Francia teológusnő: Meg kell változtatni az Egyház erkölcsi tanítását!
2018. december 17. írta: Katolikus Válasz

Francia teológusnő: Meg kell változtatni az Egyház erkölcsi tanítását!

thiel.pngA Katolikus Teológia Európai Társaságának elnöke, Marie-Jo Thiel (a képen balra), az Egyház szexuális és családi erkölcstanának átfogó újragondolására hívott fel. A teológusnő szerint ennek a célkitűzésnek Ferenc pápa adott lendületet az Amoris Laetitia apostoli buzdításával. Thiel erről csütörtökön beszélt, a freiburgi Katolikus Akadémián.

A teológusnő szerint ezen a téren gyors cselekvésre lenne szükség. Mint mondta, sok lehetőség van helyben változásokat elérni, ezért szükségtelen mindig arra törekedni, hogy az Egyházban átfogó, egyetemes megoldások szülessenek. Thiel szerint ez a Ferenc pápa által "üdvözlendő decentralizációnak" nevezett új egyházpolitikának köszönhető.

A strasbourgi teológusnő szerint ahelyett, hogy az egyház reformerei egyetemes megoldásokra törekednének, inkább az egyéni önmeghatározás és lelkiismeret fontosságát kellene hangsúlyozniuk. Mint fogalmazott: ideje véget vetni az Egyház "testek és lelkek feletti uralmának". A teológusnő szerint a keresztény etika alapelve az irgalmasság kell, hogy legyen. "A megbocsájtás, amit szeretetben és hitben kaptunk, felszabadít, és a megtérés útján vezet minket."

Thiel szerint az Egyház eddigi szexuális erkölcstanának csődje mutatkozik meg a papi molesztálási botrányokban, mivel ezekben épp azok követtek el visszaéléseket, akiknek erre az erkölcsiségre kellett volna példát adniuk. A teológusnő szerint a molesztáló papok "elpusztították a szexuális és családi etikára vonatkozó teljes tanítást, aláásva mind az abszolutista és tekintélyelvű normákat, mind a központosított, átláthatatlan hatalmi struktúrákat".

Thiel határozottan ellenzi az Egyház fogamzásgátlásra vonatkozó tilalmát is. "Van a természetben bármiféle belső kapcsolat a szexuális egyesülés és gyermeknemzés között? Nincs!" - jelentette ki a teológusnő. Szerinte az Egyház "bűnös naivitást" képvisel, amikor egyes püspökök amellett érvelnek, hogy az óvszerhasználat elterjedése erkölcsi romlást hozott magával, és hogy ez valójában a HIV/AIDS terjedését segítette elő.

A teológusnő elutasítja az Egyháznak azt a tanítását is, hogy a homoszexuális cselekedetek "rendetlenek és mindig bűnösek". Thiel szerint ezt (a homoszexuális cselekedetekről) csak Ferenc pápa Egyházon belüli ellenségei állítják, akik közé a teológusnő szerint XVI. Benedek pápa is tartozik.

Marie-Jo Thiel a Strasbourgi Egyetem erkölcsteológia professzora, aki főként bioetikai kérdések kutatásával foglalkozik. 2017-ben Ferenc pápa a felszámolt, majd újjászervezett Pápai Életvédő Akadémia tagjává nevezte ki őt. Az akadémiai tagságán keresztül tanácsadóként szolgálja az Egyházat, és bioetikai, erkölcsteológiai kérdésekben befolyásos hang lehet.


(Forrás: katholisch.de; Kép: Leuveni Katolikus Egyetem)


Kapcsolódó cikkeink:
- Cikklistánk az új Pápai Életvédő Akadémiáról

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2018.12.17. 06:23:43

A "teológusnö" is a grand orient tagja? Esetleg egyik nagymestere?...vagy létrehoztak egy nöi ágst?
Mondjuk spirit cooking dinner-ekre jár hellárival?

ankica 2018.12.17. 20:00:44

Lassan beigazolódik az Egyház végleges eltörlése. Az ember szíve lelke összeomlik attól hogy mindenhol ezek a liberális, hit nélkül élő oktatók vannak Egyházamba akik meghatározzák hogyan és mibe higgyek és cselekedjek. Borzasztó.

quintius 2018.12.18. 08:31:17

"Teológusnőként" tudnia kell, hogy ezek a nézetek nem egyeztethetőek össze a katolikus tanítással, innentől kezdve egy lehetősége van: valóban felvállalja a véleményét, kilép a katolikus egyházból és csatlakozik valamelyik újkeresztény csoporthoz.
süti beállítások módosítása