Ferenc pápa a prozelitizmusról, a klerikalizmusról, a xenofóbiáról, a környezeti elégtételről
2019. szeptember 25. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa a prozelitizmusról, a klerikalizmusról, a xenofóbiáról, a környezeti elégtételről

A mozambiki útja során Ferenc pápa szeptember 5-én huszonnégy jezsuita szerzetest is fogadott, ahol a rendtársai szabadon kérdezhettek tőle. A beszélgetésen elhangzottakból az azon szintén jelenlévő Antonio Spadaro SJ közölt részleteket a La Repubblica olasz lapban. A megjelentekből mi is részleteket közlünk, magyar fordításban. [A kép Ferenc pápa romániai útján készült, szintén egy jezsuitákkal szervezett találkozón.]

img_6116_apertura-2000x900_1.jpgA prozelitizmusról

Ma egy hölgy jött oda hozzám, egy fiatal férfival és egy fiatal nővel. Mondták nekem róluk, hogy valamiféle fundamentalista mozgalom tagjai. És azt mondta: 'Szentatya, Dél-Afrikából jöttünk. Ez a fiú hindu volt, és katolikus hitre tért át. Ez a lány anglikán volt, és katolikus hitre tért át.' Olyan győzedelmesen mondta ezt nekem, mintha trófeavadászatról jött volna. Kellemetlenül éreztem magam, és azt mondtam neki: 'Hölgyem, igen az evangelizációra, nem a prozelitizmusra!'

A klerikalizmusról

Hogyan kerülhetjük el, hogy klerikalizmusba essünk a papi szolgálatra készülés során?

Ferenc pápa: A klerikalizmus valódi perverzió az Egyházban, ami azt állítja, hogy mindig a pásztor jár elöl, utat mutat, és kiközösítéssel bünteti azokat, akik elhagyják a nyájat. Röviden: pont az ellentéte annak, amit Jézus tett. A klerikalizmus elítél, elválaszt, ostoroz, lenézi Isten Népét. A klerikalizmus összekeveri a papi 'szolgálatot' a papi 'hatalommal'. A klerikalizmus felemelkedés és uralkodás. Olaszul 'felkapaszkodásnak' mondják.

A klerikalizmus a merevség egyenes következménye. Láttatok már fiatal papokat, szigorúan fekete reverendában, Szaturnusz alakú kalappal a fejükön? Minden merev klerikalizmus mögött súlyos problémák vannak.

A klerikalizmus egyik dimenziója az állandó morális fixáció a hatodik parancsolaton. Egyszer egy jezsuita azt mondta nekem, legyek óvatos a feloldozással, mert a legsúlyosabb bűnök azok, amik 'angyalibbnak' látszanak: a gőg, az arrogancia, az uralkodás. És a legkevésbé súlyosak azok, amik nem látszanak annyira 'angyalinak', mint a torkosság vagy a bujaság. A szexre fókuszálunk, miközben nem tulajdonítunk jelentőséget a társadalmi igazságtalanságoknak, a rágalmazásoknak, a pletykálkodásnak, a hazugságoknak.

A xenofóbiáról

Mit gondol a terjedő xenofóbiáról?

Ferenc pápa: A xenofóbia és az aporofóbia - a szegényektől való fóbiás félelem - ma részei egy olyan populista mentalitásnak, amely semmi szuverenitást nem hagy az embereknek. A xenofóbia elpusztítja egy nép egységét, még Isten Népének egységét is. A nép pedig mi mindannyian vagyunk: akik ugyanabban az országban születtek, függetlenül attól, hogy máshonnan származunk vagy különféle etnikai csoportokhoz tartozunk.

Ma egyfajta sterilizált társadalomkép kísért minket. Egy olyan ország, amiben, mint egy műtőben, minden sterilizált: a rasszom, a családom, a kultúrám; mintha félnénk összepiszkítani, bekoszolni, megfertőzni őket. Épp azt a nagyon fontos folyamatot akarják gátolni, ami a népeknek életet ad: a keveredést. A keveredés növekedést, életet ad. Kereszteződéseket, mutációkat hoz létre, és eredetiséget ad. Ezt a keveredést láttuk például Latin-Amerikában. Van nálunk minden: spanyol és indián, misszionárius és hódító, a spanyol vonal és a keverék.

Falakat építeni azt jelenti, hogy halálra ítéled magad. Nem élhetünk egy műtős kultúra által fertőtlenítve, csíramentesen, mikróbák nélkül.

Környezeti elégtétel

Úgy hallottam, hogy francia misszionáriusok bűnök elégtételeként faültetést szabnak ki. Ön mit gondol erről?

Ferenc pápa: Ez nagyon kreatív lelkipásztori ötletnek tűnik nekem! Az önök elmondásai alapján társadalmi, környezeti elégtétel ez, ami a társadalom építését célozza.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intersziti 2019.09.25. 15:55:16

Kedves atyák, nincs más hátra: elő a sminkeskészlettel meg a zenmesteres függönyrucival. Az bizonyára tiszteletreméltó a Szentséges Atya és jezsuita kispajtásai körében.

csaba carmarthen 2019.09.28. 17:14:49

Imagine...
youtu.be/qvPD7HqDxrU

(John Lennon:

"Imagine there's no heaven
It is easy if you try
no hell below us
above us only sky
IMAGINE THERE IS NO COUNTRIES..."
-Francis does....)

A HARMADIK Fatimai titok...

youtu.be/H6isd20OPYY

forums.catholic.com/t/fr-gabriele-amorth-st-padre-pio-knew-the-third-secret-of-fatima/456169

2011. jan. 1. hajnali 2 óra

".(....)...
A Fatimai titok és a jövő kapcsolata

Oly sok ártatlan és bizalomteljes lélek nem ismeri fel mindazt a rosszat, ami most a világban történik. Gyermekeim, most azokat is ide sorolom, akik csak kíváncsiságból olvassák ezeket az üzeneteket, és ellentmondást éreznek azzal kapcsolatosan, ami lelkük gyógyulását illeti, figyeljetek a következőkre:

Ti és a társaitok és a testvéreitek, most abban a világban éltek, amelyet az utolsó Fatimai titokban megjövendölt csoportosulás határoz meg.

Mivel nem voltatok teljesen beavatva ebbe a titokba, figyeljetek a következőkre:

Pénznemetek értéktelen lesz és egyedüli fizetőeszköz az arany és az ezüst lesz

csoportokban fogtok imádkozni, és olyan szent papot kell keresnetek, aki elég bátor lesz ahhoz, hogy kitartson az üldöztetés idején

olyan helységet kell keresnetek, ahol majd imádkozni tudtok, mert templomaitokat nyereség ellenében eladják

Vigyázzatok a Szentírásra, lehet, hogy vannak olyanok köztetek, akik még nem olvasták, mert abban biztosak lehettek, hogy a jövőben még másolatokat sem lehet majd vásárolni belőle

szervezzetek imacsoportokat, imádkozzatok az emberiség gyógyulásáért..(....)."

(Az Igazság Könyve-A média cenzúrázása, készülőben levő cenzúrák. )

2013. február 17. vasárnap 19:00

Drága, szeretet leányom, a Katolikus Egyházon belüli szakadás, amint az meg volt jövendölve, most tanúsítva lesz, hogy lássa azt az egész világ. Drága szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa távozása jelzi a vég kezdetét. Én két éven át, rajtad keresztül, választott prófétám, megpróbáltam felkészíteni Egyházamat a Földön erre a szomorú eseményre.

A szabadkőműves elit magához ragadta az ellenőrzést Egyházam fölött, és ők a Katolikusok felett a leggonoszabb megtévesztést fogják gyakorolni. Róma Kulcsai most az Én Kezemben vannak, melyeket Atyám adott át Nekem. Én minden Követőmet irányítani fogom, hogy az Igazság fenntartható lehessen, és hogy Szent Szavam érintetlen maradhasson.

A Hamis Próféta most átveszi Róma Székét, és Szavamat eretnekségként fogják kezelni, ugyanúgy, amint az az Én Időmben volt a Földön.

Félreértés ne essék: a csalást úgy fogják bemutatni a világnak, mintha az új vezetés az Igazságot képviselné; te, leányom, rettenetesen fogsz szenvedni az Én Szent Nevemben, akárcsak azok a próféták, akik előtted jöttek.

Követőimnek meg kell őrizniük nyugalmukat, és imádkozniuk kell minden felszentelt szolgám megmentéséért, akik önkéntelenül belekeverednek ebbe a förtelembe. Felszólítom őket, hogy a következőképpen válaszoljanak:

Kövessétek továbbra is Tanításaimat. Sohase mondjatok le Isten Szaváról. Maradjatok hűek szent feladataitokhoz, és úgy szolgáltassátok ki a Szentségeket, ahogyan azt tanítottam nektek.

A Katolikus Egyház Tanításai, amelyek Péter apostolom alapításán alapszanak, tévedhetetlenek maradnak. Most ez meg fog változni, mihelyt az alap megrázkódik a bekövetkező változásoktól.

Rövidesen nem fogjátok felismerni Egyházamat, és nagyon kellemetlenül fogjátok érezni magatokat, amikor tanúi lesztek annak, hogyan hamisítják meg Szent Szavamat.

Jézusotok
(Az Igazság Könyve-A hamis próféta most átveszi Róma Székét )

csaba carmarthen 2019.09.28. 17:34:18

Masonry has infiltrated My Church on earth and soon the schism, as foretold, will create division and disquiet amongst My faithful servants.

Many have no idea as to the deceit with which they are being presented. Nor do they know that the foundation of My Church, the Catholic Church, has been crushed to dust. In its place, will rise the abomination and I will intervene and send signs in order to warn every soul of the importance of praying, so that they can discern Truth from fiction.

It is not the collapse of the Catholic Church, which will soon become evident, which will divide the world. It will be their involvement in the creation of a New World Church, a one-world religion, which will introduce paganism and idolatry.

The false prophet has prepared well and his time is coming. In collaboration with the antichrist they will bring the world to its knees. It won’t be to God they will pay homage, it will be to the beast.

I urge all My disciples, My Christian followers, everywhere, to remain calm. Pray for peace and allow Me, your Jesus, to guide you at this time.

I call on all of My cardinals, My bishops and My sacred servants, to unite your flock and remain loyal to My Teachings. Pay close attention to what you will be asked to preach for it will change. Your homilies will be devised and written for a secular world and they will have no substance.

In a bid, to be seen to modernise the Catholic Church, this is what will be presented to you -the promotion of all-inclusive congregations – all religions rolled into one, so-called Christian Unified Church. All the outward signs may, at first, seem the same, but that is what you are meant to see. Slowly you will no longer recognise My Holy Scripture, as new words, phrases and new formats to the presentation of the Sacraments will be placed before you.

There will be a panic amongst those true loyal conservative priests who will be alarmed at the new modern format the Church will embrace when they will re-launch a new type of modern alternative Church.

It will be through the network of masonry, which is infiltrated in every corner of the Catholic Church, governments and the media, that this abomination will be presented as a great innovation.

This is the beginning of the end. My Presence will be discreetly banished for the new ceremony of the Masses.

All the pomp and ceremony will mask an empty tabernacle, for My Divine Presence, will no longer be permitted, by My Father.

You must remain united and, if you are Catholic, continue to attend daily Masses and Holy Communion. For all Christians you must know that, you too, will be lured into the New World Religion, plotted by nations who are in league with the traitors of My Catholic Church. They wish to create a secular, humanistic, façade – a façade, which masks the evil it will promote, subtly.

The battle has begun, but you, My beloved followers, are stronger than you think. I Am here always. I have prepared you well. You must, to survive, say this Crusade Prayer..

fatherofloveandmercy.wordpress.com/2013/02/13/crusade-of-prayer-100-for-the-survival-of-christianity/

kritizator 2019.09.30. 15:10:44

@csaba carmarthen: hát ez meg honnét van???

Mária, mint postaskisasszony?

csaba carmarthen 2019.09.30. 15:35:19

@kritizator:
Az aposztázia...
mint Mária gúnyolása

csab carmarthen 2019.10.01. 11:24:16

A szabadkőművesség Ferenc pápát megválasztása óta különös becsben tartja, és ezt a tényt nem árt figyelembe vennünk akkor, amikor a Vatikán vezetőjének tevékenységét és annak lehetséges következményeit megítéljük nem sokkal békéltetőnek szánt egyiptomi útja után, ahol szélsőséges muszlim csoportok kopt keresztényeket ölnek halomra.
Kezdjük először is azzal, hogy a pápa megválasztását követő napon az Olasz Nagy Kelet páholy (Grande Oriente D’Italia), amely az ország szabadkőműveseit képviseli, kibocsátott egy hivatalos közleményt, melyben dicsérte őt a megválasztása napján megtett első egalitariánus, egyenlőségre törekvő intézkedéseiért. A dokumentum nyilvánvalóvá tette a szabadkőművesek azon várakozását, hogy az új pápa az egyházat a szabadkőművesség által vágyott demokratikus útra vezeti majd. Ez az álláspont az Olasz Nagy Kelet páholy hivatalos honlapján jelent meg. (Forrás: Katolikus-honlap.hu)
Gustavo Raffi, a páholy nagymestere ekkortájt arról beszélt, hogy „Ferenc pápával semmi sem lesz többé olyan, mint előtte”, illetve kifejtette: „Az egyszerű kereszt, amit fehér reverendáján viselt, reményt kelt bennünk, hogy az egyház emberei újra felfedezik a minden jóakaratú emberrel és a szabadkőművességgel való párbeszéd fontosságát, ami a latin-amerikai tapasztalat tanítása szerint az emberiség javára és haladására szolgál, amint azt Bolívar, Allende és José Martí is megmutatta, hogy csak néhányat említsünk. Ez az a »fehér füst«, amit várunk korunk egyházától.”
Ha a szabadkőművesség mondja azt, hogy az új pápával semmi nem lesz többé olyan, mint előtte, annak különös jelentősége van. De menjünk is tovább! Jorge Mario Bergoglio bíborost 2005-ben a Buenos Aires-i Rotary Club mint az év emberét a klub Silver Laurel díjával tüntette ki.
A Rotary-klub-tagság, illetve a klubhoz kötődés általában nem áll távol a szabadkőművességhez kapcsolódás beismerésétől, vagy utóbbi céljainak elfogadásától. A Rotary Magazin 2013-as számában egy bizonyos Martin Lohmann nevű szerző a pápát dicséri, és idézi Perez izraeli elnököt, aki szerint „Az újonnan megválasztott pápa az Istennek való odaadás, az Isten iránti szeretet, a béke iránti szeretet, egy szent szerénység és egy most ébredő kontinens mellett áll ki.”
Érdemes felfigyelni az „egy most ébredő kontinens” kitételre. Vajon mit takarhat ez a gondolat, mi lehet a tartalma ennek az ébredésnek? Érdemes ezzel összefüggésben idézni a Time Magazin címoldalát a pápa megválasztását követően. A címoldalon ez szerepelt: „New World Pope (Az új világ pápája). Vajon mit jelent itt az új világ? Mindenesetre Ferenc pápa az ökumenizmus elkötelezett híve, s nagy megértéssel, empátiával beszél az iszlámról, annak egyistenhitéről.
www.magyaridok.hu/velemeny/szabadkomuvesseg-es-papa-1647286/

csab carmarthen 2019.10.01. 11:27:04

2015. szeptember 7-én huszonnyolc európai szabadkőműves-páholy adott ki közös nyilatkozatot, amelyben felszólítják az európai kormányokat, hogy fogadják be az összes, Európába tartó bevándorlót.

