Müller bíboros: "Senki sem építhet más alapra, mint a már meglévőre, Jézusra."
2019. július 27. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros: "Senki sem építhet más alapra, mint a már meglévőre, Jézusra."

Gerhard Müller bíboros kritikai dolgozata a készülő pán-amazóniai szinódus munkadokumentumáról.

Kritikai dolgozatot adott ki július 16-án Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa az október 6-a és 27-e között Rómában megrendezni tervezett, a pán-amazóniai régióval foglalkozó püspöki szinódus munkadokumentumáról (Instrumentum Laboris, rövidítve: IL). Ebben a bíboros részletesebben kifejtette azokat a kritikáit, amelyeket az olasz La Nuova Bussola Quotidiana katolikus híroldalnak július 11-én nyilatkozva is elmondott. Az alábbiakban Müller bíboros dolgozatát közöljük teljes terjedelmében, magyar nyelven.

***

gettyimages-461078364_810_500_75_s_c1.jpgSenki sem építhet más alapra, mint a már meglévőre, Jézusra.


Gerhard Müller bíboros az amazóniai szinódus munkadokumentuma, az Instrumentum laboris kinyilatkoztatásfelfogásáról.


1. Az Instrumentum laboris (IL) módszertanáról

Senki sem vonja kétségbe az amazóniai egyházért összehívott szinódus előkészítésében és lebonyolításában résztvevők jóakaratú törekvését arra, hogy minden lehetséges módon támogassák ezen az óriási és lenyűgöző szépségű területen élőket a katolikus hitük gyakorlásában. Az Amazonas a dokumentum szerint az Egyház és a világ „'pars pro toto'-ja, paradigmája, az egész világ reménysége”. (IL 37). Már ebben a feladatmeghatározásban is megmutatkozik az IL-ben újra és újra visszatérő gondolat minden ember „integrális”, közös, egységes fejlődéséről a földön mint egy közös házban, amelyért az Egyház mostantól felelősséget vállal. A szöveg három részből áll: 1. Az Amazonas hangja; 2. „Integrális”, átfogó ökológia; A föld és a szegények kiáltása; 3. A prófétai egyház Amazóniában: kihívás és remény. A három rész a felszabadítás teológiája által is alkalmazott séma szerint épül föl: a helyzet szemlélése/megismerése – a helyzet megítélése az evangélium fényében – cselekvés a jobb életkörülmények kialakítása érdekében.


2. Ellentmondás a fogalmak és a célok meghatározásában

Az olyan műhely-jellegű szövegek megfogalmazásánál, mint ez is, azonos felfogású emberekből álló csoportok dolgozzák ki az egyes részeket, és ebből adódik a szöveg fárasztó redundanciája. Ha következetesen kivennénk belőle az összes önismétlő gondolatot, a terjedelme a felére, vagy még annál is kisebbre csökkenhetne.

A fő probléma persze nem az vele, hogy túl hosszú, hanem az, hogy a kulcsfontosságú fogalmakat nem definiálja, és a gyakori használat következtében kiüresíti. Mit értünk például a „szinódusi út” alatt, mi az integrális fejlődés, mit jelent a szamaritánus, missziós, szinodális, nyitott egyház, az újjáéledő egyház (chiesa in uscita), a szegények egyháza, az Amazonas egyháza, stb.? Az Egyház más, mint Isten népe, vagy csak a pápa és a püspökök hierarchiáját értsük alatta, vagy utóbbi az előbbinek egy része, esetleg szemben áll a néppel? Isten népe szociológiai vagy teológiai fogalom? Vagy nem sokkal inkább a hívők közössége a pásztoraikkal az örök élet felé vezető zarándokúton? A püspököknek kell meghallani a nép kiáltását vagy Istennek, aki, mint egykor Mózesnek Izrael rabszolgasága alatt Egyiptomban, most az apostolok utódainak adja a megbízást, hogy a hívő embereket a szekuláris materializmus és immanencializmus istentelenségéből és bűnéből ki-, és az Ő szava és az Egyház szentségei által az üdvösséghez elvezessék.


