A szervezője szerint nős papokat és női diakónusokat fog eredményezni a pán-amazóniai szinódus
2019. július 15. írta: Katolikus Válasz

A szervezője szerint nős papokat és női diakónusokat fog eredményezni a pán-amazóniai szinódus

krautler_orf.pngInterjút készített az osztrák ORF televízió a pán-amazóniai térség témájában ősszel megrendezendő püspöki szinódus egyik Ferenc pápa által megbízott szervezőjével, az osztrák Erwin Kräutler püspökkel.

Az immár nyugdíjas püspök, aki aktív korában Brazíliában szolgált püspökként, elmondta, hogy az általa vezetett egyházmegyében 800 olyan kisközösség is működött, ahol pap hiányában világi hívek végeztek lelkipásztori feladatokat. Ahogy a püspök elmondta, e világi hívek kétharmada nő volt. A közösségeket csak évente néhányszor látogatta meg pap, a többi vasárnapon pedig a hívek összegyűlve csak igeliturgiát végeztek, szentáldozás nélkül.

Kräutler püspök ennek kapcsán azt a kérdést tette fel az interjúban:

Ha ezeknek a közösségeknek a kétharmadát nők vezetik, akkor miért nem lehet a nőket felszentelni, és hagyni, hogy az Eucharisztia szolgálatát vezessék vasárnaponként?

Mint mondta, az őszi szinóduson több vita is várható, többek között téma lesz majd a házas férfiak, vagyis a "viri probati" - a "kipróbált férfiak" - pappá szentelésének lehetősége is. Kräutler püspök ennek kapcsán leszögezte, hogy ő nem szereti hallani a "viri probati" kifejezést, helyette inkább a "personae probate" ("kipróbált személy") kifejezést használja, mert az "gendersemleges", nők és férfiak egyaránt érthetők alatta. A püspök arra számít, hogy az őszi szinódussal a nőknek "legalább a diakónussá" szentelését sikerül elérni majd.

Arra a kérdésre, hogy milyen eredményre számít még a szinóduson, Kräutler azt mondta:

Azt mondanám, hogy az első dolog az lesz, hogy a helyi püspökök és püspöki konferenciák - eleinte csak az amazóniai régióra korlátozva - jogot kapnak majd arra, hogy nős férfiakat szenteljenek papokká.

Második dologként a püspök hozzátette:

Rengeteg nő van - és nem mind apácák -, akik teljesen az egyházközösségükért élnek. Családjuk van, de a nagyobb családjuk az egyház. Én pedig azon gondolkodom, miért ne mehetnénk el egyszer odáig, hogy kezdetnek legalább diakónusoknak felszenteljük őket, legalább végre egyszer.

Zárásként Erwin Kräutler püspök elmondta: "reményteli vagyok a kilátásokat illetően".


Kapcsolódó cikkünk:
Erwin Kräutler püspök a papi cölibátusról

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadna 2019.07.20. 10:22:18

JONAPOT!!ERDEKLODNEK HOGY KOZZZUZEMI SZAMAL FIZETESEBEN TUDNAK E SEGITENI? VILLANYSZAMLA 7000 FT VIZ ELMARADT 6 EZER FT))TV TELEFON NET 13 EZER FT 16 NAPIG VOLTAM KORHAZBA HEREN FOLYAMATOS MAGS CUKOR MIATT TALYOG ALAKULT KI ARRA MUTOTTEK 17 EN ENGEDTEK HAZA ,,CSALAD JART BE NAPONTA UTAZAS 2500 FT VOLT ...JELENLEG KAZINCBARCIKARA ILL... MISKOLCRA JAROK KOTOZESRE VARGA ZOLTAN VADNA SZABADSAG TER 15 VAGY VARGANE SZUCS CSILLA ERSTE BANK 116 00006 00000000 2576 6862 ha lehet kuldjenek mar PRONTOSAN SEBFERTOTLENITO GELT 70 5189043 van egy sipoly lagyreszen ahol a het db dren volt

lagyreszt peniszt herezacskot mutottek TALYOG VOLT A CUKORBETEGSEG MIATT ILL.. NEHEZ FIZIKAI MUNKA MIATT EMELES

csaba carmarthen 2019.08.02. 16:04:34

youtu.be/1s1KPfTY6LU

onepeterfive.com/chief-exorcist-father-amorth-padre-pio-knew-the-third-secret/

(...)Secret of Fatima – connection with future

So many of you innocent and trusting souls fail to grasp the evil that is about to unfold. My children, and I include those reading these Messages for the first time, out of curiosity, who may feel a gap in your spiritual welfare, listen now.

You and your fellow brothers and sisters are being led into a world dictated by the group, foretold in the last Secret of Fatima, to which you are not privy, where you will soon find the following.

Your money will be worthless and the only way to trade will be in gold or silver.
You will need to pray in groups and find a sacred servant, brave enough, to stand up before the persecution
You must find shelters for prayer because your churches will be sold for monetary gain.
Hold onto Scripture, you may never have read them before, but be assured, copies will be impossible to buy in the future.
Set up Prayer Groups to pray for the salvation of mankind. In three years time you will understand why this is important.(...)
fatherofloveandmercy.wordpress.com/2011/01/01/media-and-other-censorships-to-come/

youtu.be/vIJHTQYQ6_k

youtu.be/JNS-qh_uSF8

csaba carmarthen 2019.08.04. 08:12:24

ÉN VAGYOK. Kicsim, fogadd békémet! Azért jöttem el hozzád, hogy egy kis vigasztalást kapjak szívedben. Szívemben van egy seb, amely elviselhetetlen... A vadállat követői ma meggyaláznak engem szeretetem Szentségében. Elárulják, leköpik a Szeretetet és rátaposnak. Most az ő gonosz kezükben vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent ez? Örök áldozatom van kezükben. Megköveznek engem. Megesküdtek egymás között, hogy eltüntetnek engem tabernákulumomból. Figyeld meg! Közel van a nap, amikor hivatalosan kijelentik, hogy el kell távolítani engem tabernákulumomból és üres cintányért kell állítani helyemre... és be fog teljesedni Dániel próféta jövendölése. Leányom, soha ne gyengülj meg hitedben és hűségedben, soha ne aludj, soha ne kételkedj! Pihentess meg, kedvesem, pihentess meg!... IC

www.tlig.org/hu/humsg/hum876.html
süti beállítások módosítása