A Béke Lámpása díjat adományozza Angela Merkelnek a minorita ferences Assisi Szent Konvent
2018. április 25. írta: Katolikus Válasz

A Béke Lámpása díjat adományozza Angela Merkelnek a minorita ferences Assisi Szent Konvent

merkel-conf-stampa-1-770x470.jpgAssisibe utazik Németország kancellárja, Angela Merkel, hogy ott május 12-én átvegye a Szent Konventtől a Béke Lámpása díjat. Az indoklás szerint a kancellárasszony a díjat azért kapja, mert a vezetésével Németország 2015-ben mintegy egymillió migránst fogadott be, és ezzel "kiemelkedő munkát végzett a megbékélésért, a népek közötti békés együttélésért". A hírről a Vatikáni Rádió híradása nyomán a Magyar Kurír is beszámolt.

Ahogy a Szent Konvent szóvivője, Mauro Gambetti atya elmondta:

Európában a Merkel-vezette Németország kiemelkedő munkát végzett a megbékélésért, a népek közötti békés együttélésért. A német kancellár hidakat épített falak emelése helyett. Ellenállva a menekültellenesség hullámának, amely szinte minden európai vezetőt magával ragadott - különösen a visegrádi országokéit: Magyarországét, Lengyelországét, Csehországét, és Szlovákiáét -, Angela Merkel arra hívta a szíriai menekülteket, hogy érjék el Németországot, és kérjenek ott menedéket. 2015-ben a németek mintegy egymillió migránst fogadtak be, és Németország aközött a hat EU tagország között van [Magyarország is - KV szerk.], akik az Európában beadott menekültkérelmek 80%-áért felelnek.

Angela Merkel Assisi-be tervezett látogatásának programja még tervezés alatt áll. A konvent ferences szerzeteseinek április 12-én Rómában tartott sajtótájékoztatója szerint a programnak mindenképpen része lesz, hogy a kancellárasszony, valamint a tavaly szintén Béke Lámpása díjjal jutalmazott Juan Manuel Santos (Kolumbia korábbi elnöke, aki az országa fegyveres gerilláival fegyverszüneti megállapodást kötött) előadást tartanak majd a Szent Konventben.

Gambetti atya szerint a Merkel asszonynak szánt Béke Lámpása díj "olyan ajándék, ami reméljük, arra fogja bátorítani a vezetők irányadó lelkületét, hogy egyre inkább a közjó, a fejlődés, és az emberek közötti kapcsolatok keresése felé forduljanak, olyan elvekre alapozva, mint a közös otthonunk iránti gondoskodás, a megosztás, és a befogadás."

(Forrás: assisinews.it)

A Konventuális Minorita Ferences Rend külön rendnek számít 1517 óta, és nem összekeverendő a hazánkban jóval közismertebb Kisebb Testvérek Ferences Rendjével. További információk itt.


Kapcsolódó cikkeink: 
- Katolikusok és a migráció

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.04.25. 20:54:12

Assissi Szt Ferenc halala elott vilagosan beszel az egyhaz vegso szituaciojarol (XIII),

....amikor az igaz papara kevesen figyelnek ....

archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n268/mode/2up

Works of the Seraphic Father St. Francis of Assisi XIII.

"...Then scandals will be multiplied our Order will be divided, and many others will be entirely destroyed, because they will consent to error instead of opposing it......"

IMPRIMATUR
archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n8/mode/2up

William BERNARD Bishop of Birmingham
Andover Theol. Sem. Library
Jan .1.1883.

William BERNARD Bishop of Birmingham..
On the re-establishment of the hierarchy in England and Wales, he became the first Roman Catholic Bishop of the Diocese of Birmingham. During his nearly four decades of tenure at the see 67 new churches, 32 convents and nearly 200 mission schools were built. In 1888 he retired and received from Pope Leo XIII the honorary title of Archbishop of Cabasa.
www.youtube.com/watch?v=rbieOoETjMA
www.youtube.com/watch?v=l82jXj5tHos
www.youtube.com/watch?v=fpRrf6ZwSRc

csaba_carmarthen 2018.04.25. 23:12:05

Assisi Szt Ferenc halala elotti intelmeinek...

Works of the Seraphic Father St. Francis of Assisi (R. Washbourne, 18 Paternoster Row, London, 1882)

Chapter XIII.

