Reformcunamit ígér 2019-re a német püspöki konferencia elnöke
2019. január 04. írta: Katolikus Válasz

Reformcunamit ígér 2019-re a német püspöki konferencia elnöke

Marx bíboros: 2019 tele lesz "nyugtalansággal és ellenállással" az Egyházban, az egyházi hagyományok tervezett megváltoztatásai miatt.

20181003t1239-20950-cns-pope-synod-begins.jpgAz újévi szentmiséjének homíliájában az Egyház sokévszázados hagyományainak megváltoztatására hívott fel a német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros, München és Freising érseke. A bíboros ezt különösen a papi cölibátus gyakorlata kapcsán hangsúlyozta, miután a német püspöki kar épp konferenciát készül tartani ennek megvitatására.

A müncheni Miasszonyunk Katedrálisban elmondott beszédében - amelyet az érsekség honlapja tett közzé - Marx bíboros azt mondta: "azoknak a kudarcoknak a fényében", amelyeket az Egyházban történt szexuális visszaélések jeleznek, változtatni kell az egyházi hagyományokon, válaszul a megváltozott, modern időkre.

Úgy hiszem, ideje mélyen elköteleznünk magunkat amellett, hogy megnyitjuk az utat az Egyház megújulása és reformja előtt. A társadalom fejlődése és a történelmi igények nyilvánvalóvá tették a megújulás feladatát és sürgető szükségét.

- mondta a bíboros.

Marx bíboros szerint a jelenlegi intézkedések a szexuális visszaélések kezelésére nem elegendőek, ha ugyanakkor az Egyház a tanításában nem alkalmazkodik az új kor igényeihez. "Igen, fejlesztésről, továbblépésről, megelőzésről, és független vizsgálatokról van szó - de még ennél is többre van szükség." - mondta.

Meggyőződésem, hogy a II. Vatikáni Zsinat nagyszerű újító lendülete nincs igazán kiaknázva és mélyen megértve. Tovább kell dolgoznunk ezen. Szükség van az Egyház tanításainak további átdolgozására.

- hangsúlyozta Marx bíboros.

Tavasszal ismét találkozót tart a német püspöki konferencia állandó tanácsa, amelyen a cölibátus gyakorlatának nyílt megvitatására is sor kerül majd. Több püspök nyilatkozata szerint a megbeszélést közvetlen válasznak szánják a német egyházban történt szexuális visszaélésekre.

Az igazság nem végleges. Egyre mélyebben felismerhetjük azt az Egyház közös útján.

- jelentette ki Marx bíboros a homíliájában.

Mint mondta, ő maga is változtatni kíván a dolgokhoz való hozzáállásán, mivel szerinte "papként és püspökként ez a kötelessége". Hozzátette: a katolikusoknak "hátra kell hagyniuk az olyan kategóriákat, mint a bal és a jobb, a liberális és a konzervatív, és egy konkrét korban az Evangélium útjára kell koncentrálniuk".

Forduljatok egy új gondolkodásmód felé! Fontos megkockáztatni ezt az új gondolkodást az év végén és az új év elején - a múlt retorikájához való visszatérés helyett.

- bíztatta híveit a német püspöki kar elnöke.

Természetesen egy nagyszerű hagyomány talaján állunk. Ez azonban nem egy teljes hagyomány. [Inkább] egy út a jövőbe.

- tette hozzá.

Konkúzióként Marx bíboros azt mondta: az egyházi hagyományok tervezett megváltoztatásai miatt 2019 tele lesz "nyugtalansággal és ellenállással" az Egyházban, "azonban szükség lesz erre az új gondolkodásra".

Részlet Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusának 2018. június 26-ai interjújából:

"A német püspökök egy csoportja, élükön a konferencia elnökével, úgy tekintenek magukra, mint a katolikus egyház fejlődési irányának meghatározóira, akik a modernitás felé haladnak. Ők Európa szekularizálódását és keresztényietlenedését visszafordíthatatlan fejleményeknek tartják. Emiatt az Új Evangelizáció - II. János Pál és XVI. Benedek programja - szerintük a történelem objektív fejlődése elleni küzdelem, ami Don Quixote szélmalomharcára hasonlít. Az Egyház számára egy zugot keresnek, ahol békében átvészelhet. Ezért a hit minden olyan tanítását, ami a "fősodor", vagyis a társadalmi közmegegyezés ellen van, szerintük meg kell reformálni.

Egyik következménye ennek, hogy szentáldozást követelnek még azoknak is, akik nem vallják a katolikus hitet, és azoknak a katolikusoknak is, akik nincsenek a megszentelő kegyelem állapotában. A programjukban ezek szerepelnek még: a homoszexuális párok megáldása, interkommúnió a protestánsokkal, a szentségi házasság felbonthatatlanságának relativizálása, a viri probati bevezetése és vele a papi cölibátus felszámolása, a házasság előtti és rajta kívüli szexuális kapcsolatok jóváhagyása. Ezek az ő céljaik, és azért, hogy elérjék őket, hajlandóak elfogadni a püspöki konferencia megosztottá válását is.

Azokat a híveket, akik komolyan veszik a katolikus tanítást, konzervatívnak bélyegzik és kiszorítják az Egyházból, és a liberális és katolikusellenes média lejáratókampányának teszik ki őket.

Sok püspök számára a kinyilatkoztatás és a katolikus hitvallás igazsága csupán egy az egyházon belüli hatalmi játszmák tényezőinek. Egyesek közülük privát egyezségekre hivatkoznak Ferenc pápával, és úgy gondolják, hogy az ő kijelentései és az interjúi olyan újságírókkal és közszereplőkkel, akik messze nem katolikusok, igazolást adnak még a hit kimondott és tévedhetetlen igazságainak (a dogmáknak) a "kilúgozására" is. Mindent egybevetve, a protestantizálás kirívó folyamatával állunk szemben."

(Forrás: Catholic Herald)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2019.01.05. 10:16:13

A marxista proletárforradalom...
pestisracok.hu/gyurcsany-ferenc-reform-vagy-halal/

...utolsó célpontja tehát az Egyház..es a globál-Föld...

(ahogy ez meg van irva)

KEK - AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE

675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett....
archiv.katolikus.hu/kek/kek00624.html#N113

Mint ahogy az is meg van írva, hogy ennek a "reform"nak a végső célja az Eucharisztia eltörlése

...megszüntette a mindennapi áldozatot, és elpusztította szentélye helyét és seregét.

A mindennapi áldozatot gonosztettel váltotta fel, az igazságot földre tiporta, és minden tette sikerrel járt....Dán 8,11

szentiras.hu/SZIT/D%C3%A1n8

csaba_carmarthen 2019.01.05. 23:52:42

Az egyházi szabadkőművesség most érte el a hatalom legmagasabb szintjét földi Legszentebb Egyházamban, és hamarosan elő fogja írni az új liturgiáját, mely figyelmen kívül fogja hagyni Legszentebb Akaratomat. Ezt a liturgiát, amelyet az Isten ellenségei hoztak létre, és amelyet az újhoz való alkalmazkodás címén álcáznak, hogy megfeleljen azoknak a politikai erőknek, akik be akarják tiltani a Kereszténységet, olyan gyorsan fogják bemutatni, hogy sokan meg fognak döbbenni Egyházamban. Fájdalmas lesz számukra ilyen utálatot látniuk, de hűséges szolgáim hangját nem lehet majd a nyilvánosság előtt hallani, mert ők, a Szabadkőművesek irányítják, hogy ez az új liturgia hogyan lesz felfogva minden tekintetben. Minden kifogást, amelyet az egyházmegyékben világszerte felhoznak, el fognak utasítani és félre fognak dobni. Azzal fognak mentegetőzni, hogy az Egyháznak szüksége van új fiatal lelkek toborozására, akik eltávolodtak tőle. A szekuláris világra hivatkozva, azt fogják mondani, hogy ez az új liturgia még több embert fog megtéríteni.

Ó, mennyire megtévesztő lesz ez az utálat, és milyen sokan fognak áldozatul esni ezeknek a hazugságoknak, ami végül ahhoz fog vezetni, hogy sokan távol maradnak majd az Igazságtól.

Az Igazság Könyve Dániel prófétának volt megjövendölve, hogy Isten gyermekei ne feledjék el soha az Igazságot, amikor a hazugságokban fuldokolnak, amelyek fel fogják falni földi Egyházamat.

Fogadjátok el az Egyházam által lefektetett Igazságot. Ne fogadjátok el az új törvényeket, amelyeket az Én Szent Nevemben akarnak majd rátok kényszeríteni, s amelyek Szentségtöréssel érnek fel.

masodikeljovetel.hu/az-egyhazi-szabadkomuvesseg-most-erte-el-hatalom-legmagasabb-szintjet-foldi-legszentebb-egyhazamban
süti beállítások módosítása