Egy volt miniszterelnök, egy életvédő, és egy magyar publicista - Három megtérés híre
2018. április 03. írta: Katolikus Válasz

Egy volt miniszterelnök, egy életvédő, és egy magyar publicista - Három megtérés híre

Katolizált a 40 Nap az Életért mozgalom korábban protestáns társalapítója, és Vietnám korábbi miniszterelnöke is. A mostanáig evangélikus magyar publicista Bayer Zsolt katolizálási szándékát jelentette be.

Három megtérés híre is jutott mára.

vietnam_0403_battesimo.jpgMegkeresztelkedett a katolikus egyházban Vietnám korábbi tábornoka és miniszterelnöke

Trần Thiện Khiêm a vietnámi háború egyik vezető alakja volt. A hatvanas években több puccsban is részt vett. 1969-ben lett Vietnam miniszterelnöke, és egy hónappal Saigon eleste előttig a hivatalában is maradt. A megtérése kapcsán a vietnámi katolikus egyház örömét fejezte ki afelett, hogy a katolizálás iránt egyre növekszik az érdeklődés az ország értelmiségi rétegében és közismert szereplői között.

Az Asia News katolikus híroldal számolt be róla, hogy Trần Thiện Khiêm az Egyesült Államokban (Kaliforniában) a keresztség szentségében részesült a katolikus egyházban. A szertartás több évtizednyi szóbeszédnek vet véget, amely szerint a volt tábornok valójában már a vietnámi háború alatt is keresztény volt. A háborút Dél-Vietnám, amelynek Khiêm tábornoka volt, elveszítette.

Khiêm-et március 25-én, virágvasárnapon, a San José-i Szent Erzsébet templom plébánosa, Lê Trung Tướng keresztelte meg. Az idén 93 éves egykori tábornok a keresztségben Szent Pált választotta védőszentjéül.

Khiêm tábornok múltja korántsem makulátlan. Az országát lepusztító háború egyik meghatározó alakja volt. A hatvanas években több puccsban is részt vett. 1960 novemberében, Khiêm tábornok vietnám katolikus elnökét, Ngô Đình Diệm-et védte meg egy puccskísérlettől. Mindössze három évvel később azonban maga Khiêm tábornok is résztvevője volt az elnökkel szembeni puccsnak, amelyben az őt több kitüntetéssel is jutalmazó Diệm elnök az életét is vesztette.

Összeesküvések sorozata után Khiêm a Vietnámi Köztársaság miniszterelnöke lett 1969-ben, és egészen 1975 márciusáig, Saigon város eleste előtt egy hónapig hivatalban is maradt.

Azért, hogy az ország katolikusait befeketítsék, a helyi kommunista és katolikusellenes erők azt terjesztették, hogy Khiêm hívő katolikus, aki ugyan nem hajlandó nyilvánosan elismerni a hitét, de szívesen elárulja a hívő társait (köztük Diệm elnököt).

A korábbi miniszterelnök ugyanakkor ma is azt állítja az újságíróknak, hogy a háború alatt hagyományos vietnámi hitet vallott, amely az ősök vallásos tiszteletére épül. Mint mondja, a katolikussá válása élete egyik legmélyebb és legörömtelibb élménye, az Egyházba való megtérés mellett pedig annak nyomán döntött, hogy hosszú időn keresztül tanulmányozta a katolikus Egyház tanítását, és összevetette mindazzal, amit a saját élete során tapasztalt.

A vietnámi katolikus egyház örömét fejezte ki afelett, hogy az ország értelmiségi rétegében és közismert szereplői közt is növekvő számban mutatkozik érdeklődés a katolikus egyházba térés iránt. A katolikus egyház tanítását egyre többen és többen tanulmányozzák olyan papok és laikus hívek nyilvános tanúságtételei nyomán, akik a szegények és elesettek iránti elkötelezettségből az uralkodó rezsimmel szemben is hajlandók hallatni a hangjukat.


bereit-800x500.jpgA 40 Nap az Életért mozgalom társalapítója is katolizált

A 40 Nap az Életért mozgalom társalapítója azután tért meg szertartásosan a katolikus egyházba, hogy immár 28 éve folyamatosan szentmiséken vesz részt. A korábban presbiteriánus David Bereit minden vasárnap részt vett szentmisén azóta, hogy 1990 januárjában megismerkedett a későbbi feleségével. A megtérési szertartására a húsvéti vigílián, a Virginia-állambeli Fredericksburg város (USA) A Szeplőtlenül Fogant Szűz Mária templomában került sor.

