A szent héten és húsvétvasárnap tartott homíliasorozatában Írország vezető érseke, Diarmuid Martin, a katolicizmust "a félelem vallásának" és "a tiltások hitének" nevezte, és elítélte az Egyháznak a történelme során tanúsított "szigorúságát" a homoszexuálisok felé.
A nagypénteki keresztút során elmondott beszédében az érsek számonkérően kelt ki a katolikus egyház ellen: "Hogy lehet az, hogy az Egyház és intézményei a történelem különböző korszakaiban, és nem csupán a távoli múltban, olyan ítélkezők voltak, a gondjaikra bízott sérült emberekkel pedig olyan szigorúan bántak? Hogy lehet az, hogy a tanítást és a bűnösök irgalmas kezelésének útját megpróbáltuk arra használni, hogy kíméletlen kirekesztést legitimáljunk vagy tűrjünk el?" Magyarázatként így folytatta: "Gondoljanak arra sok közösségre, akiket [az Egyház] tévesen ítélt meg: egyedülálló anyákra, akik meg akarták tartani a szeretett gyermeküket, a meleg és leszbikus emberekre, az árvákra."
Az érsek továbbá ezt mondta: "Olyan ítélkezőek és bántóak tudunk lenni azokkal szemben, akikről eldöntjük, hogy kudarcot vallottak, és azokkal szemben, akik kívül esnek a tiszteletreméltóság saját magunk által gyártott elképzelésein."
Húsvétvasárnapi homíliájában Martin érsek tovább kritzálta a katolikus egyházat: "A félelem vallását hoztuk létre, olyannyira, hogy még amikor megpróbáltunk helyes életet élni, akkor sem éreztük magunkat sohasem szabadoknak."
"Sokak számára a kereszténység a tiltások hitévé vált. Bizonyos teológiák az ember bűn alóli felszabadításáról beszéltek, de a bűnnek és bűnösnek olyan koncepcióit alakították ki, amik csaknem lehetetlenné tették egy bűnös számára, hogy valaha is igazán felszabadultnak érezze magát." - folytatta okfejtését az érsek.
Hozzátette: "Olyan sok szabály volt, hogy sokan beteges rettegésben éltek, ami a bűntudat és a kétségek fogságában és elnyomásában tartotta őket."
Dublin érseke a múltban többször is felszólalt a homoszexuális élettársi kapcsolat törvényi elismeréséért, továbbá azt is többször hangoztatta, hogy a katolikus egyháznak az időkkel együtt kell változnia.
Az Írországban tartott 2015-ös népszavazás előtt, amely az azonos neműek "házasságának" törvényessé tételéről szólt, Martin érsek nem volt hajlandó iránymutatást adni a katolikus híveknek arról, hogyan szavazzanak. Ahogy az érsek mondta: "Nem kívánom lenyomni a saját vallási nézeteimet mások torkán." E korábbi, hirhedtté vált kijelentésének ugyanakkor ellentmond az idei nagypénteken elmondott beszéde, amiben arról panaszkodott, hogy "sok keresztény egyszerűen elrejti a hitét a szíve magányába", ti. nem hajlandó nyilvánosan felvállalni azt.
A népszavazást követően a homoszexuális "házasság" legalizálását Martin érsek így kommentálta: "Értékelem, ahogyan a meleg és leszbikus férfiak és nők ma éreznek. Hogy úgy érzik, ez olyasmi, ami gazdagítja az életmódjukat. Azt gondolom, ez egy társadalmi forradalom."
A Vatikán ezzel ellentétes előírásait semmibe véve, Martin érsek a brit The Tablet katolikus magazinnak azt is nyilatkozta még 2005-ben, hogy "Nem mondunk le egy szeminarista papjelöltről csupán azért, mert meleg."
Diarmuid Martin érsek volt az is, aki, miután idén januárban botrány lett abból, hogy a Maynooth College szemináriumban több papnövendék is aktív felhasználója egy homoszexuális társkereső oldalnak, az érintett növendékeket egyszerűen Rómába, a Pápai Ír Kollégiumba helyeztette át, hogy a tanulmányaikat ott folytassák. Martin érsek a lépését nem a papnövendékek problématikusságával indokolta, hanem azzal, hogy őket egy névtelen (feltehetően a szemináriumból származó) levél buktatta le, szerinte pedig "ez a fajta civakodó légkör nem a legegészségesebb a tanulóim számára".
A Maynooth College Martin érsek védőszárnyai alatt a liberális disszidens és homoszexuális papnövendékek fellegvárává vált, ahonnan a katolikus hittel ellentétes és színvonaltalan papképzés, valamint a rendőrségi ügyekké is dagadó sorozatos szexuális botrányok miatt mostanra már szinte teljesen elfogytak a papi hivatásra jelentkezők.
kávét! · http://katolikusvalasz.blogspot.com/ 2017.04.20. 00:03:23
Gratia Copiosa 2018.11.05. 11:01:09