Az alábbiakban az amerikai kapucinus szerzetes pap és teológus, Thomas G. Weinandy OFM Cap. atya október 8-án a The Catholic Thing oldalon megjelent jegyzetét közöljük.

Weinandy atya a Vatikáni Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja, és az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája Hittani Bizottságának volt elnöke. 2017-ben egy Ferenc pápának küldött levelében aggodalmát fejezte ki a Szentatya több tanításának, különösen az Amoris Laetitia apostoli buzdítás egyes pontjainak kétértelműsége miatt. A püspöki kar a levelének nyilvánosságra hozatala miatt lemondásra szólította őt fel a Hittani Bizottság éléről, aminek Weinandy atya eleget is tett.

Tavasszal a Katolikus Válasz Weinandy atya egy hosszabb tanulmányát közölte három részben, "Az Egyház négy megkülönböztető jegye - az egyháztan jelenlegi válsága" címmel: 1. rész; 2. rész; 3. rész.

***

Ferenc pápa egy újfajta szakadás felé vezeti az Egyházat

Thomas G. Weinandy, OFM, Cap.

Az Egyház a hosszú történelme során még sohasem nézett szembe olyan helyzettel, mint amilyenben most találja magát. Ferenc pápa nemrég egy lehetséges egyházbeli szakadásról beszélt, egy olyan szakadásról, amitől ő nem tart. Sok szakadás volt már a múltban - mondja -, és lesznek szakadások a jövőben is. Ezért a jelenben nincs mitől tartani. Azonban a mostani lehetséges szakadásnak a természete az, ami új, és ez a példátlan, új szakadás nagyonis ijesztő.

Azonban a mostani lehetséges szakadásnak a természete az, ami új, és ez a példátlan, új szakadás nagyonis ijesztő.

Hajlunk rá, hogy arra gondoljunk: Ferenc pápa az Egyház Egyesült Államokban élő tagjaira céloz. Ferencet Amerikából érik a teológiailag legmegalapozottabb, és pasztorálisan legindokoltabb kritikák, amelyek középpontjában a hit és az Egyház kétes átalakítása áll. Ezek a bírálatok Ferenc pápa körei szerint egy politikailag motivált, konzervatív értelmiségi elitből származnak, akik közül sokan vagyonosak.

Ferenc pápa úgy gondolja, hogy ők nem akarnak változni, és ezáltal visszautasítják a Szentlélek napjainkban végzett új munkáját. Végső soron úgy tűnik, hogy szerinte a kritikusai pszichésen és érzelmileg korlátozottak, ezért gyengéden kell velük bánni (jóllehet ezt a gyengédséget ezidáig nem tapasztalták azok, akik a bosszúálló visszaélései áldozataivá váltak). Ő maga számos sértő jelzővel illette már azokat, akik vele szembekerültek.

Amit Ferenc pápa nem ismer fel (a közeli munkatársai pedig nem értenek), az az, hogy az amerikai kritikusai túlnyomó többsége sohasem kezdeményezne szakadást. Ők elismerik, hogy ő a pápa és így Péter utódja, és hogy megmaradni az Egyházban egyet jelent hűségesnek maradni a pápához, még ha ez az iránta való hűség azt is vonja maga után, hogy kritikusaknak kell lenniük a pápával.

Egyesek azt szeretnék, ha valódi szakadás történne Amerikában, hogy ezáltal megszabadulhassanak a makacs konzervatív elemektől, és hogy demonstrálhassák ezzel, hogy ők nem is voltak igazi katolikusok. Ez azonban nem fog megtörténni, mivel ezek a kritikus püspökök, papok, teológusok, kommentátorok és hívek (nagyobb laikus tömeg, mint amit Ferenc pápa elismer) tudják, hogy amiben hisznek és amihez ragaszkodnak, az összhangban van a Szentírással, az Egyház zsinataival, a mindenkori Tanítóhivatallal, és a szentekkel.

Ahogy gyakran rámutatnak, Ferenc pápa és köre sohasem bocsátkozik teológiai párbeszédbe, annak ellenére, hogy állandóan hangoztatják, hogy szükséges az ilyesfajta párbeszéd. Ennek oka az, hogy tudják, ezen a fronton nem győzhetnek. Így cimkézésre, pszichés nyomásgyakorlásra, és puszta hatalmi lépésekre kényszerülnek.

Ahogy arra sok elemző rámutatott, valószínűbb, hogy a német egyház kerül szakadásba.

Ahogy arra sok elemző rámutatott, valószínűbb, hogy a német egyház kerül szakadásba. A német püspökök egy kétéves "kötelező érvényű" szinódust tartanak, és ha a felvetéseiket megvalósítják, azzal olyan ideológiákat és gyakorlatokat fognak bevezetni, amelyek ellenkeznek az Egyház egyetemes hagyományával.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy ilyen német szakadás sem fog formálisan megtörténni, méghozzá két okból. Először is, sokan a német vezetésből tudják, hogy az elszakadással elveszítenék a katolikus tekintélyüket és hangjukat. Ezt pedig nem engedhetik meg maguknak. Közel kell maradniuk Ferenc pápához, mert ő maga találta ki a szinodalitásnak azt a fogalmát, amit ők most alkalmazni próbálnak. Így tehát Ferenc pápa az ő végső menedékük.

Másodszor, miközben Ferenc pápa talán megakadályozza majd, hogy olyasmit tegyenek, ami kirívóan ellenkezik az Egyház tanításával, ugyanő meg fogja nekik engedni, hogy olyanokat tegyenek, amik kétértelműen ellenkeznek vele, miután ez a fajta kétértelmű tanítás és lelkipásztori gyakorlat magára Ferenc pápára is jellemző. És éppen ez az, ami miatt az Egyház ma olyan helyzetben találja magát, amire sohasem számított.

Fontos észben tartanunk, hogy a német helyzetet szélesebb kontextusban kell látnunk: az Amoris Laetitia teológiai zavarosságában; a homoszexuális lobbi nem is annyira burkolt előrenyomulásában; a római II. János Pál Házasság- és Családtudományi Intézet "újraalapításában"; vagyis az Egyház erkölcsökről és szentségi abszolútumokról vallott következetes tanításának aláásásában, különös tekintettel a házasság felbonthatatlanságáról, a homoszexualitásról, a fogamzásgátlásról, és az abortuszról szóló tanításokra.

Hasonlóan adott az Abu Dhabi-i nyilatkozat is, ami közvetlenül ellentmond az Atya akaratának, és ezáltal aláássa Jézus Krisztus, az Ő Fia elsőségét az egyetlen Úrként, és egyetemes üdvözítőként.

A zajló amazóniai szinódus ráadásul hemzseg az olyan résztvevőktől, akik szimpatizálnak és támogatják mind a fentieket. Ugyanígy figyelembe kell vennünk a sok teológiailag kétes bíborost, püspököt, papot, és teológust, akiket Ferenc támogat és magas egyházi pozíciókba helyez.

Mindezekre tekintettel egy olyan, a súlyosságában egyre növekvő helyzetre számíthatunk, amelyben egyfelől a világ híveinek többsége - papok és laikusok egyaránt - lojális és hűséges a pápához, amiért ő a pápa, de kritikus a pontifikátusával szemben; másfelől pedig a világ híveinek egy nagy csoportja - papok és laikusok egyaránt - lelkesen támogatja Ferencet, éppen azért, mert megengedi és támogatja a kétes tanításukat és egyházi gyakorlatukat.

Az Egyház így egy olyan helyzetbe kerül, ahol a pápa a katolikus egyház pápája, de ezzel egyidőben, minden gyakorlati szempontból, a de facto vezetője egy szakadár egyháznak is.

Az Egyház így egy olyan helyzetbe kerül, ahol a pápa a katolikus egyház pápája, de ezzel egyidőben, minden gyakorlati szempontból, a de facto vezetője egy szakadár egyháznak is. És mert mindkettőnek ő a feje, az egy egyház látszata fennmarad, miközben valójában kettőről van szó.

Az egyetlen kifejezés, ami eszembe jut e helyzet leírására, a "belső pápai szakadás", mivel a pápa, megmaradva pápának, gyakorlatilag az Egyház egy olyan szegmensének vezetőjévé válik, amely a tanítása, az erkölcstana, és egyházi struktúrája által minden érdemi szempontból szakadár. Ez az a szakadás, aminek a közepén vagyunk, és amivel szembe kell néznünk, azt azonban nem hiszem, hogy Ferenc pápa bármilyen módon is tartana ettől a szakadástól. Ameddig ő az, aki irányít, attól tartok üdvözölni is fogja ezt, mivel ő a szakadár elemet a jövő Egyházának új "paradigmájaként" látja.

Ezért félve-remegve imádkoznunk kell, hogy Jézus, mint az Ő testének, az Egyháznak feje, megszabadít minket ettől a próbatételtől. Az is lehet, hogy azt akarja, viseljük ezt el, mert talán csakis ennek elviselésével szabadulhat meg az Egyház minden jelenlegi bűnétől és romlottságától, és így válhat szentté és tisztává.

Reménytelibb megjegyzésként: hiszem, hogy a világi hívek lesznek azok, akik ezt a szükséges megtisztulást elhozzák. Maga Ferenc pápa is azt mondta, hogy ez a világi hívek kora. A világi hívek tehetetlennek érzik magukat, miután nincs egyházi hatalmuk. Ha azonban a világi hívek felemelik a szavukat, az hallatszódni fog.

Ha azonban a világi hívek felemelik a szavukat, az hallatszódni fog.

Hogy még pontosabb legyek: hiszem, hogy mindez leginkább a hívő és bátor katolikus nőkön fog múlni. Ők az Egyház, Krisztus menyasszonyának jelképei, és Máriával, Isten Anyjával és az Egyház Anyjával egyesülve ők adnak majd új életet a Szentlélekben Krisztus szent Testének.