Vatikáni érsek: Nem hűek a hagyományhoz, akik Ferenc pápa tanítását vitatják
2018. augusztus 08. írta: Katolikus Válasz

Vatikáni érsek: Nem hűek a hagyományhoz, akik Ferenc pápa tanítását vitatják

abp_fisichella_810_500_75_s_c1.jpgAz Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke, Rino Fisichella érsek szerint nem hűek a katolikus egyház hagyományához azok, akik korábbi tanítóhivatali dokumentumok alapján vitatják Ferenc pápa tanítását.

Az érsek augusztus 6-án, II. János Pál Veritatis Splendor enciklikája kiadásának 15. évfordulója kapcsán adott interjút a Vatikán hivatalos híroldalának, a Vatican News-nak. Mint fogalmazott: "nincs alapja a korábbi tanítóhivatal fényében a Ferenc pápa tanítóhivatalával szembeni kihívásoknak".

A kérdésre, hogy mi a véleménye "az Egyház azon szektorairól", ahol - gyakran a Veritatis Splendor-t idézve [ahogy mi is tettük az Amoris Laetitia helyes értelmezésének és az újraházasodott elváltak áldoztatásának vitájában - KV szerk.] - úgy tartják, hogy Ferenc pápa "eltért a katolikus tanítástól", az érsek azt mondta:

[S]ohasem szabad a tanítóhivatalt eszközként használni arra, hogy vele a tanítás fejlődését elvitassuk. Ahol eszközként használják, ott attól tartok, nincs igény az igazság megismerésére, és nincs hűség az Egyház hagyományához sem.

Az érsek szerint "el kell ismételnünk, mekkora folytonosság van a [tanítás] fejlődésében" Ferenc pápa és az őt megelőző Egyház között.

Fisichella érsek szerint fontos lenne "gondosan elolvasni Ferenc pápa minden tanítását, és nem csupán néhányat az interjúi közül. A mozaik az elemek összességéből áll össze, és nem csupán egyetlen elemből." Hozzátette: a jelenlegi pápa "mozaikja" "nagy nyitottságot" mutat az evangelizáció terén azzal, hogy nem "a normát helyezi az [evangélium] hirdetése elé".

A Veritatis Splendor kapcsán az igazságról szólva az érsek azt mondta: mindig észben kell tartanunk, hogy az igazság egy "dinamikus" dolog. A biológiai evolúció analógiáját hozva az érsek kijelentette: "Az igazság nem fixista dimenzió." Az érsek ezzel a fixizmus tudományosan tévesnek bizonyult hipotézisére utalt, amely tagadta, hogy létezne a fajok evolúciója, és helyette azt vallotta, hogy a ma élő fajok ugyanazok, mint amik mindig is léteztek.

A keresztények számára az igazság legfőképpen és mindenekelőtt az az élő világ, amelyet az Úr ránk hagyott. Ne felejtsük el, amit Jézus mondott: 'Én vagyok az út, az igazság, és az élet.' Ezért az igazság dimenziója a személyes találkozásra nyílik: az az Evangélium igazsága, az igazság, amelyet Jézus Krisztus személye képvisel.

Fisichella érsek hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház nem fogadhatja el az igazságnak olyan felfogását, amely "önmagába zárul". "Az igazság, a puszta természeténél fogva, hűségre, de szabadságra is utal. 'Az igazság szabaddá tesz titeket.'"

Az olyan igazság, ami egyre többet és többet tár fel, minden hívőt, minden embert egy mélyebb szabadság felfedezésére vezeti. Ez azonban hűséget is igényel. A hűség és az igazság közötti kapcsolat az igazság bibliai felfogásának jellemző kapcsolata.

- magyarázta az érsek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

quintius 2018.08.08. 08:42:31

"...Ferenc pápa és az őt megelőző Egyház..." És valóban, mintha egy másik egyház lenne.

