"Tíz éven belül az Egyház szertartásosan fogja megáldani a homoszexuális párokat" - interjú
2018. december 29. írta: Katolikus Válasz

"Tíz éven belül az Egyház szertartásosan fogja megáldani a homoszexuális párokat" - interjú

December 29-én interjút jelentetett meg a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a katholisch.de, a németországi Osnabrück egyházmegyében homoszexuális hajlamú emberek pasztorációjával foglalkozó ferences szerzetessel, Thomas Abrell testvérrel (lásd a képen). Abrell 2013 óta vezeti az osnabrücki püspök által megalapított ún. "Kreuz und Queer" ("Kereszt és Queer") munkacsoportot, amely a homoszexualitás kérdéskörében tanácsokkal látja el az egyházmegyét és püspökét. Abrell testvér mindemellett a teuton lovagrendnek is vezetőségi tagja.

Ahogy azt januárban írtuk, Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode, egy interjúban azt javasolta, hogy az Egyháznak ki kellene dolgoznia egy ceremóniát, amiben megáldanák az azonos nemű emberek közötti együttéléseket. Bode püspök júliusban a katolikusok protestáns házastársainak rendes körülmények közötti áldoztatását (az ún. interkommúniót) is engedélyezte, követve a német püspöki konferencia interkommúnió-dokumentumának ajánlását.

A Thomas Abrell testvérrel készült interjú szövegét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük, magyar nyelven.

***

bruder_thomas_abrell_osnabrueck_kreuz_und_queer_1900.jpgThomas testvér, már több, mint egy éve, hogy a házasság mindenki számára elérhető [ti. a német polgári törvények szerint - KV szerk.]. Ön sikernek tartja ezt?

Igen, nagyon időszerű volt már ez. De csak mert a törvény ma így rendelkezik, ez nem jelenti azt, hogy a homoszexuális kapcsolatokat a társadalom elfogadja. Gyakran járok iskolákban, és a homoszexualitásról beszélgetek a diákokkal. Amikor megkérdezem tőlük, hogy hol hallották először a "meleg" szót, a legtöbben azt mondják, hogy "az iskolaudvaron, gúnyolódásként". Amíg ez a helyzet, addig még hosszú út áll előttünk. Mi a munkánkkal a diszkrimináció minden formája ellen fellépünk, és világossá tesszük, hogy a homoszexualitás normális, és magától értetődően része az emberségünknek.


A németországi egyházmegyékben is foglalkoznak már ezzel a témával?

Mostanra tíz egyházmegyének van már rá saját bizottsága, akik ezzel a témával foglalkoznak, és nagyobb nyitottságot is kérnek. Ez egy fontos lépés. Kölnben 1990 óta létezik külön lelkipásztori központ homoszexuálisok számára. Ennek korábbi vezetője ma a német püspöki konferencia tagja, és erőteljesen képviseli az ügyet. Ez örömmel tölt el minket.


Éreznek ellenállást is?

Bárkinek, aki ezzel a témával foglalkozik a katolikus egyházban, számítania kell az ellenállásra. Amikor néhány évvel ezelőtt a hildesheimi egyházmegye homoszexuálisok lelkipásztori gondozásával megbízott felelőse nyilvánosan kifejezte az álláspontját, halálos fenyegetéseket kapott érte. A konzervatív egyházi körökből érkező ellenállást és rosszindulatot újra és újra mi is érezzük a munkacsoportban. Van egy blogger is, aki rendszeresen nekemtámad. Ez engem azonban nem érdekel. Nem zavarnak. Egyesek azt is gondolják, hogy nem kellene nyilvánosan közzétennem a telefonszámomat, nehogy fenyegető hívásokat kapjak. Ezidáig nem tapasztaltam ilyet. Az Egyház sokrétű és színes, emellett azt is tudom, hogy az osnabrücki püspök, Franz-Josef Bode száz százalékig mellettünk áll.


Mennyi homoszexuális van a papok és szerzetesek között?

Úgy tartják, hogy a társadalomban körülbelül 3-5% a homoszexuálisok aránya. Hasonló lehet az arány a papok és szerzetesek között is. Sokan vannak, akik nem bújnak elő, és egyesek jól megvannak ezzel a döntéssel. Mások azonban szenvednek tőle, és súlyos kétségekkel és depresszióval küzdenek. Bátornak kell lenned ahhoz, hogy a katolikus egyházban melegekkel és leszbikusokkal foglalkozz. Még mindig sok a tennivaló.


Könnyebb homoszexuálisként egy szerzetesrendben élni?

