Több, mint 30 000 katolikus nő kéri Ferenc pápát, hogy válaszoljon Viganò érsek állításaira
2018. szeptember 04. írta: Katolikus Válasz

Több, mint 30 000 katolikus nő kéri Ferenc pápát, hogy válaszoljon Viganò érsek állításaira

Katolikus nők egy csoportja augusztus 30-án nyílt levélben fordult Ferenc pápához azzal a kéréssel, hogy válaszolja meg Viganò érsek néhány rá vonatkozó súlyos állítását. Az egyéni kezdeményezésű, angolul és spanyolul is közzétett levelet mostanra már több, mint harmincezer nő írta alá. Az alábbiakban a levél magyar nyelvű fordítását közöljük. A szövegbeli kiemelések az eredeti levélből származnak.

catholicwomen_1.pngSzentséges Atya!

Ön azt mondta, keresi "az Egyházban egy határozottabb női jelenlét" lehetőségét, és hogy "a nők képesek másként látni a dolgokat, más szemszögből mint a férfiak, más szemmel. A nők olyan kérdéseket tudnak feltenni, amelyeket mi, férfiak, nem vagyunk képesek megérteni."

Azért írunk önnek, Szentatya, hogy válaszokat igénylő kérdéseket tegyünk fel.

Katolikus nők vagyunk, akik mélyen elkötelezettek vagyunk a hitünk iránt, és őszintén hálásak az Egyház tanításaiért, a szentségekért, és azért a sok püspökért és papért, akik áldást jelentenek az életünkben.

A szívünk megszakad és a hitünket próbára teszi az a fokozódó válság, ami a szeretett Egyházunkat elborítja. Dühösek vagyunk, elárultnak és kiábrándultnak érezzük magunkat. Az áldozatok fájdalma és szenvedése sohasem ér véget, ahogy minden egyes híradás újabb elborzasztó leleplezést közöl szexuális visszaélésről, szexuális molesztálásról, fedezésről és megtévesztésről - még az Egyház legmagasabb szintjein is.

Carlo Maria Viganò érsek közleménye arra indít minket, hogy közvetlenül Önhöz forduljunk válaszokért. A vallomása Önt vádolja, Szentatya, és magas pozícióba helyezett bíborosokat, azzal, hogy elnézték az egykori bíboros McCarrick minden képzeletet felülmúló viselkedését, és globális szóvivővé és lelkivezetővé emelték ezt a ragadozót. Igaz ez?

Ezek lesújtó állítások. Az amerikai püspöki konferencia elnöke, Daniel D. DiNardo bíboros nemrég kijelentette, hogy "A feltett kérdések olyan válaszokat érdemelnek, amelyek meggyőzőek és bizonyítékokon alapulnak." Egyetértünk vele.

Több alapvető kérdés, melyeket Viganò érsek közleménye felvet, azonban nem igényel sem hosszadalmas vizsgálatot, sem kézzelfogható bizonyítékot. Azok ugyanis az Ön egyenes válaszát igénylik, Szentatya. Amikor nemrég riporterek kérdezték Önt Viganò érsek vádjairól, Ön azt felelte: "Egyetlen szót sem fogok mondani erről." Ön azt mondta a riportereknek: "Olvassák el alaposan a nyilatkozatot, és hozzák meg a maguk ítéletét."

Az Ön szenvedő nyájának, Ferenc pápa, az Ön szavai elégtelenek. Fájóan arra a klerikalizmusra emlékeztetnek, amit Ön nemrég elítélt. Vezetésre, igazságra, és átláthatóságra van szükségünk. Mi, az Ön nyája, válaszokat érdemlünk, és most.

Különösen is esedezünk azért, hogy az alábbi kérdésekre Öntől válaszokat kaphassunk, mivel Ön egészen biztosan tudja rájuk a választ. Viganò érsek azt állítja, hogy 2013 júniusában átadta Önnek ezt az üzenetet az akkor még bíboros McCarrickről:

"Papnövendékek és papok nemzedékeit rontotta meg, Benedek pápa pedig arra utasította őt, hogy vonuljon vissza életre szóló imádságra és vezeklésre."

- Igaz ez? Mi az, amit Viganò érsek 2013 júniusában átadott az akkori bíboros McCarrickről?
- Mikor tudott meg bármit is az akkori bíboros McCarrick felnőttekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseiről és molesztálásairól?
- Mikor tudta meg, hogy Benedek pápa korlátozásokat szabott ki az akkori bíboros McCarrickre? Volt-e bármi olyan Benedek pápa korlátozásai között, amelyet Ön feloldott az akkori bíboros McCarrickkel szemben?

Szentatya, az Isten Népének a botrányokról szóló levelében Ön azt írta: "A bűn tudatosítása segít, hogy elismerjük a múltban elkövetett hibákat, bűncselekményeket, az okozott sebeket, és lehetővé teszi, hogy a jelenben jobban és elkötelezettebben megnyíljunk az újbóli megtérés útja előtt." Ezért várjuk el Öntől, Szentatyánk, hogy Ön őszinte legyen hozzánk.

Kérjük, ne forduljon el tőlünk. Ön elkötelezte magát amellett, hogy változtat az Egyház klerikalizmusán. Egy olyan bíboros, aki papnövendékekre vadászik, elborzasztó. Tudnunk kell, hogy bízhatunk az Ön őszinteségében arról, ami történt. Az áldozatoknak, akik oly sokat szenvedtek, tudniuk kell, hogy bízhatnak Önben. A családoknak, akik az Egyház megújulásának forrásai lesznek, tudniuk kell, hogy bízhatnak Önben, és így bízhatnak az Egyházban.

