Válaszunk a Magyar Kurír tudósítására Viganò érsek vallomásáról
2018. augusztus 27. írta: Katolikus Válasz

Válaszunk a Magyar Kurír tudósítására Viganò érsek vallomásáról

20171028t1043-32-cns-humanae-vitae-conference.jpgAz alábbiakban reagálnánk a Magyar Kurír ma megjelent "A korábbi nuncius lemondásra szólította fel Ferenc pápát" című cikkére, amelyben a magyar püspöki konferencia "fél"hivatalos híroldala Carlo Maria Viganò érsek, az Egyesült Államok korábbi pápai nunciusának 11 oldalas vallomásáról tudósít, a The Tablet nevű brit hetilap cikke alapján. [A Katolikus Válasz tudósítása ugyanerről ide kattintva olvasható.]

A cikknek a szerzői mindössze a felét szánták a konkrét ügyről való tudósításra, az írás második fele az egykori nuncius személyével szemben próbálkozik karaktergyilkossággal.

A cikk mindkét része sajnos többségében valótlanságokat közöl. Ezekre az alábbiakban mutatnánk rá:


(1) "Viganò érsek ... felszólította a Szentatyát, hogy az egyre súlyosabbá váló abúzusbotrány miatt"

Viganò érsek felszólítása nagyon konkrét vádakhoz köthetők. Az érsek állítása szerint Ferenc pápa legkésőbb 2013. június 23-án tudott már McCarrick bíborosnak a papok és papnövendékekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseiről, mivel ezen a napon, nunciusként hivatali kötelességből, ő maga tájékoztatta erről a jelenlegi Szentatyát. Az érsek azt állítja, hogy Ferenc pápa mindennek tudatában döntött mégis úgy, hogy feloldja a McCarrickkel szemben XVI. Benedek pápa által kiszabott kánonjogi szankciókat (az előző pápa McCarricket a lakhelyéül szolgáló papi szeminárium elhagyására kötelezte, eltiltotta a nyilvános misézéstől, gyűlésektől, előadásoktól, utazásoktól, és életreszólóan imára és vezeklésre kötelezte). Az érsek szerint a szankciók feloldása után Ferenc pápa McCarricket bizalmas tanácsadójává emelte, és az ő tanácsára nevezte ki a chicagói Blase Cupich-ot és a newarki Joseph Tobint bíborossá. Végül az érsek szerint Ferenc pápa azután szabta ki újra a korábban általa feloldott szankciókat McCarrickre, hogy a volt bíboros szexuális visszaéléseiről a nyilvánosság is értesült. Az érsek szerint Ferenc pápa e lépései McCarrick visszaéléseinek olyan aktív fedezését jelentik, amelyért a Szentatya a "zéró tolerancia" nevében más egyházi vezetők lemondását követeli meg. Az egykori nuncius Ferenc pápát önmagával szembeni következetességre szólította fel.


(2) "Viganò érsek azt állítja, McCarrick bíboros szankciók alatt állt XVI. Benedek idején, egyházi források utalnak rá, hogy a korábbi washingtoni érsek nyugdíjba vonulása után továbbra is aktív pasztorális tevékenységet folytatott"

McCarrick 2006-ban vonult nyugdíjba, a vele szembeni szankciókat XVI. Benedek pápa 2009-ben vagy 2010-ben szabta ki (a szankciók késlekedésének okáról Viganò érsek a levelében szintén ír magyarázatot). A szankciókat Viganò érsek 2011-ben elhunyt nuncius elődje, Pietro Sambi közölte személyesen McCarrickkel, majd maga Viganò érsek a 2011-es nunciusi szolgálatba állásakor ismét személyesen közölte azokat McCarrickkel. Viganò érsek szerint a szankciókat McCarrick bíboros a Washington D.C.-i érsek utódja, Donald Wuerl segítségével nem hajtotta végre maradéktalanul. Viganò érsek szerint McCarrick tetteiről és a vele szembeni szankciókról is Wuerl bíboros tudott. Wuerl bíboros jelenleg mindkettőt tagadja.