3. Feje tetejére állított hermeneutika

Vajon Krisztus Egyházát az alapítója nyersanyagként adta a pápák és a püspökök kezébe, amelyet ők – közvetlenül a Szentlélek megvilágosító kegyelméből – akár világi célok érdekében is a korszellemnek megfelelő eszközzé alakíthatnak? A szövegben feltűnő a katolikus teológia hermeneutikájának radikális visszájára fordítása.

Egyrészről a Szentírás és az apostoli hagyomány, másrészről az egyházi tanítóhivatal klasszikus viszonya úgy néz ki, hogy az Írás és a Hagyomány tartalmazza a kinyilatkoztatás teljességét, míg a tanítóhivatalnak – Isten egész népének hitérzékével összekapcsolódva – a hiteles és tévedhetetlen értelmezés a dolga. A katolikus hitvallás és annak teológiai-tudományos reflexiója számára tehát az Írás és a Hagyomány a konstitutív megismerési elvek alapja. A tanítóhivatalnak ezzel szemben csak interpretáló és szabályozó szerepe van.

Az IL-ben ez éppen fordítva van. Az egész gondolatmenet Ferenc pápa tanítóhivatalának legújabb dokumentumai köré épül, önmagára hivatkozva, körkörös mozgással, egyszer-egyszer utalva II. János Pál és XVI. Benedek pápára, miközben a Szentírásra kevés, az egyházatyákra szinte egyáltalán nem történik hivatkozás – ha mégis, az csupán a már más okokból meglévő meggyőződés illusztrálására szolgál. Ezzel a szerzők talán a pápa iránti különleges hűségüket akarják bizonyítani, vagy úgy vélik, hogy megspórolhatják maguknak a fáradságos teológiai munkát, ha egyfolytában a gyakran ismételt vezérszavakra hivatkoznak, amelyeket – meglehetősen laza stílusban – a pápa „mantrájának” (IL 25) neveznek. A hízelgés csúcsa a következő megállapítás utáni megjegyzés: „Az inkulturáció aktív alanyai maguk a bennszülött népek.” (IL 122), amely így folytatódik: „Mint Ferenc pápa már megerősítette: 'A kegyelem feltételezi a kultúrát'.” - mintha ő maga fedezte volna fel a katolikus egyháznak ezt a természetszerűleg alapvető axiómáját. Az eredetiben a kegyelem a természetet feltételezi, éppen úgy, mint a hit az értelmet. (V.ö. Aquinói Szent Tamás: S.th. 1. q. 1. a. 8.)

A tanítóhivatal, valamint a Szentírás és a Hagyomány szerepének ilyenfajta összekeverésén túl odáig megy az IL, hogy azt állítja, a kinyilatkoztatásnak léteznek új forrásai. A 19. oldalon ez áll: „Mindezen felül elmondhatjuk, hogy az Amazonas nem csak egy 'ubi' vagy egy hol (vagyis egy földrajzi hely), hanem egy 'quid', vagyis egy (vala)mi is: a hitnek vagy Isten megélésének jelentőségteljes helye a történelemben. Így lesz egy terület teológiai hellyé, megélt hitté, s így Isten kinyilatkoztatásának különleges forrásává is: a megjelenés (epifánia) helye, ahol az élet és a bölcsesség tárháza mutatkozik meg, egy olyan életé és olyan bölcsességé, amely Istenről beszél.”

Amennyiben itt egy bizonyos területet nyilvánítanak „Isten kinyilatkoztatásának különleges forrásává”, akkor le kell szögeznünk, hogy ez hamis tanítás, mivel a katolikus egyház 2000 év óta tévedhetetlenül tanítja, hogy a kinyilatkoztatás egyedüli forrásai a Szentírás és az apostoli hagyomány, és hogy ezekhez további kinyilatkoztatást a történelem folyamán nem lehet hozzáfűzni. Ahogy a Dei verbum írja: „már semmiféle új nyilvános kinyilatkoztatást nem kell várnunk.” (Dei verbum 4) Az Írás és a Hagyomány az egyetlen kinyilatkoztatás egyedüli forrása. „Ez a Szent Hagyomány, valamint az ó- és újszövetségi Szentírás olyan, mint egy tükör, melyben a földön vándorló Egyház szemléli Istent, akitől mindent kap, míg el nem jut oda, hogy úgy lássa őt színről színre, amint van.” (Dei verbum 7). „A Szent Hagyomány és a Szentírás Isten szavának az Egyházra bízott egyetlen szent letéteménye.” (Dei verbum 10).

E feltűnő állásfoglalások és hivatkozások mellett megállapíthatjuk, hogy legtöbbször önmagukat idézik az IL kidolgozásával megbízott, és e célból 2014-ben alapított Rete Ecclesiale Panamazzonica (=REPAM) tagjai és az ún. Theologia india-hoz tartozó szerzők.

Ez egy teljesen azonosan gondolkodó, zárt társaság, mint az könnyen felismerhető a Washingtonban és Rómában rendezett előkészítő összejövetelek névsorából, amelyben átlagon felüli mértékben képviseltetik magukat európai, főleg német nyelvű országokból származó személyek.

A szinódus előkészítői még a komoly aggályokkal szemben is immunisak, hiszen azok [úgymond] csak monolitikus doktrinalizmusból és dogmatizmusból, vagy ritualizmusból (IL 38, 110, 138), párbeszédre képtelen klerikalizmusból (IL 110), a farizeusok rigid gondolkodásából, és az írástudók szellemi önteltségéből származhatnak, akikkel vitatkozni csak elvesztegetett idő és hiábavaló vesződség volna. Nem mindenki rendelkezik közülük tapasztalatokkal Dél-Amerikáról, és csak azért tartoznak oda, mert ugyanazt az irányvonalat képviselik, és ők határozzák meg a témákat a Német Püspöki Konferencia, valamint a Német Katolikusok Központi Bizottsága egyidejűleg zajló szinódusi folyamatában (a cölibátus eltörlése, a nők pappá szentelése és hatalmi pozíciókba helyezése a klerikalizmus és fundamentalizmus ellen, a kinyilatkoztatott szexuális erkölcs hozzáillesztése a genderideológiához és a homoszexualitás gyakorlásának értékként való feltüntetése). Jómagam 15 éven át évente 2-3 hónapig tartózkodtam Peru és más dél-amerikai országok plébániáin és szemináriumaiban, ahol pasztorális és teológiai munkát végeztem, tehát nem pusztán európai perspektívából ítélem meg a helyzetet, bár szívesen vádolnának ezzel. Minden katolikus magáénak kell, hogy érezze az IL-nek azt a fontos szándékát, hogy Amazónia népei ne váljanak a kolonializmus és a posztkolonializmus, vagyis olyan erők zsákmányává, amelyek csak a profittal és a hatalommal törődnek, mások méltóságának és boldogulásának kárára.

Az Egyház, a társadalom, és az állam is világosan látja, hogy az ott élő emberek, különösen a katolikus testvéreink életük és céljaik, hitük és erkölcsük felett egyenrangúan és szabadon kell, hogy rendelkezzenek – Isten előtti közös felelősségünk szerint. De hogy lehet ezt elérni?


4. A kiindulási pont Isten kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban

Az evangélium hirdetése kétség kívül dialógus, amely a hit engedelmességével önmagát szabadon Istenre bízó ember válasza Isten hozzánk intézett Igéjére, a Logos-ra (Dei verbum 5). Mivel a misszió Krisztustól, az Istenembertől indul ki, és Ő ezt a missziót az Atyától az apostoloknak adja át, nincs értelme sem egy „fentről jövő” dogmatikus, sem egy „alulról jövő” pedagógiai-pasztorális kezdeményezés alternatívájának, hacsak nem utasítjuk el a „lelkipásztori munka istenemberi elvét” (Franz Xaver Arnold). De Jézus, Isten üdvösségének egyetlen közvetítője (Jn 14,6, ApCsel 4,12, 1Tim 2, 4 sk.) egyetemes missziós megbízásának (Mt 28,19) címzettje az ember, aki értelme segítségével elgondolkodik a lét értelmén az élet és halál között, akit megrendítenek az ember-lét egzisztenciális válságai, és aki életében és halálában Istenbe, minden létező forrásába és céljába helyezi minden reményét. Egy „kozmovízió” mítoszaival és az „anyatermészet” rituális varázsával, vagy az olyan „isteneknek” és szellemeknek felajánlott áldozatokkal, akik félelemmel és ijedtséggel töltenek el bennünket vagy hamis ígéretekkel csábítanak, éppoly kevésbé lehet megfelelő kiindulópontja a szentháromságos Isten befogadásának az Ő Igéjében és a Szentlélekben, mint a liberális polgárság természettudományos-pozitivista világnézete, amely a kereszténységből csak az erkölcsi értékek és a privát vallási rituálék egy számára kényelmes töredékét tartja meg. Tényleg komolyan felmerül a gondolat, hogy a leendő lelkipásztorok és teológusok képzésében a klasszikus és modern filozófia, az egyházatyák, az újabb teológia, a zsinatok helyébe az amazóniai kozmovíziónak, az ősök bölcsességének kell lépnie a mítoszaikkal és rituáléikkal?

Ha a „kozmovízió” kifejezés csupán annyit jelent, hogy minden mindennel összefügg, akkor ez nem más, mint közhely. Az ember ugyanis a test és a lélek szubsztanciális egysége alapján a szellem és az anyag szerkezetének metszéspontjában helyezkedik el. A kozmosz szemlélése csak alkalom arra, hogy dicsőítsük Istent és az Ő csodálatos működését a természetben és a történelemben. De nem a kozmoszt tiszteljük Istenként, hanem csakis a Teremtőt magát.

Nem a természet lenyűgöző ereje és „a világ minden országa és dicsősége” (Mt 4,8) előtt borulunk térdre, hanem egyedül Isten előtt. „Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4, 10). E szavakkal utasította vissza Jézus a sivatagban az ördögi kísértőt.


5. Az evangelizálás két útja: az Ige megtestesülése és az inkulturáció közötti különbség

A „bennszülött teológia” és az „ökoteológia” nem más, mint szociálromantikus agyszülemény. A teológia Isten az Ő Igéjében való kinyilatkoztatásának megértése (intellectus fidei) az Egyház hitvallásában, és nem olyan világérzetek és világnézetek, vagy valláserkölcsi konstellációk újabb és újabb szövedéke, amelyek a kozmikus világmindenség egységének, vagy az én és a világ összeolvadásának (hen kai pan) érzésén alapulnak. Természetes világunk a személyes Isten teremtménye. Tehát a keresztény értelemben vett hit Isten megismerése a testté lett Örök Igében, és megvilágosodás a Szentlélek által, hogy általa Istent felismerjük Krisztusban. A hit által kapjuk meg a reményt és a szeretetet, mint természetfölötti erényeket. Így válunk Isten gyermekeivé, akik Őt Krisztus által a Szentlélekben úgy szólíthatják: "Abba, Atya" (Róm 8, 15). Belé helyezzük minden bizalmunkat, és Ő a fiaivá tesz minket, és ezért nem gyötör minket a félelem az elemek hatalmától, a démonoktól, az istenektől és szellemektől, akik a világ anyagi erőinek kiszámíthatatlansága folytán alattomosan lesben állnak.

Az inkarnáció egyszeri és megismételhetetlen esemény a történelemben, amelyet Isten az Ő egyetemes üdvözítő akaratából szabadon határozott el. Nem inkulturáció, mint ahogy az Egyház inkulturációja sem megtestesülés (IL 7;19; 29;108). Nem Lyoni Iréneus az Adversus haereses 5. könyvében (IL 113), hanem Nazianszi Szent Gergely fogalmazta meg az alábbi elvet: "quod non est assumptum non est sanatum – amit nem vállalt magára, azt nem váltotta meg” (Ep. 101, 32). Ez alatt az emberi természet teljességét értette Laodiceai Apollinaris-sal szemben, aki úgy vélte, az Ige úgy lett emberré, hogy csak a testet vette magára a lélek nélkül. Ezért teljesen elfogadhatatlan a következő megállapítás: A kulturális sokszínűség egy valóságosabb megtestesülést igényel, hogy befogadhassuk az élet eltérő módjait és a különböző kultúrákat (IL 113). A megtestesülés nem a másodlagos kulturális alkalmazkodás elve, hanem konkrétan és elsődlegesen az üdvösség közvetítésének elve Krisztusban, aki „az üdvösség egyetemes szakramentumává tette saját testét, ami az Egyház” (Lumen gentium 1; 48), az Egyház hitvallásában, a hét szentségben és az episzkopátusban, élén az apostoli folytonosságot képviselő pápával. A népek hagyományaiból származó másodlagos rítusok segíthetnek abban, hogy a szentségek, az üdvösség Krisztus alapította eszközei gyökeret verjenek az adott kultúrában. Nem szabad azonban önállósulniuk úgy, hogy pl. az esküvői szokások fontosabbá váljanak, mint a feleknek a házasság szentsége alapjául szolgáló igenje.