Kérjük, ne taszítson el minket a kérdéseink miatt. Az Egyház hűséges leányai vagyunk, akik az igazságra vágynak, hogy segíthessenek az újjáépítésben. Nem vagyunk másodrendű katolikusok, akiket le lehet söpörni, miközben püspökök és bíborosok titokban kezelik az ügyeket. Jogunk van tudni ezeket. Jogunk van az Ön válaszaihoz.

Feleségek, anyák, egyedülálló nők, felszentelt nők, és szerzetesnővérek vagyunk.

Mi vagyunk az Ön papjainak, papnövendékeinek, jövőbeli papjainak és szerzeteseinek édesanyái és nőtestvérei. Mi vagyunk az Egyház laikus vezetői, és a következő nemzedék édesanyái.

Professzorok vagyunk a szemináriumaiban, katolikus püspökségek és intézmények vezetői.

Teológusok vagyunk, igehirdetők, misszionáriusok, és katolikus szolgálatok alapítói.

Mi vagyunk azok, akik anyagi áldozatot hozunk az Egyház jószolgálatáért.

Mi vagyunk a katolikus plébániák, iskolák és egyházmegyék gerincei.

Mi vagyunk az Egyház kezei, lábai, és szíve.

Vagyis mi vagyunk az Egyház, éppannyira, mint az Önt körülvevő bíborosok és püspökök.

Szentatya, mi vagyunk az a "határozottabb jelenlét", amire az Egyháznak szüksége van, és akiknek az Ön válaszaira szüksége van.

Krisztus és az Egyház iránti szeretettel,

[aláírók]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andre Lowoa · https://gloria.tv/lowoa 2018.09.04. 15:23:03

Felesleges, s ezt sajnos sokan tudják azok, akiket nem tévesztett még meg. Reménykedni lehet benne, hogy mégis talán észhez tér, s bevallja az igazságot, de A Sátán, az ő utolsó óráiban, aki azokban a lelkekben nyilvánul meg, akiket az ő rothadt útjaival tölt el, meg fogja mutatni az emberiségnek, hogy milyen erős a gyűlölete az emberi nem iránt.

Gratia Copiosa 2018.09.05. 09:25:41

Abuse statictics in the Church & Media - Fr Nolan

A szerkesztonek ajanlom a youtube-rol.
Ez nem ujsagiro, hanem pap mondja el a hivek elott.

Imre Zakarias 2018.09.05. 09:59:59

A katolikus nőknek, és másoknak is ezen kérése, elvárása "fából vaskarika". De mégis rávilágít a lényegre, sőt a leglényegesebb VALÓSÁGRA. Arra, hogy a mai un "hivatalos" Péter utód, Urunk földi "helytartója" már nem rendelkezik azzal a kiváltsággal, KARIZMÁVAL amelyet Urunk Péternek, az első PÁPÁNAK megígért és meg is adott! Hogy megerősítse és megtartsa testvéreit (apostol-társait), juhait és báránykáit, nyáját a kísértések és próbatételek legnehezebb idejében is a KESKENY ÖSVÉNYEN az megismert és elfogadott IGAZSÁGBAN amely garantálja ÜDVÖSSÉGÜNKET és Szent EVANGÉLIUMKÉNT mindmáig számunkra is "örök életet adó IGÉK", azaz ISTEN SZAVA! Számunkra ÉLETET, a hitetleneknek KÁRHOZATOT "termő, gyümölcsöző" módon. Ennyit "Ferenc pápáról". A HITELES Péter utód, XVI. Benedek emeritus pápánk "élő-halottként" még a Vatikánban van, de nem nyilatkozhat. Tudjuk azonban, hogy még a Nagy figyelmeztetés előtt el fogják menekíteni a Vatikánból, és ez az idő nagyon közel van.
Kitől, vagy kiktől lehet akkor HITELES ÉS HIVATALOS választ kérni és kapni az EGYHÁZBAN? Erre is van "garanciánk", példa az Ó-Szövetségben. Isten a választott eszközein - PRÓFÉTÁI - által idejében figyelmeztette NÉPÉT és konkrét utasításokat is adott a cselekvésre. A probléma azonban abból adódott, hogy az ILLETÉKESEK figyelmen kívül hagyták, sőt ellenségesen kezelték az utasításokat és a hiteles prófétákat üldözték, egyeseket meg is öltek. Pl. Keresztelő János.
Sajnos a történelem ismétli önmagát, az Új-Szövetség népe, az EGYHÁZ is gyakran hasonlóan cselekedik, a magán kinyilatkoztatásokkal. Még a rendkívüliekkel is, mint pl a Gobbi atya általi Szűzanya üzeneteivel is, melynek eredeti címe évekig : SZŰZANYÁNK SZÓL SZERETETT PAPJAIHOZ volt, de egyházi szabadkőműves beavatkozásra megváltoztatták. A lényeg, hogy máma is vannak hivatalos és hiteles eszközei Istennek, akik által népét vezetni tudja rendkívüli körülmények közt is, mint a mostani is.

Mikrobi 2018.09.09. 14:17:37

@Imre Zakarias: kevesebbet kéne eretnekségekkel foglalkoznod. A "Nagyfigyelmeztetés"-t már rég lebuktatták, Gobbi atya látomásaira meg a mai napig nincs egyházi jóváhagyás. De emlékeztetlek, hogy az MPM maximálisan a pápa mellett van. Ahogy a KV, ők is (és én is) úgy gondolja, hogy a pápa mellett kell maradni, még ha kritizálja is az ember.
süti beállítások módosítása