Karol Wojtyla bíboros eddig ismeretlen levele VI. Pál pápának a Humanae Vitae-ről
2018. augusztus 04. írta: Katolikus Válasz

Karol Wojtyla bíboros eddig ismeretlen levele VI. Pál pápának a Humanae Vitae-ről

cardinal_wojtyla_810_500_75_s_c1.jpgBoldog VI. Pál pápa Humanae Vitae enciklikájának ötvenéves évfordulóján - amelyet idén július 25-én ünnepeltünk - egy mindeddig ismeretlen levél jelent meg a nyugati katolikus sajtóban, amelyet 1969-ben a lengyel bíboros Karol Wojtyla - a későbbi (Szent) II. János Pál pápa - küldött VI. Pál pápának.

A terjedelmes levelében Wojtyla bíboros arról próbálta meggyőzni VI. Pál pápát, hogy adjon ki egy az enciklikát megerősítő pápai megnyilatkozást, amely határozott választ ad a Humanae Vitae-vel szembeni lázadó egyházi kritikákra és félremagyarázásokra.

Pál pápa ezt végülis nem tette meg, a bíboros levele pedig egészen mostanáig elkerülte a nyilvánosságot. A levél angol nyelvű fordítását (Diane Montagna munkáját) most a LifeSiteNews katolikus híroldal közölte, július 25-én.

Az alábbiakban a levél általunk legérdekesebbnek vélt részeinek magyar fordításait közöljük.

***

A Humanae Vitae enciklika helyes értelmezéséről:

Lehetetlen azt gondolni, hogy a Humanae Vitae enciklikába foglalt házastársi erkölcstan visszavonható, vagyis nem tévedhetetlennek mondható. Elképzelhetetlen, hogy elfogadjuk azok véleményét, akik szerint a Humanae Vitae enciklika csupán pásztori jótanácsokat és útmutatásokat ad - ami az Egyház tanítói szerepkörére tartozik -, még kevésbé azokét, akik az enciklikát mindössze meghívásnak tekintik arra, hogy vitát nyissunk a házas élet és etika kérdéseiben (az enciklika legfeljebb párbeszédet nyit meg, amelynek résztvevői, a kollegialitás jegyében, a püspökök és a pápa). Ezek a nézetek ellentétben állnak a dokumentum világos és sajátos jellegével. Mindemellett károsak is, mert azt sugallják, hogy a Humanae Vitae enciklika visszavonható vagyis nem tévedhetetlen jellege miatt bárki a körülményektől függően más véleményt alkothat, amely a saját tettei számára normaként szolgálhat.

A lelkiismeret helyes alkalmazásáról:

A lelkiismeret az emberi cselekvés döntő és kötelező normája: kötelező, mivel az embernek a saját lelkiismerete szerint kell cselekednie, és döntő, mivel a legvégső és közvetlen elemet jelenti, ami az emberi cselekvést irányítja. Ugyanakkor míg teljességében elfogadjuk a lelkiismeret normatív jellegét, nem tekinthetjük azt az egyetlen és kizárólagos normának, még kevésbé az erkölcsi törvény felett álló normának. A lelkiismeretnek olyan autonómiát tulajdonítani, ami nemcsak normatív, de törvényhozó szerepet is biztosít a számára, ellentétes lenne mind a természetes, mind a kinyilatkoztatott etikával. Egy ilyen autonómia egyenértékű lenne a szubjektivizmus és relativizmus elfogadásával az erkölcsök területén. Mármost a szubjektivizmus és relativizmus ellentmondanak a helyes erkölcstannak, különösen a keresztény erkölcstannak, egyszerűen mert ezek az objektív erkölcsi jó és rossz tagadását, következésképpen a lelkiismeret sajátos rendeltetésének tagadását is jelentik. Valójában a lelkiismeretnek az a feladata, hogy felismerje a jót és a rosszat, és hogy azokat az objektív erkölcsi törvény szerint különböztesse meg. [...]

Nem mondhatjuk erkölcsileg helyesnek egy olyan katolikus személy magatartását, aki miközben teljesen tudatában van az Egyház erkölcsi tanításának, mégis a saját lelkiismeretének szubjektív ítélete szerint cselekszik, azokkal a normákkal ellenkezően, amelyeket nagyonis jól ismer.

Az erkölcs forrásairól és az Egyház erkölcsi kompetenciájáról (ehhez ajánljuk Joseph Ratzinger bíboros kapcsolódó gondolatait):

Az Egyház természeti törvényről szóló tanításának lényege annak hangsúlyozásából áll, hogy létezik objektív erkölcsi rend, ami az emberi természetből fakad, egy egyetemes és állandó rend, amit a Legfőbb Törvényhozó garantál, és ami ebből következően független az államtól és annak hatalmától. A kinyilatkoztatott törvénnyel együtt ez az erkölcsi rend alkotja az erkölcsiség egészét. Ez pedig az Egyház hatáskörébe tartozik: valójában ennek betartása a megváltás feltétele.

És egy megfontolandó gondolat az újraházasodott elváltak áldoztatásának újból aktuális vitájában (amelyre pápaként II. János Pál határozott nemet mondott):

Elmosni a határokat jó és rossz között az Oltáriszentség vételének kedvéért egy nagyon veszélyes magatartás, mivel a híveket annak a veszélynek teszi ki, hogy a szentséget a gyümölcsei nélkül, mi több, szentségtörő módon veszik magukhoz. Ami fontos, az az, hogy az Oltáriszentség erkölcsi szempontból a hiteles megszentelődés forrása legyen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gratia Copiosa 2018.08.04. 09:03:54

Ha en konyvmoly lennek, besurrannek egy pap, vagy puspok biretumanak pompomjaban elrejrozve es vegigolvasnam a Vatikan archiv anyagait, meg ha azok pl a II. Vatikani zsinat anyagai 20 km hosszusaguak is. Nem azert mert szenzaciora szamitok, hanem azert mert ismerni szeretnem az erveket es ellenerveket, nemcsak a lebonyolitas reszleteit pl Rajna a Tiberisbe omlott konyvbol. Ez vonatkozik sok masra is ami erdekel, kozte a Humane vitae. Az Igazsag mindig uldozest valt ki. Ez norma. Viszont ha hozzajuthatna az ember Joseph Ratzinger a szelid "panzer kardinal" eletmuvehez, es nem csak valogatasokhoz, a jo es igaz mellett a szep mint "teologiai allando" vezetne.