"Évekig tartó imádság, elmélkedés, és rengeteg küzdelem után Istennel teljes közösségbe tértem a katolikus egyházzal az elmúlt este húsvéti vigíliáján." - írta le tanúságtételét a közösségi oldalán.

Egy múlt szeptemberi egyórás szentségimádáson szerzett mély tapasztalat után felnőtt előkészítő hittanra jártam az elmúlt hónapokban. A nagyböjt a szokásosnál is sokkal mélyebb jelentéssel bírt a számomra, miután minden korábbinál intenzívebben imádkoztam és böjtöltem különös vággyal aziránt, hogy Krisztushoz még közelebb juthassak. Most örömmel telt és teljes békességben vagyok ennek a következő lépésnek a kapcsán, amelyet a hit élethosszig tartó útján teszek.

Bereit 2007-ben a 40 Nap az Életért kampány egyik elindítója volt, amelyben önkéntesek békés imádságokat tartanak abortuszklinikák előtt, továbbá az abortuszokkal szembeni tanúságtevő kiállásként engesztelő böjtöt és magánimádságokat is végeznek. A mozgalom immár Magyarországon is létezik, nagymértékben Dr. Téglásy Imre, az életvédő Alfa Szövetség elnöke munkájának köszönhetően.


Bayer Zsolt katolizálni kíván

Április 2-án, az Echo TV Sajtóklub című műsorán jelentette be a magyar publicista Bayer Zsolt katolicizálási szándékát. Mint a korábban evangélikus Bayer elmondta, mindig is vonzódott a katolikus hithez, a döntése pedig egy évekig tartó megtérési folyamat eredménye, amelyben ugyanakkor fontos szerepet játszott egyre fokozódó csalódottsága és kiábrándultsága a magyar és külföldi evangélikus egyházakban.

A publicista nyilvános bejelentésének az adott apropót, hogy a hétvégén a Kossuth Rádió által is közvetített istentiszteleten Mesterházy Balázs evangélikus esperes a prédikációjában aktuálpolitikai célzásokat tett. Bár a célzások politikai tartalmát Mesterházy mellett evangélikus püspökök is tagadják, miután azok meglehetős hasonlóságot mutatnak az ellenzék kormánykritikus sablonjaival, azokat az ellenzéki médiumok egyértelműen politikai üzenetként értékelték, és példaértékűen bátor megnyilvánulásként ünnepelték.

Bayer Zsolt és kollégái a Sajtóklub adásában felidézték, hogy ugyanezen ellenzéki hangok mennyire kritikusan szóltak arról, ha egy-egy vallási közösségvezető a kormánnyal valamiben elismerő vagy rokonszenvező megnyilvánulást közölt - különösen ha ezt templomi keretek között tette. Mesterházy esetének példája nyomán és a látszólagos kettős mércét sérelmezve a publicisták a továbbiakban a kormány melletti (akár templomi keretek között történő) nyílt felszólalásra és kiállásra buzdították az egyházak kormányt támogató papjait és lelkészeit.

Bayer Zsolt a katolicizálási szándékának kifejezése mellett ugyanakkor elismerte, hogy változatlanul kritikus a jelenlegi katolikus egyházfő, Ferenc pápa megnyilvánulásaival szemben. Állítása szerint ebben azonban a véleménye alapvetően nem különbözik az általa ismert katolikus pap barátaiétól, akik nyíltabban vagy burkoltan, de szintén kritikát fogalmaznak meg Ferenc pápa bizonyos megnyilvánulásaival szemben.

Bayer Zsolt tavaly támadások célpontja lett, miután Ferenc pápára gúnyos és személyeskedő megjegyzéseket tett. A publicista megjegyzései körüli vitákban Bayer a Katolikus Válasz által közzétett cikkeket is idézett. Ilyen módon bekerülve az ún. "Bayer-vitába", az esetről végül mi is kifejtettük a saját álláspontunkat.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása