"Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk." - Gerhard Müller bíboros az eretnekvádakról
2019. június 14. írta: Katolikus Válasz

"Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk." - Gerhard Müller bíboros az eretnekvádakról

Interjút közölt május 29-én Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció előző prefektusával a Die Tagespost című német katolikus hetilap. Az interjúban elsősorban arról kérdezték a volt prefektust, mit gondol a főként papok és teológusok által április végén kiadott nyílt levélről, amelynek szerzői Ferenc pápát a püspökök előtt eretnekséggel vádolják.

Az alábbiakban a teljes interjút közöljük, magyar nyelvű fordításban. Az eredeti cikk, német nyelven, ide kattintva olvasható.

***

51971_default_1ssywq_f4v1p5.jpgEminenciás úr, a nyílt levél aláírói Ferenc pápát eretnekséggel vádolják. Mennyire komolyak Ön szerint ezek a vádak?

Egy ilyen vád az igaz, Isten és Krisztus által kinyilatkoztatott hit legfőbb képviselőjével szemben a lehető legrosszabb, ami "az élő Isten Egyház[ában]", "amely [...] az igazság oszlopa és biztos alapja" (1 Tim 3, 15), megtörténhet. Mert a pápa Róma püspökeként Szent Péter utóda, akire az Úr az Egyházát építette. Péterben minden pápa az Egyház örök időkre szóló hitvallását ismétli meg: "Te vagy Krisztus, az élő Isten fia." (Mt 16,16). Mivel a levél szerzői tekintélyes teológusok, fontos volna, hogy a pápa nyilvánosságra hozasson egy hivatalos tisztázó dokumentumot, amely a Hittani Kongregációtól – és nem az államtitkárságtól vagy a vele baráti viszonyt ápoló újságíróktól – származik.


Hogyan lehet ezt a helyzetet történelmileg értékelni? Vádoltak korábbi pápákat is eretnekséggel?

A pápaság történetében voltak néhányan, akiket valamilyen kérdéssel kapcsolatban tévedéssel vádoltak, de ettől a tévedhetetlenségük ex cathedra nem kérdőjeleződött meg. Most azonban mélyebbre nyúló kifogással van dolgunk: azzal ugyanis, hogy alapjaiban változtatták meg a katolikus hit egész rendszerét, a megismerési elvei és néhány lényeges tartalma tekintetében. Ezzel én nem értek egyet. Véleményem szerint a problémák abból a hamis előfeltevésből keletkeznek, hogy az Egyház elmaradt a korszellemtől, és a hitet modernizálni kell annak érdekében, hogy az erkölcs bizonyos kérdéseiben ne legyen olyan éles ellentmondás a nyugati világ vezető erőivel szemben. A pápa "baráti" táborában – ahogy néhányan a maguk legitimálására önmagukat nevezik, miközben minden másként gondolkozó hithű katolikust a pápa ellenségének kiáltanak ki - összekeverik a hitet egy neomarxista-neoliberális ideológiával. Tradicionalista és modern hívőkről beszélnek. És úgy vélik, hogy csak az utóbbiakkal, és kizárólag általuk van az Egyháznak jövője. A valóságban azonban az Egyház hite Isten kinyilatkoztatásán alapul, amelyet a Szentírás és az apostoli hagyomány közvetít, és amelyet az egész Egyház, de különösen a püspökök tanítóhivatala a pápával mint az egység megtestesítőjével hamisítás és csonkítás nélkül tanít és értelmez.


Honnan eredeztethető a pápával szembeni oppozíció?