Gratia Copiosa 2018.08.08. 10:13:45

.. nem huek a katolikus egyhaz hagyomanyahoz, azok, akik a korabbi tanitohivatali dokumentumok alapjan vitatjak Ferenc papa tanitasat..
Tehat az osszes dokumentum ervenytelen, belertve a II. Vatikani zsinatot is. Vitatni barmit is az egyhazban tilos, kiveve, ha a Vatikan es a Szentszek titkarsaga hoz ossze szereny kepessegeik szerint valamit. Pont ezek a kepessegek miatt nem lehet osszehasonlitani elozo tanitohivatali dokumentumokkal, mert oszinten szolva a minoseg nem csokkent hanem zuhant.
Continuitas-folytonossag, fixista dimenzio, norma, igazsag dimenzioja, nagy nyitottsag - ezek szerint van kozepes es kis nyitottsag is - "dinamikus dolog, tanitas fejlodesenek elvitatasa, az egyhaz szektorai.... meg biztos van meg tobb is a klerikalis globalista nyelvezet szotaraban.
A continuitas-folytonossag azo haaznalta pimaszsag. XVI. Benedek hasznalta 2005-ben adventi hires es tortenelminek mondott beszedeben II. Vatikani zsinattal kapcsolatban. O azonban a folyonossagot az egyhaz egyseget a multban es jelenben nem valasztotta szet, marmint a ma es a tegnap egy. A Katolikus Egyhaz egy. Ezt demonstralta mint kepes beszedet elozo papak palastjanak cimereikkel egyutt viselesevel. Ha ezt a folytonossagot a Vatikan es a Szentszek titkarsaga megszakitja, akkor szakit a tisztitotuzben levo katolikusokkal es a megdicsoult szentek kozossegevel is. Ezzel eleget tesz a protestansok, szabadkomuvesek es globalistak elvarasainak, akik semmit sem adnak cserebe, meg tulelest sem hiszen mar utt vannak az uj Lenin fiuk akik guillotine nelkul tudnak lefejezni.

Andre Lowoa · https://gloria.tv/lowoa 2018.08.08. 11:39:10

„Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33)

„Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8,38)

„Aki ugyanis szégyell engem és szégyelli tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya meg a szent angyalok dicsőségében.” (Lk 9,26)
„Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.” (Lk 12,8-9)

Vajon az újegyház képviselői hogyan értelmezik Urunk e szavait? Vagy talán nem is ismerik, nem is olvasták még soha őket?

forrás: andre.csapata.hu

Imre Zakarias 2018.08.09. 16:51:58

Ferenc pápát tanítása és tettei alapján fel lehet ismerni annak AKI valójában, még az un "katolikus köszöntést" is elfelejtette, ami pedig a nagycsütörtöki lábmosásait illeti, összevetve pl Emmerich Anna Katalin látomásaival a különbség annyi mint az Ég és a Föld, vagyis MENNYORSZÁG és pokol. Két Urat nem lehet szolgálni hitelesen senkinek. Részletekbe bocsátkozni felesleges időfecsérlés. Lassan de biztosan beigazolódnak mindazon magán-kinyilatkoztatások amelyek jelen korunkra vonatkoznak és a Jelenések könyvében találhatóak. Ferenc a Hamis Egyház fejeként készíti az utat kebelbarátja az Antikrisztus számára. Fisichella érsek csak kötelességét teljesíti jóhiszeműen, van szeme de nem lát. Kérdésem: akkor milyen "új evangelizációs" ösvényen vezeti nyáját és hová? A Szőkefalvi ötödik titok beteljesedése elkezdődött immár ÖT ÉVE!

Gratia Copiosa 2018.08.10. 13:42:19

Most olvasom Sandro magister-t. The absolute "No" to death penalty. A victory a victory for the Gospel, or for " secular humanism"?
Ragyogo, talalo cim, benne a lenyeg, de azert olvassak el. Sandro magister Avery Dulles biborost idezi hosszan, akit II. Janos Pal es Benedek papa is nagyrabecsult. Benedek papa amerikaban meglatogatta ot. Lattam a talalkozast. A velemenyem az, hogy aki humanista barmilyen elojellel, az nem pap, nem puspok, nem biboros es nem papa es nem kereszteny, hanem az ami: Humanista. Itt az ido szeles korben tajekoztatni es beszelni arrol mi a humanizmus es mi nem az katolikus szempontbol. De most masrol is van szo. Ez mar nem turelem vertanusaga, ami az Ost-Poltik-ban ervenyesult. A kivegzes nem a kriminologiaba tartozo fogalom, soha nem volt az. Viszont a buntettek kozott van kivegzes es tomeges kivegzesek is. Mondok peldat ami nem kozismert: 1562ben kalvinista hugenottwk, Saint Severs-ben 200 FOGOLY papot a szakadekbe taszitottak, a Nagy Grand Champ apatsag osszea szerzeteset torrel leszurtak, 1 szerzetest elevenen eltemettek, mert megprobalt menekulni, Dauphine-ban 256 papot es 112 szerzetest, 200 ferences szerzetest nev szeritn tudjuk, leszurtwk, felakasztottak, agyonlottek megegettek, elevenen eltemettek. Kivegzes volt nem mas. Kizarolag a torvenyalkotok, birak es az allam aki a kozjot kellene szolgalja korlatozva van, semmilyen konzekvenciaja sincs peldaul ilyen kivegezesi gyakorlat ellen sem, ami napjainkban minden naposak a Fold 46 teruleten. Az elkovetok szabad utat kapnak rovid idon belul ujabb hasonlo tettek elkovetesehez. Miutan eddig sem coltak kepesek megku,onboztetni a jot a rossztol mar az udvosseguk sem szamit, ahogy Manzoni megtert Lisieux-i Kis Szent Terez imajara es a kivegzes elott megcsokolta a keresztet. Az egyhaz a gyilkos mellett allt akkor is, es elnyerte ezzel az egy cselekedetevel a Mennyorszagot. De ugyanez tortent egy naci tabornokkal, aki katolikus volt. Az akasztas elott gyont es aldozott. Nem jut eszembe a neve. Dokumentum film van e jelenetrol. A katolikus pap ott allt mellette a kivegzesen. Nem tudjuk jo dolgunkban es az emberiseg sem mekkora kegyelem katolikisnak lenni.

Kisss Katalin 2018.08.11. 13:26:47

@Gratia Copiosa: És hű és engedelmes-e az a pap, aki kivágja a szembemiséző oltárt önkényesen, engedély nélkül?

Kisss Katalin 2018.08.11. 13:28:50

@Imre Zakarias: Ön összekeveri a magán kinyiltakoztatást, meg a hivatalos tanítást.

Imre Zakarias 2018.08.12. 09:37:56

@Kisss Katalin: Ön viszont a "hivatalos tanítást" keveri össze a HITELES TANÍTÁSSAL. Ferenc pápa hivatalos tanítása "egyházi szabadkőműves" humanizmus, ha van egyáltalán fogalma, hogy miről van szó. Majd a közeljövő eseményeiben feltárul az amit most csak egyesek ismernek fel. Kétezer évvel ezelőtt az első eljövetelkor a "hivatalos" vallási és politikai vezetők voltak az igazi "hóhérok". Máma tulajdonképen ugyanaz ismétlődik meg globális szinten, a második, dicsőséges eljövetel eseményeiben. A misztikus Test, vagyis az EGYHÁZ szintúgy keresztre lesz feszítve miként az EMBERFIA, sőt már el is kezdődött Szentatyánk lemondásra kényszerítésével.

csaba_carmarthen 2018.08.13. 04:01:33

"A misztikus Test, vagyis az EGYHÁZ szintúgy keresztre lesz feszítve miként az EMBERFIA, " @Imre Zakarias:
www.youtube.com/watch?v=wHPy1SEYJOw&t=72

@Kisss Katalin:

"sőt már el is kezdődött Szentatyánk lemondásra kényszerítésével."
www.bbc.co.uk/news/av/world-europe-21421810/lightning-strikes-st-peter-s-basilica-as-pope-resigns
süti beállítások módosítása