IMPRIMATUR (1883
archive.org/stream/worksseraphicfa00frangoog#page/n8/mode/2up
-William BERNARD Bishop of Birmingham )

Chapter XIII. page 248/ 248. oldal

....gepi forditasa:

uzenete.blogspot.co.uk/2013/06/assisi-szent-ferenc-jovendolese.html

Steve Cioccolanti ausztrál prédikátor beszéde Magyarországgal kapcsolatban Melbourne-ben, a Discover Ministries gyülekezetben:
www.youtube.com/watch?v=azG6jj6n57k&feature=youtu.be

A szabad Európa oldalt cserélt....(Renaud Camus, francia író levele)

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Engedje meg, hogy azzal kezdjem: lelkes gratulációmat küldöm az országos választásokon elért fényes sikeréhez.

Gratulációmat még hangsúlyosabbá teszi az a csodálatos beszéd, amelyet március 15-én mondott el. Történelmi beszédnek fogják tekinteni. De már most is az, mivel az egyik legszebb és legerőteljesebb beszéd, ami valaha is elhangzott.

Elmondott mindent, amit mi, az inváziónak, külföldi megszállásnak, etnikai elözönlésnek kitett szerencsétlen, alávetett, védtelen nyugat-európaiak hallani szerettünk és akartunk volna.

Az Ön szavainak hála, Európa legközepén Magyarország ismét az európai ellenállás élő erődítményévé válik.

Beszéde, helyzete és az elmúlt években vállalt állásfoglalásai, mint ahogyan azzal nyilvánvalóan tudatában van, hatalmas felelősséget ró Önre. Ön nem csak Magyarország miniszterelnöke, hanem a bátorság, a remény, valamint az ellenállás és az alávetettség egyértelmű visszautasításának totális megtestesítője.

Én francia író vagyok, akit leginkább azért ismernek, mert megfogalmaztam a „Nagy Felcserélés” kifejezést, amelyet nagy örömömre Ön a beszédeiben nemrégiben használt. Elnöke és társalapítója is vagyok az Európai Ellenállás Nemzeti Tanácsának, ami mindazok uniója, azon pártok, mozgalmak vezetőinek, legfontosabb véleményformálóknak, politikai és kulturális közéleti szereplőknek, művészeknek, értelmiségieknek a jövendő szövetsége, akik elkötelezve érzik magukat, hogy harcba szálljanak Európa őslakosainak lerohanása és elpusztítása ellen.

E Tanács nemzeti, mivel úgy gondoljuk, az invázió, gyarmatosítás és etnikai felcserélés mai drámája európai probléma, a közös kultúra ügye az egész kontinens számára; élet és halál kérdése az európai civilizációnak, azaz egy olyan nagy európai válságról van szó, melynek csak európai megoldása lehet. Egyetlen ország sem fogja tudni csak önmagát megmenteni.

A magyarok nagyon szerencsések, hogy megmagyarázzák nekik a „Nagy Felcserélés” szavait. Nekünk, nyugat-európaiaknak ez évek óta napi látvány, napi tapasztalat és napi szenvedés. Az Ön népe az Ön nagy bölcsessége és hazafias érzése miatt ezt a rémálmot elkerüli. Éppen ez az oka, hogy Önt mintaképnek tekintjük és Magyarországot zászlóvivőnek.

Nekünk segítségre van szükségünk. Az Ön segítségét kérem. Ezt téve pontosan tudatában vagyok annak, hogy mi, nyugat-európaiak kérjük Önöket, közép- és kelet-európaiakat arra a segítségre, amit nem kaptak meg tőlünk, amikor Önök voltak Európa megszállt része, amelyet lerohantak, megaláztak és elfoglaltak. A szabad Európa oldalt cserélt – az olyan embereknek köszönhetően, mint Ön.
Hamarosan látni fogja, hogy a nyugat-európaiak menekültként, csapatostul rohannak majd Keletre. Ez már meg is indult.

www.echotv.hu/hirek/2018/04/21/renaud-camus-levele-orban-viktorhoz

A sátán tehetetlenül áll népetekkel szemben, mert kegyelmem ereje megbénította őt. Sokan halljátok, hogy egyesek káromolják és rágalmazzák keresztény kormányotokat, ám a hangos felkiáltások mögött a bukott angyalok szólalnak meg, akik erős gyötrelem alatt állnak.

Mindazok, akik a hazugságot és a gyűlöletet beengedik a szívükbe és az értelmükbe, lelküket önként átadják annak, aki a bűn szerzője. Onnantól kezdve pedig már nem ők cselekszenek, hanem általuk a sátán.

