Thomas Weinandy OFM Cap: Az Egyház négy megkülönböztető jegye - az egyháztan jelenlegi válsága (2. rész)
2019. március 06. írta: Katolikus Válasz

Thomas Weinandy OFM Cap: Az Egyház négy megkülönböztető jegye - az egyháztan jelenlegi válsága (2. rész)

2017-ben írtunk először az amerikai kapucinus szerzetes pap Thomas Weinandy atyáról, aki azév november 2-áig az Egyesült Államok püspöki kara hittani bizottságának vezetőjeként szolgált. Mint írtuk, az atya hosszas vívódás után döntött úgy, hogy az aggályokat, amelyeket az Amoris Laetitia buzdításba foglalt tanítások kapcsán Ferenc pápának megírt, a pápa válaszának hiányában az Egyház nyilvánosságával is megosztja. Mindössze egy nappal a levelének nyilvánosságra hozatala után az amerikai püspöki kar lemondásra szólította fel őt a bizottsági tisztségéről, amelynek Weinandy atya eleget is tett.

Thomas Weinandy atyát Ferenc pápa 2013-ban az Egyház egyik legrangosabb kitüntetésében, a Pro Ecclesia et Pontifice medálban részesítette. Szintén Ferenc pápa megbízásából 2014 óta (öt évre szóló kinevezéssel) a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja. Teológusként Weinandy atya az amerikai fővárosban a Dominican House of Studies egyetemen, valamint Rómában a Gregoriana Pápai Egyetemen tanít.

Az atya 2018 év elején plenáris előadást tartott az ausztráliai Sydney városában, a város Notre Dame Egyeteme által rendezett "Az Egyház a 21. században" ("The Church in the 21st Century") című konferencián. A következőkben az előadás teljes leiratának magyar nyelvű fordítását közöljük, terjedelmi okokból tematikus bontásban, három részben. A fordítást Mike Károly végezte, a szöveg a fordító és Thomas Weinandy atya engedélyével jelenik meg a Katolikus Válaszon.

Kapcsolódó bejegyzésünk:
Thomas Weinandy OFM Cap: Az Egyház négy megkülönböztető jegye - az egyháztan jelenlegi válsága (1. rész)

***

w2.png

A II. Vatikáni Zsinat: A Lumen Gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról és az Egyház négy megkülönböztető jegye


Most azt vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg az Egyház négy jegye a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában, a Lumen Gentiumban. Mielőtt azonban belevágunk, fel kell idéznünk, hogy az Egyház történetében nem csak Ignác, majd sokkal később e zsinat foglalkozott az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltával. A figyelem mindvégig jelen volt, és kifejezetten előtérbe került XII. Piusz Mystici Corporis Christi kezdetű enciklikájával. Eszerint Krisztus egyetlen Teste az Egyház apostoli hitének összhangján és azon az egyetemes hivatásán alapul, hogy az egész emberiséget szentté tegye. Piusz körlevele közvetlen előzménye volt a II. Vatikáni Zsinaton elfogadott konstitúciónak. Így meglepőnek tűnhet, hogy a Lumen Gentium nem tárgyalja külön az Egyház jegyeit, hanem csak a különböző egyházi témákon belül beszél róluk. Ennek ellenére a fontosságuk nyilvánvaló az egész szövegben, amely – mint azt várnánk – összhangban van Antiokhiai Ignác gondolataival.

A konstitúció Ignáchoz hasonlóan mindjárt az elején hangsúlyozza az egység alapvető jegyét. A Zsinat számára Krisztus a világ világossága, és fénye látható módon felfénylik az Egyházban. Ezért „az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (LG 1) [30]. Miközben a jelenkori emberiség tagjai egyre közelebb kerülnek egymáshoz, még várat magukra, hogy „Krisztusban is megtalálják a teljes egységet” (uo.). Az egyházi egység alapvető témájának bevezetése után a konstitúció a Szentháromság mindegyik személyének szentel egy-egy bekezdést, ennek során pedig kifejti az Egyház többi megkülönböztető jegyét is.

