A nős papok mítosza - Első rész
2019. november 28. írta: Katolikus Válasz

A nős papok mítosza - Első rész

Rövid cikksorozatunkban azt járjuk körül, miért téves a keleti katolikus egyházak házas papjaira hivatkozva érvelni a nős férfiak ("viri probati") pappá szentelése mellett a latin egyházban; hogyan terjedt el a cölibátus nélkül élő házas papság legitimitásának hamis mítosza; és hogyan erősítette tovább ezt a mítoszt Ferenc pápasága az elmúlt néhány évben.

Elsőként nem valamely keleti katolikus egyházzal, hanem a katolikus egyházba megtért anglikán papokkal foglalkozunk, mivel az esetük rámutat a mítosz terjedésének dinamikájára, és a vele szembenálló valóságra, vagyis a házasságban élő papok engedélyezésének valós (rendkívüli) gyakorlatára a katolikus egyházban.

[Ez a cikksorozat Veszprémi Csaba szerkesztőnk munkája. Kép: Az anglikán egyház korábbi püspökeinek felszentelése katolikus papokká; forrás: Dan Kitwood / Getty Images]

anglikan_katolikus_szenteles.png

A pán-amazóniai szál


Andrea Tornielli, a kommunikációért felelős vatikáni dikasztérium kiadójának igazgatója szeptember 19-én beszélt arról a Vatican News-nak adott interjújában, hogy az októberi pán-amazóniai szinódus résztvevői arra kérhetik majd  (kérték is) Ferenc pápát, hogy engedélyezze az amazóniai térségben nős, családos férfiak római katolikus pappá szentelését.

A téma kapcsán Tornielli kifejtette: "a katolikus egyházban sok évszázadon át voltak nős papok. Ők a keleti katolikus egyházak papjai, akik Rómával teljes közösségbe tértek vissza. Vegyük azonban észre, hogy az esetükben nem papok nősülhetnek, hanem olyanokat szentelnek fel, akik már házasok - és ez a keletiekre igaz."

Hozzátette: "Ugyanez létezik a latin [ti. római katolikus - KV szerk.] egyházban is - és ez talán meglepő lesz a hallgatók számára -, kivételként, XII. Piusz pápa ideje óta. Pacelli pápa olyan, korábban anglikán papokat fogadott be, akik közösségre akartak lépni Rómával, és bár házasok voltak, egyben felszentelt papok is, akiknek el kellett tartaniuk a családjaikat. Benedek pápa az Anglicanorum coetibus konstitúciójában elrendelte, hogy ez a kivétel az anglikánok esetében maradjon fenn. Így tehát már most is vannak kivételek."


Andrea Tornielli tévedése és a megtérő nős anglikán papok mítosza


XVI. Benedek pápa 2009. november 4-én adta ki azt az Anglicanorum coetibus konstitúciót, amelyre Andrea Tornielli is hivatkozott.

Mindenekelőtt árnyaltabb a kép annál, mint amit az igazgató a pán-amazóniai szinódus újító ötletének védelmében mond, vagyis hogy a megtért nős anglikán papokkal ma a latin egyházban is vannak nős papok. E megtért anglikánok számára Benedek pápa ugyanis új, önálló (anglikán katolikus) rítus és személyi ordinariátus létrehozását rendelte el. Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy az immár Rómával közösségben lévő anglikán papokból Benedek pápa latin papokat kreált volna, latin megyéspüspöki fennhatósággal.

Ennél lényegesebb azonban, hogy a katolikus egyházba megtérő nős anglikán papokra vonatkozóan a konstitúcióban ez a - szinte sehol nem idézett - rendelkezés szerepel (VI. § 2.):

Az Ordinárius [ti. a katolikus egyházon belüli anglikán közösségé - KV szerk.], a latin egyház cölebsz papsága fegyelmének teljes betartásával, (pro regula) szabályként kizárólag cölebsz férfiakat engedhet a papi rendbe. Ugyanakkor egyedi esetben lehetősége van a római pápához folyamodni a 277 § 1. enyhítéseként házas férfiak felvételéért a papi rendbe, a Szentszék által elfogadott objektív kritériumoknak megfelelően.

XVI. Benedek pápa a konstitúciójában tehát kizárólag az anglikán egyházból visszatérő nős papok számára engedélyezte, hogy a házas és családos állapotukban maradhassanak. A katolikus egyházba már visszatért anglikán közösség később felszentelendő férfijai számára azonban Benedek pápa ugyanúgy a latin egyház kötelező papi cölibátusát írta elő.

A katolikus egyház anglikán közösségének ordináriusa kizárólag egyedi, rendkívüli esetben kérvényezheti, hogy az anglikán közösség számára nős férfit szentelhessen pappá. Szigorú értelemben véve ilyen rendkívüli eset lehet például, ha valaki nős anglikán papnövendékként vágyik a katolikus egyházba való visszatérésre. Ilyenkor nem kell, hogy kivárja az anglikán pappá szentelését az Egyházba való visszatéréshez: az ordináriusával együtt kérvényezheti a római pápától, hogy növendékként térhessen meg, házas emberként mégis rendkívüli lehetőséget kapva a pappá szentelésre.


VI. Pál pápa a közvetlen előzmény


A 2009-es Anglicanorum coetibus konstitúció a cölibátus előírásának és az alóli felmentésének gyakorlatában (ld. VI. § 1.) Szent VI. Pál pápa Sacerdotalis coelibatus enciklikájának 42. pontját hivatkozza közvetlen előzményeként és követendő normaként. Ebben az 1967-ben kiadott enciklikában Pál pápa arra adott engedélyt, hogy más, a katolikus egyházzal egységben nem lévő keresztény közösség egy házas papja vagy lelkésze számára lehetőség nyíljon úgy megtérni a katolikus egyházba, hogy az illető, megtartva a szolgálatát, nem cölebsz emberként is felszentelt katolikus pappá válhasson.

VI. Pál pápa enciklikája semmiféle olyan lehetőséget nem említ, amely szerint a katolikus egyházba már megtért közösségek a későbbiek során házas férfiakat is pappá szentelhetnek. Az enciklika 42. pontja kifejezetten előírja azt is, hogy a megtérő házas papok papként való befogadásának gyakorlata nem lehet a latin egyház papi cölibátusa gyakorlatának kárára. Vagyis a szent pápa kizárta annak lehetőségét is, hogy a megtért közösségek engedéllyel létező házas papjait bárki hivatkozásként használja a latin egyház cölibátusgyakorlatának fellazítására.

XII. Piusz pápa ugyanígy anglikán (házas) papok visszafogadásával - amelyre szintén hivatkozik Tornielli - ugyanazt a gyakorlatot követte, amit VI. Pál: a már házas megtérő papoknak engedélyezte, hogy házas emberekként is megmaradjanak a papi szolgálatban, de nem adott engedélyt arra, hogy az Egyházba már megtért közösségek a házas férfiak felszentelésének hagyományát megtartva szentelhessenek új papokat. Bár Piusz pápa vonatkozó rendelkezései online nem elérhetők, VI. Pál pápa 1967-es és XVI. Benedek pápa 2009-es, ezzel összhangban lévő rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy XII. Piusz pápa is ugyane gyakorlat szerint járt el.


De mi a helyzet a keleti katolikus egyházak házas papjaival?


Egyháztörténész kutatók számára vélhetően nem azok, számunkra azonban elérhetetlennek bizonyultak a katolikus egyházba megtért keleti közösségekkel szembeni eredeti szentszéki engedmények. Ha e közösségek valóban jóváhagyást kaptak Rómától arra, hogy ne csak a megtért házas papjaik maradhassanak papi szolgálatban, de új papokat is szentelhessenek házas férfiak közül, ez - ahogy XII. Piusz, VI. Pál, és XVI. Benedek pápák példáin láttuk - bizonyosan szembenállt a latin egyházban elfogadott gyakorlattal.


Folytatni fogjuk...


Kapcsolódó cikkeink:
- XI. Piusz pápa a papi nőtlenségről
- Gerhard Müller bíboros a nős papságról
- Sarah bíboros: A nős férfiak pappá szentelése "szakítás az apostoli hagyománnyal"
- Teológus pap válaszol a cölibátussal kapcsolatos kritikákra

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intersziti 2019.11.28. 23:46:44

Az "anglikán katolikusok" sem teológiai, sem kánonjogi, sem liturgikai, sem történeti szempontból nem képeznek önálló rítust a latinhoz képest, hanem annak variánsát jelentik.

- Az áttért anglikán lelkészeket katolikus klerikusként XII. Piusztól XVI. Benedek pápa idejéig római katolikus egyházmegyékbe inkardinálták, és házas papként a római rítust végezték. Én még ilyen kanonokot is láttam a kilencvenes években Londonban.
- A személyi ordinariátusok nem minősülnek részegyháznak, így végképp nem rítusoknak (sajátjogú egyháznak). Nemcsak az ex-anglikán ordinariátusokat értem ez alatt, hanem minden típusú személyi ordinatúrát a katonai püspökségektől a pápai jogú klerikusi szerzetesrendeken át egésen az Opus Dei-ig. A (rész)egyház teológiai fogalmához elengedhetetlen, hogy felszentelt püspök vezesse, aki hatalmát - kánonjogi terminussal élve - saját jogon, rendes hatalommal kormányozza. A személyi ordinariátus vezetője egyrészt nem szükségszerűen püspök, másrészt, ha püspök is, feladatát rendes helyettesi hatalommal, a pápa nevében végzi.
- Az anglikán rítus a latin rítusnak éppen úgy az alfaja, mint ahogyan a latin rítus alfaja a római, az ambrozián és a mozarab, vagy az egykori gallikán és inzuláris liturgiák. Mind-mind latin rítus. Keleti analógiával élve: a bizánci, a kopt, a nyugati- és keleti szír, az örmény rítus stb. mind önálló rítusok, de vannak alfajaik. Pl. a bizánci rítusnak alfaja a melkita, a görög, a román, a kárpáti rutén, a szerb, stb. Az anglikán rítus a rómaiból fejlódött ki, tehát olyan latin rítusról beszélünk, amely nem római; éppen úgy, ahogyan egy milánói (ambrozián) rítusú szentmise is nem római latin rítusú mise.
- Az Anglicanorum coetibus kifejezetten feljogosítja a pappá szentelt egykori anglikán lelkészeket, hogy az anglikán rítus mellett a római rítust is végezzék (rendkívüli és rendes formát egyaránt), mind a szentmise, mind a zsolozsma tekintetében.

Az egykori anglikán lelkészek tehát, akiket akár házas akár cölebsz személyként katolikus pappá szenteltek és klerikusként "anglikán rítusú" ordinariátusba inkardinálódtak, ekkléziológiai, liturgikus és kánonjogi tekintetben a latin egyház papjai.