2019. március 31. Nagyböjt IV. vasárnapja - Laetare
2018. március 11. írta: Katolikus Válasz

2019. március 31. Nagyböjt IV. vasárnapja - Laetare

I. oszt.; Stációs templom: S. Croce in Gerusalemme-bazilika

Laetare-vasárnapnak nevezzük a Szentmise Introitusának kezdő szavától és az örvendezés a szertartásokon is meglátszik. Az orgona ismét megszólal, a violaszínt rózsaszín váltja föl[1] és a szerpap meg az alszerpap dalmatikát és tunicellát ölt magára. Egy kissé föl akarja üdíteni az Egyház a Nagyböjt…

A készülő pán-amazóniai szinódus hozza majd el a papi cölibátus végét?
2018. március 11. írta: Katolikus Válasz

A készülő pán-amazóniai szinódus hozza majd el a papi cölibátus végét?

A szinódust előkészítő tanács személyi összetétele garantálja, hogy legalább a téma megint szóbakerül majd.

Március 8-án jelentette be a Vatikán, hogy Ferenc pápa kinevezte a szinódust előkészítő tanács tagjait, akik a püspöki szinódusok titkárságával együttműködve dolgoznak majd a jövő év októberében tartandó pán-amazóniai szinódus megrendezésén. A bejelentésben egyúttal a szinódus témáját is (beszédes)…

Ötszáz brit katolikus pap és diakónus állt ki a gender-ideológiával szemben
2018. március 10. írta: Katolikus Válasz

Ötszáz brit katolikus pap és diakónus állt ki a gender-ideológiával szemben

Az alábbiakban teljes terjedelmében adjuk közre azt a közleményt, amelyet az Egyesült Királyság papokból és diakónusokból álló szövetsége, a Katolikus Klérus Testvérisége (Confraternity of Catholic Clergy) március 1-jei dátummal jelentetett meg a honlapján. Közlemény a gender-ideológia által…

A kínai hatóságok megfosztottak egy katolikus templomot minden külső vallási jegyétől
2018. március 10. írta: Katolikus Válasz

A kínai hatóságok megfosztottak egy katolikus templomot minden külső vallási jegyétől

A Hszincsiang tartomány Yining katolikus templomáról eltávolították a kereszteket és a szobrokat. Nem kímélték az épület harangtornyait sem.

A kommunista hatóságok parancsára bontómunkások jelentek meg daruval az ürümcsi egyházmegye Yining katolikus templománál azért, hogy a templomot megfosszák a külső vallási jegyeitől. Az esetről az ucanews.com ázsiai katolikus híroldal közölt beszámolót. Az észak-nyugat kínai Hszincsiang…

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Negyedik vasárnap (VIDEÓ)
2018. március 09. írta: Katolikus Válasz

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Negyedik vasárnap (VIDEÓ)

Barsi Balázs atya új nagyböjti videóüzeneteinek ötödik, nagyböjt negyedik vasárnapjához kapcsolódó részét örömmel tesszük közzé. A rövid, 5 perces videók felvételéért és szerkesztéséért Andrónyi Kolost és Nagy-Bozsoky Józsefet illeti köszönet. Balázs atyának a Katolikus Válaszon megjelent…

Benedict Option: stratégia keresztényeknek a haldokló Nyugaton
2018. március 09. írta: Szerdahelyi Miklós

Benedict Option: stratégia keresztényeknek a haldokló Nyugaton

De ki lehet-e vonulni ökumenikusan egy hightech gender-diktatúrából?

Rod Dreher amerikai gondolkodó, újságíró, Benedict Option (benedeki választás) című könyvének alapgondolata dióhéjban az, hogy a Nyugati Civilizáció menthetetlen, túl van a megjavítható állapoton, és az igazhitű (ortodox) keresztényeknek, mind a katolikus, a keleti, és protestáns felekezetekből,…

Brandmüller bíboros a német püspökök interkommunió ötletéről: "Teljesen tisztességtelen húzás!"
2018. március 07. írta: Katolikus Válasz

Brandmüller bíboros a német püspökök interkommunió ötletéről: "Teljesen tisztességtelen húzás!"

