Betegségnek nevezte a homoszexualitást egy svájci katolikus egyetem tanára - felfüggesztették
2019. október 11. írta: Katolikus Válasz

Betegségnek nevezte a homoszexualitást egy svájci katolikus egyetem tanára - felfüggesztették

  1. adobestock_118214144_regenbogen_fahnen_lgbt.jpgFelfüggesztettek az állásából egy teológusnőt a svájci Université de Fribourg katolikus egyetemen, amiért még 2017-ben a "Katolikus szexuáletika" óra keretében "betegségnek" nevezte a homoszexualitást, és terápiás központokat is ajánlott, ahol kezelni tudják azt.

A docensnőt a kijelentéseiért az egyetem "Spektrum" nevű hallgatói magazinja panaszolta be nemrég az egyetem vezetésénél.

Az egyetem egy szerdán kiadott közleményben határolódott el a munkatársától, kijelentve, hogy az ügyben vizsgálatot rendeltek el, a vizsgálat idejére pedig a teológusnőt felfüggesztik az állásából. Mint írják:

A homofóbia nemcsak a saját alapító nyilatkozatunkkal és az akadémiai oktatás minőségi elvárásaival ellenkezik, de a II. Vatikáni Zsinaton alapuló helyes teológiai elvekkel is, amelyek pedig a fakultánsunkon folyó oktatás és kutatás számára kötelező érvényűek.

Az egyetemi közlemény azt is hangsúlyozza, hogy a katolikus hagyomány a homoszexualitást nem tekinti betegségnek, amelyet terápiával kezelni lehetne.

A teológusnő az előadását minden második évben tartotta meg, ideiglenes munkaszerződéssel. Idén az előadássorozatot a panasz miatt le kellett állítania.

Az egyetemi közlemény szerint amennyiben a "vádak" megállják a helyüket a tanárnővel szemben, úgy "a fakultáns meg fogja tenni a szükséges lépéseket" - valószínűleg végleg kizárják majd őt a katolikus egyetemről.

A Katolikus Egyház Katekizmusa így foglalja össze az Egyház homoszexualitásról szóló tanítását:

2357. A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva --mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket -- mindig vallotta, hogy "a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek". Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

2358. Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.

2359. A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.

(Forrás: katholisch.de)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2019.10.11. 22:25:02

youtu.be/F4dF4jLW7D8

Mialatt máshol megtörik a szerződéseket, és mindenütt lázadás tör utat magának, az örök áldozat megszüntetésére,

Oroszország pásztorai összegyűlnek,
hogy helyreállítsák házamat, hódoljanak örök áldozatom előtt, imádjanak és tiszteljenek engem. Amikor az utolsó napokban a nemzetek sorra elhajlanak és megromlanak, mert felállítják a vészthozó undokságot a szent helyen,

Oroszország pásztorai összegyűlnek,
hogy megszenteljék oltáraikat.

És mialatt mások3 egy élettelen forma, az emberi ügyesség találmánya, egy lélektelen kép előtt hódolnak,

Oroszország pásztorai összegyűlnek
engem dicsőítve, mert én, az Isten megvédem tisztaságát.

És mialatt gonosz erőfeszítésekkel akarják megrövidíteni szócsöveim napjait, mivel ők e világ reménysége,

Oroszország pásztorai összegyűlnek,
hogy megvédjék Szent áldozatomat. Én pedig felállítom benne trónomat, és dicsőségemre összegyűjtöm azokat, akik Nevemet viselik.

Helyreállítom összetört oltáraikat, mert végül sokan, akik Nevem alatt élnek, csatlakoznak hozzá. És pásztorai egy kézzel és egy lélekkel fogják újból felállítani düledező házamat. Amit egykor meggörbítettek, azt ki fogják egyenesíteni.

Díszes ruhákba fogom öltöztetni Oroszországot, irántam való buzgósága miatt. Számtalan nemzet élére állítom pásztorait. Belevéstem Oroszországba a felajánlás pecsétjét, hogy újból tömjént és békéltető illatot ajánljon fel nekem. Ezért fogom pásztorait csodákkal elárasztani.

"Oroszország, az én hűségem és szelídségem fog megszentelni téged. Oroszország, leányom, ismerj el teljesen, és esküvel ígérem neked, hogy felmagasztalom leszármazottaidat mint csillagokat, és szent ruhákat adok nekik. Ismerj el teljesen Oroszország, és megsemmisítem minden ellenfeledet. Ha teljesen elismersz, új csodákat teszek benned, hogy minden élőnek a Nap alatt bizonyítsam irgalmamat és szentségemet."

Kész vagyok könyörületet mutatni iránta, és nem fogok késlekedni, ha lelkesen fogad. Nem késlekedem, mert meg akarom mutatni neki, hogy én, a Mindenható, félre tudom állítani a fennhéjázókat, és ketté tudom törni törvénytelenségük jogarát, de4 ha visszaél szabadságával, amelyet éppenhogy megkapott tőlem, és ha csak egyetlen pillanatra elűz lelkéből, megengedem, hogy ellenség rohanja le... Ha Oroszország teljes szívvel vissza nem tér hozzám, és osztatlan szívvel el nem ismer mint Szabadítóját, olyan nagy és erős ellenséget küldök rá és tőle a nemzetekre, amilyen még nem volt azelőtt, és azután sem lesz a késői korokig.

Az ég elfeketedik és megremeg, a csillagok elvesztik fényüket...

"Ma kész vagyok kárpótolni téged, Oroszország, azokért az évekért, amikor szenvedtél, és még meg tudlak menteni a lángokból, ha teljesen elismersz. A jót keresd, ne a rosszat! Talán elfelejtetted éhségedet és szárazságodat..

5 Visszaszorítottam a vörös sárkányt, és letörtem birodalma fényűzését. Megaláztam a büszkét, megnyitottam a börtönajtókat, és megmentettem foglyaidat.

Megdöntöttem a vörös sárkány országát, amely beférkőzött méhedbe, azt, ami remegésbe hozta a Földet és pusztasággá tette országodat.

Sorra megnyitottam templomaidat, hogy újból tiszteld Nevemet. Neveden szólítottalak azon a napon:

Oroszország6,

hogy örvendj és légy boldog, és hogy megünnepeld színeváltozásomat7 azonnal megváltoztattam képmásodat. Elnyomatásod nyomorúsága volt büntetésed a világ bűneiért. És most arra várok, hogy kegyes lehessek hozzád, Oroszország, mert végül meg fogsz dicsőíteni engem.

Mondom neked, míg mások rombolnak, te építeni fogsz, míg sokan elbuknak, a te pásztoraid felállnak, ha belém helyezed bizalmadat. És míg enyéim közül egyesek, akik egy asztalnál ülnek velem, gonoszul elárulnak engem, te leszel az, aki kinyújtod kezed, hogy megvédd Nevemet, az irántam való tiszteletet és áldozatomat. Ezzel fogsz megfizetni minden bűnödért.

Akkor elő fogsz lépni hűségesen, és meg fogod menteni bátyádat, aki az ördög zsákmánya lett.

Életre fogod kelteni az Egyházat, eggyé fogod tenni, és igazságosság fog benne élni.

( ... )
Így fogod elpusztítani a megosztót, és helyreállítani, amit tönkretettek.

www.tlig.org/hu/humsg/hum826.html
süti beállítások módosítása