Athanasius Schneider püspök a papi cölibátusról
2018. október 29. írta: Katolikus Válasz

Athanasius Schneider püspök a papi cölibátusról

Az alábbiakban egy újabb izgalmas részletet közlünk a "Katolikus Egyház, merre tartasz?" című új magyar interjúkötetből, amelyet Fülep Dániel teológus és szövegfordítóként Sallai Gábor készítettek el a kazahsztáni Asztana segédpüspökével, Athanasius Schneiderrel.

A magánkiadásban megjelent könyvet a készítői a teljes terjedelmében elérhetővé tették a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében, magyar nyelven és eredeti angol nyelven egyaránt. Az elolvasását mindenkinek jó szívvel ajánljuk!

athanasius_schneider.jpgFülep: Gyakran hallani még főpapoktól is, hogy a cölibátus törvénye nem más, mint holmi örökösödési problémákat megelőző, középkori eredetű jogtechnikai eszköz. Az igazság azonban az, hogy a papi nőtlenséget már a Kr.u. 300 körüli elvirai zsinat is előírja [1], a legfőbb hivatkozási pont pedig Pál apostol tanítása [2], az apostolok pünkösd utáni életformája, Krisztus felszólítása [3] és az Úr Jézus egészen Atyjának szentelt élete. A papi cölibátus értelme és célja mindenekelőtt Krisztus teljes egzisztenciális követésében rejlik. Lényegénél fogva természetfeletti, ezért fogadják mindig is értetlenül, és ezért támadják az Egyház ellenségei.

Schneider püspök úr: Így van. A legrégebbi dokumentumot, amely figyelmezteti a papságot a papi önmegtartóztatás hagyományos törvényének megtartására, a Spanyolországban rendezett elvirai zsinat tette közzé a 4. század elején. A hagyományos előírás szerint a püspökök, papok és diakónusok egy háztartásban élhettek a feleségükkel, de teljes nemi önmegtartóztatást kellett fogadniuk. Ez volt régen a cölibátus értelme, és lényegét tekintve ez ma is. Az önmegtartóztatás minden korban ugyanazt jelenti.

Jeruzsálemi Szent Cirill például egyik 380-as katekézisében kijelentette, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Akkoriban a legtöbb papnak volt még felesége. A 4. századi egyházatya kijelenti, hogy a jó pap nem élhet házaséletet a feleségével. Sőt, még erősebben fogalmaz: a pap nem él házaséletet a feleségével. Hangsúlyozza, hogy „ papra” gondol.

Szent Ágoston korában az Egyház zsinatot tartott Karthágóban 390-ben, ahol figyelmeztették a papokat arra, hogy meg kell tartaniuk az állandó nemi önmegtartóztatás kötelezettségét, mely apostoli hagyomány. A 4. századi Egyház jobban tudta, mi számít apostoli hagyománynak, mint azt mi manapság tudhatjuk.

A római katolikus egyház mindig is megtartotta ezt az apostoli hagyományt. Csak a görög egyház szakított a teljes önmegtartóztatás apostoli törvényével a 7. század végén, és megengedte, hogy a diakónusok és a papok házaséletet éljenek, a püspökök esetében azonban nem. Itt ellentmondást látunk. Miért nem élhettek a püspökök házaséletet?

Mikor a keleti egyházak később egyesültek Rómával, Róma kivételt tett, illetve bizonyos értelemben engedélyt (indultumot) adott nekik, hogy megkönnyítse a megtérésüket, mivel a fő kérdés a Szentlélekre és a pápai primátusra vonatkozó tanítás volt. A keleti egyházak elfogadták a legfontosabb dogmatikai kérdéseket, a Szentszék pedig, hogy előmozdítsa az egységet, azt mondta, hogy érvényben maradhat a 7. században bevezetett törvényetek, és a papok és a diakónusok továbbra is élhetnek házaséletet feleségükkel.

A görög egyház 7. században bevezetett törvényében azonban további ellentmondásra bukkanunk. Az első ellentmondás az volt, hogy a püspök nem élhet házaséletet a feleségével. A második ellentmondás az, hogy a pap és a diakónus nem nősülhet újra, ha a felesége meghal. Miért nem? Ez is érthetetlen. Ez is ellentmondás. Ha a törvény nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy a pap házaséletet éljen a feleségével, akkor miért nem nősülhet újra, ha megözvegyül?

Ez is teljesen logikátlan. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy a gyakorlatuk szemben áll az apostoli hagyománnyal. A diakónussá vagy pappá szentelt cölebsz férfi nem nősülhet, az ortodox egyházban ma is ez a szabály. Jól mutatja ez, mennyire ellentmondásos a cölibátus egész kérdése az ortodox egyházban.

