Az erkölcsiség eredete
2018. augusztus 07. írta: Katolikus Válasz

Az erkölcsiség eredete

antropologia_1_1.jpgEgy régebbi írásban volt szó arról, hogy az ember mely cselekedetei azok, amelyek erkölcsi értelemben véve jó vagy rossz cselekedetek (bűnök) lehetnek. Ennek az a föltétele, hogy az ember ilyenkor emberként, értelmének és szabad akaratának használatával cselekedjen. Most arról lesz szó, hogy tulajdonképpen honnan ered a cselekedet erkölcsisége, azaz honnan ered az erkölcs, mi alapján lehet azt mondani egy cselekedetről, hogy ez jó vagy rossz.

Katolikusok között is elterjedtek ezzel kapcsolatban helytelen nézetek. Egyesek szerint az a jó, ami nem árt senkinek, a bűn, ami árt valakinek. Ez az álláspont sokszor a homoszexualitást védelmezők álláspontja: kinek árt két homoszexuális azzal, hogy „szeretik” egymást. Olyan álláspont is van, hogy a jó cselekedet az, amely maximalizálja a cselekedetből eredő jót és minimalizálja az ebből eredő rosszat. Ezen álláspont szerint megengedhető egy sokgyermekes anya esetében az abortusz, ha az új gyermek világrajövetele veszélyezteti az anya életét, és így a meglévő gyermekei anya nélkül maradnának. Ez és az ehhez hasonló álláspontokban közös, hogy szerintük nem létezik általános erkölcsi törvény, illetve ez csak valamilyen iránymutatásként szolgál, hiszen magát a cselekedet erkölcsiségét csak a konkrét cselekedetek helyzete, szituációja alapján lehet meghatározni.

Ezen és a hasonló nézetek gyökere Karl Rahner-nél található meg ([3] 5.fejezet), aki szerint általános erkölcsi törvények nem határozhatják meg a konkrét egyedi cselekedet erkölcsiségét. Rahner szerint kétféle erkölcsi törvény létezik. Az egyik a materiális-esszenciális törvény. Ez az, amit a katolikus hagyomány erkölcsi törvénynek nevez. A másik a formális- exisztenciális törvény, amely a konkrét cselekedettel a maga konkrétságában, történelmi körülményei között foglalkozik. Itt Isten konkrét helyzetre vonatkozó akaratának a kutatásáról van szó, amelyet semmilyen esetben nem tartalmazhat teljesen a materiális-esszenciális törvény. Isten egyedi helyzetre vonatkozó akaratának a megismerése a Szentlélek megvilágításával történik a szentignáci lelkigyakorlatokban használt megkülönböztetés segítségével. Ezek a gondolatok ismerősek az Amoris Laetitia pápai buzdítás 8. fejezetének olvasói számára.

Rahner álláspontja ellentétes a katolikus erkölcsi hagyománnyal, amely beszél például belsőleg rossz cselekedetekről (intrinsece malum), amelyek semmiféle megkülönböztetés, körülmény, szándék alapján sem tekinthetők jónak. Filozófiai szempontból Rahner téves kiindulása az, hogy Kant nyomán elutasítja azt, hogy az egyedi emberi személyek a valóságban is az ember faj egyedei, és ezért lehet róluk az erkölcstanban is olyan kijelentéseket tenni, amelyek általánosak, minden esetben érvényesek. Az ember személyessége nem abban nyilvánul meg, hogy egyedi cselekedeteiben megszűnik ember lenni, mintegy saját maga fölé emelkedve. Az ember személyessége azt jelenti, hogy értelemmel és szabad akarattal rendelkező önálló létező, aki ura tetteinek.

A katolikus erkölcstani hagyomány szerint az erkölcsiség végső eredete az örök törvény (lex aeterna). Az örök törvény Isten célja a teremtéssel. Az örök törvény az isteni bölcsesség, amely szerint minden dolog a neki megfelelő cél felé irányul. Isten akaratából tehát a teremtett világban egy rend érvényesül. Az a jó, ami megfelel az örök törvény által adott rendnek, a dolgok számára ebben fölállított céloknak. Az értelemmel nem rendelkezők világában a dolgok természetükből eredően szükségszerűen irányulnak céljukra, ezért itt ugyan beszélhetünk rendről, de ez nem erkölcsi rend, mert nincs jelen az értelem és az akarat. Az állatok már rendelkeznek az érzéki megismerés és törekvés képességeivel. Az állat az érzékelésben valamiféle ismeretet szerez és ez alapján az ösztönei hajtják a neki megfelelő cél felé. Erkölcsi rendről az állatok esetében sem beszélhetünk, mert a célra irányítottság itt az ösztön által valósul meg. Az ember híd az anyagvilág és a szellemi világ között, rendelkezik a szellemi értelem és a szabad akarat képességeivel. Értelme mintegy részesül az isteni bölcsességből, a rá vonatkozó törvény jelen van értelmében. Ez a törvény azonban csak részesedés az örök törvényben, ez a törvény nem az emberi értelem alkotása. Az emberi cselekedet akkor jó, ha ez megfelel az ember értelmében lévő törvénynek. Ellenkező esetben erkölcsileg rossz cselekedetről, bűnről van szó.

