A rendőrség megtalálta Jean-Marie Benoît Balla kameruni püspök testét. A nyomozóhatóság szerint a püspök öngyilkosságot követett el.
A kameruni Bafia püspöke a hét elején tűnt el. Az autóját szerdán találták meg a Kamerun fővárosa, Yaoundé közelében található Sanaha folyó mellett.
A jelentések szerint az autóban egy üzenetet találtak (lásd a mellékelt képen), amin ez volt olvasható: "Ne keressetek! A vízben vagyok."
Bár sokan azt gondolják, hogy ez lehetett a püspök búcsúüzenete, vannak, akik úgy hiszik, hogy a püspököt meggyilkolták, összefüggésben más papok meggyilkolásával, amelyek az országban történtek, és amely ügyet a rendőrség máig sem göngyölített fel. A kamerunban is működő Boko Haram iszlamista terrorcsoportot is több pap és apáca elrablásával vádolják.
A La Croix francia katolikus napilap az afrikai kiadásában arról is beszámolt, hogy a kameruni püspöki konferencia korábban közleményben kérte a híveket, hogy imádkozzanak azért, hogy sikerüljön megtalálni a püspököt, akinek autójában "a rendőrség nem találta erőszak vagy vér nyomát".
A püspök testét a tegnapi napon halászok találták meg, egy híd alatt. Jean-Marie Benoît Balla püspök 58 éves volt. A halála ügyében a rendőrség folytatja a nyomozást.
Balla püspök 1959. május 10-én született. Yaoundé egyházmegyében szentelték pappá, 1987. június 20-án. Bafia püspökének 2003. május 3-án nevezték ki, és még ugyanazon én július 12-én szentelték fel.
Kamerun lakosságának 40%-a katolikus, a katolikusok ezzel a legnagyobb vallási közösséget jelentik az országban (jelentős vallási csoportok még a protestánsok [30%] és a muszlimok [18%]). A 22,5 milliós lakosságú Kamerun bafiai egyházmegyéjében több, mint 200 000 katolikus él.
Jean-Marie Benoît Balla püspök atyát Isten nyugosztalja!