Ismét fellángolt a tantermi feszületek vitája Olaszországban
2019. október 02. írta: Katolikus Válasz

Ismét fellángolt a tantermi feszületek vitája Olaszországban

Salvini: Politikusoknak kellene védelmükbe venniük a keresztény hitet és értékeket?

cq5dam_web_738_462.jpgNagy felháborodást keltett Olaszországban a kormány új oktatási minisztere, Lorenzo Fioramonti (a képen) azon hétfői felvetése, hogy az olasz iskolai tantermekből el kellene távolítani a feszületeket.

Egy szekuláris iskolarendszerben hiszek, az iskoláknak szerintem szekulárisaknak kell lenniük, és minden kultúra számára lehetőséget kellene adniuk az önkifejezésre, nem csupán egyféle szimbólumot kellene mutatniuk.

- nyilatkozta egy rádióinterjúban a miniszter. Mint elmondta, szerinte jobb lenne, ha a falon például egy világtérkép lenne, vagy idézetek az olasz alkotmányból.

Olaszországban régi nemzeti hagyomány, hogy az iskolai tantermek falára feszületet helyeznek. Közel húsz évvel ezelőtt indult először vita a feszületek iskolai jelenlétéről az olasz közéletben, amikoris az olaszországi Muszlim Unió elnöke és egy állami bíró közössen folytattak kampányt azok eltávolítása ellen.

Akkor a jogi útra terelt ügyben az Európai Emberi Jogi Bíróság hozott 2011-ben lezáró ítéletet, kimondva, hogy a feszületek tantermi kihelyezése semmilyen jogot nem sért. Az ítélet indoklása szerint a feszület nem kirekesztő szimbólum, hanem a társadalom számára fontos értékek kifejezője.

Az oktatási miniszter nyilatkozata kapcsán megszólalt Michele Pennisi, a szicíliai Monreale érseke is, sajátos érveléssel kiállva a feszületek iskolai jelenléte mellett:

A feszületek iskolatermekből történő eltávolítása csak [Matteo] Salvini-t segítené. A korábbi belügyminiszter ebből kiindulva háborút indítana a kormány ellen, amely az adók emelése mellett most a legtöbb olasz ember érzékenységét is sérti.

Az érsek később hozzátette:

Nekem nem tűnik úgy, hogy Fioramonti felvetése túlságosan népszerű lenne. És nem hiszem, hogy az oktatás fejlődne attól, ha a feszületeket eltávolítanák. Ez fontos szimbólum az emberek számára.

A korábbi miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, Matteo Salvini a Twitter oldalán reagált Fioramonti nyilatkozatára:

Előbb a snack-kek és italok megadóztatásának ötlete, most meg a tantermi feszületek eltávolításáé. Ez az ember miniszter vagy komédiás?

Salvini nem hagyta szó nélkül Pennisi érsek érvelését sem:

De Püspök úr, tisztelettel kérem: egy olyan oktatási miniszter, aki szerint el kellene távolítani a feszületeket az iskolákból, nem azért téved, mert ez kulturális szempontból hiba lenne, hanem mert ez egy arrogáns és érzéketlen cselekedet. Azzal támadja őt, hogy szívességet tenne Salvininek - köszönhetően oly sok szerzetesnővérnek és papnak, akik arra biztattak, hogy folyassam és ne adjam fel. De ön szerint nekem kellene védelmembe vennem a [keresztény] hitet és értékeket? Én egy bűnös ember vagyok.

A 2005. augusztus 15-én mondott homíliájában XVI. Benedek pápa kijelentette: "Fontos, hogy Istent egymás közt nagyra becsüljük, a közéletben és a magánéletben egyaránt. Fontos, hogy a közéletben Isten jelen legyen, például feszületek kihelyezésével a középületekben; hogy Ő jelen legyen a közösségi életünkben, mert csak Isten jelenlétében igazodunk el és van számunkra közös irány; máskülönben a vitákat lehetetlen lesz feloldani, mert a közös méltóságunkat többé nem ismerjük fel."


(Források: La Repubblica, Ansa.it; Kép: Sky.it / Ansa.it)


Kapcsolódó cikkeink:
- Matteo Salvini különös hitvallása
- A kereszt botránya Németországban
- Kiosztotta az osztrák pápai nuncius a bajor tartományi döntés miatt tiltakozó német püspököket

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.