Szinódusi lejáratókampány Gerhard Müller bíboros ellen
2019. október 29. írta: Katolikus Válasz

Szinódusi lejáratókampány Gerhard Müller bíboros ellen

kna_190219-93-000095_mueller_web.jpgGerhard Müller bíboros is szorgalmazta a családos férfiak pappá szentelését - adta hírül még a pán-amazóniai szinódus alatt, október 25-én a katholisch.de. Ahogy a német püspöki konferencia híroldala a cikkében beszámolt róla, a szinódus meg nem nevezett résztvevői idézeteket osztottak ki a Hittani Kongregáció előző prefektusától a szinódus többi püspök résztvevőjének.

Az idézetek az akkor még a Müncheni Egyetem dogmatikaprofesszoraként dolgozó Gerhard Müller egy 27 évvel ezelőtti, 1992-ben írt cikkéből származtak. Ebben a professzor állítólag egy 1988-as perui látogatására visszaemlékezve azt írta:

Ami a papságot illeti, kell lennie cölebsz papságnak, de arra is kellene lehetőségeket biztosítani, hogy a sok nehezen elérhető közösség vagy sűrűn lakott városi plébánia számára vallásos és teológiailag képzett családapákat lehessen pappá szentelni, hogy az alapvető pásztori és liturgikus szolgálatokat helyben így gyakorolhassák.

A beszámoló szerint ugyanebben a cikkben Müller azt is felvetette, hogy cölebsz és házas papok helyi egyházvezetői közösségeket is alkothatnának. Ahogy a későbbi prefektus bíboros az 1992-es cikkében állítólag írta:

Egy ilyen új koncepció nem lenne ellentmondásban az Egyház hagyományával, mert a hagyományhoz való hűség nem azt jelenti, hogy az Egyház minden körülmények között csak a múltbéli története mellett kötelezi el magát, hanem sokkal inkább azt a jövőbeli történetet jelenti, amelyben az Egyháznak a megváltás mindig változatlan küldetését kell teljesítenie.

Gerhard Müller az életrajza szerint 1986-tól 2002-ig volt a Müncheni Egyetem dogmatikaprofesszora. Ezután Regensburg püspökeként szolgált, 2012-ig, amikoris XVI. Benedek pápa a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki őt.

A katholisch.de cikkéből sem az idézetek kontextusa, sem forrása nem derült ki. Müller bíboros egykori cikkéről a fentieken kívül semmilyen más adatot nem adtak meg, internetes kereséssel így nem is akadtunk a nyomára.

Müller bíborost a pán-amazóniai szinódusra nem hívták meg, ezért ott sem a családos férfiak (viri probati) pappá szentelhetőségének kérdéséről, sem az 1992-es cikkéről és az idézetei célzott felhasználásáról nem fejthette ki az álláspontját.

Az idézetek terjesztői és a katholisch.de meg sem próbáltak lehetőséget adni a bíborosnak arra, hogy reagáljon. A katholisch.de ugyanakkor különösen fontosnak tartotta, hogy tudassa a világgal Müller bíboros korábbi szavait: mint azt észleltük, a cikkükből a Facebook-on fizetett hirdetést kreáltak, így próbálva meg elérni vele a lehető legszélesebb közönséget.

Miközben Müller bíboros a pán-amazóniai szinódus munkadokumentumának több felvetését is - köztük legélesebben a nők diakónussá szentelésének ötletét - bírálta, a házas férfiak pappá szentelhetőségének kérdéséről visszafogottan nyilatkozott. Mint korábban írta, nem ebben látja a térség hitéleti válságának (és ennek következtében jelentkezett paphiányának) megoldását; nem tartja helyesnek megoldáskeresésként a papság szakrális intézményét ad hoc módon átalakítani; azt a felvetést pedig nem tudja elfogadni, hogy bennszülött házas férfiakat papi képzés, tanítói és pásztori szerepkör nélkül, kizárólag szentségkiszolgáltatóknak szenteljék papokká.

A német Die Tagespost katolikus hetilap az ügyben utolérte az épp az Egyesült Államok fővárosában, Washington D.C.-ben tartózkodó bíborost. Müller bíboros itt csupán röviden reagált, a válaszait a Die Tagespost két idézetben foglalta össze:

Ezeket az akkori megfontolásokat a cölibátusellenes mozgalom nem tudja ma érvként felhasználni. A Presbyterorum Ordinis 16 értelmében belső kötelék áll fenn a papság és az evangéliumi életvitel között (ld. Mt 19), amit senki sem tagadhat.

A fenti idézetben Müller bíboros erre a részre utalhat Máté evangéliumának 19. fejezetéből:

"Akkor Péter vette át a szót: 'Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk?' [...] 'Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.'" (Mt 19,27-29.)

Gerhard Müller bíboros ehhez hozzátette:

Léteznek házas papok, kivételként és a keleti hagyomány elfogadásával az egységért, mint nagyobb jóért. A hivatások válsága nem oldható meg egyedi esetekben megadott felmentésekkel, csak a hitben és szeretetben való megújulással, ami áldozatkészséget is jelent olyankor, amikor Jézus cölebsz papságra hív meg tanítványokat.

A hír, hogy Müller bíboros 27 éve még esetleg mást gondolhatott a családos férfiak pappá szenteléséről, mint ma, valamint hogy a bíboros ezzel kapcsolatos idézeteivel próbálták a pán-amazóniai szinódus résztvevőit befolyásolni, - úgy tűnik - csak a német katolikus sajtóban jelent meg. Más nemzetiségű orgánumban ezidáig még nem találkoztunk vele.


(Forrás: katholisch.de, Die Tagespost)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2019.11.01. 08:51:54

Valamit nagyon jól csinálhat Müller bíboros úr!

csaba carmarthen 2019.11.01. 17:04:11

Athanasius Schneider Püspök Úr
világméretű ima és engesztelés mozgalom beinditására hív
youtu.be/wJ1GkFnx9nM

És nyílt levélben emeli fel hangját a szinkretizmus és pogányság mérgező hatása az új Aranyborjú ellen:

“As a successor to the Apostles, entrusted with care for God’s flock, I cannot remain silent in the face of the blatant violation of God’s holy will and the disastrous consequences it will have upon individual souls, the Church as a whole, and indeed the entire human race. It is therefore with great love for the souls of my brothers and sisters that I write this message.”

In comments on Friday, Pope Francis confirmed that several statues of an unclothed pregnant woman — which were used in an Oct. 4 Vatican Gardens ceremony, processed into St. Peter’s Basilica and kept at a side altar Church of Santa Maria in Traspontina on the via della Conciliazione — are symbols of the “Pachamama.” Speaking to bishops and other synod participants in the synod hall, the Pope asked pardon of those who have been offended by the statues being taken from the Traspontina church and thrown into the Tiber River.

Pope Francis informed synod participants that the statues have been recovered from the Tiber and said they may be displayed at the closing Mass of the Synod on Sunday, Oct. 27.

Here below is the full text of the open letter by Bishop Athanasius Schneider.

1. “You shall have no other gods before Me,” says the Lord God, as the first of the commandments (Ex 20:3). Delivered originally to Moses and the Hebrew people, this command remains valid for all people and all times, as God tells us: “You shall not carve idols for yourselves in the shape of anything in the sky above or on the earth below or in the waters beneath the earth; you shall not bow down before them or worship them” (Ex 20:4-5). Our Lord Jesus Christ kept this commandment perfectly. When offered the kingdoms of the world if only he would bow to the devil, Jesus responded, “Begone, Satan! for it is written, ‘You shall worship the Lord your God and him only shall you serve’” (Mt 4:10; Dt 6:13-14). The example of Christ therefore is of the utmost importance for all people who desire “the true God and eternal life”; as St. John the Apostle exhorts us: “Little children, keep yourselves from idols” (1 Jn 5:20-21).

In our day, this message has special importance, for syncretism and paganism are like poisons entering the veins of the Mystical Body of Christ, the Church. As a successor to the Apostles, entrusted with care for God’s flock, I cannot remain silent in the face of the blatant violation of God’s holy will and the disastrous consequences it will have upon individual souls, the Church as a whole, and indeed the entire human race. It is therefore with great love for the souls of my brothers and sisters that I write this message.

2. On October 4, 2019, on the eve of the Amazon Synod, a religious ceremony was held in the Vatican Gardens, in the presence of Pope Francis and of several bishops and cardinals, which was led partly by shamans and in which symbolic objects were used; namely, a wooden sculpture of an unclothed pregnant woman. These representations are known and belong to indigenous rituals of Amazonian tribes, and specifically to the worship of the so-called Mother Earth, the Pachamama.In the following days the wooden naked female figures were also venerated in St. Peter’s Basilica in front of the Tomb of St. Peter. Pope Francis also greeted two bishops carrying the Pachamama object on their shoulders processing it into the Synod Hall where it was set in a place of honor. Pachamama statues were also put on display in the church of Santa Maria in Traspontina.

In response to outcries from the Catholic faithful regarding these rites and the use of these statues, Vatican spokesmen and members of committees of the Amazon Synod downplayed or denied the evident religious syncretistic character of the statues.Their answers, however, were evasive and contradictory; they were acts of intellectual acrobatics and denials of obvious evidence.

The American visual media company “Getty Images” made an official press photograph of this ritual with this description: “Pope Francis and Cardinal Cardinal Cláudio Hummes, Archbishop Emeritus of São Paulo, President of the Pan-Amazonian Ecclesial Network (REPAM), stand in front of a statue representing Pachamama (Mother Earth).”

www.lifesitenews.com/news/bishop-athanasius-schneider-issues-open-letter-condemning-pachamama-statue-as-new-golden-calf

csaba_carmarthen 2019.11.04. 21:34:43

youtu.be/LE2MKgsSoPk

Mihelyt a zűrzavar belép Egyházamba, viszályt teremt. De tudnotok kell, hogy ennek nem Isten az okozója. Mihelyt sorra kerül az Igazság különböző értelmezésének a bevezetése, a Mennyei Atyámhoz vezető utat gaz fogja ellepni, mely gyorsan elszaporodik. Amikor ez megtörténik, annak egy sáros út lesz a következménye, mely járhatatlan lesz. A Mennyei Királyság felé vezető út meg lett ismertetve az emberrel. Ez egy egyszerű út, mely megtisztul minden akadálytól, ha ti azon bizalommal a szívetekben jártok. Ellenségeim mindig megpróbálnak akadályt gördíteni az utatokba, és ha ti hallgattok gúnyolódásaikra, akkor részt vesztek hazugságaikban; ha pedig megengeditek, hogy a kétségek elhomályosítsák ítélőképességeteket, akkor ezt az utazást kanyargósnak fogjátok találni.

Isten Igéje most is ugyanaz, mint ami mindig is volt, a Tízparancsolat pedig világos – az nem változik soha. Az Istenhez vezető út azt jelenti, hogy ragaszkodni kell ahhoz, amit tanított. Isten nem köt kompromisszumot, és az ember által arra tett kísérleteket sem nézi el, mely által meg akarja változtatni az Igazságot. Ha hisztek Istenben, és követitek Parancsolatait, akkor fogadjátok el az Igét úgy, ahogyan azt a Szent Biblia tartalmazza, és akkor az egyetlen igaz úton maradtok, mely Királyságához vezet. Boldog az igaz ember, mert Isten iránti engedelmességének köszönhetően, meg fogja kapni a Paradicsom kulcsait...

remnant-army.org/wordpress/hu/2019/11/04/mihelyt-a-zurzavar-belep-egyhazamba-viszalyt-teremt-de-tudnotok-kell-hogy-ennek-nem-isten-az-okozoja/
süti beállítások módosítása