A Krisztus és az apostolok által alapított szentségi jeleket (a szót és a materiális szimbólumot) semmi esetre sem lehet megváltoztatni. A keresztelés másként nem, csak természetes vízzel, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében kiszolgáltatva érvényes, az Eucharisztiában pedig nem lehet a búzakenyeret és a szőlőből készült bort más, helyi élelmiszerekkel helyettesíteni. Ez nem inkulturáció lenne, hanem megengedhetetlen beavatkozás Jézus akaratába, amelyből történelmi érvénnyel az Oltáriszentséget alapította, és egyúttal a szentségi központjában szakítaná szét az Egyház egységét. Ha az inkulturáció a liturgia ünneplésének másodlagos, külső jegyeire vonatkozik, és nem a szentségekre, amelyek hatása Krisztus, a kegyelem alapítója és adományozója eleven jelenléte által működik a jelekben, akkor az alábbi mondat botrányos vagy legalábbis meggondolatlan: „Inkulturáció nélkül a liturgia múzeumi kiállítási tárggyá redukálódhat, vagy csak kevesek tulajdonává válik.” (IL 124) Nem mondhatjuk leegyszerűsítve, hogy Isten mindenütt és minden vallásban azonos módon van jelen. Ha így volna, a megtestesülés csupán egy tipikus mediterrán jelenség lenne. Isten, a világ teremtője sokkal inkább minden ember szívében van jelen, „benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17, 27 sk.) – akkor is, ha a bűn az emberek szemeit vakká, füleit süketté tette Isten szeretetének befogadására. De önmagát kinyilatkoztatva egészen közel jön hozzánk választott népe, Izrael történelmében a testté lett Igében, és a szívünkbe áradó Szentlélekben. Isten önkinyilatkoztatása, amely minden ember kegyelme és élete, Jézus egyetemes megbízásából az Egyház igehirdetése, tehát a világmisszió útján terjed el az egész világon. De segítő és megelőlegező kegyelme már azoknak a szívében is működik, akik kifejezetten név szerint nem ismerik Őt, azért, hogy ha hallanak róla az apostoli igehirdetésben, felismerjék a Szentlélek által, hogy ő Jézus, az Úr (1Kor 12,3).


6. A megkülönböztetés kritériuma: Isten történelmi önközlése Jézus Krisztusban

Az IL-ből hiányzik annak a tiszta, egyértelmű megvallása, hogy Isten önközlése a megtestesült Igében történt, hogy az egyház szentségi jellegű, hogy a szentségek kegyelmi eszközök, s nem csupán önreferencális szimbólumok, s hogy a kegyelem természetfeletti eredetű, tehát az ember integritása nem csak az élő természettel való egységből, hanem az istengyermeki mivoltból és a Szentháromsággal való kegyelmi közösségből is ered, és hogy az örök élet a megtérés és az Istennel, nem csak az emberekkel és a világgal való kiengesztelődés ajándéka. Az egységes fejlődést nem lehet az anyagi források rendelkezésre bocsátására korlátozni. Mert az ember új integritását csak a kegyelem beteljesedésében éri el, itt és most a keresztségben, amely által új teremtményekké és Isten gyermekeivé válunk, egykor pedig majd Isten szemlélésében az Atya, a Fiú és a Szentlélek közösségében és a szentek közösségében. (1Jn 1,3; 3, 1 sk.)

