Willem Eijk bíboros az azonos neműek házasságáról és az újraházasodott elváltak áldoztatásáról
2018. szeptember 03. írta: Katolikus Válasz

Willem Eijk bíboros az azonos neműek házasságáról és az újraházasodott elváltak áldoztatásáról

Eijk: Az újraházasodott elváltak áldoztathatóságának kérdése "szétszakítja az Egyházat".

A holland Willem Eijk bíboros még márciusban nyilatkozott az Il Timone olasz havilapnak. Az alábbiakban az interjú két részletének magyar nyelvű fordítását közöljük.

2017-06-06_13-02-58.png

Willem Eijk bíboros az azonos neműek közötti házasságokról:

A hormonális fogamzásgátlók legalizálása az 1960-as évek elején azt sugallta, hogy a szexuális aktus erkölcsileg elválasztható a gyermeknemzéstől. Amikor a kultúra már hozzászokott ehhez a gondolathoz, arra a következtetésre jutott, hogy más olyan szexuális aktusok is erkölcsileg elfogadhatók, amelyek nem közvetlenül a gyermeknemzésre irányulnak. Alapvetően fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy ezek egymással összefüggő dolgok: ha megváltoztatjuk a szexuális erkölcs egy elemét, végső soron azt kockáztatjuk, hogy az egész gyökeresen megváltozik, talán anélkül, hogy ezt az elején felismertük volna.

Willem Eijk bíboros Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdításáról:

A kérdés, hogy jóvá lehet-e hagyni az úgynevezett elvált és polgári úton újraházasodott személyek szentségi feloldozását, és így az Oltáriszentségben részesülésüket, szétszakítja az Egyházat. Egy olyan vitával állunk szemben, amely időnként nagyon vehemens, és amely minden szinten megjelenik: bíborosok, püspökök, papok, és laikus hívek között.

A zavar forrása az Amoris Laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, amelyet Ferenc pápa a 2014-es és 2015-ös családszinódusok lezárásaként írt meg. Ez a zavar mindenekelőtt a buzdítás 305. bekezdése kapcsán jelentkezik. Azt látjuk, hogy egyes püspöki konferenciák olyan lelkipásztori szabályozásokat vezettek be, amelyek szerint az újraházasodott elváltak bizonyos körülmények között szentáldozáshoz engedhetők, egy őket kísérő pap által végzett lelkipásztori megkülönböztetés időszaka után. Ezzel szemben más püspöki konferenciák kizárták ennek lehetőségét. Ami egy "A" helyen igaz, nem lehet hamis egy "B" helyen. A buzdításnak ezek az eltérő értelmezései, amelyek tanításbeli kérdéseket érintenek, zavart okoznak a hívek között. Ezért örülnék neki, ha a pápa világosságot teremtene ebben az ügyben, lehetőleg valamiféle tanítóhivatali dokumentum formájában. Én magam mindkét családszinóduson résztvettem, és amellett érveltem, hogy nem hagyhatjuk jóvá az újraházasodott elváltak szentáldozását. Ezeket az érveimet egy olyan könyv egyik fejezetében is leírtam, amely tizenegy bíboros írásait foglalta magába ("Tizenegy bíboros a házasságról és a családról", Ignatius Press, 2015).

Il Timone: Össze tudná foglalni röviden az álláspontját?

Maga Jézus azt mondta, hogy a házasság felbonthatatlan (Mt 5,32; 19,9; Mk 10,11-12; Lk 16,18). Jézus Máté evangéliumában (19,9; vö. 5,32) egy kivételt megengedni látszik, mégpedig: egy személy elbocsájthatja a feleségét "törvénytelen együttélés esetén". A görög szó, a porneia pontos jelentése, amit itt "törvénytelen együttélésként" fordítottam, bizonytalan: a legvalószínűbb az, hogy vérfertőzéses együttélést jelent, egy olyan házasságban, amit tiltott rokonsági fokú személyek kötöttek (vö. Lev 18,6-18 és ApCsel 15,18-28). Azonban legmélyebb érv amellett, hogy az újraházasodott elváltak áldoztatása nem hagyható jóvá, a férj és feleség kapcsolatának a Krisztus és az Egyház kapcsolatával vett analógiáján alapszik (Ef 5,23-32). A Krisztus és az Egyház közötti kapcsolat egy teljes önátadás. Krisztus az Egyház iránti teljes önátadását az élete odaajándékozásával valósította meg a kereszten. Ez a teljes önátadás az Oltáriszentségben jelenik meg. Aki az Oltáriszentségben részesül, annak késznek kell lennie teljesen odaajándékoznia magát, osztozva Krisztusnak az Egyház iránti teljes önátadásában. Aki elválik és egy polgári szertartáson újraházasodik úgy, hogy közben az első házasságát nem nyilvánították érvénytelennek, megsérti azt a teljes önátadást, amit az első házassága jelent. A polgári szertartással kötött második házasság nem valódi és nem helyénvaló házasság. Az első, még érvényben lévő házasság teljes önátadásának megsértése, valamint az ezt a teljes önátadást teljesítő akarat hiánya a második házasságra lépett személyt alkalmatlanná teszi az Oltáriszentségben való részesülésre - az ugyanis Krisztusnak az Egyház iránti teljes önátadását jeleníti meg. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az újraházasodott elváltak résztvehetnek a liturgikus ünneplésen, beleértve az Oltáriszentség ünneplését is, azonban csak szentáldozás nélkül, egy pap pedig lelkipásztori kísérést biztosíthat nekik.

Ha az elvált és polgári úton újraházasodott személyek nem tudnak szétválni, például mert kötelezettségeik állnak fenn a közös gyermekeik felé, úgy szentáldozáshoz és szentgyónáshoz engedhetők, de csakis akkor, ha teljesítik a Familiaris Consortio 84. pontjában és a Sacramentum Caritatis 29. pontjában kimondott feltételeket. E feltételek egyike az, hogy el kell kötelezniük magukat amellett, hogy testvérként és nővérként élnek tovább, vagyis hogy véget vetnek a szexuális érintkezéseiknek.

Kapcsolódó cikkünk:
- A cikklistánk Eijk bíborosról

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2018.09.04. 12:22:46

Minden bűnre van bocsánat, csak az elrontott szentségi házasságra nincs...