(3) "A Vatileaks következtében kiszivárgott levelek arról írnak, Viganòt valójában száműzték az Egyesült Államokba vatikáni hivatalban betöltött pozíciójából a Szentszék pénzügyeivel kapcsolatos visszaélés, azok rossz kezelése miatt."

A Magyar Kurírnak ez az állítása azt sugallja, mintha a Szentszék pénzügyeivel kapcsolatos visszaélést és rossz kezelést Viganò érsek követte volna el. A Vatileaks levelek alapján ennek épp az ellenkezője igaz: Viganò érsek volt az, aki a Szentszék által megkötött szerződések korrupciós jellegű túlárazásának leleplezésében részt vett (sokan épp emiatt tartják az érseket a jelenlegi ügyben is hiteles vallomástevőnek). Viganò érsek kiszivárgott levelében a szentszéki államtitkárt, Tarcisio Bertone-t megkerülve, közvetlenül XVI. Benedek pápához fordult panasszal, amiért szerinte az államtitkár a pénzügyi visszaélésekkel szembeni fellépése miatt helyezi őt át Rómából Washington D.C.-be. Viganò érsek a mostani vallomásában is váddal illeti az egykori államtitkár Bertone-t: szerinte Bertone következetesen homoszexuális klerikusokat emelt vezető pozíciókba, és neki köszönhető a szintén homoszexuális McCarrickkel szembeni szankciók késlekedése is (lásd az előző pontunkat).


(4) "Habár Viganò érsek megvádolta McCarricket szeminaristákkal kapcsolatos helytelen szexuális viselkedés miatt"

Viganò érsek ezzel nem "megvádolta" McCarricket, ez lezárult belső egyházi vizsgálat, mi több, peren kívüli kártérítési egyezségekből is tudható tény volt, amikről Viganò érsek az USA nunciusaként hivatalból tudott.


(5) "arról nem tudott, vagy nem informálta róla a pápát, hogy kiskorúak elleni abúzusra is lennének bizonyítékok."

McCarricket papok és papnövendékek (18 év feletti kiszolgáltatott személyek) elleni homoszexuális molesztálások miatt ítélték egyházi szankciókra. Egy egykori 16 éves áldozatára idén júliusban derült fény, egy másik még általa kiskorúként molesztált férfi pedig ennek nyilvánosságra kerülésekor jelentkezett.


(6) "nagyjából azzal egy időben tett közzé a nem mértékadó Veritas Vincit blogon, hogy Ferenc pápa épp a szakadó esőben készült szentmisét bemutatni Dublinban félmillió ember előtt"

Viganò érsek vallomása augusztus 22-ei keltezésű. A vallomást elsőként augusztus 25-én (szombaton) a mértékadó National Catholic Register és LifeSiteNews katolikus híroldalak közölték. A Veritas Vincit blogoldal a vallomást augusztus 26-án (vasárnap, Ferenc pápa szentmiséjének napján) tette közzé, az ő cikkük egy-az-egyben a National Catholic Register cikkének átvétele.


(7) A Magyar Kurír cikke több ponton is lejárató éllel igyekszik Viganò érseket Brandmüller, Burke, és általában a dubia bíborosokhoz (+ Caffarra és Meisner bíborosok) asszociálni.

E bíborosokról az olvasók figyelmébe ajánljuk a cikkeinket:
- Walter Brandmüller bíboros
- Raymond Burke bíboros
- Carlo Caffarra bíboros
- Joachim Meisner bíboros

 

Kapcsolódó cikkeink:
- Kitálalt a korábbi pápai nuncius: Ferenc pápa fedezte McCarrick bíboros szexuális visszaéléseit
Strickland püspök: Viganò érsek állításai hitelesek, alapos vizsgálat kell, hogy legyen rájuk a válasz!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.27. 19:57:24

Most fény derült Ferenc igazi arcára. Jellemző, hogy mindenféle reakciót megtagadott az ügy kapcsán.

Ha igazak a felhozott vádak - márpedig nagyon annak tűnnek, Viganò szavahihetősége korábbi tevékenysége alapján igencsak erős -, akkor Ferenc az egyházi pedofília militáns védelkmezője és eltussolója, aki szégyent hoz nemcsak a pápaság intézményére, Szent Péter trónjára, hanem az egész katolikus egyházra.

www.origo.hu/nagyvilag/20180827-ferenc-papa-nem-kommentalja-az-ellene-felhozott-vadakat.html

www.origo.hu/nagyvilag/20180827-a-vatikan-volt-amerikai-nagykovetsege-szerknt-ferenc-papa-tudott-a-szexualis-visszaelesekrol.html

Igen furmányos az index ezzel foglalkozó cikkének egy mondata:

"A pápát pedig azzal nem lehet vádolni, hogy teljességgel elhallgatta volna az egyházon belül gyermekmolesztálási ügyeket. "

index.hu/kulfold/2018/08/27/tenyleg_fedezett_a_papa_egy_zaklatot/

Szóval TELJESSÉGGEL nem hallgatta el őket. :DD

Gratia Copiosa 2018.08.27. 21:15:07

Ma Usus a problema. Ab az - tol, - tölt jelent. Így forditom Ab Us hogyus: Usustol. Nyilvánvalóan ez egy szemely, akitol minden probléma származik egészen 1517- től kezdődően. Végre van valaki, akiben minden probléma , ami miatt lassan tobb százmillio katolikust mészároltak le alsó hangon és a XVI. Századi watilileaks sem szivárogtatta ki hány millió értékű vagyont loptak, raboltak el Europaban a Katolikus Egyháztól , amit egyébként a katolikusok gondosan vagyonkezeltek, mint tulajdonukat. Ergo ha gondosan kezelik a katolikusok a vagyont az a probléma ha már szinte nincs is mit kezelni, akkor meg nem értenek hozzá ezért kell ellopatni tőlük a teljes maradékot úgy hogy már a főnök sem lehet pap vagy pápa hanem egy laikus. Nemcsak pénzügyekben de minden más ügyben is. Usus lesz a főnök és a pápa a puspoknek meg alairasi joga sem lesz. Ezek az ügyek zsarolás részei. Csak annak újak, akinek fogalma sincs Uzusek és az uzusok módszereiről, melyhez néhány évtizede a fekete aranyból származó összegek inspiraljak állítólag többezer gyerek és fiatal aggódó de a jövőjükről gondoskodni akaró szuleit és a gyertyakat tarto tanukat. Otleteket ad Hollywood is nem kell mindjárt kizárólag titkosszolgalatokra gondolni. Nekem próbáljon bebizonyítani egy Usus bármit. De úgy látom a pápának is sok az ami pofátlanság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.28. 06:39:21

@Gratia Copiosa:

Valami nagyon nagy baj van nálad, fordulj sürgősen pszichiáterhez. És hidd el, ezt nem bántásból vagy a megalázás szándékával írom neked - ilyet egy keresztény, főleg pedig katolikus blogban soha nem tennék -, hanem őszinte aggódásból.

Konzervtigris 2018.08.28. 20:27:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na, pont ezt kevered a poszttal együtt. Ferenc pápa NEM az érsek pedofil kalandjairól tudott, hanem a homoszexuális kalandjairól. A pedofil vonal 2018-as, Vigano sem jelentette, más sem.

Kiszolgáltatott személyeket homoszexuális (vagy bármilyen szexuális) aktusokba bevonni tényleg undorító, de végülis az eljárások lezárultak, az érintettekkel megegyezések születtek.

A zénótolerancia nem ezekre a sztorikra lett meghirdetve.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.28. 21:39:11

@Konzervtigris:

Kiszolgáltatott személyeket szexuális aktusra kényszeríteni a világi törvények szerint bűncselekmény. Akkor is, ha az illető személy nagykorú és függetlenül az aktus homo- vagy heteroszexuális voltától.

Ha tehát Ferenc tudott ezekről az esetekről, akkor Ferenc köztörvényes bűncselekmény, mégpedig szexuális bűncselekmény eltussolásában bűnös. Mégpedig a világi törvények értelmében is, azaz egy tökös államügyész a siker igen nagy esélyével eljárást indíthatna Ferenc ellen.

czerka 2018.08.29. 01:34:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: gondolod a pápa ellen valami ügyész majd eljárást indíthat? A pápa egy államfő, a Vatikán uralkodója. Érinthetetlen külső személyek, a világi hatalom számára.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.29. 06:18:52

@czerka:

Miért ne indíthatna eljárást? Ha megtartotta argentin állampolgárságát, akkor Argentinában minden további nélkül, de ha nem, akkor is eljárás indítható ellene bármely államban, amelynek állampolgára elleni szexuális visszaélést eltussolt. Akár nemzetközi körözés is kiadható ellene, mint pl. a magyar Hernádi Zsolt ellen a horvát ügyészség tette, és ott sem volt akadály, hogy nem horvát állampolgár.

Sőt távollétében is lefolytatható az eljárás, ha szükséges. Persze a Vatikán nem fogja kiadni, de amint elhagyja a Vatikán nem túl nagy területét, egy nemzetközi körözés alapján elfogható.

Miért lenne a pápa mentes olyan bűncselekmények büntetése alól, amelyekért sima állampolgárokat évekre lecsuknak? A törvény még rá is vonatkozik!

Konzervtigris 2018.08.29. 07:13:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A peren kívüli megegyezés az nem valami suskus, hanem egy jogilag értelmezhető lezárása egy-egy ügynek. Ha az érseknek sikerült ilyenekkel kimásznia eddig a szarból, akkor mit rejtegetett a pápa?

Tényleg bűncselekmény, de magánvádas, nem hivatalból üldözendő.

Kevésbé csiklandós témában, ha egy baleset rendőr hívása nélkül azzal zárul, hogy az egyik fél elismeri a felelősségét, és a biztosítója fizet, akkor ebbe sem egy tökös államügyész, sem más nem szólhat bele utólag.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.29. 07:45:26

@Konzervtigris:

Nálunk magánvádas, máshol nem biztos. De akár az, akár nem az, erkölcstelen cselekedet, és ilyen ügyek eltussolása is erkölcstelen tett. Akkor is, ha a pápa teszi, sőt akkor még inkább.

Továbbá akár az, akár nem az, Ferenc szerepe az ügyek eltussolása volt, ez tagadhatatlan. Ahogy az is tagadhatatlan, hogy egy efféle ügyben általa is ismerten sáros embert bizalmasává nevezett ki és mentesített a rá Benedek pápa által kirótt büntetés alól, ami finoman szólva is érdekes. Ilyen ember pedig nem való Szent Péter trónjára.

Talán te is belátod, hogy a pápasághoz nem elegendő a büntetlen előélet. A pápának MINDEN tekintetben feddhetetlennek kell lennie, nem elegendő, ha ilyen-olyan okból bíróság nem ítélte (még) el.

Ami a biztosítós példádat illeti, nem vagyok ugyan jogász, de tudtommal a rendőrség hivatalból eljárást indít, ha súlyos személyi sérülés is történik. De visszatérve a homoszexuális aktusra kényszerítésre, ugye el tudod képzelni, mekkora nyomás alá helyezték a sértetteket, hogy ne csináljanak ügyet a dologból?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.29. 07:48:36

Pl. nem hiszem, hogy Rezesová ellen nem indult volna eljárás, ha kiegyezik a halálos áldozatok rokonaival.

Konzervtigris 2018.08.29. 08:50:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pont ez a különbség a közvádas és a magánvádas bűncselekmények között. Az közvádas, amiben az áldozat nem tud kiállni magáért, pl. mert kiskorú, vagy mert halott. Jó, nem vagyok jogász, elismerem, hogy ebből a logikából kiesik a személyi sérülés.