A bizonytalan vallási alapokon nyugvó, zavaros gondolatok helyett és ahelyett, hogy hiábavaló erőfeszítéssel a kereszténységet a kozmosz és a biodiverz természet szakralizálásával, ill.az ökológiát magát üdvtudománnyá akarjuk tenni, fordítsuk inkább tekintetünket hitünk középpontjára és eredetére: „Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát mely szerint az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek.” (Dei verbum 2).

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadna 2019.07.31. 14:42:07

JONAPOT!!ERDEKLODNEK HOGY KOZZZUZEMI SZAMAL FIZETESEBEN TUDNAK E SEGITENI? VILLANYSZAMLA 7000 FT VIZ ELMARADT 6 EZER FT))TV TELEFON NET 13 EZER FT 16 NAPIG VOLTAM KORHAZBA HEREN FOLYAMATOS MAGS CUKOR MIATT TALYOG ALAKULT KI ARRA MUTOTTEK 17 EN ENGEDTEK HAZA ,,CSALAD JART BE NAPONTA UTAZAS 2500 FT VOLT ...JELENLEG KAZINCBARCIKARA ILL... MISKOLCRA JAROK KOTOZESRE VARGA ZOLTAN VADNA SZABADSAG TER 15 VAGY VARGANE SZUCS CSILLA ERSTE BANK 116 00006 00000000 2576 6862 ha lehet kuldjenek mar PRONTOSAN SEBFERTOTLENITO GELT 70 5189043 van egy sipoly lagyreszen ahol a het db dren volt

lagyreszt peniszt herezacskot mutottek TALYOG VOLT A CUKORBETEGSEG MIATT ILL.. NEHEZ FIZIKAI MUNKA MIATT EMELES

csaba carmarthen 2019.08.02. 16:00:46

youtu.be/1s1KPfTY6LU

onepeterfive.com/chief-exorcist-father-amorth-padre-pio-knew-the-third-secret/

(...)Secret of Fatima – connection with future

So many of you innocent and trusting souls fail to grasp the evil that is about to unfold. My children, and I include those reading these Messages for the first time, out of curiosity, who may feel a gap in your spiritual welfare, listen now.

You and your fellow brothers and sisters are being led into a world dictated by the group, foretold in the last Secret of Fatima, to which you are not privy, where you will soon find the following.

Your money will be worthless and the only way to trade will be in gold or silver.
You will need to pray in groups and find a sacred servant, brave enough, to stand up before the persecution
You must find shelters for prayer because your churches will be sold for monetary gain.
Hold onto Scripture, you may never have read them before, but be assured, copies will be impossible to buy in the future.
Set up Prayer Groups to pray for the salvation of mankind. In three years time you will understand why this is important.(...)
fatherofloveandmercy.wordpress.com/2011/01/01/media-and-other-censorships-to-come/

youtu.be/vIJHTQYQ6_k

youtu.be/JNS-qh_uSF8

csaba carmarthen 2019.08.04. 08:11:02

ÉN VAGYOK. Kicsim, fogadd békémet! Azért jöttem el hozzád, hogy egy kis vigasztalást kapjak szívedben. Szívemben van egy seb, amely elviselhetetlen... A vadállat követői ma meggyaláznak engem szeretetem Szentségében. Elárulják, leköpik a Szeretetet és rátaposnak. Most az ő gonosz kezükben vagyok. Tudod-e, hogy mit jelent ez? Örök áldozatom van kezükben. Megköveznek engem. Megesküdtek egymás között, hogy eltüntetnek engem tabernákulumomból. Figyeld meg! Közel van a nap, amikor hivatalosan kijelentik, hogy el kell távolítani engem tabernákulumomból és üres cintányért kell állítani helyemre... és be fog teljesedni Dániel próféta jövendölése. Leányom, soha ne gyengülj meg hitedben és hűségedben, soha ne aludj, soha ne kételkedj! Pihentess meg, kedvesem, pihentess meg!... IC

www.tlig.org/hu/humsg/hum876.html

Gratia Copiosa 2019.08.19. 15:08:42

@csaba carmarthen: Maganak eltevesztette a hazszamot, vagy elment az esze.