Miért beszél az ifjúsági szinódus munkadokumentuma "LMBT fiatalokról"?
2018. június 21. írta: Katolikus Válasz

Miért beszél az ifjúsági szinódus munkadokumentuma "LMBT fiatalokról"?

Először használja egy szentszéki dokumentum az eddig jó okkal került "LMBT" jelzőt.

p1040187_810_500_75_s_c1.jpgJúnius 19-én, sajtótájékoztatón mutatták be a Vatikánban az idén október 3-a és 28-a között Rómában megrendezésre kerülő, a fiatalokról szóló püspöki szinódus munkadokumentumát (Instrumentum laboris).

A munkadokumentum egyik újító meglepetésének számított, hogy annak 197. pontjában a szinódust előkészítő bizottság "LMBT fiatalokról" ír. Ez ugyanis az első alkalom, hogy egy szentszéki dokumentum egyáltalán használja ezt a kifejezést.

Az "LMBT" jelzőt személyek vonatkozásában az egyházi dokumentumok mostanáig kényesen kerülték. Ennek oka, hogy az Egyház helyteleníti az LMBT-mozgalom azon ideológiai törekvését, hogy a saját nemük iránt szexuális vonzalmat érző embereket e tulajdonságukkal azonosítsuk, ők pedig a homoszexualitásukat tegyék meg a saját személyes identitásukká.

Az ifjúsági szinódus munkadokumentumát a keddi sajtótájékoztatón a szinódus főtitkára, Lorenzo Baldisseri bíboros mutatta be. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért használja az előkészítő bizottság a dokumentumban az "LMBT fiatalok" kifejezést, a bíboros úgy válaszolt: az LMBT rövidítést a bizottság abból a dokumentumból vette át, amelyet március 19 és 24-e között fiatalok állítottak össze és bocsátottak a bizottság rendelkezésére a szinódus előtalálkozóján.

Baldisseri bíboros szerint a szinódus szervezői

[N]agyon alaposak voltak a püspöki konferenciák munkájának, és különösen e fiatalokkal történt találkozó eredményeinek a figyelembe vételében, amelynek ők [a fiatalok] voltak a főhősei. Ők egy dokumentumot adtak át nekünk, mi pedig azt idéztük. Ennek ez a magyarázata.

- mondta a főtitkár.

A magyarázat érthetőbb lenne, ha a bíboros által említett részt idézőjelek közé téve emelte volna át a bizottság a fiatalok dokumentumából a szinódus munkadokumentumába. Ezt azonban azért sem tudták megtenni, mert ez, vagy akár csak az "LMBT" kifejezés a fiatalok dokumentumában sehol sem szerepel. Ennek megfelelően a rövidítést az Instrumentum Laborist összeállító bizottság kellett, hogy abban saját indíttatásra elhelyezze.

Az aggodalom a közelgő ifjúsági szinódus kapcsán többoldalú. Mindenekelőtt már a 2014-es rendkívüli családszinóduson is voltak, akik megpróbálták (a főrelátor Erdő Péter durva kijátszásával) a homoszexualitás értékként való fogadását a szinódus dokumentumaiba emelni. 2017 tavaszán aztán a Vatikán kommunikációs tanácsadójává emelték az LMBT-lobbi legismertebb egyházi képviselőjét. Nem sokkal később az ifjúsági szinódust előkészítő szentszéki dokumentumot érték komoly kritikák.

A fiatalokkal együtt tartott előszinódusról kiderült, hogy az ifjúsági képviselők hangjait szelektálták: a kérés például, hogy a fiatalok nagyobb hozzáférést kaphassanak a hagyományos latin liturgiához, az előszinódust lezáró dokumentumból teljesen kimaradt. Frappáns kritikát fogalmazott meg az ifjúsági szinódus előkészületeivel kapcsolatban a katolikus ChurchMilitant televízió vezetője, Michael Voris S.T.B. is.

Legutóbb az derült ki, hogy a szinódus előtt megrendezett legnagyobb egyházi rendezvényen, a dublini Családok Világtalálkozóján kapnak hangot az LMBT-lobbi egyházi képviselői, Vatikáni támogatással.

