Köszönetet mondott Ferenc pápa az újraházasodottak áldoztatását engedélyező portugál bíborosnak
2018. július 14. írta: Katolikus Válasz

Köszönetet mondott Ferenc pápa az újraházasodottak áldoztatását engedélyező portugál bíborosnak

gettyimages-171843167-1-800x500.jpgLevélben mondott köszönetet Ferenc pápa Manuel Clemente bíborosnak, Lisszabon érsek-pátriárkájának, az Amoris Laetitia gyakorlatba ültetéséhez még februárban kiadott dokumentumáért, amelyet a bíboros a Buenos Aires-i régió püspökeinek Amoris-értelmezése alapján készített el.

A bíboros az útmutatójában azt írta: a rendezetlen együttélésekben lévőknek (köztük a polgári úton újraházasodott elváltaknak) először meg kell próbálkozniuk ágytól különváltan, tisztaságban élniük, ha szentségekben kívánnak részesülni. Amennyiben azonban úgy találják, hogy ezt a követelményt nem tudják teljesíteni, a lelkipásztorukkal a "megkülönböztetés" részeként megbeszélve arra juthatnak, hogy önmegtartóztatás gyakorlása és a tisztaság vállalása nélkül is visszatérhetnek a szentségek vételéhez.

Ahogy a bíboros a dokumentumában írta, az, hogy egyes párok "képtelenek" arra, hogy önmegtartóztatásban éljenek, "korlátozó tényező, ami csökkenti a felelősséget és bűnösséget (vö. AL 301-302), különösen ha az adott személy úgy ítéli, hogy azután az új kapcsolatban meglévő gyermekek megkárosításának vétkébe esne". [Ezzel szemben az Egyház dogmaként is kimondott tanítása szerint Isten elégséges kegyelmet ad a parancsok megtartására - azaz a súlyos bűnök kerülésére -, vagyis ha valaki saját magától "képtelen" is lenne arra, hogy önmegtartóztatásban éljen, Isten megadja neki mégis az ehhez szükséges kegyelmet. - KV szerk.]

Ferenc pápa most személyesen a bíborosnak írva, köszönetet mondott neki a dokumentumáért. Mint írta:

Felismertem benne egy pásztor és atya igyekezetét, aki tudatában van annak a kötelességének, hogy kísérnie kell a híveit, ezt pedig a papjaival kívánja kezdeni, hogy ők jobban teljesíthessék a szolgálatukat.

A pápa levele június 26-ai dátumozású, de csak e hét csütörtökön került a nyilvánosság elé.

Ma a házas élet valósága egyike azoknak a területeknek, ahol ez a kísérés a legkényesebb és legszükségesebb. Ezért kívántam meghívni a püspököket egy hosszú szinódusi útra, amely kedvezőnek bizonyulhat - az elkerülhetetlen nehézségek ellenére - a közös útmutatások megérlelésére, amik azután Isten egész népének javára válhatnak.

- írja a bíborosnak Ferenc pápa.

A levelében Ferenc pápa arra biztatja a bíborost és Lisszabon valamennyi papját, hogy továbbra is elkötelezetten segítsék a komplex élethelyzetekben lévőket:

Olyan elkötelezettség ez, ami egyfelől jelentős erőfeszítést kíván a pásztorok részéről, de ami másfelől megújít és megszentel minket, mivel mindent a Szentlélek kegyelme tesz élettelivé, amit a Feltámadt Úr az apostolainak adományozott, a bűnök megbocsátására és minden seb gondos ellátására.

Clemente bíboros mindkét családszinóduson részt vett, eleinte pedig az egyet nem értését fejezte ki az újraházasodott elváltak áldoztatásával szemben. A bíboros hozzáállása ebben azonban az ellenkezőjére fordult, amikor Ferenc pápa kiadta az Amoris Laetitia szinódusok utáni apostoli buzdítását.

Ferenc pápa korábban szintén köszönetet mondott az újraházasodottak áldoztatását engedélyező Amoris-értelmezésükért a Buenos Aires-i régió püspökeinek, a máltai püspöki konferenciának, és - legalábbis a konferencia elnöke, Marx bíboros elmondása szerint - a német püspöki konferenciának is.

A püspöki konferenciák közül a mindössze három főből álló máltai volt az első, amelyik az újraházasodott elváltak áldoztatását engedélyező értelmezést fűzött az Amoris Laetitiához. A máltai püspökök útmutatójával szemben olyan mértékű tiltakozás indult Máltán és más országok katolikusai között is, hogy a püspökök egy új körlevelükben már visszakoztak az Amoris-értelmezésükért. Nem sokkal később azonban Ferenc pápa (a püspöki szinódusok főtitkárán, Baldisseri bíboroson keresztül) köszönetnyilvánító levélben adott megerősítést a máltai püspöki kar számára.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quintius 2018.07.23. 08:01:39

A Ferenc pápa kérdés, ahogy én látom: Ferenc pápa anélkül biztat teljesen új megközelítések gyakorlatba ültetésére, hogy a vonatkozó egyházi dokumentumokat módosítaná. Ezzel feszültség keletkezik az írásba foglalt tanítás és az ő iránymutatásai között. Ez pedig joggal ébreszt zavarodottságot a hívek körében. A tartalomtól függetlenül (!) ez szerencsétlen megoldás.
süti beállítások módosítása