www.youtube.com/watch?v=K0hD7IffTJs

Nemleges válasz esetére azzal fenyegetnek, hogy újabb konfliktusokat szítanak Európában. (A nyilatkozatot többek között a francia Medias-presse.info tette közzé 2015. szeptember 9-én.)
A páholyok arra hivatkoznak, hogy felül kell emelkedni a nemzeti egoizmuson, az európai vezetőknek be kell tartaniuk az emberi jogokat, a szolidaritás és testvériség eszméit, s az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatából kell kiindulniuk. Meglepő, hogy a nyilatkozat lényegében ultimátum jellegű, ugyanis kijelentik, hogy ha az európai államok nem engedélyezik a korlátlan bevándorlást, akkor, mintegy válaszképpen, „megosztottságot és konfliktusokat” helyeznek kilátásba.
Mindebből levonható néhány következtetés a szabadkőműves-szervezetek alapállásáról. Kiindulópontjuk a szabad individuum és a francia forradalomig visszanyúló emberi jogok, eszményük az egyének közötti világméretű társulás, „szolidaritás”, s ezáltal egy univerzális világpolgárság, világtársadalom létrejötte. A nemzetet, a nemzetállamokat a múlt rekvizitumai közé sorolják, a „nemzeti egoizmust”, a nacionalizmust pedig meg kell szüntetni, hogy átvegye a helyét a kozmopolita nemzetköziség, a globalizmus.
Ezen belül egy olyan új Európát képzelnek el, amelyben keverednek az etnikumok és a vallások, megszűnik a kereszténység és a keresztény egyház kitüntetett pozíciója, hogy helyette egyfajta „ökumenizmus” vegye át a szerepet. Ez rövid távon a vallások közeledését és kiegyenlítődését jelentheti, hosszú távon azonban felbukkan az egységes világtársadalom mintájára és logikus következményeként az egységes, szinkretista világvallás víziója is.
Ebben az összefüggésben pedig korántsem véletlen, hogy a szabadkőműves-szervezetek nagy erőkkel támogatják a korlátok nélküli bevándorlást Európába, mert ez eszmei-ideológiai víziójuk megvalósítását segítheti elő. És az is teljesen világos, hogy azokat a kiemelkedő súlyú, fontos intézményeket irányító személyiségeket is támogatják, akik céljaiknak megfelelő közéleti tevékenységet folytatnak.
Nem vitás, hogy Ferenc pápa egyértelműen a migránsok feltétlen befogadá­sára helyezte, helyezi a hangsúlyt, s a szabadkőművesek által is hangoztatott szolidaritás és humánum fontosságát emeli ki, már-már közelítve az ultraliberális emberi jogi fundamentalizmushoz.
Feltűnő az is, hogy Ferenc tézisei is kifejezetten a migráns mint egyén szempontjaira helyezik a fő hangsúlyt, miközben feltűnően hiányoznak ezekből az érvelésekből a nagyobb közösségek, az európai nemzetek szempontjai, a nemzeti értékek, érdekek figyelembevétele, a nemzetekkel kapcsolatos „tolerancia”, „szolidaritás” és „humanizmus”. Úgy tűnik, hogy a migráns emberi jogai a legfontosabbak, és a történelmi, keresztény nemzetek jogai pedig lényegtelenek, érdektelenek és „tradicionalisták”.

www.magyaridok.hu/velemeny/szabadkomuvesseg-es-papa-1647286/
süti beállítások módosítása