Először is, az Atya már Ádám idejétől kezdődően és különösen az Ábrahámmal kötött szövetségkötéssel elhatározta, hogy a „Krisztusban hívőket a szent Egyházba hívja össze” (2) [31]. Ez a felhívás az idők végén teljesedik be, amikor a kiválasztottak mind „összegyűlnek az Atyánál az egyetemes Egyházban” (2). Másodszor, ami a Fiút illeti, az Atya Őt pontosan azért küldte a világba, hogy „Őbenne állítson helyre mindent (vö. Ef. 1,4–5.10)”. Ezért minden ember „erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk” (3). Az Eucharisztia „egyszerre jelzi és valósítja meg a hívők egységét” (3). Harmadszor, ami a Szentlelket illeti, Jézus, a megtestesült Fiú, miután bevégezte megváltó munkáját, elhívta a Szentlelket, hogy „szüntelenül megszentelje az Egyházat, s így a hívőknek Krisztus által az egy Lélekben megnyíljék az Atyához vezető út” (4). A „hierarchikus és karizmatikus ajándékok” révén a Szentlélek folyamatosan megújítja az Egyházat és elvezeti a „vőlegénnyel való teljes egyesülésre” (uo.). Miután pedig összefoglalta a Szentháromság mindegyik személyének munkáját, a zsinat levonja a következtetést: „Így az egyetemes Egyház úgy jelenik meg, mint «az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből eggyé vált nép»” (uo.) [32].

Az, ahogyan a zsinat e három bekezdésben kifejtette az Egyház négy jegyét, Ignácot visszhangozta. Az Egyház egységének forrása és végcélja a Szentháromság egységén alapul. A megváltás üdvrendjében ez az egység úgy valósul meg, hogy az Atyában egyesül minden Krisztusban hívő a Szentlélek által. Krisztus Testeként pedig az Egyház megtestesíti és előmozdítja az Atyával való közösséget a Szentlélekben. Így a tökéletes egység jegye jelen van az Egyházat Krisztushoz fűző jegyesi kapcsolatban is. A konstitúció későbbi részei nem csak megerősítik az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről mondottakat, hanem jobban ki is dolgozzák a tanítást. Testének fejeként Jézus, aki a Krisztus, a szentség jegyét ruházza az Egyházára, mivel a Szentlélek azt a szerepet tölti be benne, „melyet az életelv, azaz a lélek tölt be a testben” (7), és így a szentség életével itatja át. Minden ember megváltójaként és uraként Jézus az Egyházát az egyetemesség jegyével is felruházza: „Isten népének e katolikus egységébe tehát, mely előre jelzi és előmozdítja az egyetemes békét, minden ember meg van híva” (13). A zsinat hozzáteszi azt is, hogy Krisztus az „összes nemzetből meghívott testvéreit Lelke közlésével titokzatosan a testévé teszi” (7) [33]. A Szentlélek hierarchikus és karizmatikus ajándékai révén pedig Jézus olyan struktúrát ad az Egyháznak, amely az apostoliság jegyét mutatja. Ez a jegy biztosítja, hogy a Lélek minden ajándéka és kegyelme úgy virágzik ki, hogy azzal az Ő Testét építi fel (uo.). A konstitúció hangsúlyozza, hogy Krisztusra mint alapra az apostolok „építik az Egyházat…(vö. 1Kor 3,11), és tőle kapja erejét és szilárdságát az Egyház” (6). Konkrétabban, a „római pápa mint Péter utóda örök és látható princípiuma és alapja mind a püspökök, mind a hívők sokasága egységének” (23). Jézus, hogy „a püspökség maga egy és osztatlan legyen, Szent Pétert a többi apostol élére állította, és benne alapította meg a közösség és a hit egységének örök és látható alapját és princípiumát” (18; vö. 19 és 20). A püspöki testületnek ez az egysége elsősorban a zsinatokon és a szinódusokon mutatkozik meg (vö. 23 és 25). A püspöki konferenciák szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a püspökök megtartsák „a hit egységét és az egyetemes Egyház egyedüli, isteni alkotmányát”, „minden püspök tartozik ugyanis erősíteni és megvédeni a hit egységét és az egész Egyház közös fegyelmét” (23). A hitbeli tanítás és az erkölcs egységét, amelyben megnyilvánul az Egyház négy jegye, a szentségek fejezik ki és táplálják, különösen az Eucharisztia. Ebben a szentségben egyesül ugyanis Jézus a legteljesebben földi Egyházával mint saját Testével, és ruházza rá egyetemes és apostoli szentségét (vö. 7) [34].

A Zsinat a reformáció által terjesztett téves nézetekre tekintettel azt is hangsúlyozza, hogy Krisztus szent Egyháza látható és láthatatlan is, és nem két különálló realitás, mintha a látható emberi eredetű, a láthatatlan pedig isteni eredetű lenne. Ez az igazság az Egyház szentségi voltára is vonatkozik, mivel a látható struktúráján és szentségi cselekedetein keresztül Krisztus kegyelme kiárad a hívőkre és a világra. Hasonlóan a Megtestesüléshez, amelyben a látható emberség egy a Fiú istenségével és így kinyilvánítja azt, a látható Egyház is egy a láthatatlannak a kegyelmeivel és kinyilvánítja azokat. A konstitúció hangsúlyozza, hogy az egy látható és láthatatlan Egyház „Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk” (8). Megállapítja továbbá, hogy „ez az Egyház e világban mint alkotmányos és rendezett társaság a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban létezik” (8). Az Egyház négy jegye tehát a Katolikus Egyházban van leginkább jelen spirituálisan és nyilvánul meg a legjobban láthatóan, mivel benne teljesen él. Ez a lét nem csak az Egyház egészében valósul és nyilvánul meg, de minden egyes helyi egyházban is. A helyi apostoli püspökkel egységben, különösen az Eucharisztia ünneplésében, „e közösségekben – jóllehet gyakran kicsinyek, szegények vagy szétszórtságban élnek – jelen van Krisztus, akinek ereje összefogja az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházat” (26) Ezt szem előtt tartva a zsinat világosan megjelöli és definiálja, kik azok, akik teljes mértékben tagjai az egy, szent, katolikus és apostoli Egyháznak.

Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében – a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel – kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így «teste szerint» az Egyház kebelében marad, «szíve szerint» azonban nem. (14) [35]

Csak akkor lehet valaki az Egyház teljes tagja, ha osztozik a látható Egyház hitében, részt vesz a látható szentségeiben, közösségben van a látható struktúrájával és azáltal kormányoztatik. Ugyanis csak ekkor él valóban azon az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházon belül, amelyben a Lélek szentségének minden eszköze lakozik. Jelentőségteljes a zsinatnak az a megjegyzése, hogy ha valaki súlyos bűnt követ el és így nem tart ki a szeretetben, tagja marad az Egyháznak, de nem vesz részt többé az Egyház életében. Nem osztozik ugyanis már annak egy, szent, egyetemes és apostoli voltában, amely jegyek az egyházias szeretet eszközei, kötelékei és gyümölcsei [36].

Miután megvizsgáltam, mit tanít Antiokhiai Ignác és a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciója, a Lumen Gentium az Egyház négy megkülönbözető jegyéről, most rátérek annak a válságnak a tárgyalására, amely véleményem szerint jelenleg az Egyházat sújtja. Olyan válságról van szó, amelyben az Egyház négy jegyét kifinomult, de jól leírható támadás éri. Ennek során nem csak Ignácra és a Lumen Gentium-ra fogok hivatkozni, hanem II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájára is, amelyben ő már azonosította az Egyház négy jegye ellen irányuló támadások egy részét, és világos választ adott rájuk.


Az Egyház négy jegye ellen intézett jelenlegi támadás és annak hatása az Eucharisztiára


A II. Vatikáni Zsinat előtt Szt. XXIII. János a Mater et Magistra, a zsinat után pedig Boldog VI. Pál a Ecclesiam Suam kezdetű enciklikájában egyaránt hangsúlyozta az Egyház tanítóhivatalának fontosságát ¬– egy olyan szolgálatét, amely előmozdította és megtartotta az apostoli hitet, hogy biztosítsa Isten népének egységes, egyetemes szentségét. II. János Pál tehát nem csak Ignácot és a Zsinatot követi, hanem egyértelműen az őt közvetlenül megelőző pápaságokat is. Rendíthetetlenül kitart amellett, hogy az egység az Egyház alapvető és elengedhetetlen jegye. Az Ecclesia de Eucharistiában így ír:

A Püspöki Szinódus rendkívüli ülése 1985-ben a II. Vatikáni Zsinat dokumentumainak alapvető és központi fogalmát a „közösség [communio] egyháztanában” határozta meg. Az Egyháznak, míg itt a földön járja zarándokútját, az a hivatása, hogy fönntartsa és erősítse a communiót (az egységet) a Szentháromság egy Istennel és a hívők között. Ezért birtokolja az Igét és a Szentségeket, elsősorban az Eucharisztiát, amelyből „szünet nélkül él és növekszik”, s ugyanakkor ki is fejezi magát benne. Nem véletlen, hogy e nagy Szentség egyik sajátos neve épp a communio lett.”(34) [37]

Kétségtelen, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni Egyházat számos belső megosztottság uralta – viták a hitbeli tanításról, az erkölcsökről és a liturgiáról. Ezek a nézeteltérések ma is fennállnak. Azonban sem II. János Pál, sem XVI. Benedek pápasága idején nem fért a legkisebb kétség sem ahhoz, mit tanít az Egyház a hittételek, az erkölcsök és a liturgikus gyakorlat terén. Mindketten elfogadták, hogy az Egyházat megváltoztathatatlan apostoli és egyetemes hite, valamint szentségei – köztük is különösen az Eucharisztia, szentségének forrása és eszköze – teszik valóban önmagává. Ezért hűségesen tanították, világosan fejlesztették és buzgón terjesztették az Egyház hit- és erkölcsbeli tanítását, valamint autentikus szentségi gyakorlatát – mindezt azért, hogy garantálják és előmozdítsák annak közösségként megélt egységét (communióját). Számos fontos szempontból Ferenc jelenlegi pápasága idején nem ez a helyzet.