A pápa elleni oppozícióról szóló szóbeszéd a leplezetlenül hatalomra vágyó ideológusok agyszüleménye, akik az Egyházat romlásba taszítják. Mert mi más állhatna amögött, hogy cinikusan dicsérik XVI. Benedek pápát, amiért visszavonult, ha nem a hatalom megragadásának vágya? A jelszavuk: "Most mi vagyunk soron, és kiszorítjuk azokat az Egyházból, akik hűségesek voltak II. János Pálhoz és XVI. Benedekhez!" Itt az ideje, hogy Ferenc pápa egyértelműen kijelentse: minden katolikus egységes a kinyilatkoztatott hitben. Nem a folyamatosan változó pártvonalak parancsszavainak való vak engedelmesség a lényeg, hanem a bizalom a pápa és a püspökök iránt, akiknek persze a maguk részéről figyelembe kell venni az egyházi tekintély határait és sajátos voltát. Egy tanítás nem attól igaz, és egy katolikus hívőnek nem azért kell engedelmeskednie, mert a püspök formális tekintélye folytán valamit parancsol, hanem azért, mert az egyházi elöljárók utasításai tartalmilag a szentírásban, a hagyományban és az Egyház definitív hittanításában gyökereznek. Például egy olyan püspöki parancs, hogy az Oltáriszentséget a nem katolikus hívőknek is ki kell szolgáltatni, ellenkezik a hitünkkel, és nem szabad követni. Az ilyen parancs megtagadása miatti szankciók nem érvényesek, adott esetben a pápának és a pápai bíróságnak érvénytelenítenie kell azokat.

A levél a jelenlegi pápa pontifikátusát egyfajta eszkalációként írja le, amely az egyháztörténet egyik legsúlyosabb válságához vezetett. Azonban a hitvesztés és az erkölcsteológia krízise már a '60-as évektől jelen van. Vajon nem lehet valami igazság abban, hogy úgy tűnik, a zsinat utáni folyamatok miatti összes csalódás egyfajta projekciós felületként Ferenc pápa személyén csapódik le?

Az Egyház valóban a történetének egyik legnagyobb belső és külső válságát éli. Nem fog fennmaradni, ha vallási-politikai NGO-vá alakul át, és a Krisztustól származó hit- és erkölcstanát relativizálja, vagy egyenesen feladja. Az az önszekularizációs folyamat, amely több, mint 50 éve folyik, nem menti meg az Egyházat az összeomlástól, hanem csak egyre inkább belesodorja.


Akkor miben látja a problémát?

A probléma ott van, hogy a hithűség és az eretnekség, vagyis a kinyilatkoztatott hit és a saját véleményen alapuló hamis hit teológiai kategóriáit felváltották a konzervatív, a tradicionalista, a fundamentalista, a jobboldali fékezők, velük szemben pedig a balliberális, a modernista, a világra nyitott, az utópisztikus élharcosok ideológiai és hatalompolitikai sémája. Ez az az ízét vesztett só, amelyet kidobnak, és az emberek eltapossák. Ha az erkölcs romlásához való alkalmazkodást szinódusi folyamatnak állítják be, akkor hamarosan rá sem ismerünk az Egyházra. Csak éppen nem azért, mert más lesz, hanem azért, mert nem lesz, legalábbis azokban a régiókban nem, ahol hamis próféták a hangadók.


Ön a Hittani Kongregáció prefektusaként védte az Amoris Laetitiát. Milyen álláspontot képvisel ma?

A prefektusi hivatalom megszűnése után is védtem az Amoris Laetitiát - hogy e helyütt is cáfoljam az ellenoldal vádjait, miszerint az állásfoglalásomban opportunista nézőpontok vezéreltek volna. Üdvözöltem, hogy a pápa az olyan katolikusok pasztorálását is fontosnak tartja, akik nem törvényes házassági kapcsolatban élnek, de az Egyház tanításának némely átalakítását tisztázandónak tartom. Gyakran van úgy az általa kiadott dokumentumokkal, hogy bár az azokat előkészítő emberek valószínűleg a pápa bizalmasai, de sem a hivatali pozíciójukban, sem teológiailag nem kiemelkedőek, és súlyos bűnt vesznek magukra azzal, hogy megbotránkozást okoznak - ami nagyon árt a pápának és a pápaság intézményének egyaránt. Egy tanácsadó nem csikarhatja ki kutyafuttában a pápa beleegyezését ahhoz, hogy minden püspök eldönthesse, hogy azok a keresztények, akik nincsenek teljes egységben a katolikus egyházzal, szentáldozáshoz járulhassanak (kivéve a halálveszély vagy a megadott egyházi előfeltételek esetén). Egy püspök nem helyezheti a kötelező hittanítást esetről esetre hatályon kívül, csak azt állapíthatja meg, hogy megvannak-e a feltételek ahhoz, hogy egy nem katolikus keresztény a lelki üdve veszélyeztetettségének kivételes esetében részesülhet-e a szentgyónás (ami ebben az esetben még sürgetőbb) és a szentáldozás szentségében. Az intellektuális és erkölcsi hanyatlás jele, hogy a hitvalló katolikusokat azok vádolják a pápa és a püspökök iránti engedetlenséggel és viszály szításával, akik a hitet eltorzítják.


Lehet azt a pápát eretnekséggel vádolni, aki a Katekizmus egy, a halálbüntetésre vonatkozó pontján kívül nem hozott más kötelező döntést hittani kérdésekben?

Az eretnekség fogalmához tartozik az Egyház kinyilatkoztatott és tévedhetetlen hittanításának makacs tagadása. Erről Ferenc pápa esetében nem lehet szó. Bármennyire is érthetőek a levelet megfogalmazó teológusok aggályai, el kell mondanunk, hogy helyes eszközöket kell választani annak a jogos célnak az érdekében, hogy Ferenc pápa néhány kijelentése tisztázásra kerüljön. Mindenekelőtt minden katolikus jogosult arra, hogy szembeszálljon a pápa állítólagos barátaival, akik pápai tekintélyt követelnek maguknak.


Mondana egy példát?

Egy püspök beszámolt nekem arról, hogy egy jezsuita atya beleavatkozott a püspöksége kormányzásába azzal az állítólagos indokkal, hogy a pápa megbízta a püspökség meglátogatásával, amit fenyegetően még azzal is nyomatékosított, hogy a pápa barátja. Ilyen túlkapásokkal szemben férfiasan védekezniük kell a püspököknek és a teológiaprofesszoroknak, mert ők a Krisztustól kapott tekintélyük, illetve a szabad kutatás és vita tudományos igénye alapján védik a pápa pásztori és tanítói hivatalát a gyakorlati vagy elméleti politikai elferdüléstől. A halálbüntetést minden értelmes embernek elleneznie kell, gondoljunk csak a totalitárius államok milliónyi áldozatára vagy arra, hogy még a demokratikus államokban is előfordul ártatlan személyek kivégzése. Ezért is üdvözlöm, hogy Ferenc pápa egyértelműsítette (nem megváltoztatta) a Katekizmus egyházilag és természetjogilag alátámasztott pozícióját. De, mint oly gyakran, itt is többet használt volna az ügynek egy jobb érvelés. Ugyanis a dogmafejlődés tézisével igazolta magát az Egyház, holott a világi bíróság büntetésének semmi köze ahhoz, hogy Isten kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban a világ üdvösségéért (tehát nem tartozik a hitletéteményhez), és csak annyiban képezi az egyházi tanítás tárgyát, amennyiben a pápa a természetjog értelmezésének legfőbb letéteményese.


Mennyiben felelős a hivatalban lévő pápa azért, hogy az Egyház bizonyos teológiai kérdésekben megosztott? Hiszen a házasság szentségének hittételét már a megválasztása előtt aláásta a lelkiismeret hamis értelmezése.

Alapvetően hibának tartom Ferenc pápát hibáztatni mindenért, ami jelenleg nem jól működik, de megfordítva azt is, ha - az elődei rovására – egyfajta személyi kultuszt alakítanak ki körülötte, és az egyháztörténelem legjobb pápájaként éltetik. A házasság szentségét Krisztus alapította. A lelkiismeretünk által ismerjük fel a hitben a kinyilatkoztatott igazságot, erkölcsi életünkben Isten akaratát, és a lelkiismeret által fogadja el a keresztény ember azt a karizmatikus hivatást, amely az egyedi, megismételhetetlen és pótolhatatlan személynek szól.


Ferenc pápa és a kairói nagyimám aláírták Abu Dhabiban a "Testvériség a világban való békés együttélésért" című dokumentumot. Hogyan értékeli az ezzel szemben megfogalmazott kritikát? Relativizálja ezzel a Szentatya a hitet Krisztusban, minden ember megváltójában?

A pápa szándéka a vallási béke, a szociális igazságosság, és az emberi jogok tiszteletben tartása tekintetében biztosan nagyon jó. El kell ismerni a fáradozását azért, hogy tudatosítja a vallásszabadság és a különböző vallású és világnézetű emberek szabad polgárként való együttélésének kérdését. Ugyanakkor világosan látni kell: Bár de facto a muszlimokkal együtt hiszünk az egy Isten létezésében, a keresztények az egy és igaz Istent az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében hiszik a kinyilatkoztatásnak és a kegyelemnek köszönhető természetfölötti hittel.


Mi következik ebből?

A Szentháromság és Isten embersége nem az általános monoteizmus valamilyen véletlenszerű toldaléka, hanem a keresztények az egy Istenben, a világ és az ember teremtőjében való üdvösséges hitének lényege. A vallás mint erkölcsi erény az ember természetéhez tartozik, és ez indít minket az Isten tiszteletére. De Ábrahám Istene és Jézus Krisztus Istene és Atyja akarata szerint az emberek üdvösségét szolgáló önkinyilatkoztatásának kifejezései nem a történelmi "vallások" konkrét mítoszai és rítusai, azok legföljebb Krisztus evangéliumát készítik elő. Egy alaposabb teológiai előkészítés biztosan elejét vette volna a későbbi félreértéseknek. Mindenekelőtt azonban egy közös nyilatkozat egy nem katolikus vallási vezetővel nem tartozik a tanítóhivatalra, amelynek megbízása a katolikus hit hűséges megőrzésére irányul. Nincs a katolikusok hitére kötelező érvényű tekintélye, csupán természetes tekintéllyel bír, amelyet tiszteletben lehet tartani, amennyiben érvrendszere a természetes értelemmel - szemben a hit által megvilágosult értelemmel – belátható. Semmi esetre sem szabad tehát cenzúrázni azt a katolikus teológiaprofesszort, aki ezt a közös nyilatkozatot tudományosan vizsgálja, és jogosan vagy jogtalanul kritizálja. Ez az egyházi tekintély túlzott kiterjesztése lenne, és a klerikális hatalommal való visszaélés kirívó példája.


A négy dubia bíboros közül ketten még válaszra várnak. Ha tanácsot adhatna a pápának, mit javasolna neki?

Ennek egyáltalán nem szabadott volna nyilvános vitává fajulnia. Jó lenne, ha az ilyen kérdéseket "házon belül" tisztázni lehetne. Krisztus egy Egyházában hiszünk, egyesülve a hitben és a szeretetben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gratia Copiosa 2019.06.14. 23:25:22

Ertem mit mond Muller biboros ur, megis mintha Ferenc papa a sajat alairasan is felul allna es jogaban all nem erteni mi van leirva egyes dokumentumban. A szovegromlas ami arad a Szentszekbol es a Vatikanbol egyertelmuen intellektualis hanyatlas, dekadencia es a jolneveltseg teljes hianya. Igy nem lehet viselkedni, beszelni. Az egyszeruseg es egyszerusites a papai dokumentumokban, beszedben, a megjeleneseben nagyjabol protestalas minden ellen, meg a papasag, sajat maga es a katolikus egyhaz ellen, nembeszelve a liturgiarol es a szent zenerol ami magat a hittartalmat valtoztatja meg anelkul, hogy ex cathedra kijelentene. Ez alattomos, globalista tempo es az ugynevezett egyszeru tomegek megalazasa: alkalmatlamok a megertesre es a szep befogadasara. Jo nekik a proszto is. A nep emlegetese azt jelenti, hogy van egy nem nep, egy masik osztaly, amihez nem kell menni, mert az az ertelmiseg es a vallalkozok, akik de facto az ellenseg. Kesz is az osztalyharc. Azt is megertem nem kell disznok ele gyongyot szorni, de ket elode vette a batorsagot es gyongyozonnel arasztotta el Isten nepet es az egesz vilagot, mert nagyra es ertekesnek tartotta oket.

ba.na. 2019.06.15. 10:31:00

Ez egy politikus nyilatkozata. Semmi.