A levélbotrány után - Msgr. Dario Viganò és a vatikáni médiareformok
2018. április 28. írta: Katolikus Válasz

A levélbotrány után - Msgr. Dario Viganò és a vatikáni médiareformok

"Senki sem tudta, kicsoda Viganò. Sokan közülünk megkérdőjelezték a kinevezését."

Az alábbiakban a Church Militant sajtószemléjét közöljük rövidített és szerkesztett formában, amelyet a katolikus híroldal a vatikáni Kommunikációs Titkárság vezetője, Dario Viganò március 21-ei lemondása kapcsán közölt. Mint emlékezetes, Viganò azután kényszerült lemondásra, hogy kiderült: XVI.…

Elfogta a rendőrség a Vatikán által félreállásra kért kínai püspököt
2018. március 27. írta: Katolikus Válasz

Elfogta a rendőrség a Vatikán által félreállásra kért kínai püspököt

Vincent Guo Xijin püspök nem volt hajlandó misét koncelebrálni a kiközösítés alatt álló, állami kegyelt püspökkel.

Szabályosan elrabolta a kínai rendőrség azt a "földalatti" püspököt, akit nemrég a Vatikán is félreállásra kért. A Külföldi Missziók Pápai Intézetének híroldala, az Asia News kedden arról számolt be, hogy Mindong 59 éves püspökét, Vincent Guo Xijin-t (lásd a kezdőképünkön) az egyházmegye…

Lemondott a levélbotrány miatt a Vatikáni Kommunikációs Titkárság vezetője
2018. március 21. írta: Katolikus Válasz

Lemondott a levélbotrány miatt a Vatikáni Kommunikációs Titkárság vezetője

Ferenc pápa elfogadta Msgr. Dario Edoardo Viganò lemondását.

A vatikáni sajtószóvivő, Greg Burke jelentette be március 21-én, hogy Msgr. Dario Edoardo Viganò, a Vatikáni Kommunikációs Titkárság vezetője a saját kérésére távozik a posztjáról. A titkárság új prefektusának kijelöléséig a vezetői szolgálatot a Vatikán kommunikációs hivatalának titkára, Msgr.…

Manipulálta a Vatikán a Benedek pápa levelét bemutató fényképet
2018. március 14. írta: Katolikus Válasz

Manipulálta a Vatikán a Benedek pápa levelét bemutató fényképet

Kitakarták és képszerkesztővel elhomályosították a levélnek azt a szakaszát, amiben az emeritusz pápa visszautasítja, hogy kommentálja Ferenc pápa teológiáját.

Egyre több manipulációra derül fény XVI. Benedek emeritusz pápa napokban hírre kapott levele kapcsán. A legújabb hír, hogy elismerte a vatikáni sajtószolgálat, hogy képszerkesztővel belenyúltak a Benedek pápa levelét ábrázoló sajtófotójukba. Miközben a levél második oldalát (Benedek pápa aláírását…

Megvan XVI. Benedek pápa teljes levele
2018. március 14. írta: Katolikus Válasz

Megvan XVI. Benedek pápa teljes levele

Az emeritusz pápa nem olvasta, ezért nem kívánta kommentálni sem a Ferenc pápa teológiájáról szóló könyveket.

A katolikus újságíró, Sandro Magister tegnap leközölte a Settimi Cielo nevű blogjában XVI. Benedek emeritusz pápa teljes levelét, amelyet az előző Szentatya köszönetképpen írt Msgr. Dario Edoardo Viganò-nak, a Vatikán kommunikációs titkársága vezetőjének, amiért elküldte neki a napokban megjelent…

XVI. Benedek: "Én ne érteném a mai keresztények élethelyzetét? Ostoba előítélet!"
2018. március 13. írta: Katolikus Válasz

XVI. Benedek: "Én ne érteném a mai keresztények élethelyzetét? Ostoba előítélet!"

A cikkünk címe görbe tükör: ugyanolyan "fake news" hamisítvány, amilyen főcímmel katolikus és szekuláris médiumok közölték a tudósításukat Benedek pápa legújabb leveléről.