Most láthatjátok igazán, hogy hazátok ellenségei kit szolgálnak valójában. Most a csatát megnyertétek, de ez nem jelenti azt, hogy nem vár rátok további küzdelmek.

Eljött annak az ideje, hogy országotokat újjáépítsétek és benépesítsétek. Otthonotokat építsétek kősziklára, vagyis az egyházra, amely az Eucharisztiából él.

Egyedül csak Bennem lelhetitek meg biztonságotokat. Imádkozzatok, hogy a magyar nép felismerje a megtérés kegyelmének gyümölcsét, mert megtérés nélkül nincs üdvösség! Azt akarom, hogy nemzetetek a Szentháromság dicsőségét szolgálja, amelyet az alázatnak meg kell előznie. Nagy küldetést bíztam rátok.....

egikegyelmekzapora.blogger.hu/2018/04/08/az-isteni-irgalmassag-vasarnapja

csaba_carmarthen 2018.05.01. 21:48:39

www.infowars.com/video-what-theyre-not-telling-you-about-londons-crime-wave/

The real causes behind London’s violent crime wave are being hidden to protect politically correct myths.

csaba_carmarthen 2018.05.01. 22:20:35

www.infowars.com/turkey-calls-for-criminalizing-islamophobia-globalists-migrant-plan-collapses-the-west/

Turkish officials want to criminalize “Islamophobia”

while the globalists’ migrant invasion plan continues to collapse the West by destabilizing surrounding regions.....

csaba_carmarthen 2018.05.27. 15:47:42

Ha megnézzük a tényeket, Angela Merkelnek sok mindenért kellene felelnie – mondta a Magyar Hírlapnak a minap Douglas Murray brit konzervatív újságíró

Ebben a manapság egyáltalán nem píszí megállapításban sok minden benne van. Morális ítélet ez a bevándorláspártiságot szimbolizáló politikáról, illetve politikusról.

Először is: Franciaországban, Hollandiában vagy éppen Németországban konkrét, fizikai fenyegetés éri a zsidóságot, a tolerancia és a vadliberalizmus apostolai által pátyolgatott migránsok erőszakosabb része jelent számukra ezúttal veszélyforrást. Furcsa véd- és dacszövetség jött létre az amúgy olykor szélsőségesen iszlamista, saját törvényei szerint élő bevándorlóközösségek, valamint a hagyományos szavazóbázisát elveszítő, a liberalizmusba beleszerelmesedő európai baloldal között. E frigy egyik „szerelemgyereke” Sadiq Kahn, London pakisztáni származású főpolgármestere, aki szerint a terrortámadások a nagyvárosi élet részei. Ezt hívják felvilágosult érzékenységnek.

Aztán egyre jönnek a hírek a Muttiként emlegetett kancellár asszony hazájából, arról, mennyire slendrián módon kezelték a menekültügyi eljárásokat a hivatalok, milyen könnyedén kijátszható a rendszer, amely arra hivatott, hogy kiszűrje a pusztán gazdasági vagy éppen gyilkolási céllal érkezőket.

Kiderült, a híres germán precizitást nem ismerik ezeknél a szervezeteknél, törökök csúsztak át az ellenőrzésen magukat szírnek vagy iraki menekültnek hazudva. Aztán később nyaralni jártak haza, éppen a német állam pénzén. Ami még ennél is súlyosabb: volt szép számmal olyan menedékkérő is, akinél felmerült, köze van valamely terrorszervezethez, ám az ilyen kapcsolatokat egész egyszerűen nem vizsgálták ki. Meg is lett az eredménye. A Die Welt által kiszivárogtatott belső vizsgálat nyomán napvilágra került az is, hogy a Németországig eljutó migránsok ügyvédeket és ügyintézőket fizettek le, s csak a brémai hivatalnál pár év alatt ezerkétszázan kaptak szabálytalanul menekülti státust. Nem csoda, hogy Horst Seehofer belügyminiszter lakatot tett a kirendeltségre.

Wir schaffen das, vagyis megcsináljuk – hangzott a hírhedt Wilkommenskultur merkeli jelszava, amelyet 2015 óta számtalanszor megcáfolt a valóság....

"With Open Gates: The Forced Collective Suicide of European Nations"

magyarhirlap.hu/cikk/119139/Ongyilkos_germanizmus

www.youtube.com/watch?v=K0hD7IffTJs
süti beállítások módosítása