A lényeg, hogy vannak viszont olyan bűncselekmények, amelyek lezárhatók a sértett és az elkövető közötti peren kívüli megegyezéssel, és olyankor le vannak zárva. Itt ez történt. Ha Ferenc pápa rejtegette McCarricket, akkor rejtegette Benedek is és Vigano is. Valójában mindenki tudomásul vette, hogy nagykorú személyek megegyeztek. Mintha ilyesmire a Biblia is biztatna, nem? Lehet arról fantáziálni, hogy kire mekkora nyomást gyakoroltak, de attól felnőtt az ember, hogy maga végiggondolja, hogyan rendezheti a sérelmeit.

Namost, amire minden homokos aktivista ugrik, az a homoszexualitás és a pedofília összemosása. Erre itt egyenesen elvárássá nemesedik a sajtó részéről, hogy a pápának lelepleződött homoszexuális bűncselekményeket ugyanúgy kellett volna kezelnie, mintha pedofil ügyek lettek volna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.29. 12:43:28

@Konzervtigris:

"Valójában mindenki tudomásul vette, hogy nagykorú személyek megegyeztek."

Popntosabban a sértett nagykorú személyeket kényszerítették. Persze erre semmi bizonyítékom, de komolyan gondolod, hogy egy megerőszakolt vagy homoszexuális szexre KÉNYSZERÍTETT kispap - aki ráadásul jó esetben nem is homokos - csak úgy egyszerűen megbocsájt? A Bibliában is ott van a megbocsájtás mellett a bűnhődés ill. a büntetés elvárása is.

Ja, és mellesleg Ferenc épp a bűnhődést szüntette meg azzal, hogy visszavonta a Benedek pápa által elrendelt büntetéseket, sőt magasabb posztra emelte a bűnöst.

Ha ehhez még azt is hozzáveszed, mennyire elítéli a Biblia a homoszexuális cselekedeteket, akkor már az is érthetetlen, miként maradhatott meg McCarrick továbbra is bármilyen egyházi hivatalban. Végtére is Isten parancsát rendkívül durván és folytatólagosan megszegte az egyik legcsúfságosabb bűn elkövetésével - és itt most mindegy, te vagy én személy szerint miként ítéljük meg a homoszexualitást, mert ez esetben a Biblia ill. Isten szava mérvadó. Már a Benedek pápa által kirótt büntetés is túl enyhe volt, de Ferenc még ezt is visszavonta és magasabb posztra emelte a bűnöst. Ez bizony Isten parancsának - már elnézést a vulgáris szóhasználatért - leszarása.

Akárhogy is nézzük, ez sehogy nem gömbölyű. Még ha valahogy kimagyarázza is magát a köztörvényes vád alól - én továbbra is fenntartom, hogy be lehetne vádolni a siker reményével -, erkölcsileg akkor is beszennyezte magát és ezzel a pápaság intézményét. Ferenc egyszerűen méltatlanná vált a pápai trónra, és nagyon remélem, hogy ha önmagától nem mond le, akkor előbb-utóbb lemondásra fogják kényszeríteni.

Konzervtigris 2018.08.29. 17:26:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Te tudod a részleteket, hogy hogyan kényszerítették homoszexuális szexre azokat a papnövendékeket? Nem lehet pl. hogy nem a kényszer volt a döntő, hanem a karrierígéret? És nem lehet, hogy olyan figurák esetében, akik már eleve homoszexuálisak voltak?

Nem vitatom: ez ilyen esetben is undorító, és bűncselekmény is, mert akkor is munkahelyi nyomásgyakorlás, viszont simán el tudom képzelni, hogy a panaszt megegyezés kövesse.

Ilyen sztorikat egyszerűen nem szabad a pedofíliával összemosni, márpedig itt ez történik.

