Megkerültek a Földanya-szobrok, Ferenc pápa bocsánatot kért a meggyalázásukért
2019. október 25. írta: Katolikus Válasz

Megkerültek a Földanya-szobrok, Ferenc pápa bocsánatot kért a meggyalázásukért

A szobrokat a pán-amazóniai szinódus vasárnapi zárómiséjén is kihelyezik a Szent Péter Bazilikában.

pope_and_figurine.jpgRóma püspökeként bocsánatot kért Ferenc pápa, amiért ismeretlen katolikus hívek - tiltakozásul a pogány szimbólumok szertartásos használata ellen egy katolikus templomban - eltávolítottak több amazóniai Földanya-szobrot a római Santa Maria in Traspontina templomból, és a Tevere folyóba dobták őket.

Mint ennek az egyházmegyének a püspöke, bocsánatot kérek azoktól, akiket megsértett ez a gesztus.

- mondta Ferenc pápa a pán-amazóniai szinódus péntek délutáni ülésén.

A Szentatya az elkövetők tettét "tolvajlásnak" minősítette a beszédében, a szobrokat pedig ő is "Pachamama" ("Földanya") szobroknak nevezte.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a Földanya-szobrokat a katolikus templomban "a bálványimádás szándéka nélkül" helyezték ki, és használták ott minden nap bennszülött vallási szertartásokban. Mint mondta, az ellopásuk nagy "médiafelhajtást", az ő lelkében pedig "nagy nyugtalanságot" keltett.

A folyóba dobott szobrokat az olasz csendőrség visszaszerezte, és egyelőre azokat a parancsnokságukon tárolják. Ferenc pápa a délutáni beszédében ígéretet tett arra, hogy a szobrokat ki fogják helyezni majd a pán-amazóniai szinódus zárómiséjén, a Szent Péter Bazilikában.

"Mélyen elszomorít minket és egyúttal el is ítéljük, hogy az elmúlt napokban olyan erőszakos cselekmények áldozataivá váltunk, amelyek vallási intoleranciát, rasszizmust, és elnyomó hajlamokat tükröznek, és amelyek mindenekelőtt a bennszülött emberekre vannak hatással, az új utak építésének és az Egyházunk megújulásának elutasításával." - Claudio Hummes bíboros, a pán-amazóniai szinódus egyik főszervezője a Földanya-szobrok kihajításáról.

"Az anyaság és az élet szentségének képét, egy hagyományos szimbólumot a bennszülött emberek számára, amely a kötődést jelképezi a 'földanyánkhoz' - ahogy azt Assisi Szent Ferenc írta a Naphimnuszában -, megvetően eldobtak a hagyomány és a tanítás nevében." - Andrea Tornielli, a Vatikáni Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztője, aki a Földanya-szobrok kihajítóit a kommentárjában "új képrombolóknak" nevezi.

(Forrás: ChurchMilitant.com)

(Források: Catholic News Agency, LifeSiteNews, ChurchMilitant.com; Kezdőkép: ACI Prensa, Daniel Ibanez/CNA)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2019.10.25. 21:54:21

A Szentatya Benedek pápa...

Ha nem ő akkor Szent Péter a Mennyben.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2019.10.26. 09:15:20

Nagy szomorúságot és nyugtalanságot okoz bennem, hogy megkerültek. Nem helyénvaló a trehány munka. Ha valamit eltolvajolnak, az legyen eltolvajolva. Mindenki törekedjen a tökéletességre a munkájában; abban, ami az ő feladata! Ezért becsülöm nagyra Ferenc pápát.

Gratia Copiosa 2019.10.26. 13:16:40

Mar a sajat szemunknek sem hihetunk es a fulunkkel sem hallhatunk. Ezek utan kirekeszto es homohungarofob ha a magyar megkereszteltek a Szent Peter terre nem vihetik el a magyar Foldanyat es mellette egy szep faragott egig ero fat amihez a fejer lo es fia all, a Partus herceg? Ezt meg lehet faragni a csillagosvenyt pedig egy szep fuggonyre kell felfesteni. A kutya meg a macska, mi sem vagyunk rosszabbak az amazoniai mangrove faragoktol! Miert nem tisztelheti az Amazon Foldanya mellett a magyar Foldanyat Roma es a Vatikan titkarsaga? A hirtelen megnivejedett erdeklodesre es igenyre tekintettel kesedelem nelkul azonnal meg kell rendezni a katolikus Foldanya szobrok vilagtalalkozojat es synodus-at. Mi ezt us jobban tudjuk, ahogy a szabadkomuves-kommunista VIT ( Vilagifjusagi talalkozo) is hamvaba holt, mi katolikus m-odra es celra transformaltuk es tovabb el. Viszont a nagy kerdes Foldanya vagy Szuzanya? Esetleg Szuzfold Anya? Szuz Foldanya? Vilag Foldanya Kiralynoje? SZVAKV Szuzfoldanya Vilagtalalkozo. Mibol gondoljak egyesek Braziliaban, Romaban, Berlinben nekik mindent lehet mert szabad ?

csaba_carmarthen 2019.10.26. 15:33:08

Muller Biboros - A szinoduson balvanyimadas tortent (van folyamatban)
World Over - 2019-10-24 - Cardinal Gerhard Müller with Raymond Arroyo
www.youtube.com/watch?v=sGxDlPh5d_A

The 》good-news-of-francis《 is the finding of the idols -Taylor Marshall reflects
youtu.be/eI7KKPpI4G4

BREAKING: Vatican confirms 'pope said they are ‘Pachamama-statues’ -John-Henry Westen's reflection
youtu.be/LT47qF4xAe4

The masonic-synode
Report by Michael Matt
youtu.be/ryVf8hemo4Q

Intersziti 2019.10.26. 16:41:27

Rómában ismét lehet dönteni, hogy a bálványoknak áldoz-e az ember, vagy hitvalló lesz. Ezt nevezem hagyománytiszteletnek.

csaba_carmarthen 2019.10.26. 19:57:13

remnant-army.org/wordpress/hu/?s=aposzt%C3%A1zia

www.youtube.com/watch?v=DSMQM2LQYaU

www.tengernekcsillaga.hu/%21dokumentumok/jelenesek-uzenetek/A-szorongattatas-oraja.pdf

A bárányhoz hasonló vadállat

„Kedves fiaim, ma megemlékeztek a Fatimai Cova de Iriába, 1917. 06. 13-án történt második jelenésemről. Már akkor megjövendöltem, mit kell átélnetek ezekben az időkben. Meghirdettem a nagy harcot Köztem, a Napban öltözött Asszony (Jel 12, 1.), és a Nagy Vörös Sárkány között aki
rávette az emberiséget, hogy Isten nélkül éljen.

Megjövendöltem nektek a szabadkőművesség ravasz és sötét tevékenységét, amely el akar téríteni benneteket Isten törvényének megtartásától, hogy bűnök és vétkek áldozatai legyetek. Mint Édesanyátok, mindenekelőtt figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti, és annak elpusztítására törekszik.

Ennek a végrehajtására emelkedik ki a szárazföldből egy vadállat, amely a bárányéhoz hasonló két szarvat visel, (Jel 13, 11), és a tengerből jövő fekete vadállat segítségére siet.(Jel 13, 01).
A bárány a Szentírásban mindig az áldozat jelképe. A kivonulás éjszakáján bárányt öltek, vérével meghintették a zsidó házak ajtófélfáját, hogy megvédjék attól a csapástó, ami viszont minden egyiptomit elért. A zsidó húsvét minden évben megemlékezik erről az eseményről egy bárány leölésével, amelyet feláldoznak és elfogyasztanak. A Kálvárián Jézus önmagát áldozta fel az emberek üdvösségéért. Ő maga lesz húsvétunk, Isten Igaz Báránya, aki elveszi a világ bűneit.

A vadállat két, a bárányéhoz hasonló szarvat visel a fején. Az áldozat szimbólumához szorosan kapcsolódik a papság szimbóluma: a két szarv.
A főpap két szarvval ékesített süveget hordott az Ószövetség idejében. Az Egyház püspökei kétszarvú mitrát viselnek papságuk teljességének jeléül.
A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkőművességet jelképezi, a bárányéhoz hasonló kétszarvú vadállat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkőművességet, amely főként a főpapság tagjai között
terjedt el.

Amikor Fatimában azt jövendöltem nektek, hogy a Sátán behatol az Egyházba, akkor azt adtam tudtotokra, hogy a szabadkőművesség beszivárog az Egyház belsejébe. Ha a szabadkőművesség szándéka vesztükbe vinni a lelkeket, rábeszélve őket a hamis istenség kultuszára, akkor az egyházi szabadkőművesség célja Krisztusnak és Egyházának
tönkretétele, új bálványt, vagyis hamis Krisztust és hamis Egyházat alkotva.

Jézus Krisztus az élő Isten Fia, a megtestesült Ige, valóságos Isten és valóságos ember, ezért egyesíti isteni Személyében az emberi és az isteni természetet. Jézus pontosan meghatározta kilétét az Evangéliumban: én vagyok az Igazság, az Út és az Élet!

Jézus az Igazság, mert kinyilatkoztatja nekünk az Atyát, közli velünk megmásíthatatlan szavát, tökéletesen beteljesíti az isteni kinyilatkoztatást.
Jézus az Élet, mert saját isteni életét ajándékozza nekünk a megváltás árán számunkra kiérdemelt kegyelemmel, és szentségeket rendelt, a kegyelem hathatós közvetítőit. Jézus az Út, aki az Atyához vezet a nekünk adott Evangélium által. Ezt az utat kell járnunk, hogy eljussunk az üdvösségre.
Jézus az Igazság, mert Ő az élő Ige, – forrása és pecsétje az egész isteni kinyilatkoztatásnak.

Ezért törekszik az egyházi szabadkőművesség elhomályosítani Isten Szavát természetes és ésszel érthető magyarázatokkal, megkísérlik, hogy érthetőbbé és elfogadhatóbbá tegye, megfosztva minden természetfeletti tartalmától. Így terjednek a tévedések a katolikus Egyház minden területén. E tévedések terjedése miatt ma sokan eltávolodnak az igaz hittől, beteljesítve a jövendölést, amelyet Fatimában adtam nektek: eljön az idő, amikor sokan elveszítik az igaz hitet. A hit elvesztése az aposztázia! Az egyházi szabadkőművesség csalárd és ördögi módon azon mesterkedik, hogy mindenkit a hit elhagyására vigyen.

Jézus az Élet, mert Ő ajándékozza a kegyelmet.

Az egyházi szabadkőművesség célja igazolni a bűnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, hanem mint értéket és jót.

Ezért azt tanácsolják az embereknek, hogy kövessék el a bűnt, mint természetes igényük kielégítésének egy módját. Gyökerében
pusztítják ki azt, miből még bűnbánat fakadhatna, és azt mondják, nem is kell többé meggyónni azt.

Ráveszik a lelkeket, hogy éljenek bűnben, visszautasítva az Életet, amelyet Jézus hozott nekünk. Jézus az Út, amely az Atyához vezet az Evangélium által. Az egyházi szabadkőművesség pártfogolja az olyan exegézist (bibliai szövegmagyarázatot), amely különböző irodalmi műfajok segítségével az Evangéliumot teljesen szétszabdalva, annak racionális (ésszerű) és természetes magyarázatát adja. A végén oda jutnak, hogy tagadják a csodák és a föltámadás történeti valóságát, és kétségbe vonják Jézus istenségét és üdvözítői küldetését.

www.tengernekcsillaga.hu/%21dokumentumok/jelenesek-uzenetek/A-szorongattatas-oraja.pdf

csaba_carmarthen 2019.10.26. 20:00:14

@csaba_carmarthen:

.... és kétségbe vonják Jézus istenségét és üdvözítői küldetését.

www.tengernekcsillaga.hu/%21dokumentumok/jelenesek-uzenetek/A-szorongattatas-oraja.pdf

www.catholicculture.org/news/headlines/index.cfm?storyid=43707

Italian journalist: Pope does not believe Jesus is God