"XVI. Benedek ostobának nevezte utódja támadóit". "XVI. Benedek védelmébe vette Ferenc pápát az 'ostoba előítéletekkel' szemben". "XVI. Benedek: 'Ferencnek ne lenne alapos teológiai műveltsége? Ostoba előítélet!'" Ilyen és hasonló főcímekkel tálalta több katolikus és szekuláris médium is azt a…

A pápaválasztó bíborosok között jövőre többségbe kerülnek a Ferenc pápa által kinevezettek
2018. március 02. írta: Katolikus Válasz

A pápaválasztó bíborosok között jövőre többségbe kerülnek a Ferenc pápa által kinevezettek

Miután Ferenc pápa ezidáig a pontifikátusa összes (egész) évében tartott konzisztóriumot új bíborosok kinevezésére, valószínűsíthető, hogy egyre még az idei év vége előtt szintén sor kerülhet. Az idei évben hat bíboros tölti be a 80. életévét, amellyel elveszítik a jogosultságukat a következő…

Egymást dicséri Kína és a Vatikán
2018. február 06. írta: Katolikus Válasz

Egymást dicséri Kína és a Vatikán

Vatikáni püspök: "Kína valósítja meg legjobban az Egyház szociális tanítását"

Egy kínai állami lap, a Global Times szerint a Vatikán és Peking "előbb vagy utóbb" helyreállítja a diplomáciai kapcsolatait, köszönhetően Ferenc pápa "bölcsességének". A lap az aktuális vezércikkében arról ír, hogy a pápa "lényeges engedményeket" tett a kínai kormány felé. A kapcsolatok ezért…

A szentszéki államtitkár védelmébe vette a Vatikán új diplomáciai viszonyát Kínával
2018. január 31. írta: Katolikus Válasz

A szentszéki államtitkár védelmébe vette a Vatikán új diplomáciai viszonyát Kínával

Pietro Parolin bíboros szerint a Vatikán tárgyalási stratégiája Kínával összhangban van az Egyház hagyományával. A vatikáni államtitkár a La Stampának nyilatkozva azt mondta: ugyan lehetnek véleménykülönbségek a kínai kommunista kormányzathoz való hozzáállásban, "egyetlen személyes álláspont sem…

Meghökkentő közleményben cáfolja a vatikáni sajtófőnök Zen bíboros állításait
2018. január 30. írta: Katolikus Válasz

Meghökkentő közleményben cáfolja a vatikáni sajtófőnök Zen bíboros állításait

Meghökkentő közleményben cáfolja Greg Burke, a szentszék sajtóhivatalának vezetője Zen bíboros tegnapi állításait, amelyek szerint a kínai egyházban jelenleg zajló botrányos püspökcserék ellentétesek lennének Ferenc pápa szándékaival. Mint ismeretes, tegnap Joseph Zen bíboros, Hong Kong emeritusz…

Zen bíboros a pápai konzultáció után: A Vatikán "kiárusítja" az Egyházat Kínában
2018. január 29. írta: Katolikus Válasz

Zen bíboros a pápai konzultáció után: A Vatikán "kiárusítja" az Egyházat Kínában

Ferenc pápa: "Mondtam nekik, hogy ne csináljanak egy újabb Mindszenty ügyet!"