Folytatjuk...


Jegyzetek:

[30] A magyar nyelvű fordítás forrása: Diós I. (szerk.) (2007): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Budapest: Szent István Társulat, 141–207. o. (A ford.)

[31] A konstitúcióból vett idézetekben dőlt betűvel emeltem ki azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek az Egyház négy megkülönböztető jegyéről szólnak, bár nem nevezik ekként őket.

[32] A konstitúció lábjegyzetben a következő művekre hivatkozik: Szt. Ciprián: De Orationa Dominica 23; Szt. Ágoston: Sermo 71, 20, 33; és Damaszkuszi Szt. János: Adv. Iconocl. 12.

[33] A magyar fordítást módosítottam. Abban ugyanis az ige múlt időben szerepel („tette”), míg a latin és az angol változat jelen időben fogalmaz. Utóbbi pontosabban jelzi, hogy a titokzatos testté tétel folyamatosan történik. (A ford.)

[34] A zsinat az Egyház négy jegyének egy olyan fontos aspektusát is megfogalmazza, amely rejtve, ki nem fejtett módon Ignác teológiájában is jelen van. Ez a négy jegy eszkatologikus természete (vö. Lumen Gentium 5). Az Egyház csak akkor válik teljesen egy, szent, katolikus és apostoli Egyházzá, amikor Krisztus dicsőségben visszatér. Ekkor Teste, az egyetemes és apostoli Egyház teljesen egyesülni fog vele a Szentlélekben, és ezáltal teljesen osztozik majd a szentségében. Az Egyház, „miközben lassanként növekszik, maga is az Ország beteljesedésére áhítozik, és minden erejével reménykedik és vágyódik arra, hogy Királyával a dicsőségben egyesüljön” (5).

[35] A konstitúció lábjegyzetben Szt. Ágostonra hivatkozik: De Baptismo contra Donatistas V. 28,39: „Nyilvánvaló, hogy az «Egyházon belül és kívül» kifejezést a szívben és nem a testben kell érteni.”

[36] Az Egyház négy jegyére vonatkozó tanítás tömörebb kifejtését nyújtják a Katolikus Egyház Katekizmusának 811–835. pontjai.

[37] II. János Pál a Lumen Gentium 26. pontját idézi.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gratia Copiosa 2019.03.18. 19:38:53

A katolikus egyhaz praeexistens, hiszen megelozi a tetemtest, mert a teremtes celja az ember orok udvossege. Az egyhaz communio Isten egyesulese az emberrel - kommunizieren, es igy az emberek egyesulese egymassal, ezaltal az udvosseg szakramentuma, jele es eszkoze. Az Egyhaz az Eucharistia unneplese, az Eucharistia az Egyhaz, a ketto nem egymas mellett all, hanem azonos egymassal. Az Eucharistia Krisztus szakramentuma, es mert az Egyhaz Eucharistia, ezert szakramentum, amelyhez minden mas szentseg hozzarendelt. Az Eucharistia a mi reszedesunk Husvet titkaban es igy hozza letre az Egyhazat, Krisztus testet. Ebbol adodik, hogy az Eucharistia szukseges az udvossegehez, az Eucharistia szuksegessege, azonos az Egyhaz szuksegessegevel es forditva. Az egyhaz communio Krsiztus testevel. Az aldozas azt jelenti egyhazza leszunk, hiszen egy testte leszunk vele. Ratzinger gondolatai egyszeruek, logikusak es minden Isten szavabol levezetett. Az Egyhaz nem csupan informativ, hanem communativ. Amit nem irt meg, holott a Lumen gentium vegso, masodik megfogalamazasaban jelentos szerepe van. Suenens biboros 1985. Julius 12- en interjut adott Illes Robertnek. "XXIII. Janos, vagy inkabb VI. Pal felkert, hogy irjak nehany iranyito sort, teologiai tajekoztato, pasztoralis konyvet. Az elsot egy teologus csoport keszitette, es bemutattak Congarnak, Rahnernak, Ratzingernek. " A II. Vatikani Zsinat elso harom, vezeto es mervado peritusai kozott volt a fiatal teologia professzor, Ratzinger. Furcsanal furcsabb, hogy aki vegig tanacsadoja es tamasza volt Janos Pal papanak minden fontos ugyben, harom enciklykat irt neki, egyet Ferenc papanak, talan jobban meg oda kell hallgatni mindenkinek mit mond.