A szentszék 2000-ben: Soha egyetlen egyházi hatóság sem engedélyezheti az újraházasodottak áldoztatását!
2018. november 13. írta: Katolikus Válasz

A szentszék 2000-ben: Soha egyetlen egyházi hatóság sem engedélyezheti az újraházasodottak áldoztatását!

A Törvényszövegek Pápai Tanácsának 2000. június 24-én kelt nyilatkozata teljes terjedelmében, magyarul.

Több, mint három évnyi (2014-2017) vita, zavar, és megosztottság után vált egyértelművé, hogy Ferenc pápa az Amoris Laetitia apostoli buzdításával valóban megnyitotta az újraházasodott elváltak szentáldozásának lehetőségét a szexuális önmegtartóztatásuk nélkül is. Az eddigi legrészletesebb összefoglalónkat erről még az év elején közöltük a Katolikus Válaszon.

Azok, akik a vitában lehetetlennek mondták ki az újraházasodottak önmegtartóztatás nélküli áldoztatását (pl. Erdő Péter bíboros atyánk is), gyakran hivatkoztak többek között a Törvényszövegek Pápai Tanácsa által 2000-ben kiadott értelmező dokumentumra, ami kánonjogi alapokon világos magyarázatot adott erre, egyúttal pedig egyértelmű választ is az áldoztatás legfőbb szószólójaként ismertté vált Walter Kasper bíborosnak.

A pápai tanács e dokumentuma elektronikusan mindeddig nem volt magyarul elérhető. Nemrég azonban nyomtatásban is megjelent a Kairosz kiadó jóvoltából és Sallai  Gábor fordításában a "Megmaradni Krisztus igazságában" című könyv mellékleteként (a könyvhöz ajánlót is írtunk a Facebook oldalunkon, a beszerzését és elolvasását mindenkinek erőteljesen javasoljuk).

Az alábbiakban a pápai tanács e nyilatkozatát közüljük magyar nyelven, teljes terjedelemben. A nyilatkozatból egy pontot itt külön is kiemelnénk annak fontossága miatt, valamint azért, hogy a szövegrészletbe itt illesszünk néhány zárójeles magyarázó megjegyzést:

4. Tekintettel a fenti [az újraházasodott elváltak áldoztatási tilalmára vonatkozó] norma természetére [ti. isteni törvényen alapul], egyetlen egyházi hatóság [sem püspök, sem püspöki kar, sem pápa] egyetlen esetben sem mentheti fel az áldoztatót ezen kötelezettsége alól [ti. hogy ne engedje áldozni a more uxorio élő újraházasodott elváltakat], sem olyan irányelvet nem adhat ki, amely azzal ellentétes.

***

videoblocks-vatican-city-st-peters-basilica-time-lapse-with-cloud_baujtl_ccg_thumbnail-full01.pngA Törvényszövegek Pápai Tanácsának 2000. június 24-én kelt nyilatkozata
az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz való engedéséről


Az Egyházi Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy „Ne engedjék szentáldozáshoz a kiközösítetteket és az egyházi tilalommal sújtottakat a büntetés kiszabása vagy kinyilvánítása után, de ne engedjék oda azokat az egyéb személyeket sem, akik nyilvánvaló (értsd: köztudott), súlyos bűnben makacsul kitartanak” (915. kánon). Az elmúlt években egyes szerzők – különböző érvek alapján – arra az álláspontra jutottak, hogy az elvált és újraházasodott hívekre ez a kánon nem vonatkozik. Elismerik ugyan, hogy az 1981-ben közzétett Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás 84. pontja minden félreértést kizárva megismételte ezt a tiltást, és hogy ezt számos alkalommal újra meg is erősítették, különösen az 1992-ben kiadott Katolikus Egyház Katekizmusának 1650. pontja és a Hittani Kongregáció 1994-ben, a Család Nemzetközi Évében (Annus internationalis Familiae) írt levele. A fent említett szerzők ennek ellenére úgy magyarázzák az idézett kánont, hogy az az újraházasodott elváltak helyzetére nem vonatkozik. Mivel például a szöveg „súlyos bűnről” beszél, meg kellene állapítani, hogy teljesül-e a halálos bűn elkövetéséhez szükséges valamennyi feltétel, beleértve azokat is, amelyek szubjektív természetűek, és így olyan döntést tesznek szükségessé, amelyet az áldoztató kívülről (ab externo) nem tud meghozni. Minthogy továbbá a szöveg azokra utal, akik „makacsul” kitartanak ebben a bűnben, bizonyítani kellene, hogy az az egyén, aki lelkipásztorától jogos figyelmeztetést kapott, nyíltan szembeszegül az intésnek. Tekintettel erre az állítólagos ellentétre, mely az 1983-as Törvénykönyv fegyelme és az Egyház idevonatkozó állandó tanítása között áll fenn, Pápai Tanácsunk a Hittani Kongregációval és az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval egyetértésben a következő nyilatkozatot teszi:

1. Az idézett kánonba foglalt tiltás természeténél fogva az isteni törvényre vezethető vissza, és meghaladja a pozitív egyházi törvények tartományát: az utóbbiak nem változtathatják meg a törvényt oly módon, hogy az ellentétbe kerüljön az Egyház tanításával. Az a szentírási szöveg, amelyre az Egyház hagyománya mindig is hivatkozott, Szent Páltól származik: „Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Vizsgálja meg magát tehát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.” (1Kor 11,27-29)

Ez a szöveg elsősorban az egyes hívekkel és azok erkölcsi lelkiismeretével foglalkozik, azzal a valósággal, melyre a Törvénykönyv 916. kánonja is hivatkozik. Az a méltatlanság ugyanakkor, amely abból fakad, hogy az illető a bűn állapotában van, egy súlyos törvénykezési problémát is felvet az Egyházban. Az a kánon, amely a Keleti Egyházak Kánonjainak Törvénykönyvében a Latin Egyház Egyházi Törvénykönyvében található 915. kánonnak felel meg, utal is a „méltatlan” szóra: „A nyilvánosan (köztudottan) méltatlanokat távol kell tartani az Isteni Eucharisztia vételétől” (712. kánon). Ha az ember köztudottan méltatlan állapotban veszi magához Krisztus testét, objektíve árt az Egyház közösségének. Olyan magatartás ez, amely az Egyház és valamennyi hívő azon jogát érinti, hogy ezen közösség követelményei szerint élhessen. Ha tehát az elvált és újraházasodott híveket az Egyház szentáldozáshoz engedi, akkor a botrány, vagyis a másokat rosszra ingerlő vagy bátorító cselekedet, egyszerre érinti az Eucharisztia szentségét és a házasság felbonthatatlanságát. Ez a botrány akkor is fennáll, ha az efféle magatartás sajnálatos módon nem kelt többé megdöbbenést. Pontosan a lelkiismeret torzulása miatt válik még fontosabbá, hogy a lelkipásztorok éppoly türelmesen, mint határozottan cselekedjenek, védjék meg a szentségek méltóságát és a keresztény erkölcsöt, továbbá neveljék helyesen a híveket.

2. A 915. kánon bármely olyan értelmezése, amely ellentétes a kánon lényegi tartalmával, amint azt a Tanítóhivatal évszázadokon át folyamatosan hirdette és fegyelmében követte, egyértelműen félrevezető. A törvény (vö. 17. kánon) szóhasználata iránt tanúsított tiszteletet nem szabad összetéveszteni azzal, amikor ugyanazon törvényt tévesen annak eszközéül használják, hogy relativizálják a szabályokat, vagy kiüresítsék azok tartalmát.