Aquinói Szent Tamás így foglalja össze az erkölcsi jó és rossz eredetét: „Az emberi cselekedetekben aszerint láthatunk jót és rosszat, hogy a cselekedet összhangban van-e az örök törvény által informált értelemmel. Az informáltság történhet természetes úton, tanítás által vagy belénk öntött ismeret által” (De malo 2, 4, ad corp).

Az örök törvény szerzője, Isten tehát gondoskodik arról is, hogy törvényét a törvény alattvalója, minden ember megismerje, a szívében hordja. Szent Pál a rómaiaknak írt levelében a kinyilatkoztatott törvényt nem ismerő pogányokról írja: „Amikor ugyanis a pogányok, kiknek nincs törvényük, természettől vezérelve megteszik a törvényben foglaltakat, akkor – noha törvényük nincsen, ők maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik azon a napon, amikor Isten ítélkezni fog Jézus Krisztus által az emberek rejtett dolgairól az én evangéliumom szerint” (Rom 2, 14-16). A törvény tehát minden emberben jelen van, ezért minden emberre kötelező. A katolikus erkölcstan az örök törvényben való, minden emberben jelenlévő részesedést nevezi természetes erkölcsi törvénynek. Tehát az erkölcsi jó eredete az örök törvényben van, de ez az örök törvény részesedett formában jelen van minden emberben természetes erkölcsi törvényként. Ezért a cselekedet erkölcsiségének eredeteként megemlíthetjük közvetlen eredetként az emberi értelmet is, amelyben az örök törvény természetes erkölcsi törvényként minden ember számára, a kiválasztottak számára pedig kinyilatkoztatott erkölcsi törvényként is jelen van. Az áteredő bűn következtében az emberi értelem elhomályosult és vele együtt a szívbe írt törvény is, ezért a történelem folyamán Isten kinyilatkoztatott törvénnyel sietett az elesett emberiség segítségére.

Felmerül a kérdés, hogy milyen módon van jelen az emberben a szívbe írt törvény, a természetes erkölcsi törvény. A természetes erkölcsi törvény legalapvetőbb elvei az emberben természetes hajlamai (inclinationes naturales) által vannak jelen. Az ember számára ugyanis az a jó, amire Isten által teremtett természete szerint hajlik. Aquinói Szent Tamást követve (ST I-II q. 94 a. 2) ezeket a természettel adott hajlamokat röviden így vázolhatjuk: (1) az ember önálló létező, és mint ilyen törekszik létezésének fenntartására, megőrzésére, az erre irányuló cselekedetek tehát erkölcsileg jó cselekedetek; (2) az ember biológiai létező, és mint ilyen az ember faj tagja, ezáltal törekszik a faj fenntartására, az utódok létrehozására és nevelésére, tehát az erre irányuló cselekedetek erkölcsileg jó cselekedetek; (3) az ember értelmes létező, és mint ilyen törekszik Isten megismerésére és a közösségben való életre, ezért az erre irányuló cselekedetek erkölcsileg jó cselekedetek, ezzel szemben pedig például a tudatlanság, a másik ember megsértése erkölcsileg rossz.

Ezek azok a legáltalánosabb erkölcsi alapelvek, amelyek minden emberben jelen vannak és amelyek a legfelső szinten minősítik az emberi cselekvést, megadják ennek az erkölcsileg jó vagy rossz voltát. Természetesen ezeknek az alapelveknek vannak következményeik, így jutunk el a természetes erkölcsi törvényben a további szintekre.

A fentiekben röviden áttekintettük, hogy honnan ered a cselekedetek jó és rossz minősítése, hogy mi az erkölcstan alapja. Az emberi cselekedet végső soron mindig személyes emberi cselekedet. A jó cselekedet a személyt jóvá teszi, a rossz cselekedet, a bűn pedig rosszá, bűnössé. A konkrét emberi cselekedettel kapcsolatban három mozzanatról beszélhetünk: (1) mi maga a cselekedet, (2) milyen körülmények között (például mikor, hol) történik a cselekedet, (3) a cselekvőnek mi a szándéka cselekedettel (ez nem feltétlenül azonos a magával a cselekedettel kifejezett szándékkal, például akkor, amikor valaki azért ad a rászorulóknak, hogy ezért őt megdicsérjék). A katolikus erkölcstan szerint ahhoz, hogy a cselekedet erkölcsileg jó legyen, mind a három mozzanatnak jónak kell lennie, ha ezek közül csak egyetlen is rossz, a cselekedet már rossz. Erről, az egyes modern erkölcstanok szerint ugyancsak vitatott elvről lesz szó az egyik következő írásban.


Molnár Máté


Irodalom:

[1] A Katolikus Egyház Katekizmusa

[2] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, I-II.

[3] Fr. Brian Thomas Becket Mullady OP: Both Servant and Free (A Primer in Fundamental Moral Theology), New Hope Publications, 2011

[4] Dominicus M. Prümmer OP: Manuale Theologiae Moralis secundum pincipia S. Thomae Aquinatis, 15. kiadás, Herder, 1961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.