Joseph Zen bíboros azzal vádolja a Vatikánt, hogy "kiárusítja" az Egyházat Kínában. Egy a saját honlapján közzétett bejegyzésében Hong Kong korábbi püspöke azt írja, hogy korábban a hónap során Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta őt, ahol a pápa a bíborost a vigasztaló szavainak tolmácsolására…

Az állampárt kegyeltjeire cseréli két püspökét az Egyház Kínában
2018. január 24. írta: Katolikus Válasz

Az állampárt kegyeltjeire cseréli két püspökét az Egyház Kínában

Arra kért a szentszék két kínai püspököt, hogy adják át a helyüket két törvénytelenül felszentelt (és emiatt kiközösítés alatt álló) püspöknek, akiket a kínai kommunista állampárt támogat. A hírt a Külföldi Missziók Pápai Intézetének oldala, az Asia News tette közzé. Egy vatikáni küldöttség Shantou…

A LATAM légitársaság reklámfogása Ferenc pápa "repülős" esküvője?
2018. január 20. írta: Katolikus Válasz

A LATAM légitársaság reklámfogása Ferenc pápa "repülős" esküvője?

Szakembert is megkérdeztünk róla

Ahogy arról magyar nyelven elsőként a KV tudósított: Ferenc pápa megtartotta a világ első "repülős" pápai esküvőjét, a chilei légitársaság két utaskísérőjét összeadva. A menyasszony, Paula Podesta, és a vőlegény, Carlos Ciuffardi, csütörtök reggel mondtak "igent" egymásnak. Azután történt ez, hogy…

Már a Vatikán hivatalos lapjában megy a magyarázkodás arról, miért áldozhatnak az újraházasodott elváltak
2017. november 18. írta: Katolikus Válasz

Már a Vatikán hivatalos lapjában megy a magyarázkodás arról, miért áldozhatnak az újraházasodott elváltak

A Vatikán hivatalos lapjában, a L'Osservatore Romano-ban jelent meg egy új magyarázat arról, miért kell szentségekhez engedni a "második házasságban" élőket. A november 10-én közölt cikket, amely az "Irgalmasság és törvény az 'Amoris Laetitiában' - Jézus hangjára hallgatni" címet viseli, Gerald…

Brandmüller bíboros: Egy lábjegyzettel nem lehet hatályon kívül helyezni az Egyház egész eddigi morálteológiai hagyományát
2017. november 04. írta: Katolikus Válasz

Brandmüller bíboros: Egy lábjegyzettel nem lehet hatályon kívül helyezni az Egyház egész eddigi morálteológiai hagyományát

Walter Brandmüller bíboros a német Frankfurter Allgemeine Zeitung október 28-ai számában megjelent interjújában állást foglalt néhány aktuális és kényes egyházi kérdésben. Emlékeztetett arra, hogy a természetjog, amelyre a katolikus dogmatika épül, a házasságot a férfi és a nő közötti életre szóló…

Íme a Luthert és a reformációt ünneplő vatikáni bélyeg látványterve
2017. november 01. írta: Katolikus Válasz

Íme a Luthert és a reformációt ünneplő vatikáni bélyeg látványterve

Nem kis meghökkenést keltett, amikor a Vatikán postabélyegek kiadásáért felelős hivatala idén januárban bejelentette, hogy a reformáció 500. évfordulójának emléknapjára, október 31-ére, új bélyeg kiadására készülnek Luther Márton és a reformáció tiszteletére. A tegnapi napon a Vatikánban meg is…

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Második rész
2017. október 08. írta: Katolikus Válasz

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Második rész

Gerhard Müller bíboros az Amoris Laetitiáról, a Hittani Kongregáció és a Kúria állapotáról

Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. Az interjút két részletben közöljük a Katolikus Válaszon. Az alábbi az interjú második, befejező részének magyar…

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Első rész
2017. október 04. írta: Katolikus Válasz

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Első rész

Gerhard Müller bíboros az Amoris Laetitiáról, a Hittani Kongregáció és a Kúria állapotáról

Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. Az interjút két részletben közöljük a Katolikus Válaszon. Eminenciás úr, az elmúlt hónapban arról cikkeztek, hogy 2013…

Ferenc pápa visszahelyezte Raymond Burke bíborost az Apostoli Szignatúrába
2017. szeptember 30. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa visszahelyezte Raymond Burke bíborost az Apostoli Szignatúrába

