Mária 2.0 - A Szűzanyáról elnevezett női egyházbojkott kezdődik Németországban
2019. május 11. írta: Katolikus Válasz

Mária 2.0 - A Szűzanyáról elnevezett női egyházbojkott kezdődik Németországban

A résztvevők a nők pappá szentelhetőségét akarják.

foto_dlt_pm_maria_20_bearb.jpgNémetországban ma kezdődik a Szűzanyáról elnevezett "Mária 2.0" elnevezésű kampány, amelyben az Egyház világi szolgálatában álló nők, "sztrájkot" hirdetve, egy hétig megtagadják a szolgálatukat, és demonstratívan nem mennek be templomba sem (távolmaradva a hívek számára kötelező vasárnapi szentmiséről is).

A demonstrációs kampányban résztvevő nők (köztük a kezdőképen szereplők) ezzel kívannak tiltakozni, amiért a nők "ki vannak zárva" a felszentelt papi szolgálatból az Egyházban. A kezdeményezők jelenleg épp az egyes papok által elkövetett szexuális abúzusokkal próbálják alátámasztani, hogy az Egyház klerikusai és vezetői között is nőkre lenne szükség.

A német püspöki konferencia egy ideg a saját honlapján is szerepeltette a felhívást a Mária 2.0 kampányban való részvételre, a felhívás mostanra azonban lekerült onnan. Jelenleg csak a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a katholisch.de ad pozitív reklámot a kezdeményezésnek.

Az egyházi bojkottot támogató Katolikus Német Nők Szövetségének elnöke, Maria Flachsbarth a támogatásuk okáról úgy nyilatkozott:

Elkötelezettek vagyunk egy jövőbe mutató és testvéri egyház mellett, amiben a nők és férfiak, megkereszteltekként és bérmáltakként azonos felelősséget viselnek, és egyenlő jogokkal bírnak.

A Mária 2.0 kezdeményezői Németország-szerte, sőt egyes külföldi helyeken is számítanak a "sztrájkhoz" csatlakozó nőkre és női csoportokra. A szervezők azt állítják, a felhívásukra érkezett támogató üzenetek kb. egyharmada férfiaktól - köztük papoktól is - érkezett.

A münsteri főszervező Andrea Voss-Frick szerint volt olyan pap, aki el kívánta hagyni a vasárnapi szentmisét, hogy helyette inkább a katedrális és püspökség előtt tüntető nőkhöz csatlakozzon. Voss-Frick ezt szükségtelennek ítélte, mivel az akció szerinte úgyis annak bemutatására való, hogy a nők "kívül vannak" a templomon (az Egyházon), míg a férfiak "belül", mivel nekik lehetőségük van a papi hivatást választani.

A 48 éves Voss-Frick és a 65 éves Elisabeth Hartmann-Kulla münsteri szervezők ugyanakkor arról panaszkodtak a katholisch.de újságírójának, hogy a sztrájk szervezői és résztvevői (ahogy ők mondják) "65 plusszos", vagyis idős nők lesznek. Ők úgy látják, hogy a fiatalabb nőket egyszerűen nem érdekli "a gender-egyenlőség" kérdése. Ez mindenesetre nem keseríti el őket, mint mondják: "Talán sikerül majd elérnünk valamit."


(Forrás: katholisch.de)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi 2019.05.11. 21:49:03

Eretnekeket egyáltalán nem lenne szabad foglalkoztatni egyházi intézményekben.

csaba carmarthen 2019.05.13. 16:26:01

@Mikrobi:
a sátán azt hiszi, ha Máriàról nevezteti el a mozgalmát...azzal le tudja győzni a Szeplőtelen Fogantatást

II. János pápára is Május 13-án lövettette ki golyót..(Fatima évfordulóján)...

és célt tévesztett...

Tapsihapsi 2019.05.14. 10:43:35

Sosem értettem, hogy ezek a pasztorálreferentinek miért nem húznak el oda, ahol ezeket a vívmányokat már megvalósították (Altkatholische Kirche) ahelyett, hogy itt buzgólkodnak. Ott nincs elég lóvé a megélhetési néphülyítéshez?
süti beállítások módosítása