Holtában sem hagyják nyugodni Tianjin püspökét
2019. június 10. írta: Katolikus Válasz

Holtában sem hagyják nyugodni Tianjin püspökét

cina-_msgr_li_side-salma.jpgJúnius 8-án, hosszas betegség után elhunyt Stefano Li Side, a kínai Tianjin Rómához hű földalatti püspöke (a képen).

A Katolikus Hazafias Szövetség néven állami fennhatósággal működő (csak névleg) katolikus egyház megtiltotta, hogy Li püspök földi maradványait nyilvánosan, vagy akár csak katolikus temetőben helyezzék nyugalomra. Li püspök minden kényszer ellenére sohasem volt hajlandó csatlakozni a Szövetséghez a földi élete 92 éve alatt.

A tianjini földalatti egyház most a helyi önkormányzattal próbál megegyezni a püspök temetéséről. A püspök testét addig egy világi ravatalozóban tartják. A ravatalozóba érkezett papokat tegnap mindössze 10 perce engedték oda a megholthoz. Ugyanezek a papok ma reggel már szentmisén sem vehettek részt.

Li püspök 1992 óta száműzetésben élt egy hegyi faluban, házi őrizetben. Az élete során a hitéért több évet töltött börtönben, összesen 17 évet pedig kényszermunkatáborban. Miközben sohasem fogadta el, hogy a római pápa helyett a kínai állampártnak engedelmeskedjen, még a hivatalos kínai egyház papjai közül is sokan - titokban - inkább őt követték.


(Forrás: AsiaNews.it)


Kapcsolódó cikkeink:
Mindszenty bíborosról is beszélt Ferenc pápa a keddi televíziós interjújában
- Cikklistánk a kínai-vatikáni kiegyezésről
- Cikklistánk a kínai katolikus egyházról


***

FRISSÍTÉS 06.11: Pünkösdhétfőn megtartották Stefano Li Side, a kínai Tianjin Rómához hű földalatti püspökének temetését. A szertartáson csak az állami egyház képviselői vehettek részt. A püspököt gyászmise nélkül, hamvasztással, és nagy biztonsági készültség mellett temették el. (Forrás: AsiaNews.it)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.