Ferenc pápa visszahelyezte az amerikai Raymond Leo Burke bíborost (a dubia bíborosok egyikét) az Apostoli Szignatúrába, közel három évvel azután, hogy a 2014-es családszinódus után leváltotta őt a Szignatúra prefektusi tisztségéből. Burke bíboros a szinóduson prefektusi minőségében vehetett részt,…

Müller bíboros egy bíborosi csoport felállítását javasolja, akik megválaszolnák a dubiát és a filiális korrekciót
2017. szeptember 26. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros egy bíborosi csoport felállítását javasolja, akik megválaszolnák a dubiát és a filiális korrekciót

A patthelyzet feloldására Ferenc pápa és a tanításával szemben súlyos fenntartásokat megfogalmazók között, Gerhard Müller bíboros azt javasolja, hogy egyik megoldás erre "a súlyos helyzetre" az lehetne, ha a Szentatya kijelölné a bíborosok egy csoportját, akik formális "teológiai vitába" kezdenének…

Vatikáni magyarázat a filiális korrekció weboldalának blokkolására
2017. szeptember 26. írta: Katolikus Válasz

Vatikáni magyarázat a filiális korrekció weboldalának blokkolására

Olaszországi tudósítások szerint a Vatikán kommunikációs titkársága hétfőn átmenetileg blokkolta a hozzáférését valamennyi számítógépén annak a weboldalnak, amely Ferenc pápa ún. "filiális korrekcióját" közölte. A hírről az Ansa híroldal mellett a Corriere della Sera is beszámolt. A LifeSiteNews…

A Szentszék letiltotta a pápai korrekció weboldalának elérését a Vatikán számítógépeiről
2017. szeptember 25. írta: Katolikus Válasz

A Szentszék letiltotta a pápai korrekció weboldalának elérését a Vatikán számítógépeiről

A tiltás miatt vatikáni IP-címről nem lehet elérni a korrekció weboldalát

A Szentszék kommunikációs titkársága letiltotta valamennyi vatikáni számítógép hozzáférését a correctiofilialis.org weboldalhoz. "A hozzáférés a látogatni próbált weboldalhoz az intézmény biztonsági előírásai alapján letiltásra került." - a korrekció weboldala helyett ez az üzenet fogadja…

Ferenc pápa: Hiba volt nem laicizálni Mauro Inzolit, ilyen nem fordul elő többet.
2017. szeptember 22. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa: Hiba volt nem laicizálni Mauro Inzolit, ilyen nem fordul elő többet.

A kiskorúak védelmére felállított pápai bizottság előtt Ferenc pápa úgy nyilatkozott: maga is "munka közben" tanulta meg a gyermekmolesztálásban bűnösnek talált papok megfelelő kezelésének módját. A Szentatya a bizottság előtt kiemelt egy konkrét példát is, aminek helytelen kezelését utólag…

Müller bíboros: A hatalom elsőbbséget kapott a keresztény hittel szemben a Vatikánban
2017. szeptember 18. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros: A hatalom elsőbbséget kapott a keresztény hittel szemben a Vatikánban

Szeptember 8-án, pénteken mutatta be új könyvét a nagyközönségnek Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció nemrég leváltott prefektusa a németországi Mannheim Reiss-Engelhorn-Museen múzeumában. A könyv az "A pápa - küldetés és megbízatás" címet viseli. A nyílt párbeszéd formájában megrendezett…

Új motu proprio és hűvös ünneplés Rómában, Ferenc pápa nélkül
2017. szeptember 15. írta: Katolikus Válasz

Új motu proprio és hűvös ünneplés Rómában, Ferenc pápa nélkül

Csütörtökön találkoztak Rómában a régi miserítus kedvelői, a szokásos éves zarándoklatukon. A találkozójukat ezúttal XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu propriojának 10 éves évfordulója tette különlegessé. A motu proprio jelentősen nagyobb szabadságot biztosított a régi miserítus kedvelőinek,…

süti beállítások módosítása