Gratia Copiosa 2018.08.30. 17:36:30

@Konzervtigris: Egyetertek. Gyermekek molesztalasarol is irnak. Az EWTN egyik adasaban egy katolikus anya haborgott. Belegondoltam, a mi plebaniankon hogyan lehetseges egy gyerek molesztalas, amikor mindig mindenhol van valaki, soha nem fordul elo, hogy egy kisiskolas, vagy nagyobb gyerek egyedul van a plebanossal, aki mondjuk bezarja az ajtot. Hogy vigyaz a gyerekere, nem megy el erte amikor vege van a hittan, vagy korus proba.
Hallottam olyan statisztikat, ahol az ilyen exetek 0,001 illetve rosszabb esetben 0,05 % - a a katolikus egyhazban tortenik. Soha senki nem ir beszel mas egyhazakban es gyulekezetekben mi a helyzet. Masreszt oriasi uzlet a szuloknek a pedofil vad. A CNN 3 billio dollarrol beszelt 2009-ben, ennyit fizetett a CHURCH a gyerekmolesztalasok aldozatainak. Ez akkora osszeg, hogy inkabb a protestans mega egyhazaknak lehet erre penzuk. A masik nyertese az ugynek a 750 millio ferfi mohamedan akiknek doktrinalisan megengedett profetajuk pedofiliajat utanozni. A harmadik haszonelvezo a szabadkomuves globalista kultur-marxista liberalis nihilista ertelmiseg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.31. 06:51:45

@Konzervtigris:

"Nem lehet pl. hogy nem a kényszer volt a döntő, hanem a karrierígéret?"

Az talán nem kényszer? Hiszen a karrierígéretben benne van az is, hogy ha nem szexelsz, akkor nincs a megígért karrier. Mert ha szerinted nem kényszer, akkor gondolkodj el a Weinstein-botrányon... :DDD Ott is karrierígéret volt, oszt most már nyomoznak utána.

"És nem lehet, hogy olyan figurák esetében, akik már eleve homoszexuálisak voltak?"

Attól, hogy homokosok voltak, az erőszak vagy kényszerítés még erőszak vagy kényszerítés.

Vicces a kérdésed, mert a logikád alapján homoszexuálisok között nem lehetséges erőszak vagy kényszer. S következésképpen heterók között sem.

Vicces egy gyerek vagy te.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.31. 06:58:18

@Gratia Copiosa:

"A CNN 3 billio dollarrol beszelt 2009-ben, ennyit fizetett a CHURCH a gyerekmolesztalasok aldozatainak."

Jó lesz az 3 milliárdnak is, már ha igaz. Nem gondoltam volna, hogy még van ember, aki az amerikai billiont billiónak fordítja.

Abban persze igazad van, hogy a katolikus egyházban történt eseteket túldimenzionálják, felfújják. Valahogy nem kap ekkora médiafigyelmet a sportban, az iskolában vagy éppen a családban történt sokkal több eset. De még a más nagy egyházakban történtek sem, pl. a híradásokból kiindulva a zsidó egyházban nincs pedofília. Az iszlámban sincs, mert ott ugye abszolút törvényes.

Szóval eléggé egyértelmű, hogy itt a katolikus egyház lejáratásáról van szó, de ez messze nem jelenti, hogy a megfelelő válasz a bűnök elhallgatása, eltussolása.

Konzervtigris 2018.08.31. 16:59:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Figyelmetlen egy olvasó vagy te. Azt írtam, a karrierígéret is bűncselekmény, de ott simán el tudok képzelni egy mindkét oldalról szabad megegyezést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.08.31. 17:09:32

@Konzervtigris:

A képzelet szabad, de kb. itt vége is van. Nehezen tudok elképzelni olyan "szabad" megegyezést, ahol az egyik fél maga a pápa bizalmasa. Ahogy a bűncselekmény, úgy a "szabad" megegyezés is az egyik fél erősen kiszolgáltatott, a másik erősen hatalmi helyzetében történik.

Ez kb. annyira lehet szabad, amennyire szabad választás volt a kádári rendszerben, hogy szabadon szavazhattál a Hazafias Népront jelöltjére.
süti beállítások módosítása