Mint ismeretes, az Egyház Katekizmusa a homoszexualitásról így fogalmaz:

2357. A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket -- mindig vallotta, hogy "a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek". Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

2358. Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

2359. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.06.21. 01:32:13

Round table on the topic: Pope Francis I approves homosexuality
www.youtube.com/watch?v=LI6ZcdLq5tc
(News of the Patriarchate)

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg

(&167.)

2014. szeptember 21. vasárnap, 17:45

Drága szeretett leányom, Szívem szorosan összefonódik minden családdal, és az a Vágyam, hogy megáldjak minden családot ebben az időben, legyen az kicsi, közepes vagy nagy. Amikor a szeretet jelen van a családokban, akkor azt jelenti, hogy helyet adnak Isten Hatalmának, mert minden gyermeke Hozzá tartozik. Ő volt az, aki egyenként mindnyájukat megteremtette.

Isten az ember iránti Szeretetét a családi egység által őrzi meg, mert Szeretete csak ilyen körülmények között tud természetes módon növekedni. Az egységben együtt élő családokban lévő szeretet nagy kegyelmeket terem, mert a családtagok egymás iránti szeretete Isten egyik legnagyobb Ajándéka. Isten arra használja a családban lévő szeretetet, hogy szárnyat eresszen, hogy a szerető család minden tagja segítsen terjeszteni ezt a szeretetet, bárhová is mennek. Hasonlóképpen, amikor a család egysége megbomlik, az közvetlen hatással lesz közösségetekre, társadalmatokra és nemzetetekre.

Isten, amikor megteremtette Ádámot és Évát, akkor Ő egy saját családra vágyott, amelyet mindennel elhalmozhat. Ő mindig arra fog törekedni, hogy védelmezze a családokat, mert ez az a hely, ahol a halandó ember elsőként felfedezi a szeretetet. Amikor a szeretet növekszik a családokban, akkor az adott nemzetben is növekedni fog. Mivel az egymás iránti szeretet a családokban fejlődik ki, éppen emiatt van az, hogy a Sátán támadja a családokat. A Sátán minden befolyását be fogja vetni – amire csak képes – az emberek megfertőzésére, hogy azok minden okot meg tudjanak indokolni a család egységének a felbontására. Ő gátolni fogja a családok alapítását, és mivelhogy Isten Akarata a családok újraegyesítése, azt is megpróbálja megállítani.

Az Isten Szeretetéből született családot a gonosz mindig támadni fogja. Hogy megvédjétek családotokat a gonosztól, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat alábbi imáját:

A Keresztes Imahadjárat 167. Imája: A családom védelméért

Ó, Istenem, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Kegyelme által, kérlek, védd meg családomat a gonosztól minden időben.

Adj nekünk erőt, hogy fölé emelkedjünk a gonosz szándéknak, és hogy továbbra is egységesek maradjunk az Irántad és a mások iránti szeretetben.

Tarts fenn minket minden megpróbáltatás és szenvedés közepette, amelyeket talán el kell viselnünk, és tartsd életben az egymás iránti szeretetünket, hogy egységben lehessünk Jézussal.

Áldd meg családjainkat, és még a küzdelem idején is add meg nekünk a Szeretet Ajándékát.

Erősítsd szeretetünket, hogy mi is meg tudjuk osztani családjaink örömeit másokkal, hogy így az egész világgal meg lehessen osztani Szeretetedet. Ámen.

Ne feledjétek, hogy Isten a Saját Képére és hasonlatosságára teremtett benneteket, hogy így egy tökéletes családot alkosson. Legyetek hálásak családjaitokért, mert ez a legnagyobb Ajándék, amellyel megajándékozta az emberi nemet. Amikor a szenvedés majd véget ér ezen a Földön, és a gyűlölet megsemmisül, Isten egyként fogja Önmagában egyesíteni az emberiséget. Ti újra épek lesztek, és az Ő Családjának Örök Élete lesz.

uzenet.blogolj.net/?s=csaladi+egyseg