor saját maga látogatott el az egyik ilyen véleménygyűjtő Facebook csoportba, meglepődve látta azt, hogy milyen sokan dicsérik ott a hagyományos latin miserítust. Withers a tapasztalatairól maga így írt:

Volt egy óriási internetes közösség, akik azt kérték, hogy a liturgia rendkívüli formája jelenjen meg a dokumentumban. Ezeket a hozzászólásokat végigböngészve rájöttem, hogy nekünk, a dokumentum szerkesztőcsapatának rengeteg internetes hozzászólást nem mutattak meg. Ezeknek a hozzászólásoknak csak egy összefoglalóját kaptuk meg, és ezért elszomorított, amiért sokan ebben a csoportban csalódottnak és kirekesztettnek érezték magukat.

Withers úgy folytatta: "bár beleírtam a 'hódolatteljes liturgiák' kifejezést annak reményében, hogy kifejezést adjak ezeknek, az internetet nézve azonban valóban azt láttam, hogy a dokumentum másmilyen lett volna, ha az online világot megfelelően reprezentálták volna."

Az előszinódus záródokumentuma valóban csak egy rendkívül rövid kijelentést tartalmaz a liturgiáról: "Egyesek közülünk szenvedélyesen szeretik a Szentlélekre fókuszáló kortárs és karizmatikus mozgalmak 'tüzét', míg mások a csend, az elmélkedés, és a hódolatteljes hagyományos liturgiák iránt vonzódnak."

Az angol nyelvű előszinódusi Facebook csoport egyik tagja, Matt Leitner, azt írta a Twitteren: "elképesztően felüdítő volt látni, milyen sokan igénylik a hagyományt, a hódolatot, és az erős vezetőket, akik védelmezik az Egyház tanítását, ahelyett, hogy meghajolnának a modernizmus előtt."

Mások is hasonló kiábrándultságról számoltak be. Egy fiatal katolikus így írt a helyzetről: "Olyasvalakiként szólva, aki résztvett az online Facebook csoportban, elmondhatom, hogy sokan kértek hódolatteljesebb liturgiát, és a rendkívüli rítushoz való szélesebb körű hozzáférést. Sokan nagyon csalódottak voltunk, és semmibe vettnek éreztük magunkat amiatt, hogy ezt sehol sem említették meg a záródokumentumban."

Egy másik katolikus fiatal, aki tagja volt az előszinódusi zárt Facebook csoportnak, Łukasz Kożuchowski, a Church Militant oldalnak nyilatkozva azt mondta: "Az 'Előszinódusi Találkozó' Facebook csoportban rengeteg fiatal (és hogy őszinte legyek, nagyon pozitívan meglepetett a számuk), miközben válaszokat adtak a moderátorok által feltett kérdésekre, olyan témákat említettek, mint a liturgia rendkívüli formája, a hagyományos, egyértelmű tanítás, a liturgia hódolatteljessége, stb."

Kożuchowski így folytatta:

Sajnos amikor a dokumentum első vázlatát bemutatták, kiderült, hogy említésre sem kerülnek ezek. Ehelyett rengeteg pontatlan kijelentés és sablonos szlogen került be. Erre azonnal negatív hozzászólások jelentek meg, de a moderátoroktól ezekre nem érkezett válasz. A csoport tagjai még keményebben reagáltak akkor, amikor a végső változatot kiadták, amibe mindössze egyetlen rendkívül homályos kijelentés került csak be az Egyház hagyományáról.

A fiatalember beszámolt arról is, hogy "néhány órával ezelőtt a moderátorok egy hivatalos közleményt adtak ki, amiben azzal vádoltak meg minket, hogy egy hagyományhű lobbit hoztunk létre, és amiben alábecsülték azoknak a számát a csoportban, akik hagyományos nézeteket fogalmaztak meg."

Az előszinódusi dokumentum egy helyen kijelenti: "Gyakran nagy nézetkülönbségek vannak a fiatalok között mind az Egyházon belül, mind a szélesebb világban, az Egyház egyes tanításairól, amelyek ma különösen vitatottak. Ilyen témák közé tartozik például a fogamzásgátlás, az abortusz, a homoszexualitás, az együttélések, a házasság, és hogy hogyan érzékeli a papság a különféle valós helyzeteket az Egyházban."

A dokumentum így folytatódik: "Jóllehet belső viták folynak, azok a fiatalok, akiknek a meggyőződései ellentétben állnak a hivatalos tanítással, mégis részesei szeretnének lenni az Egyháznak."

Néhány éve a családszinódust arra használták a vatikáni médiatudósítók, hogy rajta keresztül a homoszexualitást és a súlyos bűn állapotában élők áldoztathatóságát népszerűsítsék. Hithű katolikusok most ismét amiatt aggódnak, hogy a fiatalokról szóló őszi szinódust szintén a teológiai disszidensek határozzák meg majd.

Az előszinódusi dokumentum többször is említi a nők szerepét az Egyházban, annak újragondolását és modernizálását javasolva. Egyesek azonban amiatt panaszkodnak, hogy a dokumentum figyelmen kívül hagyja, milyen nagy szüksége lenne a világnak a hiteles nőiességre és hiteles férfiasságra. Ahogy a Facebook-on az egyik fiatalember fogalmazott: "Hogyan feledkezhet meg 300 ember a megszólítani kívánt fiatalok feléről? Hogy lehet az, hogy egyetlen szó sem esik a fiatal férfiak válságáról?"

"Ami azt illeti" - írja - "hogyan beszélhetünk mi, katolikusok, a hiteles komplementaritásról, amikor a férfiak és az ő küzdelmeik képviseletet sem kapnak az asztalnál?"


(Forrás: ChurchMilitant.com)


Kapcsolódó cikkünk:
A „Fiatalok Szinódusa” új fenyegetést jelent a hit és a család számára

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása