Svájc katolikus nőszövetsége is női papokat és diakónusokat akar
2019. július 11. írta: Katolikus Válasz

Svájc katolikus nőszövetsége is női papokat és diakónusokat akar

Akár saját "katolikus egyházat" is alapítanának, ha az Egyházban nem érnek célt.

dsc_0187_bearb.jpgA német "Mária 2.0" mozgalomhoz hasonlóan júniusban Svájcban is egyházbojkottot tartottak nők a Svájci Katolikus Nőszövetség (SKF) vezetésével a nők felszentelt egyházi szolgálatát követelve.

A Horizonte magazinnak nyilatkozva a nőszövetség elnökhelyettese, Vroni Peterhans azt mondta, kötelességüknek tartják "kitartani és folytatni - tartozunk ezzel a tagságunknak". Ennek keretében tárgyalásokat szeretnének folytatni a svájci püspöki konferenciával, egyúttal pedig pénzügyi nyomást is helyeznének a helyi egyházközösségekre, hogy a céljukat elérjék.

A nőszövetség tagjai "kísérleti jelleggel" egyelőre azzal is megelégednének, ha a nők diakónusi felszentelését elérhetnék. "A régi struktúrák a mai korban már nem felelnek meg." - nyilatkozta Peterhans. Szerinte az egyházközösségekben "alkalmas karizmatikus nők és férfiak" vannak, akik azonban nem tölthetik be az áhított szolgálatot, "mert nem felelnek meg a katolikus egyház korlátozó előírásainak". "Pedig ezek a nők közelebb állnának az emberekhez, mint egy Indiából vagy Afrikából érkező pap." - magyarázta az elnökhelyettes.

Peterhans egyesítené azokat az európai katolikus nőmozgalmakat, amelyek a nők egyházi felszentelését akarják. A nőszövetség vezetője azt sem zárta ki, hogy kiválnak az Egyházból és külön "katolikus egyházat" alapítanak, ha az Egyházon belül nem érik el a céljaikat.

Az SKF Svájc legnagyobb női szervezete, 600 tagcsoporttal, és összesen 130 000 taggal.


(Forrás: katholisch.de)


Kapcsolódó cikkeink:
- A nők pappá szentelését követeli Németország legnagyobb katolikus nőszövetsége
- Mária 2.0 - A Szűzanyáról elnevezett női egyházbojkott kezdődik Németországban
- Ellenkezdeményezéseket indítottak német katolikus nők a "Mária 2.0" kampánnyal szemben

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi 2019.07.11. 16:55:20

Az a baj, hogy nem értik, hogy itt nem szolgálatról van szó, hanem szentségről. Ha így gondolkoznak, már most nem katolikusok:-(

csaba carmarthen 2019.07.12. 01:18:29

Mióta a gyuri benyomta a fletót...minden csodálatosan halad előre.
...és a forradalmi ngo-civilek megjelentek az egyhazban is