Nem sokkal azután, hogy Gerhard Müller bíboros határozottan visszautasította a német püspökök döntését arról, hogy egyes esetekben katolikus hívek protestáns házastársai számára is kiszolgáltatnák az Oltáriszentséget, most  a szintén német Walter Brandmüller bíboros is kinyilvánította az…

Interjú Olaj-Rabóczky Anettel: "Ha nem látnám a reményt, nem tudnék ezért küzdeni"
2018. március 05. írta: Szerdahelyi Miklós

Interjú Olaj-Rabóczky Anettel: "Ha nem látnám a reményt, nem tudnék ezért küzdeni"

Böjtről, ünnepről, a kicsik és nagyok neveléséről, az ész általi megtérésről és még sok minden másról mesélt Olaj-Rabóczky Anett a Katolikus Válasznak. Anett az abortusz.hu alapítója és szerkesztője, maga átesett egy abortuszon, de ma négygyerekes családanya, és küldetésének érzi, hogy az abortuszon…

2019. március 24. Nagyböjt III. vasárnapja - Oculi
2018. március 04. írta: Katolikus Válasz

2019. március 24. Nagyböjt III. vasárnapja - Oculi

I. oszt.; Stációs templom: Szent Lőrinc bazilikája

A görögöknél ez a Nagyböjt közepe és a keresztimádás vasárnapja, melynek szertartása hasonlít a mai nagypénteki keresztimádási szertartásunkhoz.[1] A csehek Kýchavná neděle-nek, azaz tüsszentés vasárnapjának nevezik e napot, némelyek szerint a Nagy sz. Gergely idejében pusztított influenza-járvány…

Ír nővér: a mosdókagylóban, a klinikai hulladék közt hagyták meghalni az abortuszt túlélő kisbabát
2018. március 03. írta: Katolikus Válasz

Ír nővér: a mosdókagylóban, a klinikai hulladék közt hagyták meghalni az abortuszt túlélő kisbabát

Álkatolikus kampányarcok vállalhatatlan ügyek mellett

Írországban jelenleg illegális az abortusz, ez azonban lehet, hogy nem sokáig marad így. Májusban ugyanis az országban népszavazásra kerül sor a 8. alkotmánykiegészítés eltörléséről, amely kimondja, hogy az anyának és a magzatkorú gyermekének egyenlő joga van az élethez. Jelenleg az abortuszt…

Barsi Balázs atya az interkommunióról: "A közös áldozás nem eszköz, hanem cél!"
2018. március 02. írta: Katolikus Válasz

Barsi Balázs atya az interkommunióról: "A közös áldozás nem eszköz, hanem cél!"

Barsi Balázs OFM atya gondolatait a német katolikus egyházban hamarosan bevezetésre kerülő interkommunió lehetőségéről még azelőtt kaptuk meg, hogy ugyanebben a témában Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa nyilatkozott volna. Az alábbiakban Balázs atya (Müller bíboroséival…

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Harmadik vasárnap (VIDEÓ)
2018. március 02. írta: Katolikus Válasz

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Harmadik vasárnap (VIDEÓ)

Barsi Balázs atya új nagyböjti videóüzeneteinek negyedik, nagyböjt harmadik vasárnapjához kapcsolódó részét örömmel tesszük közzé. A rövid, 5 perces videók felvételéért és szerkesztéséért Andrónyi Kolost és Nagy-Bozsoky Józsefet illeti köszönet. Balázs atyának a Katolikus Válaszon megjelent…

A pápaválasztó bíborosok között jövőre többségbe kerülnek a Ferenc pápa által kinevezettek
2018. március 02. írta: Katolikus Válasz

A pápaválasztó bíborosok között jövőre többségbe kerülnek a Ferenc pápa által kinevezettek

Miután Ferenc pápa ezidáig a pontifikátusa összes (egész) évében tartott konzisztóriumot új bíborosok kinevezésére, valószínűsíthető, hogy egyre még az idei év vége előtt szintén sor kerülhet. Az idei évben hat bíboros tölti be a 80. életévét, amellyel elveszítik a jogosultságukat a következő…

Máté-Tóth András képviselte Magyarországot a német püspöki konferencia nagygyűlésén
2018. március 01. írta: Katolikus Válasz

Máté-Tóth András képviselte Magyarországot a német püspöki konferencia nagygyűlésén

Az olvasóink számára már ismerősen csenghet a katolikus hittől szerintünk ma is távol álló egykori bulányista Máté-Tóth András neve. A Szegedi Tudományegyetem vallástudósát és a SZEMlélek blog rovatvezetőjét ezúttal a német és angolszász katolikus sajtóban is emlegették, miután kiderült, hogy a…

Müller bíboros bírálja a német püspökök tervét az interkommúnióra
2018. március 01. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros bírálja a német püspökök tervét az interkommúnióra

Gerhard Müller bíboros ellenzi a német püspökök döntését arról, hogy egyedi esetekben megnyitják a lehetőséget a szentáldozásra a katolikus-protestáns vegyesházasságok protestáns tagjai számára. A Hittani Kongregáció előző prefektusa erről egy csütörtöki interjújában beszélt, amelyet a Die…

süti beállítások módosítása