Az „és mások, akik makacsul kitartanak a nyilvánvaló (köztudott) súlyos bűnben” kifejezés egyértelmű, és nem szabad úgy értelmezni, mintha tévesen a szabály alkalmazhatatlanságát sugallná. A három szükséges feltétel a következő:

a) objektív értelemben vett súlyos bűn, hiszen az áldoztató nem tud ítéletet mondani a szubjektív beszámíthatóságról;

b) makacs kitartás, ami a bűn tartósan fennálló objektív helyzetére utal, amelynek az adott hívő nem kíván véget vetni; egyéb feltétel (engedetlen magatartás, előzetes figyelmeztetés stb.) nem is szükséges hozzá, hogy megállapítsuk az Egyházban elfoglalt helyzet alapvető súlyosságát.

c) a szokásszerű súlyos bűn állapotának nyilvánvaló (köztudott) jellege.

Nincsenek a szokásszerű súlyos bűn állapotában azok az elvált és újraházasodott hívek, akik súlyos okokból – pl. a gyermekek nevelése kötelezettsége – nem tudnának „eleget tenni a szétválás követelményének, és vállalják, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek, vagyis tartózkodnak az olyan cselekedetektől, amelyek csak a házastársakat illetik meg” (Familiaris consortio, 84. pont), és akik ezen szándékuk alapján a gyónásban szentségi feloldozásban részesültek. Mivel azonban az a tény, hogy ezek a hívek nem házastársak módjára (more uxorio) élnek együtt, a dolog lényegénél fogva nem köztudott, az viszont igen, hogy elváltak és újraházasodtak, csak akkor járulhatnak szentáldozáshoz, ha mások megbotránkoztatása kizárható (remoto scandalo).

3. A lelkipásztori bölcsesség természetesen azt kívánja, hogy kerüljük azokat a helyzeteket, amikor a szentáldozást nyilvánosan meg kell tagadni valakitől. A lelkipásztorok próbálják meg úgy elmagyarázni az érintett híveknek a szabály valódi egyházi értelmét, hogy azok meg is értsék, vagy legalábbis tiszteletben tartsák azt. Az olyan helyzetekben azonban, ahol ezek az óvatossági intézkedések még nem éreztetik a hatásukat, vagy nem nyílt lehetőség ilyenre, az áldoztatóknak meg kell tagadniuk a szentáldozást azoktól, akik köztudottan méltatlanok rá. Mindezt a lehető legnagyobb szeretettel kell tenniük, és keresniük kell az alkalmas pillanatot, amikor meg is tudják indokolni. Legyenek ugyanakkor határozottak, és gondoljanak arra, milyen értéket képviselnek az erő ezen jelei az Egyház és a lelkek java szempontjából.

A közösségért felelős pap feladata, hogy megvizsgálja azokat az eseteket, amikor a fenti állapotban lévő híveket ki kell zárni az eucharisztikus közösségből. Pontosan tájékoztatnia kell a diakónust, illetve az Eucharisztia rendkívüli kiszolgáltatóit arról, mit kell tenniük a konkrét helyzetben.

4. Tekintettel a fenti norma természetére (vö. 1. sz.), egyetlen egyházi hatóság egyetlen esetben sem mentheti fel az áldoztatót ezen kötelezettsége alól, sem olyan irányelvet nem adhat ki, amely azzal ellentétes.

5. Az Egyház újra megerősíti anyai gondoskodását azon hívek iránt, akik ilyen vagy hasonló helyzetben találják magukat, ami megakadályozza, hogy az Eucharisztia asztalához járuljanak. Nyilatkozatunk nem mond ellent annak a nagy vágyunknak, amellyel bátorítani szeretnénk ezeket a gyermekeket, hogy vegyenek sokféle módon részt az Egyház életében, ahogyan az már most is lehetséges számukra. Amikor pedig ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy lehetetlen szentáldozáshoz járulniuk, az igazi lelkipásztori gondoskodás, valamint ezen hívek és az egész Egyház java iránti valódi törődés vezet minket, hiszen a megtérés azon teljességének feltételeit jelezzük, amelyre mindig mindenkit hív az Úr, különösen ebben a kiemelkedő jubileumi évben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.