Talán egyesek valóban azt gondolják, hogy könnyebb elrejtőzni egy szerzetesközösségben, és így nem kell előbújniuk. Egyesek számára megkönnyebbülést jelent az a tudat, hogy így többé nem kell párkapcsolatban lenniük. Ismerek olyan szerzeteseket, akik melegek és nyitott gondolkodásúak. Mindig a légkörtől függ, hogy lehet-e beszélni erről. És a szexuális érettségen is múlik. Sajnos ez gyakran még mindig tabu, amiről nem lehet beszélni.


Hátrányt jelent a homoszexualitás a rendbe lépéshez?

Nem, mivel a szerzetesrendben így megélt megszentelt életről nincs semmi sem az egyházjogban. Ez azért lehet, mert a szerzetesi örökfogadalmak nem szentségek, ezért nem ugyanaz a státuszuk, mint a házasságnak vagy a papszentelésnek. Könnyebb felmentést kapni egy szerzetesközösség örökfogadalma alól, mint egy házasság vagy papszentelés alól.


Könnyebb papként előbújni az Egyházban?

Ez mindig a püspöktől függ. Az osnabrücki egyházmegyében nagy a nyitottság. Én magam mégse tapasztaltam olyat, hogy egy lelkipásztor a közössége előtt előbújt volna. Senki sem írja a homlokára, milyen szexuális hajlamai vannak. Egyesek félnek a következményektől is, és félnek attól, hogy elveszítik az állásukat. De kánonjogi szempontból nincs ok arra, hogy a homoszexuálisokat kizárják az egyházi szolgálatból. Szerintem a papok lehetnek melegek, ha nem élik ki a homoszexualitásukat. Egy olyan papnak, akinek nincs párkapcsolata, meg kellene engedni, hogy bevallja a homoszexualitását, anélkül, hogy elveszítené az állását. Sok olyan lelkipásztori szolgálattevő is van, aki meleg vagy leszbikus, és jó munkát végeznek. Nekik miért kellene elveszíteniük az állásukat?


A hivatalos egyházi dokumentumok mégis másfajta nyelvezetet használnak...

És ez itt a probléma. Mindössze két évvel ezelőtt volt egy egyházi körlevél a papképzésről. Az kijelentette, hogy a homoszexualitás kizáró tényező. Amíg ez rögzítve van, az egyértelműen problémát jelent. Örülök, hogy vannak püspökségek, ahol egyáltalán nem követik ezt az előírást. Ez nyitottabb légkört is teremt. Hála Istennek vannak olyan dokumentumok Rómából, amik bátorítanak minket; mint például Ferenc pápa Amoris Laetitia szinódus utáni buzdítása. Az kijelenti, hogy minden döntés elsődleges szempontja mindig a szeretet kell, hogy legyen. Egyházként nem szabad köveket hajigálnunk másokra. Ugyanígy Ferenc pápa is, amikor azt mondja: "Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?" - ez nagyon bátorító. Isten nem követett el hibát akkor, amikor az emberek különböző [szexuális] hajlamait megalkotta. Akkor mi miért csinálunk ilyen nagy ügyet ebből?


Ön szerint szükséges lenne átírni a Katekizmust?

Igen, méghozzá sürgősen! Ha megtehetném, azt írnám bele, hogy minden ember, a szexuális orientációjától függetlenül azonos elismerést érdemel. Isten mindenkit szeret. Nem ítélhetünk meg senkit.


Mit gondol, lehetséges az, hogy a (szentségi) házasság, vagy más liturgikus áldás egyszer az azonos nemű párok számára is elérhető lesz?

Igen, azt gondolom, hogy tíz éven belül hivatalos engedélyünk is lesz arra, hogy az azonos nemű párokra az Egyház áldását adjuk. Már most is elég sok olyan lelkipásztor van, aki megteszi ezt. Abban bízom, hogy a dolog beindul majd, amint valamelyik egyházmegye hivatalosan is engedélyez egy ilyen liturgikus formát. Egy hamburgi találkozón, amin száz ember vett részt különböző egyházmegyékből, világos volt az üzenet: egyházi áldást akarunk a homoszexuális párokra! Hosszútávon ugyanis teológiailag fenntarthatatlan az, hogy a homoszexuálisokat kizárjuk ebből.

A homoszexuális hajlamú emberek és családjaik hiteles egyházi szolgálatát a nemzetközi Courage International végzi, már 1980-as alapítása óta.

