Fiatal pap mosolyog a kamerába - mártírrá válása előtt
2017. március 29. írta: Katolikus Válasz

Fiatal pap mosolyog a kamerába - mártírrá válása előtt

Boldog Martin Martinez Pascual atya maradandó tanúságot tett a mártíromság kegyelme mellett, amikor 1936. augusztus 18-án a kivégzőosztaga fényképészére mosolygott, pillanatokkal a lelövése előtt.

A Szent Szív papi közösség egyházmegyés papja, Pascual atya, a murciai Szent József Kollégium prefektusa, valamint a San Fulgencio-i papi szeminárium professzora volt. Latint tanított, népszerű és szeretett pap volt.

A katolikusellenes üldözések Spanyolországban 1936-ban kezdődtek, mialatt az atya a vakációját töltötte az otthonában.  Az üldözések kitörésekor a plébániatemplomából kimenekítette a már átváltoztatott ostyákat, majd csűrökben és barlangokban bujkált. Csupán augusztusban jött elő, amikor meghallotta, hogy az édesapját letartóztatták és kihallgatták a fia holléte felől.

Az édesapa üzenetben kérte fiát, hogy meneküljön el a környékről, amilyen messze csak lehet. Pascual atya ehelyett azonban feladta magát, annak reményében, hogy a kormányerők cserébe szabadon engedi az édesapját. Pascualt börtönbe vetették több más paptestvérével együtt, ahol a fogolytársainak a bűnbocsánat szentségét és a Szent Eucharisztiát szolgáltatta ki. Augusztus 18-án a fogoly papokat egy teherautó platójára zsúfolták, és a helyi temetőbe vitték.

Halála előtt az őrök megkérdezték Pascual atyát, hogy szeretne-e hátat fordítani a kivégzőosztagának. A pap nemmel válaszolt, és hozzátette: "Csak az áldásomat szeretném adni rátok, hogy Isten ne kérjen titeket számon azért az őrültségért, amit csináltok." Ezzel megáldotta a gyilkosait.

Hans Gutmann, egy a milícia tevékenységét dokumentáló köztársasági katona, képeken kívánta megörökíteni a papot élete utolsó pillanataiban. Mialatt fényképezett, Pascual atya mosolygott. A képen mellette álló férfi egyike azoknak, aki pillanatokkal később kivégezte őt.

Az atya utolsó szavai ezek voltak: "Viva Crista Rey!", vagyis "Éljen Krisztus Király!".

Pascual atyát II. János Pál pápa avatta boldoggá 1995. október 1-én. Ünnepét halálának napján, augusztus 18-án tartjuk. Egyike ő a spanyol polgárháború több ezer boldoggá avatott mártírjának. A hivatalos adatok szerint összesen 6832 püspök, pap, és szerzetes halt mártírhalált ezalatt a sötét időszak alatt.

Boldog Martin Martinez Pascual könyörögj érettünk!

(A ChurchMilitant cikke nyomán)

***

FRISSÍTÉS (2017.03.31.):

Olvasói visszajelzések alapján érdekes részletekre derült fény a történettel kapcsolatban. A történet a képpel együtt az interneten rendkívül elterjedt, az igazság felderítése ezért nem (volt) egyszerű, különösen amiatt, hogy az ehhez szükséges információk lényegében kizárólag spanyol nyelven fellelhetők. Számunkra ez a spanyol nyelvű cikk adta a nyomozásban a legtöbb segítséget.

A fiatal pap, Martin Martinez Pascual mártírrá válásának története minden jel szerint hiteles. Erősen kérdéses azonban, hogy az atyáról az elfogását követően készült-e fényképfelvétel egyáltalán.

A történethez társított kép készítője egy Hans Gutmann nevű fotográfus, aki a spanyol polgárháborúban készített felvételeket. A polgárháború fényképeiből gyűjteményt egy Alec Wainman nevű másik fotográfus készített, akinek gyűjteményéből egy "Live Souls" című könyvet is kiadtak.

A "Live Souls" kötetben szerepel egy másik fényképfelvétel is Hans Gutmanntól, amin a pap történetéhez társított fényképen szereplő szakállas fiatalember (vagy egy hozzá rendkívül hasonló személy) áll - a kommunista milicisták ruhájában. Vagyis elképzelhető, sőt, valószínűsíthető, hogy a pap történetéhez társított képen valójában egy ismeretlen kommunista milicista, és nem Martin Martinez Pascual atya szerepel.

Nyomozást folytatva Martin Martinez Pascual atya története és fényképe után, megtaláltuk egy fiatal pap képét, akit a forrásoldalon Pascual atyának állítanak, és aki nagy valószínűséggel valóban Martin Martinez Pascual atya lehet. A képen szereplő fiatal pap, bár vonásaiban mutat némi hasonlóságot a cikkhez társított képen szereplő fiatalemberhez, a saját megítélésünk szerint valóban nem azonos vele.

A történet tehát, bár széles körben a cikkünkben is szereplő képpel együtt terjedt el, a fentiekkel bizonyosan kiegészítésre és átgondolásra szorul.

Az olvasóinknak ezúton is hálásan köszönjük az értékes jelzést!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása