Pán-amazóniai bíboros: "A szinódus igent vagy nemet fog mondani" a nős papságra
2019. június 20. írta: Katolikus Válasz

Pán-amazóniai bíboros: "A szinódus igent vagy nemet fog mondani" a nős papságra

Március 22-én interjút készített az O Estado de Sao Paulo brazil lap az októberben Rómában tartandó pán-amazóniai szinódus egyik főszervezőjével és a hétfőn megjelent munkadokumentum szerzőjével, Claudio Hummes bíborossal (lásd a lapinterjúból vett képen). Az interjút a szinódus kontextusában kifejezetten a nős papság, a nők felszentelése, valamint brazil aktuálpolitikai kérdésekre hegyezték ki. Az alábbiakban a cikknek az előbbi két témával foglalkozó részét idézzük, magyar fordításban.

A brazil Hummes bíboros 2006 és 2010 között a Klérus Kongregációjának prefektusaként szolgált. 2006-ban már nyilvánosan felvetette a kötelező papi cölibátus eltörlésének lehetőségét, hozzátéve: "Ebben a modern korban az Egyháznak meg kell vizsgálnia ezeket a kérdéseket, és együtt kell haladnia a történelemmel." A felhördülés nyomán, amit a nyilatkozata keltett, a bíboros már másnap leszögezte, hogy a cölibátus kérdése nincs a szentszék napirendjén. 

Hummes bíboros volt az is, aki Ferenc pápa megválasztásakor a pápa balján jelent meg a Szent Péter Bazilika erkélyén. Ferenc pápa maga mondta el az újságíróknak, hogy a szegény Assisi Szent Ferenctől vett pápai nevét az ő bíboros barátja, Hummes inspirálta, amikor a megválasztásakor odasúgta neki: "Ne feledkezz meg a szegényekről!".

Kapcsolódó cikkeink:
- Cikklistánk a készülő pán-amazóniai szinódusról
- Cikklistánk a viri probati pappá szentelhetőségének egyházbeli vitájáról
- Cikklistáink a női papság és a női diakonátus egyházbeli vitájáról

***

bilo4917.jpgO Estado de Sao Paulo: "A közösségek közel 70%-a nem részesülhet az Eucharisztia, a bűnbánat, és a betegek kenete szentségeiben, a papok hiánya miatt." - mondja Claudio Hummes bíboros, a Pán-amazóniai Egyházi Szövetség (REPAM) és a Brazil Nemzeti Püspöki Konferencia (CNBB) amazóniai régióért felelős püspöki bizottságának elnöke. A probléma egyik megoldása a házas férfiak (viri probati) pappá szentelése lenne, olyan példás életű laikusoké, akik a papságot a cölibátus alóli felmentéssel vehetnék fel. Claudio bíboros támogatja ezt a megoldást, de arra figyelmeztet, hogy a döntés ebben Ferenc pápáé lesz. A szinódus egy tanácsadó, és nem döntéshozó gyűlés. A püspökök szavaznak, a következtetéseikre és tanácsaikra alapozva pedig a pápa kiad majd egy záródokumentumot.

Az evangelizáció terén ön mindig is aggódott a papok hiánya miatt az amazóniai régióban. Lehetséges egy lépést előre tenni azért, hogy több felszentelt szolgálattevő legyen?

A pápa új utakról beszél. Az új utak keresésében a szolgálatok is megvitatásra kerülnek. Jelenleg az Egyház nem képes elég papot biztosítani a közösségeknek. Hiányoznak az atyák. A pap az, aki szentmisét mutat be, aki gyóntat, és aki a betegek kenetét kiszolgáltatja.

Lehetséges engedélyezni házas férfiak felszentelését, bizonyítottan erényes világi keresztényekét?

A szinódus erre igent vagy nemet fog mondani. De amit eddig az előkészületekből látunk, az az, hogy a szolgálatnak ezt a kérdését az amazóniai egyházban különösképpen is meg kell majd vitatni. Ez nem jelenti azt, hogy ez mindenkire vonatkozik, hanem olyan helyzetekre, ahol extrém nagy szükség van rá.

Igaz ez a nőkre is? Lehetséges, hogy a nők számára megnyitják a papságot vagy a diakonátust?

Ez egy sokkal távolabbi dolog.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.