Kapcsolódó cikkeink:
Ferenc pápa: Nincs helye homoszexuálisoknak a papságban vagy szerzetesrendekben
Sarah bíboros: Ne fosszák meg az azonos neműekhez vonzódó embereket az Evangélium nehéz részeitől!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rómaikömény 2018.12.31. 10:34:50

Nagyszerű, végre egy jo hir a katolikusoktol és Németországbol. Bárcsak több ilyen lenne.

Medgar 2018.12.31. 10:45:49

@Rómaikömény: Az öngyilosság mióta jó hír?

midnightcoder2 2018.12.31. 10:53:30

Ahogy a dolgok haladnak mostanság, szerintem 10 év múlva már a sátánistákat is megáldják majd.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.31. 12:34:41

Ez így igaz. A ferencista katolicizmus hamarosan át fog alakulni ultraliberális protestáns szektává.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.12.31. 12:56:36

@Medgar:

Annak jó, aki utál téged, nem?

A kereszténység szálka a háttérhatalom szemében.

A protestantizmust már régóta bevették. Egyes protestáns szekták rosszabbak lettek mára az ateistáknál.
A katolicizmus ellen most rombol-tombol az eretnek argentín.
Egyedül az ortodoxia bevehetetlen, mert mind Komstantinápoly, mind Moszkva hozzá van szokva az ellenséges környezethez, így meg vannak edzve az ilyesmi ellen: a belső ellenségeket az első megszólalásukkor megfenyítik, a második alkalommal meg kirúgják őket a fenébe, örökre.

Szalay Miklós 2018.12.31. 13:36:08

Egy tömör és (szerintem) objektív összefoglaló a homoszexualitásról:

egyvilag.hu/temakep/051.shtml

registerz 2018.12.31. 13:40:55

Belülrőr rombolják a Római Katolikus Egyházat. Sajnálatos dolog, de ha hagyja magát...

kunzoo 2018.12.31. 13:49:41

@registerz:
Ettől semmi baja nem lesz.

steery 2018.12.31. 14:08:52

A homoszexualitásnak van egy nagy előnye: nem öröklődik, mivel a homoszexuálisok elvileg nem szaporodnak. Nem fokozzák a túlnépesedést, nem növelik úgy az ökoszisztéma terheit új (és igazából fölösleges) emberek létrehozásával, mint az ész nélkül szaporodó heteroszexuálisok, tehát kifejezetten áldásos a meglétük a társadalomban. Ellenben, ha engedélyezzük nekik, hogy árvákat fogadjanak örökbe és felneveljék őket, még kifejezetten hasznára is válnak a világnak, hisz ezzel is csökkentik a heteroszexuálisok felelőtlen szaporodásának káros utóhatásait, az árvagyerekek jelentette problémahalmazt.
Szóval igazából ezért kell őket támogatni és elfogadni, nem azért, mert az Isten szereti őket. Ez mellékes tényező.

lobaszopiatej 2018.12.31. 14:25:17

Népszaporulatnak ott lesznek a migránsok, a megfelelő partnert továbbszaporítani hajlandó 20-30 közötti nők pedig túl kevesen vannak. Ezt okosan látja a pápa is.

lobaszopiatej 2018.12.31. 14:31:02

Ja, és vonaglós misét a templomokba!

Faszfej_liberalisok 2018.12.31. 14:44:58

Tíz éven belül az összes ilyen ratyi ki lesz baszva a a katolikus egyházból.

élveteg 2018.12.31. 17:14:23

Lehet Csak az nem a katolikus egyház lesz hanem egy belőle kiszakadt szekta

Wildschwein 2019.01.02. 11:24:29

@Faszfej_liberalisok: "Tíz éven belül az összes ilyen ratyi ki lesz baszva a a katolikus egyházból."
Úgy legyen. Bár ennek egyelőre nem sok jele látszik.

Tapsihapsi 2019.01.03. 10:46:06

Összefoglalva az elmúlt napok híreit:

- a hagyományos római rítusú miséért büntetés jár,
- ferences habitusban LMBQT prájdszóöveget tolni nem jár büntetés, sőt, te vagy az Idők Jeleinek Bátor Forradalmára.

Vegyétek és egyétek VII. Gergely és az I. Vatikáni Zsinat pápai pozitivizmusának gyümölcseit, és integessetek pápás kulcstartóval a szentatyának.

vlaci881 2020.08.08. 12:15:23

Isten mentse meg az Egyházat Krisztus testét, a homokosoktól és minden más eretnekségtől. Rózsafüzér királynője Szent Szűz Mária könyörögj érettünk kik hozzád menekülünk. Ámen.
süti beállítások módosítása