Brazília elnöke is Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta országát
2019. május 23. írta: Katolikus Válasz

Brazília elnöke is Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta országát

2019-05-23-brazil_consecration_mary.jpgMária Szeplőtelen Szívének ajánlotta az országát Brazília szélsőjobboldalinak mondott elnöke, Jair Bolsonaro (a kezdőképen balra). A kedden tartott felajánlási ceremónián a katolikus egyházat a tradicionalista Fernando Areas Rifan püspök képviselte.

A szertartáson, amelyet katolikus parlamenti képviselők kezdeményeztek, több magasrangú politikus és különféle katolikus szervezetek képviselői is részt vettek. A résztvevők együtt imádkozták a rózsafüzért és máriás himnuszokat énekeltek.

Az esemény zárásaként az elnök, az Egyház részéről pedig Areas püspök és a jezsuita João Evangelista Martins Terra, Brasília nyugalmazott segédpüspöke közös kiáltványt írtak alá, amelyben a Szűzanya védelmét kérték, és közbenjárását a brazil nép bűneiért. Egy a szertartásra készített Fatimai Szűzanya szobrot (lásd a kezdőképen) Bolsonaro az elnöki palota egyik díszhelyére helyeztette.

A magát katolikusnak valló Jair Bolsonaro egy 2017-es beszédében kijelentette:

Isten mindenek felett. Nem létezik olyan, hogy szekuláris állam. Az állam keresztény, és bármely kisebbségnek, amely ez ellen van, meg kell változnia, ha képes rá.

Bolsonaro 2019. január 1-jétől szolgál Brazília elnökeként. Kétszer elvált, a jelenlegi (harmadik) felesége és az egyik fia is evangelikál keresztények. Bár katolikusnak vallja magát, 2016-ban egy evangelikál lelkipásztorként is szolgáló politikustársával bemerítéssel megkereszteltette magát Izraelben, a Jordán folyóban. Jóllehet politikusként több kérdésben is katolikus álláspontot képvisel, egyes kérdésekben szembemegy az Egyház tanításával - többek között a fogamzásgátlás és a művi sterilizáció támogatója.


(Források: LifeSiteNewsChurchMilitant.com)


Kapcsolódó cikkeink:
- Matteo Salvini különös hitvallása
- Az olasz püspöki kar tagjai is bírálják Matteo Salvini hitvallását

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2019.05.25. 17:56:32

„Drága gyermekek! Ma is az imára hívlak benneteket. Ma, mint még eddig soha, amióta a terveim elkezdtek megvalósulni, a sátán erős, és szeretné elsöpörni a békére és boldogságra vonatkozó terveimet és el akarja hitetni veletek, hogy Fiam nem erős a döntéseiben. Ezért hívlak mindnyájatokat, drága gyermekek, hogy még erősebben imádkozzatok és böjtöljetek. Kilenc napos önmegtagadásra hívlak benneteket, hogy segítségetekkel beteljesülhessen mindaz, amit Fatimában elkezdtem és a titkok által szeretnék megvalósítani. Hívlak benneteket, drága gyermekek, hogy értsétek meg jövetelem fontosságát és a helyzet komolyságát. Szeretnék minden lelket megmenteni és Istennek ajánlani. Ezért imádkozzunk, hogy mindaz, amit elkezdtem, a maga teljességében megvalósulhasson. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

1991. augusztus 25-én a Béke Királynője a következőt üzente: “… kilenc napos lemondásra kérlek benneteket, a ti segítségetekkel teljesülhet, amit a Fatimában közölt titkokon keresztül elkezdtem megvalósítani…”

metropolita.hu/2017/12/az-apokalipszishoz-kozeledve-medjugorje-i-latnok-a-szuzanya-sok-dolgot-elmondott-amit-meg-nem-fedhetek-fel-de-az-esemenyek-mar-mozgasban-vannak/