Fülep: Jáki Szaniszló OSB világhírű teológus professzor felhívja a figyelmet arra [4], hogy a cölibátus és a papság mély teológiai kapcsolatának a nyoma a bizánci egyházfegyelemben is kimutatható. A nős pap az áldozatbemutatás előtti éjszaka nem hálhat a feleségével...

Schneider püspök úr: Az ortodox pap nem mutathatja be az eucharisztikus áldozatot, ha előző este házaséletet élt a feleségével. Csak akkor ünnepelheti a pap helyesen a szent Eucharisztiát, ha nemi önmegtartóztatást végez. A pap azonban mindig alter Christus, vagyis másik, második Krisztus. A katolikus papnak általában naponta kell miséznie, már csak ezért is állandó nemi önmegtartóztatásban (cölibátusban) kell élnie.

Fülep: A pap házasélete és az eucharisztikus áldozat bemutatása végső soron kizárják egymást.

Schneider püspök úr: Igen, a két dolog ellentmond egymásnak. Miért csak az előző éjszaka tartóztatja meg magát a házasélettől? Ha négy nappal korábban élt házaséletet a feleségével, akkor misézhet. Mitől annyira más a kettő? Ez is ellentmondás.

Fülep: A cölibátus törvényének, teológiájának kilúgozása a papság lényegét célozza. Ennek további súlyos következménye az, hogy az Egyház meggyengül. A pap a felesége és a családja lévén – akiknek iskolát, orvost, békés körülményeket, anyagi biztonságot kell biztosítania – elkerülhetetlenül szorosabb függésbe kerül az állammal. Üldözés és elnyomás idején a családos pap könnyűszerrel zsarolható, elhallgattatható. Sajnos az ortodoxia története és a kommunizmus időszaka erre is mutat sok szomorú példát.

Schneider püspök úr: Persze, a kommunistákkal való együttműködés. Egyértelmű, hogy azok a lelkipásztorok, azok az ortodox papok, akiknek családjuk és gyermekeik vannak, a gyermekeik védelmére irányuló természetes ösztönükből fakadóan szükség esetén együttműködnek a kormánnyal. Bizonyos szempontból ez érthető is.

Ezek a lelkipásztorok vagy ortodox papok persze olykor a vértanúságot is vállalták. A legtöbb pap azonban, aki az üldöztetés idején vértanú lett, cölibátusban élt. Ebben az esetben ugyanis könnyebb a papnak ellenállnia a kormánynak vagy az igazságtalan és embertelen politikának, akkor is, ha ezért üldözni fogják.

Ez azonban csak az egyik szempont, és nem is a legfontosabb, hiszen a legfontosabb szempont az emberi félelem, amelytől a cölebsz pap sem feltétlenül mentes. És a cölebsz papok között is voltak jó néhányan, akik kiszolgálták a rendszert.

A karrierizmus miatt sok pap ma is együttműködik a keresztényellenes politikai hatalmakkal. Ma is akad jó néhány pap és püspök, aki karrierizmusból együttműködik az új diktatúrával, a gender ideológia diktatúrájával. Azért működnek együtt, hogy magasabb egyházi tisztségeket kapjanak, vagyis emberi gyengeségük miatt. Ki kell tehát alakítanunk magunkban a Krisztusért való harc szellemét. Krisztus igaz katonáinak kell lennünk. Ismét ki kell alakítanunk magunkban ezt a lelkiséget.


Jegyzetek:

[1] „Úgy határoztunk, hogy a püspökök, papok és diakónusok, s az oltár szolgálatára rendelt összes klerikusok tartózkodjanak feleségüktől s a gyermeknemzéstől. Aki ezt nem tartaná meg, zárják ki a klerikusok közül.” (33. kánon)

[2] vö. 1Kor 7,7; 32–34.

[3] Mt 12,19; 19,12.

[4] Jáki Szaniszló László (1924–2009) magyar katolikus bencés szerzetes, teológus, fizikus, tudománytörténész, tudományfilozófus egyetemi tanár, a Templeton-díj tulajdonosa. Több mint 50 könyvének egyike A papi cölibátus teológiája (Ecclesia, Budapest, 1997) [Ebből a könyvből egy lényeges részlet ide kattintva elolvasható - KV szerk.]


Kapcsolódó cikkeink:
- Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra
- Az Egyház dogmája a papi cölibátusról
- Sarah bíboros: A nős férfiak pappá szentelése "szakítás az apostoli hagyománnyal"

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.