Raymond Burke bíboros: "A pápa ellenségének mondanak"
2019. november 19. írta: Katolikus Válasz

Raymond Burke bíboros: "A pápa ellenségének mondanak"

November 9-én terjedelmes interjú jelent meg a New York Times-ban az amerikai Raymond Burke bíborossal, az Apostoli Szignatúra korábbi prefektusával. Az interjút a bíborossal Ross Douthat készítette. Az alábbiakban ebből az interjúból közlünk részleteket.

***

burke_nyt.png

[...]

Douthat: [Mire az Apostoli Szignatúra prefektusa lett], már nem csupán konzervatív, de vezető "tradicionalista" hírében is állt. Egy részét ennek a hírnévnek szigorú kánonjogászként szerezte [...] Jogosnak tartja ezt?

Burke: Tudniuk kell, hogy az Egyházban már a II. Vatikáni Zsinat előtt is, de különösen azután megfogyatkozott a tisztelet a kánonjog iránt; az a felfogás alakult ki, hogy a kánonjog már nem jól használható. Bennem pedig az a meggyőződés alakult ki, hogy a kánonjog fontos dolog - különösen is aggasztott a házasságok érvénytelenségének könnyűszerrel történő kimondása. Ez pedig részben hozzájárult ahhoz, hogy - mint mondják - hideg, törvényelvű, merev embernek lássanak.

[...]

Douthat: Beszéljünk arról, hogyan változott meg az ön helyzete a jelenlegi pápa alatt.

Burke: Helyénvaló, ha a 2014-ben a házasságról és családról szóló püspöki szinódussal kezdjük. Akkor még az Apostoli Szignatúra prefektusa voltam. És határozottan az Egyház házassággal és válással kapcsolatos fegyelme mellett szólaltam fel.

Douthat: Ez egy Ferenc pápa által összehívott szinódus volt, amelynek egyik központi vitája az volt, hogy vajon az elvált és újraházasodott katolikusok érvénytelenítés nélkül is szentáldozáshoz engedhetők-e.

Burke: Igen - többször is elmondták nekünk, hogy a szinódus nem erről fog szólni, de végül mégiscsak erről szólt. És az Egyház emberi szexualitással kapcsolatos tanításának újragondolásáról, többek között arról, hogy találjuk meg a jó elemeket az azonos nemű személyek szexuális kapcsolatában és a házasságon kívüli nemi kapcsolatokban.

Az egyik szünetben a kedves barátom, Caffarra bíboros odajött hozzám, és azt kérdezte tőlem: mi folyik itt? Mint mondta, minket, akik az Egyház tanítását és fegyelmét védjük, a pápa ellenségeinek mondanak. És ez kifejezi mindazt, ami ott történt. Az egész papságom alatt mindig azért bíráltak, mert túl készségesen fogadtam mindazt, amit a pápa mondott. És most abban a helyzetben találom magam, hogy a pápa ellenségének mondanak - ami természetesen nem vagyok.

Douthat: Ezt azonban nemcsak a világ látja így.

Burke: Ó, nem. Ez az Egyház testén belül is megy. Semmi kétség. Hallottam bíborosoktól is a 2014-es szinódus alatt.

Douther: Mondjon nekem egy példát...

Burke: Nos, az egyikük azt mondta, végre be kell látnunk, hogy a házasság egy ideál, amit nem mindenki tud elérni, ezért az Egyház tanítását hozzá kell igazítanunk azokhoz az emberekhez, akik egyszerűen nem tudják megtartani a házassági fogadalmukat. A házasság azonban nem egy "ideál". A házasság kegyelem, és amikor a pár fogadalmat tesz, kegyelemben részesülnek ahhoz, hogy egy életen át hűséges és termékeny kötelékben éljenek.

Még a leggyengébb személy is, a leghiányosabban formált is megkapja a kegyelmet ahhoz, hogy hűségesen éljen a házasság kötelékében. A lelkipásztori tapasztalataim során mindenféle helyzetben lévő emberrel találkoztam, és ezekben a helyzetekben ragaszkodtam az igazsághoz - ami nem könnyű. De azt találtam, hogy az emberek végül nagyon hálásak ezért. Már elég sokat éltem ahhoz, hogy még olyanok is, akik határozottan ellenem voltak, évekkel később azzal kerestek meg, hogy végülis megértették, mit miért tettem. Ezek természetes dolgok, és nem gondolom, hogy az Egyház bármikor is a küldetését teljesítené azzal, ha kompromisszumot kötne a világgal.

[...]

Douthat: Fel tudná sorolni, hogyan változtak a hivatali megbizatásai?

Burke: Nos 2013 decemberében [Ferenc pápa] elküldött a Püspöki Kongregációtól. Azután elküldött az Apostoli Szignatúrától, hogy onnan a Máltai Lovagrend patrónus bíborosává nevezzen ki. 2016-ban ettől is megfosztott - a címet ugyan meghagyta, de funkcióm nincs.

Douthat: Tehát ön most egy bíboros, megbizatás nélkül.

Burke: Igen, ez így van. Világos, hogy a pápa nem szeretne semmilyen vezető pozícióban látni, hogy nem olyan személyként tekint rám, akinek határozott irányvonalat kellene szabnia. Olyan benyomásom azonban sohasem volt, hogy az ellenségének tartana.

[...]

Douthat: Hogyan foglalná össze a kritikáit arról, ahogyan a pápa az általa megnyitott vitákat kezeli?

Burke: Azt hiszem, így lehetne összefoglalni: zavar van a római pápa központi tanítói tekintélyének gyakorlásában. Szent Péter utódja a tanítás és egyházfegyelem alapvető fontosságú hivatalait gyakorolja, Ferenc pápa pedig sok tekintetben elutasította, hogy ezt a hivatalt gyakorolja. Itt van például a németországi helyzet: Németországban a katolikus egyház afelé tart, hogy nemzeti egyházzá válik, amelynek a gyakorlatai nincsenek összhangban az egyetemes egyházzal.

Douthat: Mely gyakorlatai?

Burke: Speciális szertartást kérnek az olyan azonos nemű emberek számára, akik házasságot szeretnének kötni egymással. Engedélyezik a vegyesházasságban élő nemkatolikus házastársaknak, hogy rendszeresen áldozzanak. Ezek nagyon súlyos ügyek, és lényegében szabadjára vannak engedve.

Douthat: De eldönteni, hogy mikor gyakorolja a hivatalát, nem ugyanúgy magának a pápai hivatalnak a sajátja? Miért ne lenne része az ő hatalmának, hogy megtűri a helyi kísérletezéseket?

Burke: Valójában nincs választási lehetősége semmi olyan ügyben, amelyben az Egyház tanításával ellentétes dologról van szó. A tanítás mindig is azt mondta ki, hogy a pápa a hit megvédésében és előmozdításában rendelkezik a hatalom teljességével. Így tehát nem mondhatja azt, hogy "a hatalomnak ez a formája felhatalmaz engem arra, hogy NE védjem meg a hitet, és NE mozdítsam azt elő".

[...]

[A pán-amazóniai szinódusról:]

Burke: Miközben a záródokumentum kevésbé nyíltan képviseli a panteizmust, nem ítéli el a munkadokumentumnak azokat a kijelentéseit, amelyek aposztáziát követnek el a katolikus hittel szemben.

Douthat: De hogy lehetséges ez? Ön lényegében azt sugallja, hogy a pápa szakadás felé vezethet.

Burke: Igen.

Douthat: Nincs ez mély ellentmondásban azzal, amit a katolikusok a pápai hivatalról gondolnak?

Burke: De igen. Pontosan. Ez teljes ellentmondás. És azért imádkozom, hogy ez ne történjen meg. És hogy őszinte legyek önnel, nem tudom, mit kezdjek egy ilyen helyzettel. Amennyire én látom, nincs olyan mechanizmus az Egyház egyetemes jogrendszerében, amely valamit is kezdeni tudna egy ilyen helyzettel.

[...] 

Douthat: El tudna képzelni olyan helyzetet, amely jogossá tenne olyasmit, amit Marcel Lefebvre érsek tett az 1970-es években, amikor egy tradicionalista katolikus csoport vezetőjeként saját püspököket szentelt fel, Róma ellenében?

Burke: A szakadás sohasem lehet Krisztus akarata. Krisztus sohasem akarhat megosztottságot az Ő testében. Az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják: nézze, bíboros úr, itt az idő, el kell szakadnunk. Én pedig azt mondom: nem, ez nem lehetséges. A mi Urunk nem akarhatja ezt, én pedig nem leszek semmiféle szakadásnak része.

Douthat: Hatással van ez az ön hitére?

Burke: Nem, mert bízok a mi Urunkban. Ő azt mondta, mindig veletek vagyok, az idők végezetéig. Ezért nem teszi próbára ez a hitemet. Aggodalommal tölt el viszont a saját belátásommal és bátorságommal kapcsolatban, ti. hogy mennyire tudok megbirkózni egy ilyen helyzettel. És akár tetszik, akár nem, az Egyház bíborosa vagyok, súlyos felelősséggel.

Douthat: A következő pápaválasztáson a bíborosok többségét azonban már a Ferenc pápa által kinevezettek adják. És bárki, aki kívülről figyeli ezeket a vitákat, világi szempontból ismerősnek érzi mindezt: van egy liberalizáció, van egy ellenállás, majd az ellenálláson túllépnek, és az intézmény megy tovább. Az olyan személyeket, mint ön, nem feltétlenül félelmetes főinkvizítoroknak, hanem csupán jószándékú öregembereknek látják, akiknek fogalmuk sincs az elkerülhetetlen jövőről.

Burke: Ha a katolikus egyház pusztán egy politikai intézmény lenne, úgy azt gondolnám, hogy az ön leírása meglehetősen helytálló - hogy itt vannak ezek a konzervatívok, akik ellenállnak a változásnak, miközben a többség támogatja azt, ezért hát minden megy tovább. Az Egyházban azonban mindig az élő hagyomány uralkodik, ami viszont a kegyelem működése, az isteni kegyelmé az Egyházban. Ezért abban bízom, hogy az Úr majd mindezt jó végkifejletre viszi. Azt gondolom azonban, hogy mindeközben rengeteg szenvedést kell kiállnunk.

Ami az én részemet illeti, csak szerettem volna, ha Szent Pállal együtt annyit mondhatok: a jó harcot megharcoltam, az utat végigjártam, a hitet megtartottam. És nem számít, ha az emberek azt mondják, hogy ő csak egy öregember, aki a világtól elrugaszkodott volt, és bár szomorú, hogy ennyit lármázott, de ennek végülis vége, és továbblépünk.

Tudom, hogy számot kell adnom a mi Urunknak, és azt szerettem volna, ha elmondhatom Neki, hogy még ha hibáztam is, megpróbáltam védeni és szolgálni Őt. Ez talán jámbor megjegyzésnek tűnik, de valóban ez az, ami engem mozgat, és semmi más.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba carmarthen 2019.11.20. 19:02:49

Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja – az Üdvösség Anyja.

Ma van egy üzenetem a Római Katolikus Papság számára, és szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök hozzátok.

Hívom Fiam minden felszentelt szolgáját, akik a nagy megpróbáltatások ezen idejében szolgálják Őt az Egyházban.

Ti vagytok az Ő Legszentebb Szentségeinek élcsapata, akiket Fiam meghívott, hogy minden lélek üdvösségén munkálkodva, szolgáljátok Őt, és ezért nagy a ti felelősségetek Vele szemben.

A ti kötelességetek minden esetben az, hogy szolgáljátok mindenkor Fiamat és az Ő Testét – Egyházát –, biztosítván azt, hogy Legszentebb Igéje mindenkor meg legyen tartva. Előttetek a nagy fájdalom és az üldöztetés időszaka és nektek erre már most fel kell készülnötök.

A hitetek a jövőben a végsőkig próbára lesz téve *, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy új fogadalmat tegyetek, mely során azt fogják kérni tőletek, hogy egy olyan új tanhoz legyetek hűségesek, amely nem Fiamtól származik.

Azok közületek, akik majd felismerik a hamis tanokat, amikor azt bemutatják nektek, nem szabad megadnotok magatokat annak. Amikor majd arra utasítanak benneteket, hogy átalakítsátok és megváltoztassátok a Legszentebb Szentségeket, akkor el kell futnotok.

Fiam Egyháza az elviselhetetlenségig próbára lesz téve. Azoknak közületek, akik esetleg félredobják majd az Igazságot egy új módosított tan javára – amelyről azt fogják mondani, hogy meg kell felelnie az emberek igényeinek – tudniuk kell, hogy ez Isten Igéjének egy nagy elárulása.

Mivel arra tettetek fogadalmat, hogy Fiamat szolgáljátok, ezért Isten gyermekeivel szemben az a kötelességetek, hogy őket Fiam, Jézus Krisztus Testével és Vérével tápláljátok. Azonban el fog jönni majd az az idő, amikor arra fognak benneteket kényszeríteni, hogy változtassátok meg a Szentmiseáldozatot.

Lesznek köztetek olyanok is, akik azonnal tudni fogják, hogy itt egy nagy hibát követnek el és ezért ti ennek hátat kell, hogy fordítsatok.

Nektek továbbra is táplálnotok kell azok lelkét, akik számítanak rátok, hogy őket a Legszentebb Eukarisztiával tápláljátok. Ha hűségesek maradtok Fiamhoz, és továbbra is szolgálni fogjátok Isten gyermekeit, amint az kötelességetek, akkor Őt nagy méltósággal fogjátok szolgálni.

Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzátok minden nap a Szent Rózsafüzéremet, hogy adja meg számotokra a szükséges erőt és a Sátán elleni védelmet, mert az előttetek álló idők, amelyek hamarosan rátok szakadnak, elviselhetetlenek lesznek. Ha mindig magatoknál tartjátok az Élő Isten Pecsétjének imáját, akkor különleges védelemben fogtok részesülni a gonosszal szemben.

A papok közül sokan lesznek olyanok, akiknek nem lesz elég bátorságuk ahhoz, hogy megvédjék Isten Igéjét, de sohasem szabad félnetek attól, hogy hűséget mutassatok Fiam iránt. Ha eláruljátok Fiamat, ártatlan lelkeket fogtok magatokkal vinni, akik akaratuk ellenére tévedésben és egy borzalmas sötétségben fogják magukat találni.

Már egy jó ideje annak, hogy a sátán behatolt Fiam Egyházába, de minden alkalommal, amikor az általa okozott káosz és zűrzavar elviselhetetlenné vált, akkor ez Fiam szeretett szolgái hitének köszönhetően szertefoszlott. Most amikor sok pap hite meggyengült, egyes esetekben pedig teljesen megsemmisült, a Pokol kapui megnyíltak, és nagy veszély fenyeget.

Nektek soha nem szabad abba a kísértésbe esnetek, hogy lemondjatok mindarról, amit Fiam tanított. Fiam sosem változott. Az Ő Igéje mélyen belevésődött abba a kősziklába, amelyre Egyháza épült. Az Ő Szentségei azt a Fényt hozzák a lelkeknek, amelyre szükségük van az életben maradáshoz. Ha eláruljátok Fiamat, akkor magát az életet pusztítjátok el, mert Fiam Jelenléte nélkül a világ ma nem létezne.

Boldogok azok, akik Fiamat valóban szeretik, mert ők lesznek azok, akik jó példával az élen fognak járni...

remnant-army.org/wordpress/hu/2019/11/20/udvosseg-anyja-van-egy-uzenetem-a-romai-katolikus-papsag-klerus-szamara/

csaba carmarthen 2019.11.24. 13:55:14

A Soros-FP terv...
nemzetallamok&Katolikus Egyhaz helyett
www.youtube.com/watch?v=5wYgt3fKDlc&t=70s
Vilagkormanyt es NewAge-egyvilagvallast
(a rendzettseg es a nemzetallmok lete Hitlert juttatjak eszebe)

csaba carmarthen 2019.11.24. 14:10:04

www.youtube.com/watch?v=giwy8lBPt3c&t=21s
A Hamis Próféta nemcsak a Katolikus Egyház fölé helyezi magát, hanem az összes Keresztény Egyház fölött is diktálni fog, amelyeket eggyé fog egyesíteni.
www.youtube.com/watch?v=4IpoJst-zfE&t=60s

De nem Én leszek az, Jézus Krisztus, akire majd ezt az Új Templomot fogják építeni. Ez egy olyan templom lesz, amellyel a Szentszéket akarják helyettesíteni, hogy tisztelje a fenevadat.

Most vegyétek figyelembe Szavaimat, mert hamarosan látni fogjátok az Igazságot.
www.youtube.com/watch?v=w_G4zElw61E&t=350s
Azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy hitük ezen üldöztetését kiállják, azt mondom: nektek most kell elkezdenetek tervezni.

Azoknak pedig, akiknek nincs elegendő erejük az Antikrisztus és a Hamis Próféta uralkodásával megküzdeni, azt mondom: boruljatok térdre, és kérjetek Engem, hogy segítsek nektek.

Én vezetni foglak benneteket új vezetőim által, akik közületek fognak kiemelkedni, és akiket az Én Két Tanúm fog vezetni.

Hénok és Illés, akik jelen vannak Keresztény Egyházamban a Földön, és Izrael Házában, hamarosan hatással lesznek az Evangélium igehirdetésére az egész világon.

Az Igazság tanítását semmi sem állíthatja meg.

Ez az időszak nehéz lesz, de ti álljatok fel, és kövessétek hadseregemet a Földön, és így egyre több lélek fog megmenekülni. Ne hagyjátok el azt a nyájat, amelyet rátok bíztam, hogy vezessétek.

Ne féljetek! Egyedül csak az Örök Élethez vezető ösvény követése által üdvözülhettek.

Amennyiben a Hamis Próféta ösvényét követitek, akkor ti nemcsak elvesztek Számomra, hanem az ártatlan lelkeket is a Pokol útja felé vezetitek.

Legyetek bátrak, felszentelt szolgáim.

Fogadjátok el, hogy Visszatérésem Ideje a küszöbön áll. Nincs vesztegetni való időtök.

2.eljovetel.hu/hamis-profeta-nemcsak-katolikus-egyhaz-vezeteset-veszi-hanem-o-fog-iranyitani-minden-kereszteny

//masodikelj...

ankica 2020.01.21. 19:59:58

Egyetértek Burke bíboros úrral. Tisztelem és szívembe zártam őt mert ő Isten útján jár és mindvégig követte és követni fogja őt. Istenem vezessed őt a Te útaidon hogy minket is hozzád vezessen.
süti beállítások módosítása