Barsi Balázs OFM: Olvassuk párhuzamosan!
2018. október 18. írta: Katolikus Válasz

Barsi Balázs OFM: Olvassuk párhuzamosan!

Olvassuk párhuzamosan Klaus von Stosch: Az iszlám mint kihívás (Keresztény megközelítések) című könyvét (Magyar Kurir, Budapest 2018.) és Nabeel Qureshi: Allahot kerestem, Jézusra találtam (Koinónia, 2017) vallomását!

A Klaus von Stosch könyvéhez ajánlást író magyar katolikus teológiai-professzor többek között ezzel indokolja ajánlását: „A kötet elsősorban olyan ajánlatot közöl, amelynek kettős célja van: az iszlám konkrét vallási és teológiai tanulmányozására buzdítja a keresztényeket, másfelől az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezésének igényét fogalmazza meg.” Hogy ez utóbbit a valóságban elfogadja-e a muszlim világ, az több mint kétséges, minthogy erről a párhuzamosan olvasásra ajánlott könyvből értesülhetünk. Mindenesetre tiszteletre méltó azon kevés muszlim törekvése, hogy az iszlám emancipált, emberbarát és modern önértelmezését adja. Klaus von Stosch ezen keveseket behatóan tanulmányozta, ám úgy tűnik, nem eléggé veszi figyelemebe, hogy tömegek milliói ezektől az értelmezésektől távol tartják magukat. 

barsib_2.jpg

A magyar katolikus teológia-professzor igen helyesen megjegyzi: „Klaus von Stosch senkitől sem várja el, hogy kritika nélkül egyet értsen vele.”

A szerző, Klaus von Stosch saját előszavában költői szépséggel számol be a pécsi Gázi Kászim pasa mecsetjében átélt meglepetéséről, hogy t.i. milyen harmóniában van a két vallás a dzsámiban. Szerinte „...a pécsi templom azt is szimbolizálja, aminek utána szeretnék járni a könyvben. Mennyi teret tudunk adni az Egyházban az iszlámnak? Tudunk-e jóindulatot tanúsítani iránta, és be tudjuk-e engedni legbelsőbb szféráinkba? Vagy tanácsosabb-e élesen elhatárolódnunk az iszlámtól? Távol kell-e tartani magunktól, hogy megőrizhessük identitásunkat? Elképzelhető-e, hogy gazdagíthat minket, ahogyan szimbolikája a pécsi templomot és gazdagabbá teszi? Ez a kérdés nemcsak az egyházra tarozik, hanem valamennyi európai országot érinti. Szabad-e teret adnunk az iszlámnak Európában, szabad-e integrálnunk a muszlim hagyományokat az európaiakba? Ha vizsgálni kezdjük ezeket a kérdéseket, óhatatlanul szembesülünk azzal, hogy az iszlámnak és Európának már régóta van közös története, s ma is élnek muszlimok Európában. E téren is felmerül a kérdés, hogy miként viszonyulunk ezekhez az emberekhez: hajlandók vagyunk-e helyet adni nekik, vagy élesen szembefordulunk velük?”

Ez a lelkendező leírás és áradó kérdésözön egyről elfeledkezik: a pécsi dzsámi most a jelenben egyesít építészeti elemeket, díszítőművészetet, de nem azon 150 év alatt, mikor országunk muszlim fennhatóság alatt volt. Arról egy szót sem ír, hogy mit jelentett ez a 150 év a magyaroknak és mit jelentett a nyugati királyságok lakóinak.

Így tehát a dzsámi mostani állapota nem annyira abban a 150 évben megélt békés együttlétnek a szimbóluma, mint inkább remélhetőleg Klaus von Stosch jövőbeli reménysége megvalósulásának.

Klaus von Stosch nem tagadhatja a következőket: az ötvenes éveiben járó Mohamed feleségül vette a 6 éves Aisat és három évre rá el is hálták a házasságot. Tudvalévő, hogy erre a példára hivatkozva ma is kislányokat, túlságosan fiatal korban kényszerítenek házasságra: ld. Nudzsid Ali: Nudzsid vagyok, 10 éves elvált asszony (Nyitott Könyvműhely Kiadó Budapest, 2013.). Fogadott fiát pedig rávette, hogy elváljon és így feleségül vehesse menyét, Zajnabot. Mindezt a német katolikus teológus azzal mentegeti, hogy ez abban a korban és később is, mármint az előző eset, szokásban volt. (?) (l. 66-67. oldalak).

Nyilván a hithű és Mohamed kritikátlan csodálatában nevelt Nabeel ameddig csak tudott ellenállt a barátja érvelésének, de a tények, Mohamed valódi életének megismerése megrengette hitét Mohamed prófétaságában (ld. 282-283. oldalak).

Nem azért állítottam egymás mellé a két idézetet, hogy döntsünk Mohamed erkölcsi életéről, hanem egy aktuális, égetően fontos kérdés megvilágításáért.

A názáreti Jézus nem osztotta zsidó kortársai és az apostolok által elfogadott házasságra vonatkozó, Mózestől származó engedményeket, hanem kijelentette, hogy Mózes az ő keményszívűségük miatt tette.

A „keményszívűség” utalás az ember személye mélyén hangzó isteni szó (a lelkiismeretben felhangzó örök isteni üzenet) visszautasítására és arra a próbálkozásra, hogy az emberi gyöngeségeknek, azzal a hanggal szemben utat nyissanak.

Jézus, ellentétben Mohameddel, nem követte saját zsidó vallásának azokat a mozzanatait, amelyek az Isten (az Atya) által „kezdetben” adott tény (egy férfi és egy nő életre szóló kapcsolata) fellazítását célozták. „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?” „Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” (Mt 19,4-9)

fr. Barsi Balázs OFM

 

 U.i.:

Klaus von Stosch abban viszont súlyos csúsztatást követ el, amikor Mohamed prófétaságának keresztény elfogadása érdekében arra hivatkozik, hogy Jézus után is voltak u.n. „próféták" (1Kor 12,28) az ősegyházban, de amint maga a szerző írja ezek a próféták „egy-egy” új helyzetben hangot adnak Jézus üzenetének. Tehát nem új üzenettel állnak elő, mint Mohamed és nem haladták meg Jézust és üzenetét.

A keresztény hit lényege, hogy Jézussal lezárult Isten egyetemes üzenete az emberiség részére, mert „az IGE (az üzenet) testté lőn és miköztünk lakozék” (Jn 1,14). Vagyis nem egy szövegnek van isteni és emberi természete, ahogy ezt bizonyos muszlim teológusok tanítják, mert logikátlanság azt állítani, hogy egy tárgynak lehet emberi és isteni természete. Egy személynek, Jézusnak lehet isteni és emberi természete, és így igéi részesülnek a Vele való élet-kapcsolatunkon keresztül az életet adó isteni erőből.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.